Hétfő délután kettő múlt, ráadásul ünnepnap, ilyenkor már rég kint szokott lenni az összefoglaló és az osztályozókönyv az előző napi meccsről. Ezzel szemben ma még azt sem tudom miről írjak, mert nemhogy írni, gondolkodni sincs nagyon kedvem. Idény végére egyszerűen elvesztettem a motivációm.
A kötelezőket viszont le kell tudni.
A bentmaradás megvan, a feljutásról már az ősz közepén lemondhattunk, és még azt sem állíthatjuk, hogy bármi előremutató dolog történt volna velünk az idény során. Lejöttünk az NB II-be – és lébecoltunk egy évet.
Hiába a sok saját nevelés, hiába a hazai szinten sok szurkoló, a Kispest valahogy elveszett az egészből. Egyszerűen az nem mi vagyunk, hogy a bentmaradásért kelljen heteken át matekozni a másodosztályban. A kilátástalansággal önmagában nem lenne bajom, hiszen negyvenes vagyok, a fél életem erről szólt, azonban az a fajta kilátástalanság és disszonancia, ami jelenleg körülveszi a klubot, az simán öli a lelket, és igen, elveszi a motivációt.
A meccseken természetesen ott kell lenni, akkor is, ha éppen nem Lovricot búcsúztatjuk. A láb magától elindul, az agy pedig tudja – bár még nem hiszi –, hogy amint találkozol az ismerősökkel, amint beléptek a stadionba, úgyis meccsüzemmódba kapcsolsz, és hirtelen minden a legnagyobb rendben.
Aztán leülsz másnap reggel a gép elé, és: miről írjak, ha írni sincs kedvem?
Csak kellene valamit Lovricról, csak kellene valamit az első kapott gól előtti bohózatról, talán rá kéne tenni a Benny Hillből ismert zenét, és kicsit gyorsítva lejátszani, talán, talán, talán.
Lehetne írni a debütáló Gyetvánról, aki úgy volt megbeszélve, amint megvan a bentmaradás, onnantól kezdő lesz. Sokáig nem lett meg, így legfeljebb két meccs juthat neki idén.
Lehetne arról is beszélni, hogy jövő héten kiejthetjük a BVSC-t, és akkor a féreg Mitrovic két idény alatt két osztályból esik ki, de persze ehhez az is kéne, hogy a Pécs nyerjen otthon a se előre, se hátra, mindenképp negyedik Szeged ellen.
Annyi mindenről lehetne írni, de egyszerűen nincs kedvem. Valahol út közben elveszett a motiváció – mint a csapatnál. És lehet mondani, hogy az utolsó perces győzelem döntetlen bizonyítéka egy komoly mentális állapotnak, azonban a realitás mégis ahhoz van közelebb, hogy két beleszarok csapat meccsén a Honvéd jobban csipdeste magát, mert kurva ciki lett volna újra (és újra, és újra) kikapni hazai pályán. 6 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség, igazi Oroszlánbarlang, ahová remegő lábakkal jönnek az ellenfelek.
Ja, és ott van, hogy nem tudjuk miért nincs a keretben sem Kálnoki-Kis, vagy miért hiányzott most Kovács Nikó? Nem tudunk igazából semmit, és bevallom, amíg ezeket a sorokat le nem írtam, nem is érdekeltek. Sőt, valójában a sorok leírása után sem érdekel.
Még van hátra egy utolsó meccs, azonban ez az idény már így is túl hosszúra nyúlt ahhoz képest, amit adott. És még Lovric is visszavonult. Megkönnyeztem. Komolyan.
_osztályozókönyv
címlapkép // 1909foto
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
