Amikor Gyuri barátom a kis szurkercsoportunkból elolvassa ezt a posztcímet, jó eséllyel rögvest a fejéhez kap majd, hogy ez nem igaz, ez a pesszimizmus már fáj. Pedig nem egészen ez a helyzet, mondom ezt az ő megnyugtatására is, de mindenkinek. Én tényleg nem várok semmit a holnaptól – nincsenek elvárásaim. Azazhogy vannak – egy jó túra, egy nézhető meccs, és ennyi. Az elmúlt hetek sok kétsége után, az ad-hoc jellegű keretösszeállításunkkal, edző- és gálameccseken 60 perceket kapó és végigalibiző Máncsóval, kezdőkörnyékre várt fiatalok elengedésével olyan nihilista hangulat csapott meg minket, hogy félünk ettől a szezontól – és bár a Dunaúj elleni nyitány vége egész szép lett, hogy kerek-e az a labda, az csak a következő hetekben dől el. És most nem vagyok pesszimista, sem pedig optimista, inkább kivárok. Szóval Győrtől igazából nem várok sokat – de azt a keveset annál jobban!
Fura az ilyen idényeleji meccs mindig. Nekem mindig is a tavasz volt a nagy kedvenc, gyerekkorom óta az NB1-ben: régen azért, mert az ősz uncsi felvezetése, a “szükséges rossz” szakasz után akkor jött az izgalmas harc az érmekért, persze velünk a középpontban; később azért, mert a télen összeszedett tetemes hátrányainkat tavaszonként kellett ledolgozni és volt izgalom, meg végre keret is, hisz Komora eddigre mindig igazolt x db kurrens csatárt, hogy ne legyen baj. Plusz tavasszal az időjárás, a jegenyék, blablablabla, de ezt már annyiszor írtam itt is, hogy még egyszer most tényleg nem teszem. Lényeg a lényeg: az őszeleji meccsek sosem voltak a kedvenceim, főleg, mióta az ősz eleje az NB1-ben jó 15 éve inkább már nyár, kánikula, a szurkolók fele nyaral, és amolyan álmos, bágyadt forróságban ég a kopár bohóc-szik sarja a magyar stadionokban, a csapatokat is belealtatva a miliőbe, még iramtalanabb meccseket produkálva a megszokottnál.
Így már egyre teljesebb a kép számotokra is, azt hiszem, hogy minek okán írom, hogy miért egy nevergreen-es “hinni kell a semmiben” fatalista beletörődéssel nézegetem az autósatlaszt a győri túrára készülve. (A kép persze költői, annyiszor voltunk már ott, hogy fejből megy az út.), És mégis, most nem a szürke hangulat, a fásult beletörődöttség van rajtam, mint egy-egy rosszabb őszi sorozatunk közepén, vagy olyan értelmetlen tavaszokkor, mint a nyolczsinórbanvereséges tavalyi. Nekem most abszolút van kedvem menni, meccsnap van (lesz), bár vasárnap este az időpont, de nem zavar most ez sem, örülök, hogy megint indulunk, és kíváncsi vagyok a csapatra.
Kíváncsi vagyok, hogy az edzőmeccsek és taktikai megbeszélések káosza köszön-e vissza a Dunaújnál jóval erősebb ellenfél ellen. Kíváncsi vagyok, hogy esetleg a másik arcát mutatja a csapat, amit a múlt szombat utolsó 5 percében, 1-1 edzőmeccsfoszlányban láthattunk? Vagy a múlt heti első félidős fékezett habzás megy majd tovább? Hogy milyen lesz az összeállítás a véglegesnek tűnő keretből? Hogy a Galata ellen két sprinttől lábjegelésbe összeomló Keita keretben lesz-e (valaha)? Hogy Portillából lesz e új Zsivány (nem posztra, hanem kispesti karrierre értve). Hogy mennyi ifjonc kap esélyt, meghatja-e VW-t Prosser és Baráth Galata elleni ígéretes bizonyítása? Hogy Kandia továbbra is csak 5 perces csere lesz, vagy a törökök elleni masszív játszatás már mást jelez? Hogy Gyula tud-e tartósan villogni? Hogy Bálót még meddig látjuk itt? Hogy Alci felnő-e szép lassan Ignja mellé, legalább egy sallangmentes henteskedéssel (arra még betanítható)? Hogy Szabi folytatja-e a Debrecenben abbahagyott show-ját, esetleg zsinórban a 3. ligameccsén is ver egy gólpasszt 100-ról? Sok mindenre vagyok kíváncsi!
Többek között arra is: Horváth Fecsó, már EL-tehertől szabadulva, paksi égéssel kezdve mit talál ki ellenünk. Kerete van, esze is hozzá, úgyhogy visszatérhetünk oda, hogy nem várok semmit -semmi jót, de semmi rosszat sem, mert a Bohócban az is benne van simán, hogy ezt a jó keretű, jó edzőjű Győrt simán kibekkeljük, Gyula a 88.-ban ver egy gólt, Feri meg két vereséggel nyit – év végén pedig bajnok lesz az ETO-val. Mint ahogy az is, hogy holnap kapunk egy négyest és VW cserétől kocsányon lóg a szemünk.
Hát valahogy ilyen érzések kavarognak bennem szombat kora reggel, vasárnap este pedig a válaszokat is megkapjuk, hogy a semmivárásból mi pottyan az ölünkbe.Tényleg kíváncsi vagyok.
Fotó: funzine.hu