Kategória: Archiv.népsport

Sokszor írtuk már itt a blogon is, pontosabban sokszor szakadt fel belőlünk az elkeseredett fohász: jó lenne már végre egy tré meccsen tré játékkal jól jönni ki a találkozóból, hogy végre azt hallgathassuk, hogy minket szid az ellentábor, hogy érdemtelenül, de miénk a 3 pont. És remélem értitek, hogy itt nem az érdemtelenség a lényeg. Szép a szimpatikus vesztes szerepe, az MTK ellen rendre gyakoroljuk is, a Vidi ellen jól játszva megyünk át potenciális győztesből 0:4-be, szóval elég a szimpatikus vesztesi létből, jöjjön az unszimpatikus győztes, és tegnap ez meg is történt. Egy jó, tavaszi, kaposvári késődélutánon. Jöjjenek a verdiktek.

Kapu

Kemi bravúr-posszanását én már a Debrecen ellen jósoltam, ott még dohogott a gépezet azonban. De ami késik, nem múlik. Kedvenc kapusunk már a meccs elején bemutatott egy keminizmust az első kaposi kontránál, ahol csak neki köszönhettük, hogy nem x, hanem x+2 perc múlva vezetett először a prukneri gépezet. Kijövetelei végre olyanok voltak egész meccsen, amit mindig is várunk: magabiztosak, „én vagyok az úr az ötösön, de akár az egész büntetőzónán belül” jelleggel. Aztán a jogtalan tizi kiütésével fel is tette a koronát a teljesítményére. Hazafele a buszban arról vitáztunk, hogy hat ez a mai teljestménye a Fradi ellen. Volt aki úgy vélte: ma annyit dicsértük, hogy ilyenkor jön a potya a folytatásban, törvényszerűen. Nos, Szabi eddigi pályaívét látva én pont azt érzem, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor akár fél éven át is jönek az olyan momentumok, amik miatt „kemenesszabizik” a Kanyar. Így legyen.

Védelem

Védelmünk tavasszal igencsak meg van tépázva, ehhez képest az eddigi meccseken a teljesítmény az egy szál Pascariut leszámítva azért nem is volt olyan vészes. Így tegnap, kezdőben a cacaki mészárossal, illetve a horvát tizenegyesölő bánnal, padon Tandiával, balszélen ismét Baráth Botival, vérmes reményekkel érkeztünk az egykori Kaposcukor csapatához. Reményeink azonban hamarost földiekkel látszó égi tüneménnyé lényegültek át (lehet, hogy Csokonai ma nem is Loki, hanem Kispest drukker lenne?). A Kaposvár enyhén szólva is közepes játékerejű csapata gyors kontrákkal szétfutott minket, pillanatra azt is hittem, Kecsón vagyunk, vagy mi a szösz, ott szoktunk így égni, kóválygó védelemmel, akik azt se tudják, merre hány méter. Baráth Boti mutatott sok biztató megmozdulást elöl, de hátrább olyan rendszerességgel mentek el mellette, mint Bognár Gyuri jó 10 éve a „Kaszinók: balra” tábla előtt Sopronban. Ignja folytatta Debrecen elleni tompulását, most öngólkísérletek nélkül, ellenben vétlen gólpasszal az ellenfélnek. Lovrics botiskodott egy kicsit hátul, de ha ránk futottak, akkor baj volt (az a fordulékonyság… 148-as busz a kispesti kapitányság előtt), a csöppnyi Király meg még sérülése utóhatásait nyöghette, mert tompának tetszett, mint a tegnap leváltott, már 3 hete használt (amúgy persze piros-fekete nyelű) borotvapengém. Jajj. A második félidőre aztán, mikor a kaposi rohamok alábbhagytak, kiegyenesedtünk hátul is, Boti feljavult és a régi formáját hozta, már csak a kihagyás alatt felgyülemlett agresszivitásból kéne visszanyesni, ha most majd nem akar egy 10 meccses pauzát benyelni. Lovresz is átállt sallangmentesre, Ignja is, így már ez a minimumprogram elégnek mutatkozott az elöl talált 2 gólunkkal a sikerhez. A meccs végére biztosítani érkező Tandiának örültünk, tizijének először nem, visszanézve felmentjük őt a vádak alól. Ha bemelegszik, ismét értékünk lesz. De en global, srácok, a Fradi ellen több kell hátul…!

Középpálya

Tegnap vereségünk kulcsa a középpálya volt – készültem írni gondolatban a szünetben. Aztán szerencsére minden megváltozottt, de az nem, hogy ez a csapatrészünk komoly lyukakkal küzd. Még mindig hiányzik a tartós megoldás a védekező-középpályás (valami magyar Jeremies vagy Makalele, de hogy mészölykálmánosan mondjam, haggynemennyek messzebbre, legalább egy Benjamin, Akassou, Vadócz jellegű egyén), illetve egy igazi karmester pozíciójára. És ha az e posztokat úgy-ahogy, vagy biztató potenciálokkal de még nem elégségesen betöltő 2 arc, Vécsei és a folyamatosan sérült-beteg Muflon hiányzik, akkor bizony kaller van a palacsintában, nem juharszirup vagy barackíz! Az első harapások után ez most is érezhető volt, még jó, hogy a második félidőben a Rossi által a palitésztára öntött egyszerű paradicsomszósz valahogy elfedte a korábban érzett rossz ízeket. (Elfedte, nem eltüntette.) Az utóbbi hetek nagy pozitív meglepetése, Hidi, sajnos nagyon fáradtan mozgott, lassú volt és tompa, cseréje jogos. Vérzik a szívem hogy ezt kell írom, a szerkesztőségben a legnagyobb drukkere vagyok, de csak nem jön a hosszabb távú kiegyensúlyozottan jó teljesítmény. Ennek ellenére én még mindig látok benne valamit. Nagy Geri a másik nagy kedvenc. És hasonló a helyzet. 2 éve, első tavaszán lámpalázas meccsek sora után Supka jegelte, majd újra elővette, s a szezon végére akkor már több, mint meggyőző volt a kép. Aztán másfél év sérülés, idén ismét kezdőcsapatig kúszás, viszont fékezett habzású önbizalommal. Ám gól a Loki ellen, na mi ez, ha nem áttörés-jel, ami ledobja a gátat a srácról? Erre tegnap légüres térben futkározva, egy nagyon alacsony hatásfokú produkció – tényleg mindent el tud fejelni, de kevés a pontosan és előre megjátszott labda, a nyert párharc. Ennek ellenére ne hagyjuk őt ki a kezdőből, ha megint kap rendesen bizalmat és csak kinöveszti azokat a vörös-fekete szőröst*k*ket, akkor lesznek itt még nagy pillanatok. Hiszem. Diarra barátunkról sokat nem tudok mondani, az MTK ellen felszolgált diabetik tökfőzit most megfejelte egy pirospaprika-mentes, túllisztezett rántással elkészített borsófőzelékkel, és a sót is kihagyta a kotyvalékból. Svájci első osztályú múlt? Lehet, csak behaluzta? Az első játékrész végén e csapatrészbe érkezett az indiszponátor Patya helyére Gege, és első 15 perce rá is ment a bemelegedésre. Gege, neked kéne ma a csodacserének lenni de ez kevés lesz, szomorkodtunk a pálya szélén, aztán a második félidőre ha nem is régi csúcsát, de az utóbbi 1-2 év használhatóbb verzióit azért megközelítette emberünk. Borzalmas emelgetések mellett, ha kicsit higgadtan megállította a labdát, abból jó megjátszások is születtek, még egy komolyabb szerelése is volt. Nem mondhatjuk, hogy nem keresem a pozitívumokat. Hanta beharangjára reagálva viszont nem kaptunk választ a fő kínzó kérdésre, sem negatív, sem pozitív irányban. Engem az győzne meg ha mondjuk kedden, végre egy igazán éles meccsen látnánk viszont a rég várt, és 2011 tavaszán és ősz végén azért nyomokban feltűnő Gegét. És akkor a táborból sem a kórusban szidás fogja fogadni a pályára lépését.

Csatársor

Déllel nem tudom mi történt. Remek őszét olyan tavasz követte, ami a 2011-es kín-őszvéget idézi. Tegnap idei tavaszi mélypontját hozta, egy jogos lecseréléssel megkoronázva. Lanza ellenben egyre jobb az utóbbi időben, és bár mezőnyben a Loki ellen, vagy a Hungária körúton sokkal hasznosabb volt, tegnap inkább vert egy pazar szabadrúgásgólt, és asszem ez a leosztás így mindünknek jobban tetszett. Ahogy elnéztem, leginkább neki, de a csapattársak is rendesen simogatták a Tóth Iván 2007-es fejbúbjáról lízingelt, a lanza-i búrára feloktrojált mosómedveprémet. Csámi Krisztián Hervé pedig egyre magabiztosabb, már a válogatottba vízionálja magát, ami kezdőnkbe meg háthogyne, kár, hogy az évekkel egyre labdabutább szegényke. Ő tényleg a supkai receptre remek megoldás: labdát kap, rohan, esik, tizi. De ne gondolkodjon. A Vlore elleni csodagólja egy nagy negatívumot hozott: ő és Rossi is elhitték, hogy Csámikánk a kispesti Arjen Robben. Nem, nem az! Mikor a tizihez odaállt, le is fagytam, szerencsére Hajdúch is, így nem lett baj. De mezőnyben, összjátékhoz nem elég a csöppnyi Tchami. Még. (Még? Már?). A csereként a szünetben beálló Bobál remekül nyitott, 3 jó elfutás, ebből egy ziccer, fiatalos parával ki is hagyva, így kezdett anno Vólent és Vécsei is, én úgy érzem, Bobál Geri a második iskolát fogja kijárni, és ebben nagyon sok örömünk lesz még – ha nem adjuk őt el idő előtt. Persze a végére elszürkült, de ez most kit érdekel, jöjjön még több fiatal srác, jók ezek a gyerekek, jól mozognak, csak bátorságot, kurázsit kell beléjük oltani meg még 20 kiló izmot, és lesz vállalható Kispestünk, vállalható és rajongható.

Kispad

Taljánunk rotál, variál, hibázgat és nagyokat húz. Igazi őrült olasz. Tegnap a félidőben jól regulázta meg a csapatot, persze kellett a Prukner tanár által a sajtószobában említett kaposi holtpont, és a szerencse (Lanza kapufás gólja, a kihagyott zöld-fehér büntető), illetve a rövid Rákóczi-kispad együttállása is. De akkor is. Cseréi megint tetszettek, Bobálnak ad lehetőséget, a 2 védekezőbb középpályás helyett meghúzza a támadó Gege bevetését, mikor kellett. Csak az a félszavas elejtése a sajtótájon, hogy Zsivány, mint kulcsember, hiányzott nagyon, hervasztotta le az idült mosolyt az arcomról. De hát senki sem tökéletes.

* * *

A kedd viszont lehetne az. Például azáltal, hogy amint arra egyik útitársunk, az 1909 blog egyik törzsszerzője rámutatott: „azért csak halkan mondom hogy idén csak zöld-fehér csapatok ellen győztünk„. No igen. Folytassátok a sormintát kedden is, srácok! Ránk fér a siker!

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.

Pölöskey ugyebár betalált – fejesből. Négyen lesen voltak, ő pont nem, Zsivány és Alcibiade beragadt, ha lehet ilyet mondani, közöttük robbant be, és oldotta meg vállalható mozdulattal azt, amit egy csatártól elvár a csapatutasítás. Megmondtam előre, hogy még ő is képes lehet gólt szerezni ellenünk? Ugye?

Coulibaly, Sidibe nem, kisegítette őket Ignja egy zavaróan szerencsétlen mozdulattal az ötösön belül. Ilyet mondjuk nem csinál tisztességes belsővédő, hanem helyette kinéz magának egy üres szektort a lelátón, és odabikázza valahogy. Nem jött össze, de azért duricázásról sem beszélhetünk.

Nekünk kipattant Lanza lövése, pont Nagy Geri elé, aki köszönte szépen és belőtte első gólját az NB I-ben. Hatalmas az öröm, nagy érteke ő a csapatnak, kellett már egy ideje ez a gól. Hosszú hónapokig sérült volt, és mire visszatért, a játékrendszerünkből szinte eltűnt a posztja, újra magára kellett találnia. Egy három középpályásos rendszerben képesek vagyunk félteni a törékeny termetét. Nincs miért, alakulás van részéről.

Aztán Lanza kiharcolta a büntetőt is. A sportlap szöveges tudósításával ellentétben (Farkas Ádám – Apróbb hibáktól eltekintve sokáig magabiztosan vezette a mérkőzést. A kiállítás és a tizenegyes jogos volt, […]) nekünk vannak kétségeink. Kontakt nyilván volt, de nem több, mint két kapaszkodó között a tömött hetes buszon. Ettől még nem kell rámenni az Aranykoszorús Dombi Tibor-emlékplakett horpasztó Inzaghikkal szegélyezett középkeresztjére. Megadták, a spori lelke rajta, Martínez pedig bevágta.

Mondjuk a rúgás előtti közjáték legalább érdekes volt.Lanza vállalta volna, mi pedig rettegtünk a lelátón egészen addig, amíg Martínez oda nem állt, hogy a rettegés egy más szintre lépjen – ismerve az elmúlt években tapasztalt hatékonyságunkat e téren. Lanza láthatóan rossz néven vette a dolgokat, oda sem nézett amikor Leandro – bakker, milyen mozdulattal, milyen erősséggel és hova? – elvégezte. 2-2, ez minimum benne volt a meccsben.

Ahogy akár a 3-2 is, és ismét Lanza. Kapufa a 90. percben, oltári pech, de ha úgy nézzük, akkor az öngóllal együtt nagyjából kiteszik a megadott tizenegyest. Legyen döntetlen, Fortuna kisasszony, ebben kiegyezhetünk? Legközelebb majd törleszthetsz.

Vagy inkább mégsem? Lehetett volna több, mondjuk két ponttal? A második félidőben volt olyan negyedóra, amikor a Nagy Geri, Holender, Vécsei középpálya volt fent nálunk, középcsatárban Bobállal. A kispesti jövő a kispesti jelenben. És hiába egy ezerszer bizonyított Cica, Mészáros, Coulibaly, Máté Péter, Korhut, Ramos a túloldalon, minimum egyenrangúak voltunk a tavaly még veretlenül bajnok Lokival. Alig néhány NB I-es meccsel a hátuk mögött, többen bőven húsz alatt, mindannyiuk legnagyobb épülésére. Szeretem őket, és lehet szeretni ezt a csapatot.

… és akkor ki kellett mennem a mosdóba, és megláttam a Szuribával beszélgető Supka Attilát. Ajjaj! Ha Szuribá a régi Szuribá, akkor Supka lehet az új Szuribá, aki ha valami van, vagy éppen nincs, akkor bármikor beugorhat. Hogy aztán újra felejtősek legyenek a mostanság megismert akadémisták? Még mit nem! Attila szeretünk, neked köszönhetjük az elmúlt évek legnagyobb sikereit, de ez már nem a te csapatod, ezzel félő, te nem tudnál mit kezdeni. Bármikor szívesen látunk, a Honvéd történelmének része vagy, örülünk, hogy te is ugyanott érzed otthon magad, ahol mi, és reméljük, sűrűn látunk majd barátilag (ahogy most is bárkivel leálltál néhány kedélyes szót váltani), de ezúttal nem a csapat élén.

Mert az van, hogy én bizony férfiasan bevallom, szeretem Rossit, mert azt teszi, amit elvárok ennek a Honvédnak az edzőjétől. Sokszor nem értek vele egyet, de ahogy pörgeti, rotálja a játékosokat, ahogy nyomatja az akadémistákat, ahogy senkivel sem kivételezik, ahogy megél egy mérkőzést, és az egész így együtt, ez kell nekem, ez kell most – ennyi év után – a kis lelkemnek. Őszintén lesz*rom az eredményességet, a tabellát, majd jövőre visszatérünk rá, most más feladataink vannak.

Ne szépítsük, mert mindenki látja, inkább mondjuk ki nyíltan: vannak dolgok, ahol megérett, vagy érésközelien zöld a váltás.

1. Ezerszer leírtuk, és tartjuk, Gege volt néhány éve az, akiről elhittem, tudnék érte lelkesedni akár éveken át, és akiben az egyik legnagyobbat kellett csalódnom. Az MTK ellen, ahogy hatvan métert sprintelt, majd utolsó emberként szerelt, az valamit megcsillantott a régi szép időkből, de ez 2013-ban kevés. Ha nincs a pályán, a csapat is más, gyorsabb, talán pontosabb is, igaz, kevesebb a remek utolsó passz, de azok is megjönnek majd, ha nem kell mindig egy embert keresnünk minden labdával. Lanza, Vécsei ugyanúgy alkalmas lehet erre, néha (vagy annál valamivel többször) nekik is ugyanúgy lehetnek rossz meccseik, és bár az olasz lép a nyáron, Báló velünk marad, felépíthető, benne ugyanúgy megvan minden, amit keresünk 2007 óta. Ha pedig nem, jön majd Lőriznczy, vagy valaki, akinek még a nevét sem tudjuk, de az akadémia futószalagja majd úgyis felküldi a nagycsapat közelébe.
2. Lovric bármennyire is szerelem, el kell felejteni lassan, hogy szent tehénként kezeljük a védelemben. Ivan már rég nem az, ami volt az érkezése utáni első félévben (sorra fejelte a gólokat), vagy az azt követő évben (tanári védőmunka). Lomha, a labdái hosszúak, és többségében feleslegesek előre. Egyszerűen vannak nála jobbak, vagy ha még nem is egyértelműen jobbak, de mindenképp nagyobb potenciált képviselők. Ennek a félévnek rá kell mennie, hogy megtaláljuk az utódját, aki mögött/mellett Ivan lesz a mindig bevethető tapasztalat.
3. Hidi kiharcolta, hogy tőlem megkapja az újabb néhány hónapot a bizonyításra. Soha senkinek nem tudtam ennyiszer odaadni, de az utóbbi hetek alapján Patriknak mindenképp kijár. Remélem ez most már tényleg az utolsó lesz, és vagy beáll erre a pályára, vagy hagyjuk, váljunk el békében, érdemei elismerése mellett. Szurkolok. (Vajon ahhoz, hogy Hidit újra felfedezzük magunknak mennyit tett hozzá az utóbbi időben erősen harmatos Marshal Mufi?)
4. Délczeg. A magyar Giroud. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lőhet tíz gól körül egy bajnokságban, ha mindig csak a szögletzászló körül látjuk cselezgetni. Vadkutya, a remek Útwenger-blogger az ilyen játékosokra használja a mezőnycsatár szót, ami valljuk be, iszonyatosan találó. Dél szerel a saját ötösünkön, harcol a középpályán, kibrusztol bármit, csak épp a kapu felé indul el ritkán. Tavaly Szuribá is elbeszélgetett vele, mert látszik benne valami, amit akár ki is lehetne hozni, csak épp mennyi időt szeretnénk még erre rászánni, különösen úgy, hogy a seggében ott egy Bobál, egy Vernes, de akár egy Erdélyi, Daru Bence, vagy a Kazincbarcikán lébecoló- és lehet, örök ígéret maradó – Vólent? És akkor még Holenderről, Nagy Mihály Krisztiánról nem is beszéltünk, de ők inkább a széleken érzik jól magukat.
5. Tchami, Csáminnyó, az albángyilkos futógép. Kameruni válogatott lett a Honvéd padjáról, vagyis ha akarjuk, nézhetjük úgy is, ennyire erősek vagyunk, de az igazság sajnos valahol máshol lesz, ha egyáltalán megtaláljuk valaha. Egyszerűen az van, más időket élünk, ma már kevés az Abassal duóban fémjelezte futószárnyuk, hogy mennek meszes módjára, majd esnek (tizenegyes), vagy lőnek, beadnak, de elképesztően rossz hatásfokkal, viszont kellően sokszor ahhoz, hogy helyzet legyen némelyikből. Mostanában inkább játékunk van, vagy valami ahhoz hasonló, a széleken inkább látunk szívesen egy alkotni tudó Lanzafamét, Holendert, Vernest, (vagy NMK-t, ha visszahozzuk nyáron) akik ugyan sebességben egy teljesen más szintet jelentenek, ellenben játéktudásukkal bőven ellensúlyozzák a fennálló deficitet. Tchamikám, valamit nagyon gyorsan villantani kellene, különben jöhet – az addigra már annyira fájdalmasnak sem nevezhető – nyári búcsú.
6. Utolsónak hagytam direkt Zivanovicot, akit a legnehezebb megítélni az egész eresztésből. Ősszel a Videoton, a Paks ellen parádézott, gólokat lőtt, a szokásos hajtása eredményességgel, jó játékkal párosult, azóta viszont keresi a helyét. Igaz, a helyzete sem könnyű. Nyáron, Siófokon még a támadósor szélén kezdett, majd hátraszorult a középpályára, hogy idény végére bal-, most pedig jobbhátvédben alkosson valami piramidálisan felejthetőt. Ha van a játékrendszerünknek igazán vesztese, akkor az mindenképp Zsivány kell legyen. Egyszerűen ugyanaz van vele, csak negatív irányból, mint Nagy Gerivel: nincs igazán a pályán olyan poszt, amit ő játszani tudna, ahol a leghasznosabb lenne,miközben bárhova máshova állítva szenved, rossz.

Ki kellene mondani, elköteleztük magunkat hosszútávon egy játékrendszer mellett, ami pedig a 4-3-3 egy helyi adaptációja, és innentől ehhez igazolni játékosokat, posztokra, szerepekre nevelni, tartós fazont adni a Honvédnak. Legyünk újra egy határozott stílus a bajnokságban, és aki ehhez patent, az jöjjön, maradjon, aki viszont nem, arra semmi szükségünk. Csak azért, hogy többen legyünk, felesleges a keretben tartani alkalmatlan, de máshol jó teljesítményre képes játékosokat.

Rossi elindult egy úton, amihez egyelőre ragaszkodik, nem tántorítja el egy-egy sikertelen mérkőzés, mert hisz magában, és hisz az általa elképzeltekben. Új csapatot kezdett építeni, keresi az adott posztokra legmegfelelőbb játékosokat, miközben szem előtt tartja, hogy hamarosan ezeket a posztokat saját nevelésűekkel is fel lehet tölteni, az eredményesség fenntartása, sőt, talán fokozása mellett.

Ez jó.

A Loki ellen ebből láthattunk egy gyönyörű keresztmetszetet. Láttuk magunkat újra Gege nélkül, hazai eresztés középpályával, láttuk Délczeget a kezdeti kapura veszélyes játék után besülni, láttuk Zsiványt szenvedni, láttuk Lovricot csúnyán átlagosnak, Tchamit kevésnek, miközben Nagy Geri – ha el is tűnt negyedórákra – hozta az elvártat, Holender, Bobál jól szált be, Vécsei közepes játékkal se rosszabb bárkinél a magyar mezőnyben a saját posztján, Hidi pedig a fene tudja, de szeretnénk szeretni.

A rossz, vagy átlagos tempóban pörgő Debrecen szintjén már ott vagyunk, és bőven vannak további tartalékaink. Unom már, de ezredszer is idekaparom, a jövő a miénk kell legyen, mert nem lehet másként. Már rég nem reménykedünk a fiataljainkban, már láttuk őket kiélezett szituációkban, és nem buktak el. A10, 20, 30 csereként kapott percek meghozták az eredményüket, szépen, csendben, de fokozatosan kezdik átvenni a hatalmat.

Nem voltam tehát bánatos a 2-2 után. Lehetett volna benne több, igen, de akár kevesebb is. Most legyen elég ennyi, inkább örülök a minden egyébnek, és remélem Rossi megkapja a lehetőséget, hogy nyáron újra átszabhassa a csapatot, szabad(abb) kezet kapva, lássuk, mit hoz ki belőle jövőre.

Egy-két éven belül ott lehetünk. És ahogy egy MTK képes volt a gazdag csapatok között bajnokságot, kupát nyerni, úgy talán nekünk is összejön valami (leesik némi maradék az előre felosztott asztalról). Önerőből, kispesti játékosokkal, saját stílust játszva, újra markáns Kispestként, újra ott, ahová tartoznunk kell: az élmezőnyben.

Kösz, Loki, újfent megerősítettél a hitemben.

fotó: babar @ 1909foto.hu

A húsvéti programtorlódás és egyéb, most nem részletezett kifogások következtében némi késéssel, de jövünk a megszokott értékeléssel a szombati fiaskóról, aminek -csakúgy, mint ősszel- már megint nem így kellett volna történnie.

Egy igazságos, vagy legalábbis vörös-fekete színű világban a szombati meccset 3:1-re behúztuk volna, de hogy nem így lett, azért a kezünket a szívünkre téve azért nem csak a Sorsot hívhatjuk tetemre. A helyzetek azért vannak, hogy berúgják őket, mondogatja a vállunkon üldögélő, „Közhely a mindenem” pólót viselő plüss Puhl-bábu, és basszus, igaza van.

 

 

Kapu

Szabi először állt szerződéshosszabbítását követően a gólvonal elé, és e nagyszerű tényt az MTK is megünnepelte: mindössze egy lövést adtak le a kapujára. Igaz, abból gól lett. A másik két 100%-os ziccert Tischler Patrik nagyvonalúan elhibázta, ezzel kívánva boldog éveket gitárvirtuóz cerberusunknak Kispesten. Ezt most mi is megtesszük, a kisördög mindössze a gól kapcsán agyal azon, hogy ez azért fogható lett volna-e avagy sem, de nagyon nem rágódunk, mert ilyenkor szokott Kemenes egy 10/10-es meccset hozni legközelebb, a Loki ellen. Erre pedig szükség is lesz, legalább annyira, mint egy jó ‘tallica lemezre 2014-ben.

Védelem

Rossi maestro bizony megint variált a találkozó előtt, a biztos kezdő Lovrics pl. csak nagykabátban álldogált a VIP szektor bejáratánál. Kérdésemre, hogy sérült, vagy eltiltott, szomorúan csóválta fejét, hogy egyik se, majd rejtélyes mosollyal válaszolt az „akkor miért nem kezdesz” kérdésre. A helyére mindenesetre a máskor balhátvédként khm… hát nem igazán brillírozó Alcibiade került, aki hozott egy nagy büdös átlagteljesítményt szombaton, fölös sárga lappal, és bosszantó hibákkal az első játékrészben. Szerepeltetése nem volt egy nagy ötlet. Dettó Zsivanovicsé. A délszláv láthatatlan ember szombaton sem találkozott sokat a labdával, és pápai antibalhátvéd-játéka után ismét bizonyította, hogyha már játszatni kell őt, akkor inkább a középpályán alibizzen, de védőnek (is) kevés. A pozitív oldalán áll a serpenyőnek viszont Ignja, aki lassan hosszú évekre emlékezetes kis középső védőnkké növi ki magát, hátul biztosan és keményen takarít, róla nem is nagyon fordultak le a kékek, elöl pedig szögleteknél veszélyes, ha lecsúszik az ágyúzása az első félidőben, most övé lenne az ezüstözött Plókaibajusz-díj. A második 45 percben persze az is látszott, hogy amikor kreatívan kéne előre menni, ott megáll a tudomány, hajmeresztő előreívelései nem sok veszélyt jelentettek Hegedűs kapujára, nem úgy az ezekből induló kontrák a miénkre… A Király a jobbhátvéd poszton üdítő meglepetés volt, nem először. Bár fizikailag gyenge, viszont gyors, és a legkevésbé labdabuta afrónk Diaby után. Ami veszélyes támadásunk volt, abban az ő megindulásai rendre ott szerepeltek startfaktorként. Ügyes volt, kicsi. (Kiegészítő infó: a derék Uralkodót kezdetben, még ősszel gyakran cinkelő Faterom is rászólt egy bőszen kispestafrikázó ősz MTK szurkerre, hogy szálljon le a csöpp Kingről, mi ez, ha nem sikersztori a kis jobbszelesnek?).

Összességében vegyes volt tehát a védelem teljesítménye a későtéli szombaton, és ez épp elég volt az egy darab MTK gól összehozásához – kár.

Középpálya

A kép itt is vegyes, csalódások és meglepetések váltakoztak. Kezdjük a pozitívumokkal. Hidi Patrik. Önbizalomtól duzzadó múltheti nyilatkozatát még meglepve olvastam a hivatalos weboldalunkon, de szombaton bizonyított a srác, végre úgy játszva, amit mindig várok-várunk tőle és aminek a reményében én még kitartottam a védelme mellett szemben a szerkesztőségi kollegákkal. Egy rossz hátrapassza volt ugyan, pont mikor a legjobban dicsértem, de ezt leszámítva kemény, de szabályos odalépések, határozott játék és jól megjátszott labdák. Az új frizura végre meghozza a rég várt Hidi beérést? Ne kiabáljuk el, de ez a szombat biztató volt. Csakúgy, mint Ivancsicsnál, akinek ismét jót tett az egymeccses jegelés, és amíg bírta szuflával (kb a 50.-60. percig), addig meglepően sokat mozgott, Lanzának tett egy remek labdát, volt egy jó lövése és egy hatalmas szerelése visszafutva -ilyet is utoljára 2007-ben láttunk tőle. Valahogy így kéne továbbra is, és ezzel a rugótechnikával ami neki van nem csak a szögletek felét jól betenni… Negatívum ezzel szemben a nagy kedvenc Vécsei, aki fáradtnak és kókadtnak tetszett, mint Gedeon liba szárnya. A rövid passzai nem jöttek be, a hosszúak hiányoztak ezúttal. S bár a borzalmas kezdő 20 perce után összekapta magát, cseréje sajnos jogos volt. A csapat tragédiája viszont, hogy nincs kraftos helyettes, mert hiába szállt be nagy svunggal Diarra, egy kemény belépőt követően, amit ő osztott ki, hamar beszürkült a szokásos diabetikus tökfőzelék-szintjére, és ezzel nem tudott sok pluszt adni a csapatnak. És negatívum a rég várt mufloni visszatérés is. Marshal olyan volt, mint első 3 kispesti meccsén: lassú, életlen és gyáva, nem ismertünk rá a sérülései előtt már-már Akassou-sodó Mufira. Reméljük gyorsan revitalizálja magát, mert tegnap ez az alapszűrőmunka és az állandó biztonsági hátrapasszok egy megnyerni akart meccsen borzalmasan kevésnek bizonyultak. Szintén e szekcióba érkezett Ivancsics helyére irányítani Vernes Ricsi, aki aztán hamar előrekalandozott az igazi posztjára, láthatóan a közönség biztatásától felspannoltan, ám a rossz minőségű gyep által meghiúsított elfutásainak kudarca hamar agresszivításba fordította a pozitív lelkességet, amolyan kispesti bosszúálló angyallá transzformálva a fiatal csatárt. Előbb kivégezte Hegedűs kapus vállát, majd saját magát Rafa Wolfe homlokán. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Ricsi,mert a góljaid és az agilitásod hiányozni fog a következő hetek rangadóin.

Csatársor

Lanzafame eddigi legjobbját nyújtotta a Paks meccs mellett, mióta Kispesten van, igazi csatárjátékot láthattunk tőle, kapott labdáit 90%-ban meg tudta tartani/játszani és tényleg állandó veszélyt jelentett az MTK védelem oszlopai közepette kígyózva. Jó lenne már egy gólt is látni tőle, no meg azt, hogy ha 60 perc alatt nem jön össze semmi akkor nem megy el a játékkedve, mint egy csúcsformás Sasunak 2001 tavaszán. Délczegről sajna most nem tudok sok jót írni, rég látott gyenge meccse volt a szombati, rossz döntésekkel, lassú gondolkodással és kapura nézve antiveszélyességi faktorral. Nálam már cserére érett, pedig idén az egyik kedvencem a keretből, Rossi mégis fennhagyta. Nem tudott sok vizet zavarni. A Marshalt váltó Holender ebbe a csapatrészbe szállt be, 10-15 percre, így alig melegedhetett be, vesztes meccsen ez általában nem elég egy fiatalnak a megváltáshoz (nem mindenki Beliczky, ha már az MTK-pályán járunk…), neki sem volt az. Mozgása ennek ellenére ígéretes volt, nem egy Lóczi Robi/Lantos/Bojtor vonal ha értitek, mire gondolok. Persze, hogy értitek.

Kispad

A Mister ismét experimentális oldalának engedett a pénteki spagettivacsora fölött, mikor összerakta a szombati kezdőt, kísérletezése viszont ezúttal kevéssé vált be. A váltások sem jöttek időben, és ő is érezhette, hogy kicsit eltoltuk ezt a meccset, és ismét verhető lett volna az MTK, mint ősszel – ezért is volt a meccs végén az amúgy jogos, de semmit nem számító kitörés a hosszabbítás rövidsége ellen, és magán a sajtótájon, miután előbb magában hőbörgött olaszul a sarokban, majd újságírói kérdésre kifejtette, hogy nonszensz volt a 4 perc ráadás, ha maga az ápolás volt ezen belül 5  minuta időtartamú, azért rögvest hozzátette: ha vasárnap reggelig játszunk is, akkor sem lövünk gólt az ihletett formában védő Hegedűsnek. Habókos talján – mindig hőzöng egy sort, majd azért csak értékel egy higgadt verziót is. Nem igazodok ki rajta.

* * *

Mint ahogy ezen az idényen sem – ezért bízom benne, hogy az MTK-roller után vagy a Lokit, vagy a zöld arch enemy-t azért elkapjuk. Logikusan nézve nincs sok esély, és látjuk mit hozott megint az optimista tippem. Most csak annyival zárok tehát: meglátjuk…

Fotó: lovi (1909foto.hu).