Mastodon

Téli átigazolási piac @ NB I.

// Első hét

Szerződéssel rendelkező labdarúgót január 15. és február 14. között lehet igazolni Magyarországon. Ebből ment le egy hét, és mivel két hát múlva nagyjából mindenki elhúz törökbe, a legnagyobb bejelentéseket vélhetően már megtették.

A legnagyobb fogás talán Huszti hazahozatala, de kérdés, hogy mennyit lesz sérült, mennyi tartalék van még az életkorában, és ezt a Videoton meddig hajlandó egy állítólag horribilis összegű fizetéssel díjazni. A második legfontosabb hír talán nem is hír, hiszen Paintsil marad a Fradiban, vagyis se malária, se belga kérő.

Edzőcsere csak nálunk volt, a Felcsút újabb légiósokat igazolt, a Diósgyőr három fiatalt is elengedett, a Balmaz pedig besöpörte a Nyíregyen létszámfelettivé vált játékosokat.

„Téli átigazolási piac @ NB I.” bővebben

A pályán is megkezdjük 2018-at

A meccsek zártkapusak az ESMTK edzőpályáján, vagyis a régi Téglaégetőn, de a kerítés átlátszó, ahogy kémeink jelentették. Az átlátszó kerítésen át látni egy lelátót, ami létezik, csak lelátni nem lehet róla, mert tilos. Nem értjük, és maradjunk annyiban, inkább nem is akarjuk érteni.

A sporttelepen van egy jégcsarnok, a jégcsarnokban büfé, melegedni, ebédelni lehet hol, tehát tessék jönni, hiszen másfél hónap után újra pályán a bajnokcsapat!

„A pályán is megkezdjük 2018-at” bővebben

LO-GOndolatkísérlet

Pár éve, talán emlékeztek, már volt 1-2 olyan posztunk, amiben eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha mi dönthetnénk blogilag a mezeinkről. Először a magyar válogatottról írt, vagy ide, vagy a biztosra Hanta, KryzWarzycha blogdesignerünk Tisza-márkába öntött ötletét vázolva az olvasóknak, majd egy pár hónappal később én magam ugyanennek a Honvédmezben való kiadásáról ide (képek itt). Ám grafikusunk nem állt meg ennyinél, a napokban új gondolatkísérletét mutatta meg nekem, én meg nem bírván magammal, úgy döntöttem, egy posztot megér a dolog, a szokásos meddő vitáink lefolytatását indukálandó, aminek úgyis az 1991-2003 közti címerpajzs visszasírása lesz a végeredménye, mint mindig, de legalább a cikk olvasása közben szép képeken idvezülünk! „LO-GOndolatkísérlet” bővebben

Újabb dátumot kapott a stadion

2019 vége az aktuális határidő!

„Az utánpótlás központ a tavaszi szezon folyamán elkészül, s ezután kezdjük az új stadion építését. Mindenre kidolgoztunk egy tervet, az MTK-val már aláírt szerződésünk van, hogy ott játszunk júliustól kezdve, amíg a mi stadionunk el nem készül” George F. Hemingway az M4 Sportnak

Később persze kicsit árnyalta a dolgot: „azon kívül, hogy mikor kezdődik, mindenre van terv”, ami nekem azt jelenti, hogy mi sem tudunk semmit, nincs közbeszerzés, nincs kormányhatározat a pénzről, nincs semmi, csak valami halvány ígéret, és egy sorminta, hogy máshol is épülnek stadionok. Hemingway egyébként bemondott egy 2019 végét, vagyis alig másfél év alatt épülne meg az új Bozsik.

„Újabb dátumot kapott a stadion” bővebben

Ha gondolod, támogathatsz minket

Természetesen nem kötelező, de ha mégis, akkor megköszönjük.

Igazából sosem terveztük, mert a blogra egy hobbiként tekintünk, máshogy nem is érdemes, szóval, sosem terveztük, hogy pénzt csináljunk belőle, vagy pénzt kérjünk érte. A nem pénzcsinálásban természetesen most sem lesz változás, ahhoz azért elég komoly ajánlatot kéne kapnunk.

Ellentétben a támogatással, mert egy jó ideje többen is rágják a fülünket, hogy szívesen beszállnának a költségekbe. Legyen meg az akaratuk, nekünk az csak jó.

„Ha gondolod, támogathatsz minket” bővebben