Mastodon

Békéscsaba, Kecskemét, értekezlet, Nagy Geri

Nekünk a Kispest podcast S01E10

A válogatott- és kupaszünet után visszatértünk a normális kerékvágásba, bár az furcsa, hogy ezúttal két győzelelem mellett egy verségről is beszélni kellett, és ahogy az várható volt, újra előkerült a középcsatár kérdése. Az elmúlt hét másik nagy történése a klub által szervezett NB II-es értekezlet volt, amint szintén bőven kiveséztünk. A végén még nagygeriztünk egy kiadósat, mert őt tényleg nagyon szeretjük, majd megtippeltük, hogy mennyire verjük hétfőn a Karcagot.

„Békéscsaba, Kecskemét, értekezlet, Nagy Geri” bővebben

Best of Kispest-Honvéd

Nekünk a Kispest podcast S01E09

Kihasználva a szünetet egy kifejezetten generációs adással jelentkezünk, vélhetően főleg a mai negyven-ötvenes korosztály szívét megdobogtatva, ugyanis nem másra vállalkoztunk, mint összerakni a legkedvencebb csapatunkat a klub Kispest-Honvéd nevet viselő korszakából.

A szabályok egyszerűek voltak: mindenkinek legalább húsz meccset kellett játszanaia, a felállás a rugalmas 4-4-2, a korszaknak megfelelően lehetett két cserét nevezni, valamint ki kellett jelölni egy edzőt. Nem volt kötelező a legjobbakat betenni az egyes posztokra, azonban azt fontosnak tartottuk, hogy a személyes kötődések megjelenjenek, ezért figyelem, erősen szubjektív csapatok következnek!

Játék: ha van kedvetek, tőletek is szívesen várunk kommentben álomcsapatokat a fenti szabályok mentén.

Megjegyzés: igen, a fotó kissé (nagyon) elmosódott. Nem ellenőriztem az elkészítését követően.

„Best of Kispest-Honvéd” bővebben

Nekünk a Honvéd: kosárlabda és vízilabda

Nekünk a Kispest podcast S01E08

Ezúttal nyitottunk kicsit a perspektíván és az anyaegyesület (aminek az anyaegyesülete természetesen mi, a Kispest vagyunk, tehát feloldottuk a tyúk és tojás problémáját) két képviselőjével beszélgettünk a többi labdás szakosztályról, főleg a kosárlabdáról és a vízilabdáról. Hogy állnak jelenleg a szakosztályok? Mikor és hol vannak a meccsek? Miért jó kosárlabdára vagy vízilabdára, esteleg mindkettőre járni?

Az adás második felében pedig előkerült az örök téma: Honvéd vagy Honvéd, Honvéd vagy Kispest, Honvéd és Kispest, vagy mi most a helyzet?

„Nekünk a Honvéd: kosárlabda és vízilabda” bővebben

Hazai és nemzetközi szurkolói mozgalmak a fiatalok szemével

Nekünk a Kispest podcast S01E07

Az ultrák világa egy látványos, azonban sokszor zárt világ, most azonban alkalmunk nyílik belelátnunk egy kicsit, hiszen mikrofonvégre kaptunk pár srácot a fiatalabb korosztályból. Ahogy az időjárás vagy a divat is folyamatosan változik, úgy a szurkolói vonalon egymástól eltérő mentalitású generációk követik egymást. Mindenki egy kicsit máshogy gondolkodik, mindenki hoz magával valami újat, és a végén ebből alakul ki az az összkép, amit hétről-hétre látunk a stadionokban.

„Hazai és nemzetközi szurkolói mozgalmak a fiatalok szemével” bővebben

Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni

Nekünk a Kispest podcast S01E06

Eredetileg azzal a mondattal szerettem volna kezdeni, hogy két legenda ül az asztalnál, valamint tíz bajnoki cím, de végül nem mertem bevállalni. Ezűttal két korszakos zsenivel beszélgettünk a Csákvár elleni meccsről, a csatárokról, a betömörülő csapatok elleni védekezésről, a játékosok és a szurkolók kapcsolatáról, és közben sztorizgattak, sztorizgattak és sztorizgattak. Mi pedig eközben hangosan röhögtünk, és innen is elnézést kérünk a visszhangért, sajnos ez még egy olyan terület, amit idővel meg kell ugranunk.

„Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni” bővebben

Ajka, babona, magazin

Nekünk a Kispest podcast S01E05

Kikaptunk Ajkán, van ilyen. Reméljük utoljára fordult elő velünk ilyesmi az idényben, de legalább megúsztatok így egy helikopterezést. A zakó okain kívül beszélgettünk még Holenderről, a korábbi akadémistáinkról, akiknek úgy néz ki jót tett a magyarszabály, a Karcag jófejségéről, a babonákról, a mezlejmolásról, Keszáról és Szamosiról, és arról, hogy mondjuk ki végre hivatalosan is: egyértelműen a feljutás a cél idén.

„Ajka, babona, magazin” bővebben

Szentlőrinc, új dal, vendégszektorok

Nekünk a Kispest podcast S01E04

Megint egy olyan meccset nyertünk meg, ahol nem mi lőttük az első gólt, azonban a csapat megmutatta, hogy mennyire tud egymásért küzdeni. Miközben a pályán és a lelátón is a hőségtől szenvedtek az emberek, a Kodály-módszer népe nem hazudtolta meg magát, és annyira megtanult egy új dalt, hogy azzal szinte azonnal fesztiválhangulatot teremtett Szentlőrincen.

„Szentlőrinc, új dal, vendégszektorok” bővebben

Nekünk a Kispest podcast S01E03

Közösségként működni

A Budafok elleni győzelemről nem nagyon beszélgettünk, cserébe minden másról hosszasan. Előkerült a csapat és a szurkolók közötti kapcsolat, a piró helyzete a stadionokban, Csányi Sándor, a régi Bozsik romantikája, ki a kedvenc játékosunk, Keresztes Noel távozása és a szurkolók által kimondott:

küzdjetek a bajnoki címért.

„Nekünk a Kispest podcast S01E03” bővebben

Nekünk a Kispest podcast S01E02

Kissé rekedtesen a Videotonról és a fiatalszabályokról

Ezúttal annyira gyorsak voltunk, hogy még érezni a hangunkon a tegnapot. 3-0-ra vertük a Videotont idegenben, egy remek hangulatú meccsen. Hétfő este mintegy 1500 kispesti ünnepelt Székesfehérváron. Kell ennél jobb idényrajt?

Az adásban a meccs mellett hosszabban beszélgetük a mindenféle fiatalszabályokról, mert úgy tűnik, bár a létezésükről mindenki tud, a tartalmukról azonban csak kevesen. Utóbbiak közé tartozunk mi is, így inkább csak az értetlenkedésünknek adunk hangot. Ja, és hajrá, Kende!

„Nekünk a Kispest podcast S01E02” bővebben