Csütörtökön, amikor a legutóbbi adást vettük fel Norbival, Petivel és Tibivel, már a felvétel leállítása gomb megnyomása után biztos voltam benne, hogy tele leszünk helyreigazításokkal, kiegészítésekkel. Ez következik most.
Sokan talán nem is ismerik, pedig éveken át Norbi hangjával kezdődtek a hazai mérkőzéseink. A Prosectura énekese adta ugyanis hangját a XIX nevű alkalmi formáció Kispest című számához. „Kispest az életünk, a nagyvilágban, bármerre tévedünk (…)”. Az adásban viszont a zene csak érintőlegesen jelenik meg, és inkább a Szekszárd–Drezda, valamint a gombfoci-gyűjtőszenvedély tengelyeken bóklászva próbáljuk megtalálni a Kispestet.
Nem volt egyszerű adás, mert ezúttal két olyan srác volt a vendégünk, akik rendszeresen megcsinálják a jó hangulatot hol a saját, hol a tágabb környezetükben. Unatkozni lehetetlen mellettük, azonban most a mókázás helyett egy mikrofonba kellett mesélniük magukról, egymásról és a Kispestről.
Mérföldkőhöz érkezett podcastünk, ugyanis először sikerült valakit megszólaltatnunk a klubtól, ráadásul rögtön egy erős kezdéssel, a novemberben kinevezett elnökkel nyitunk. Az elmúlt hónapokban rendesen vakartuk a fejünket, amikor azt hallottuk, a Kispestnek egyszerre van tulajdonosa és elnöke, szóval nem baj, ha tisztába tesszük a dolgokat: pontosan minek is az elnöke Szijjártó Péter? Természetesen nem csak erről beszélgettünk, hanem szóba került a téli felkészülés, a klubidentitás, a névváltás és még sok minden más.
Az adásban történt egy bejelentés is: a földhivatalban már a Honvéd van bejegyezve az akadémia és a stadion tulajdonosaként.
Talán a hetes szériánál, még 2016-ban szüntette meg az Apple a 3,5 mm-es jack-aljzatot a telefonjain, és onnantól kizárólag vezetékmentesen vagy átalakítóval lehetett a fülhallgatókat használni. Sokáig adtak a készülékekhez egy apró kábelt, aminek az egyik felébe a vezetékes fülhallgatót lehetett dugni, a másik felét pedig a telefonba, és ezzel a régi fülesek is működőképesek maradtak.
Nos, az van, hogy nagyon kellene egy ilyen kábel nekünk! A miénk sajnos megadta magát.