Ahogy az elmúlt évek, úgy az elmúlt hónapok sem múlhatnak el nyomtalanul. A csapat relatív sikertelensége, a hangzatos szólamok és a tapasztalt valóság között feszülő ellentmondások, a bajnokság kényszerű leállása, a futballnélküliség, hosszú ideje tartó bezártság, a személyes találkozások elmaradása, a bloghoz kapcsolt egyes részek hosszú ideje halogatott újragondolása, mind, mind egyszerre zuhant a nyakunkba.
Talán érthető, hogy ez a szokatlan és egyben nagyon összetett helyzet mindenkiből más reakciókat vált ki.
Ahogy azt is megértem, kevesen mindig hangosak lesznek, és ettől sokaknak, tömegakaratnak tűnhetnek, mert így működik a világ.
Sok mindent megértek, azonban kezdek belefáradni az állandó megértésbe. Kilenc és fél év iszonyatosan sok idő egy helyben, és ennyi idő hajlamos kiölni az emberből a maradáshoz szükséges motivációt.
Elfáradtam, jót akartam, utakat kerestem, ahol talán egy kicsit az én érdekem is számíthat, azonban most nem tudom hogyan tovább, mi legyen? Harapjunk a saját farkunkba, és várjuk el kevesektől, hogy hangosak legyenek, hassanak, mintha tömegek lennének? Magunkat ámítani, ha valamit, azt nagyon tudunk.
Folytatjuk, azonban egyelőre kérdéses, hogy milyen formában.
címlapkép: Gianpaolo La Paglia/Unsplash
Tovább a posztokra. (utolsó frissítés: április 21.)