Kezdjük a lényeggel, magával a bárhogy olvasható statisztikával: a Diósgyőr két éve nem nyert idegenben, ami még a Videoton vonatkozó mutatójánál is rosszabb. Természetesen a Diósgyőr az elmúlt évet egy teljesen más ligában töltötte, mint mondjuk mi, így a statisztika relevanciája máris kérdéses. Főleg úgy, ha tudjuk, előtte – részben – Tornyi Barnával próbálkoztak valamit karistolni. (Velünk ellentétben Miskolcon képesek ugyanabba pocsolyába kétszer, sőt háromszor is belelépni, de persze ez is túlzás picit, mert Tornyi Barna minden Diósgyőrnek csak egyszer volt edzője, és gondosan sosem ugyanannak.) Jó lenne, ha nem épp most törne meg ez a széria, amikor …
… a két csapat – némileg teljesen váratlanul – a harmadik helyért meccsel egymással! Sőt, továbbmegyek: e két csapat, ha így folytatja, a bajnokság végén is ott lehet a tabella első harmadában. Egyrészt, mert sűrű a mezőny. Másrészt, mert kiderült, tényleg vannak csapatok, amelyeknél jobbak. Harmadrészt, mert nem két forduló után írjuk le ezt a mondatot, hanem vészesen közel az őszi idény végéhez.
Jó kis péntek estére van kilátás
Mutatókban valahogy így néz ki az, amire az iménti elvárást alapoztuk:
- 6-6 győzelem, vagyis a csapatok az eddigi meccseik felét megnyerték,
- 2, illetve 3 döntetlen, vagyis menni, vagy meghalni;
- 23, illetve 20 lőtt gól, vagyis átlagban 1,92 és 1,67;
- mi mindössze egyszer, a Diósgyőr kétszer játszott olyan meccset, amin nem lőtt gólt;
- mi eddig hatszor (a meccseink felén), a Diósgyőr háromszor nem is kapott.
Ami mellettünk szól
Tehát: öt idegenbeli mérkőzéséből a Diósgyőr egyet sem tudott megnyerni. Részsikere, hogy hármat döntetlenre adott, és összesen három gólt tudott lőni, miközben kapott egy baráti tízest. Otthon valóban félelmetesek, de Miskolcon túl akárhogy próbálkoznak, valahogy nem megy nekik. Legutóbbi túrájukon például Debrecenben adott rájuk a Kondás-féle divatárú egy méretesebb zakót (5-0), előtte pedig Pakson ikszeltek (1-1).
Hazai pályán mondjuk mi sem vagyunk az a kimondott Barcelona, de azért hozzuk, amit hozni kell, és néha-néha becsúszik egy Győr, vagy Paks. (Bár utóbbi ellen egy félidőt emberhátrányban játszottunk, és még így is majdnem összejöhetett volna nemhogy a döntetlen, hanem kis mázlival a győzelem is.)
Ami ellenünk szól
A távolról sem veretes sorozatunk, amit az utóbbi meccseken produkáltunk. Lassan egy hónapja, hogy hazai pályán csaptuk a Dózsát, azóta egy kínszenvedés 0-0 Siófokon, egy vereség otthon, és egy csúnyán leadott meccs Kaposváron. Tisztességes iparosmunka, rendben, de mindig hiányzott valami kis plussz, hogy győzelem legyen belőlük.
A házi gólkirályok versenye. Góljaink csaknem felét gurító Danilo öt sárgája miatt hiányozni fog, ráadásul mögötte hatalmas a szakadék. A háromgólos Németh Norbi mostanság nem játszik, vagy nem teljes meccseket; a kétgólos Hajdú rendszerint csere; a többiek pedig megmaradtak egynél. Kérdés, ha nincs Danilo, ki lövi a gólokat? (Sanyikában azért még bízhatunk!)
A túloldalon szorosabb a mezőny, és még azzal is vernek minket, hogy harcra kész az összes. Seydi ötnél, Luque négynél, és Budovinszky is négynél tart, Tisza pedig legutóbb a Pécs ellen egy duplával indította második diósgyőri terminusának gólokra vonatkozó részét.
Aki(k)re érdemes figyelnünk
Budó. Nyilván vele kell kezdeni. Egyetlen és a rémálmainkban még néha előjövő másodosztályú idényünkben „Ikertornyok” néven futott a Budovinszky-Vámosi belsővédő-párosunk. Két lóbaszó nagy állat, akit ha meglátott egy szegény dabasi csatár, inkább kiszaladt a korlátnál hagyott biciklijéhez és menten hazatekert anyukához. Pedig Budó karrierje nem indult nálunk egyszerűen. Osztrák sokadligából jött, darabos mozgásával igen messze állt a bábiki könnyedségtől, nyakát behúzva loholt vissza a túltérfélen elvégzett szögletektől. És akkor egyszer nagyon bebaszta vagy negyvenről, később technikásan tizenhétről, hogy azóta a posztplókai-i korszak fogalmává váljék az ütemes: Budovinszky, Budovinszky, néha már akkor is, amikor Kemenes Szabi készül elvégezni egy kapukirúgást.
Szóval a lényeg, Budótól nem árt rettegni, mert őt ismerjük. Luque és Gallardo állítólag jó, vagy legalább a sportsajtó jókat ír róla, Tisza válogatott is volt (piha, Torghellinho többször, bi-bi-bíííí), Lippai beérett, satöbbi, etécé. (Természetesen az iménti mélyen összetett és zárójellel szabdalt mondat nem tükrözi a teljes igazságot, mert azért tudjuk, hogy ezek jó kis spílerek, de vagyunk annyira hazai pályán, hogy ne velük kelljen már foglalkozni, úgy, hogy jelenleg egyáltalán nincs bennük semmi izgalmas, vagy érdekes.)
Továbbá ismerjük még korábbi csékánkat, a kisDobost. Mostanság csak csere Diósgyőrben, de ha pályára lép (és miután megtapsoltuk illendően) veszélyes lehet, mert ő meg minket ismer és a közeg inspiratív, akár még húzhat is valami számunkra váratlant.
A várható kezdőcsapatok.
(Mindkét összeállítást lentről-felfelé kell olvasni, Seydi ezúttal támadót játszik majd.)
A diósgyőri összeállítást az Amíg élek én… blogról nyúltuk, köszönet érte. Őket kezeljük is valamennyire fixnek, a sajátjainkkal van a több gond. Idény elején úgy fújtuk a Kemenes, Lovric, Botis, Debreceni kezdetű mondókát, mint bármelyik kocadrukker a Grosics, Lóránt, Lantost. Azóta változtak cseppet a dolgok. Középről kikerült Zelenka és Németh Norbi, eltiltását tölti stabilan Akassou, támadóban Danilo, és visszajött Sanyika, miközben szépen-fokozatosan át, majd visszaálltunk az egy, illetve kétcsatáros játékra.
Mondhatnánk, hogy Supka mester keveri, de nem mondjuk, mert tudjuk, és néha értetlenül állunk, amikor Maros Józsi két jóízű „Hajrá, Honvéd! Csak a Kispest!” rikkantás között bemondja: „90-es számmal, Johnson„. Akkora felhorkanás, hogy orrokon fröcsög ki a sörhab, többekhez kifut a lelátóra a gyúró és a csapatorvos, mert félő, a vérnyomásuk annyi, amennyi. Mester, tessék a józan belátására hallgatni, és megnyerni nekünk a meccseket, és ha ehhez az kell, hogy néhányan ne játsszanak, akkor ne játsszanak!
Amit szeretné(n)k
Gyorslista, de a lényeget úgysem felejtem: 1. időben kiérni; 2. megvenni az első sört; 3. nekidőlni a kedvenc korlátszakaszomnak; 4. Sanyika megszerzi a vezetést; 5. ezúttal nem állunk vissza; 6. valaki növeli az előnyt; 7. kikérem a következő sört, mert hiába lesz mocskosul hideg, teával nem lehet focit nézni; 8. kicsit megnyugszunk, mert játszik a csapat, játszik a csapat; 9. még egy gól, megnyugtató az előny; 10. bánatos diósgyőri vendégdrukkerek, néhány fricskázó odamondás és hasonlók. +1. még egy sör az ünneplésre, utána még néhány a haverokkal.
köszöntem a figyelmet
ui.: elképesztő, sikerült úgy beharangozni, hogy egyetlen Eddás, vagy színesfémes utalás, esetleg Edda átköltés színesfémre, vagy bármi hasonló lenne benne
ja, mégsem.
Frissítés [09:14]: A klubhonlapon közben megjelent Supka-interjú szerint Johnson ismét kezdeni fog Akassou pótlására („fegyelmezetten játszott! A védekező munkát jól megoldotta, a támadásokba is besegített” – sic!); Botis játéka a mérkőzés előtt dől el, vagyis ismét lehet egy Hore jobb-bekben, Lovric centerhalfban; Zelenka és Diaby sérült. (Zelenkánál egy utalást olvasni valamiféle műtétjére, ami kicsit mást jelent, mint amit mostanság halottunk a mester és tanítványának viszonyáról.)
1997-98 egy 
Iván, Iván, és megint Iván. 1335 játszott percével bőven utasítja maga mögé állandó jellegű tettes- és védőtársát, az 1110 perces Botist és gólkirály-jelöltünket, az 1101 perces Danilot. Az egészben az a szép, hogy az imént említett Bjelkanovic összes eddig kapott perce nagyjából annyi, amennyi az első és a második szerepeltetési helyezett közötti difi, vagyis ha az egyéb jellegű mérkőzéseken őt játszattuk volna mondjuk Lovric helyén, akkor rosszabbul nem állnánk, ellenben lenne egy pihentebb játékosunk. És ezzel eljutottunk oda, hogy ismét magunkat igazoltuk, vagyis a védelem rövidségét. Az alábbi ranglistából jól látszik, a kezdő bekksor viszi a prímet pályán töltött idő terén.
IVANCSICS [5]: Zelenka fájó hiányában Gege kezébe került a karmesteri pálca, ami alapból nem lenne gond, mert belőle legalább kinézzük a pontos passzokat, de ahhoz, hogy azok váratlanok és jók is legyenek (azaz helyzet alakuljon ki belőlük) jóval több önbizalom, és játékperc kell. Az utóbbi időben egyre többet szerepel, és ez meg is látszik a teljesítményén. Csak így tovább, egy jó Ivancsics mindig jó ha van a keretben.
Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.
Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.
Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.
A gyengébb bajnoki szereplés után általunk olyannyira várt fellélegzés, megtisztulás két hetének ma vége szakad, a kispesti hopliták délután Somogyország szívében, a 
