Csak a Kispest!

Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.

Pedig a meccsre igyekvő négyszemélyes küldöttségünk több tagja is biztosra vette a szombat esti somogyországi Honvéd-sikert, így jókedvünkből sem az ötperces késésünk (hála a rosszul összeállított útitervnek – lehet, nem az M5-ösön kellett volna elindulni a Dunántúlra), sem a meglehetősen csípős, októberi fagy sem zökkentett ki minket. Sőt még fokozni is lehetett az eufóriát, hiszen amint megérkeztünk a hibátlan talajú cukorgyári gödörpálya szélére, azonnal szögletet harcoltunk ki, amelyből Gege, gyönyörűen Danilo fejére rajzolta a labdát, a tar brásziléró pedig köszönte, és a méregzöld hálóba továbbította azt.

Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.

Amíg ezt átpörgettük az agyunkon, gyorsan elérkezett második dugónk megszerzésének ideje. A Zelenka hiányában irányító poszton lehetőséget kapó Gege jól tálalt Abbas elé, aki jobbról beadott, a cerberus és Sanyika légi ütközete után pedig Dani elé pattant a bőrgolyóbis, amelyet kíméletlenül a kapu közepébe küldött légiósunk, felállva a képzeletbeli góllövőlista képzeletbeli dobogójának képzeletbeli csúcsára. Tizenkét rundó kellett idén a mestertízeshez neki, míg tavaly a harmincadik fordulóban szerezte az ötödiket. Well done, avagy bem feito, ahogy az egyébként rendkívül butus google-fordító javasolja portugálul.

Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.

Ami a folytatást illeti, most sem sikerült újítanunk, a Kaposvárnak nem okozott gondot a zárt kontrajáték ellenszerének felderítése. Ahogy Pápán és Kecskeméten, itt is vezetésünk után hullajtottunk pontokat, azonban a két lőtt gól szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy legalább iksszel távozzunk a Dél-Dunántúl Párizsából. Elképesztő mindenesetre, hogy az a csapat, amely a tavalyi őszi idényben mindössze egyszer adott le vezetésről pontokat (itthon a Győr ellen), egy évvel később négyszer teszi meg ugyanezt tizenkét meccs alatt. A fenti két helyszínhez hasonlóan tegnap is kaphattunk volna három gólt, de úgy látszik, ez a Rákóczi nem AZ a Rákóczi, amely tavaly a végéig versenyen volt Európáért.

Most ismét rangadóidőszak következik, hiszen két dobogóssal, a Diósgyőrrel és a Debrecennel tolatjuk a következő két hétben, reméljük, tartjuk magunkat a hagyományokhoz, és ezekre a csörtékre felszívjuk magunkat, mint Bácsi Sanyi egy-egy kokócsíkot a kora kilencvenes évek pesti éjszakájában.

fotók: Stummer András Zoltán (442.hu) és jómagam (1909foto.hu)

Törvényszerű vereséget szenvedtünk a PFC ellen, hiszen a rangadók utáni kihalt Bozsik az otthoni szipkák legjobb táptalaja – sóhajthatnánk fel a tegnapi derbi után, vészmadár/troll képességeink csillogtatása céljából. Ez azonban nem áll szándékunkban, így beláthatjuk, hogy a tegnapi nullázás nem volt előre elrendelt. Kis odafigyeléssel, pontosabb, fegyelmezettebb játékkal bizony simán behúzhattuk volna a meccset, mint Koplárovics Béla a kéziféket a Manchester kivégzése után. Tegnapi, megkésett beszámolónk a hajtást követően olvasható.

Pedig nem indult gyengén az év harmadik évszakának második hónapjának első futballszombatja. A sporttelepre érve, az NB I-es meccs előtt mintegy másfél órával kaptuk az információt, miszerint U19-es és U17-es akadémiai csapatunk egyaránt legyakta az ősi utánpótlás-ellenlábas MTK-t. Folytatódhat a győzedelmes széria délután a centeren – gondoltuk, azonban később – egyik olvasónkkal épp a blog és a csapat idei rózsás pörformanszairól diskurálva – meglepő és érthetetlen jelenségre lettünk figyelmesek. A kijárat felé tartó fekete terepjáró még nem lett volna különös, de a cseh rendszám és a benne ülő ismerős, vörösesszőke arczulat láttán hirtelen elillant jókedvünk egy bizonyos hányada. A Pontos Labdák Tibi bácsi utáni második koronázatlan királya az első híresztelések szerint húzódás miatt maradt ki a keretből, a pontosított verzió szerint viszont összeszólalkozott a szakvezetéssel, ami az elmúlt hetek nyilatkozatai után körülbelül annyira meglepő, mint a szobamérleg kiakadása Kis Károly testsúlytesztje után.

Tegnapelőtti állításunk – miszerint a Nike mezek vízelvezető-képessége klubunk legnagyobb problémája – ezzel érvényét vesztette, az pedig, hogy a Paks elleni derbi előtt a legtöbben deklaráltan hazai sikert vártak, még nagyobb nyomást helyezett a fiúk vállára, amelyet ők nem is bírtak el. A meccs első tízpercei még a visszatérő Sanyika dicsőítésével, a régi jó emlékek felidézésével teltek a lelátón, miközben a gyepen az idén megszokott események zajlottak le: átütőerő híján, de irányítottuk a meccset, pontatlan passzok, gyenge beadások, kihagyott Abass-helyzetek borzolták a kedélyeket. Már ekkor szembetűnő volt a védelem ingatagsága. Vayer Gábor, az atomzöldek Illés Bélája Sowunmis pontossággal durrantott egy ziccert a bal kapufa mellé, majd Hrepka is elhibázott egy szitut, miután hosszan vette át a zsugát. Kontrát, Károly – utasíthatták az előző hetek meccsei után a paksi ultrák Kis mestert, ezt megfogadva pedig meg is szerezték a vezetést a lelátón csak Csernobil-fejűeknek bélyegzett vendégek, Akassou kiállítása után pedig úgy érezhettük: az ikszhez is jelentős mennyiségű darálatlan mákra lesz szükség.

Attila megpróbált hozzászagolni a szituhoz, és a diszponáltnak jóindulattal sem mondható Abass helyett Hidit küldte fel, erősítendő a középpályát, Danit pedig a szenegáli ziccerbekerülő helyére vezényelte. Fel is javultunk előrejátékban, a 62. és a 68. perc között két gólt szereztünk, azonban e dugók közé egy elementáris hiba is becsúszott. Vayer első góljához a labdát elszóró Botistól a bizonytalan Kemenesig az egész védelem hozzátette a magáét, a végeredményt kialakító baloldali elfutásnál pedig Lovric szívódott fel nyomtalanul. Hihetetlen, hogy az a hátsó sor, amely a bajnokság eddigi tizenegy meccséből hatot nullára hozott, a fennmaradó öt csörtén átlagban 2,6 gólt szipkázott be!

Pozitívum viszont a Torghelle-találat, az ő helyzetkihasználásáról – Warzycha kolléga megfogalmazása szerint – oktatófilmet lehetne forgatni a támadószekció többi tagja számára. Kiemelhető az is, hogy láthatóan az utolsó pillanatig bíztak az egyenlítésben a fiúk, és bár megoldásaik gyenguszra sikeredtek – mind az átlövéseket, mind a közeli pontrúgásokat elpuskázták aranylábúink – kilátástalanságról szó sincs, továbbra is látjuk a potenciált a garnitúrában. Sőt, ha az öltözői gondok, valamint a hátsó bizonytalanságok megoldódnak a kéthetes szünet idején, akkor akár pontszerzésre is sor kerülhet Somogyországban, ahol 2006 decembere óta sosem nyerünk bajnokit.

Tegnap a meccs előtt arról beszélgettem testvéremmel, a régi nagy Honvédos szaktárssal, hogy amilyen se íze- se bűze meccsnek néz ki a Paks elleni első blikkre, épp olyan sorsfordító lehet: ha győzünk, meglesz az élcsapati lét idén, ha döntetlen, vagy vereség, akkor jön a szokásos leeresztés. Valahogy így éreztük mindketten. Nos a meccset látva bízzunk benne, hogy megérzéseink annyira adekvátak, mint Pelé tipjjei a foci VB-k előtt. A Paks ugyanis okosan játszva kihasználta védekezési hibáinkat és Akassou önsorsrontását, s a második félidőben széjjelkontrázták csapatunk. Pedig még Sanyika is meglőtte a sajátját – ez sem volt elég. Osztályozunk.

 

KEMENES: Az első félidőben sok dolga nem akadt, kivéve egy remek ütemű kijövetelt – igaz ott Hrepka rossz ütemű átvétele is kellett a paksi tékozláshoz. A másodikban fogott egy óriási paksi ziccert, viszont az első paksi gólnál kissé fura szögből kapta be a dugót, a másodiknál pedig úgy láttam, hibázott. Összességében a pozitív-negatív mérleg most egy 5-öst ad ki. 

 

LOVRICS: Fárad, fárad és fárad. Földön a paksi konrtáknál bántóan kijött lassú fordulékonysága, s hiába hajtott, ezzel most e negatívumokat nem tudta ellensúlyozni. 4.

BOTIS: Önfeláldozó melóját most is szállította hátul, góljáig (melynél megint bizonyította, hogy homlokát házbontási munkálatoknál is alkalmazhatnák) a 7-es is kinézett, viszont a második paksi gól előtti összkispesti szerencsétlenkedésben is kulcsszerepet vállalt – sajnos. Ennek ellenére egy 6-ost kap, mert ha nem ment annyiszor, még több a vége…

DEBRECENI: Kirívó mentésekkel most nem jött elő, beleolvadt az erősen nyomott teljesítményt prezentáló védelembe. Markánsabb hátsó játékra képes, ez most hiányzott. 5.

NOVÁK: Nem tett jót neki a pár hetes szünet: a trademarkos alexiszi védekezésból ma egy halványabb kiadást láthattunk. Volt 1-2 önfeláldozó mentése, szó se róla, de indításai ezúttal tompák voltak és ő sem pörgött azzal a karakteres „nyomulok előre a normanidia fronton” jellegű pörformanszával. 5. 

 

AKASSOU: Év elején dicsértük, hozsannáztuk, sőt, én még a köpésénél is valahol megértettem őt, a tett gusztustalan mivoltának elítélése mellett. Tegnap visszatért az eltiltásból, és erre letolta a „Benjaminnál elgurul a gyógyszer Reloaded” műsorszámát. Ha a sárgalap már ott kandikál a farzsebben, nem akasztom látványosan az ellent, ember! Letakaríttatása után még az őt megfeddő Don Emilioval is összeszólalkozott, tovább rázva a pofonfát. Katasztrófa. 5-2=3.

TCHAMI: Hát ez ma nagyon gyengusz pruduktum volt a kis szélvész kamerunitól. Futni tud, OK, de passzolni, beadni, kombinálni – nos ezek a skillek korlátosan szerepelnek a Hertha akadémia egykori kadétja szerszámosládácskájában. 4. Cseréje, Diaby a Vasas elleni edzőmeccsen parádézott, mezt csókolgatott, itt meg menekült a labda elől. Pedig szemmel láthatóan nem ügyetlen a srác, így sürgősen abba kéne hagynia a Cartoon Network-ön a „Ndjodo, a strucc” c. sorozat tanulmányozását. (-).

NÉMETH NORBERT: Norbi sajnos hazatérése óta leggyengébb produkciójával rukkolt elő, két, védekezésbeni mentése mellett inkább használhatatlan labdáival, ütemtelen passzaival tűnve ki. Év elején javuló tendenciát miutatott, ez a tegnapi dolog megrémített. Gyorsan felejtsük el e meccset, és jöjjenek vissza a Fradi és Vasas, ill. Vidi elleni játékok, Norbi! 4. Cseréje, Ivancsics pörgött, pontúgott becsülettel, de amire behozták (irányító), sajnos pont abban a legkevésbé előremutató az ő játéka. 5.

ABASS: Fekete srácaink egytől egyig rém gyenge napot fogtak ki. Abass 20 perc alatt előtte a két szokásos nagy ziccerét, majd fejben meg is fáradt, töbször lendületből való elfutás helyett totojázott, nem érezte a meccset. Aka kiállítása után ő lett beáldozva, ami a taktikai felállást nézve logikus lépés volt, és ha a védelmünk szilárdabb, akár pontot is hozhatott volna. 4. Cseréje, Hidi, védekezésben csak-csak hozta amit kellett, bár néha ott is úgy kóválygott szegény, mint Lipcsei Peti a Real edzőközpontban a tanulmányútján. Előrefele 3-4 labdát szórt el úgy indítás helyett, hogy azt hittem: átharapom a korlátot magam előtt. Én mindig is hittem Patrikban, de ha nem kapja össze magát, akkor ez nem lesz így jó. 4.

 

DANILO: Azt vártam, hogy az UTE elleni remek gól áttörés lesz – eddig nem lett az. Gyorsasága és lefordulásai tegnap is ültek, de a beadások és némely passza a „legszebb” Abraham-i hagyományokat idézik, vagy a mostani Abasst. Szertelenek, oktalanok. Valaki lehiggaszthatná a derék Danit fejben. Most persze kevesebbszer is volt kapu előtt, hisz a tényleges ék Sanyika lett, akitől tanulhatna helyzetkihasználást a derék braszilero. 5. 

TORGHELLE: Nem ez volt Sanyi legjobb meccse életében, látszik még a játékhiány. A 6-ost mégis megadom, mert csak meglőtte egyből a gólját, és csatártól mi mást várjunk, másrészt hozta régi, jól ismert küzdős, csípek-rúgok-harapok játékának lehiggadtabb verzióját. Ha még jobban beleszokik a csapatunkba, jó lesz ez. Kicsit az összjáték terén lehet majd még előrelépni. Amúgy nagyon örülünk Neked, Sanyika!

Fotó: 1909foto.hu.