Mastodon

Balkán Expressz

…a cím áthallásossága ezúttal nem az Auróra zenekar valahányadik albumára vonatkozik, sokkal inkább azt az életérzést és hangulattorlódást próbálja leképezni ami az elmúlt 3 őrült napban a blog szerkesztőségét és legközelebbi barátait/üzletfeleit érte. Őrült 2 héten vagyunk túl már a sorsolás pillanatától kezdve, amikor jó húsz perccel a párosításunk kihúzása után már meg is volt a busztúra terve, aztán szervezés, lemondások, akadályok, elhárulások, sietős szabadságkivételek, meccsidőpont-módosítások, ennek folyományaként kétségbeesett szabiidőpont-módosítások, majd minden vissza, végül munkahatáridők emitt, munkahatáridők amott, de szerda este csak útra keltünk, és elindult egy 48+ órás konstans hullámzás…

…amikor is hihetetlen tájak közepette száguldva el, hihetetlen városokban pihenve meg, hihetetlen stadionokat megjárva és hihetetlen súlyos megfáradásokat kibekkelve (a kollektív röhögés sok mindenre gyógyír) haladtunk előbb a meccscél, majd a tengerpart, végül hazafelé…

…szolgai és percre pontosan lebontott útibeszámoló helyett, ami egyrészt nem is izgathatja fel az olvasót, aki mindezt csak kívülről szemléli, másrészt nem is lehetne egy rövid posztban mindent előadni, inkább csak rövid emlékképek sora jöjjön a részletesebb meccsbeszámolók, értékelések, elgondolkozások, összegzések előtt…

…szégyen , nem szégyen, bevallom, én, bár nem vagyok egy kevés utazásról ismert valaki a baráti körömben, a Balkánt eddig valahogy kihagytam. Nem tudom, hogy alakult ez, érdekelni mindig érdekelt, de eddig kimaradt, ez van. Hát, hiba volt az eddigi fókuszon kívül hagyás…

…festői tengerpart a kék vízbe szakadó hegyláncokkal, melyek a parttal párhuzamosan mint gigantikus delfinek követik a horvát/dalmát partvonal futását…a szárazföld szürke, rommá legeltetett, vagy a természet erői, az erózió és derázió (egyetemi geográfustanulmányaim halovány emlékképei sejlenek fel…) sújtotta kopár  hegyoldalai, a Tordai hasadékot zárójelbe tevő kanyonok, itt-ott megszakítva egy-egy fáradtszürke bokorral, de inkább még azokkal sem, és ezek a szinte westernfilmes kulisszák övezik az égkék vizű tengerparti öblöket vagy a belső, már szárazföldközepi utakat… tényleg a gimis és egyetemi földrajzkönyvek fekete-fehér fényképei öltöttek most testet és színeket a szemem előtt és már ezért érdemes lett volna az egész útra áldozni…

…de a természet csak a fenséges díszletét adta a tintahal-ebédkölteményektől, rogyásig tolt sopszka-salátáktól és a még edzettebb gyomorszerkezettel bíró társaknak a megunhatatlan csevap-tálaktól szegélyezett gasztro-áldozásoknak, a vállalhatóan vállalhatatlan kukoricagrízes sörszerűség Niksicko sokadik és sokadik plusz egyedik üvegei mellett letolt elrugaszkodott beszélgetéseknek, de leginkább a Honvédnak…!

…mert ez az egész út nem is lett volna, ha nincs a Kispestünk, ha nincs a zseniáltavaszunk, amelynek őrült hajrája nem várt bronzban és ennek eredményeként európai jutalomjátékban teljesedett ki. És annyira jó dolog ez, hogy egy végigizgult és itthon végigutazott tavasz után a jól megérdemelt siker a csapaté, a jól megérdemelt nyári kaland pedig a miénk, mert igenis egy kicsit most mi is nemzetközi porondra léptünk, igenis egy kicsit most a blog is leadta a nevezését az UEFÁ-nál, középpályán az amatőr Balkánszakértő Hantával, csatársorban RW-vel, balszélen Kriz Warzychával, a védelemben Babarral, a kapuban a most görög próbajáték miatt igazoltan hiányzó Lovival, és olyan megbízható további tagjaival a keretnek, akikkel észre sem vesszük, de már lassan minden második héten együtt rójuk a hazai vagy most már az európai országutakat… szóval egy kicsit ilyenkor mi is csapatnak érezzük magunkat, kicsit játékosnak érezzük magunkat, csak sportszár és mez helyett laptop és tablet meg jegyzettömb meg fényképezőgép van a sporttatyóban, és izotóniás ital helyett a sör fogy számolatlanul edzés meccsnézés után…

…és igen, remek érzés megérkezni 13 óra zötykölŐdés (és felfordult Hanta és RW gyomor okozta szenvelgések után) falfehéren Niksicbe, ahol a helyi gondnok akkora arc, hogy körbevezet minket a stadionban és a továbbjutásunkat jósolja… ahol dobunk egy hátast a meccshelyszín stadion melletti Cselik-pályától, melyet egy oldalon egy négysoros lelátó, három oldalon pedig betonkerítés határol, 2-3 m-re a partvonalaktól… a sörgyár mellett a local beer-rel oltjuk a szomjat órákig, kibekkelve egy brutál vihart is, de a meccsre kisüt a nap, mert ez egy ilyen év, dettó, mint Szombathelyen, és sérülésektől tizedelt csapatunk 4-est szór a Cseliknek…

…és remek érzés a 4-kor a stadion elé parkoló busznak integetni és felismerni Lajtaváry Budát az anyósülésen, aztán leszálláskor látni hogy sok volt a Niksicko, mert ez bíz a Cselik csapata, de 10 perc és most már tényleg érkezünk mi is, ismerős arcok, Hidi a fordított baseballsityakban, Kemi kacsint, a csöppnyi Uralkodo szorgosan iparkodik befelé, a benjáminok, Lőrinczy és Bobál, Czuczival kiegészítve pedig viszik be a labdákat…

…és jó érzés a meccsen Öccsel ülni a partvonal mellett és jó érzés a sajtón látni Rossi kisimult fejét, mert ez is jelzi hogy ma nem volt gond, és kicsit eldumálunk GFH-val, aki szintén elégedett és szórja a trademarkos hemingwayizmusokat, és neki is örvendünk, mert ez egy ilyen nap, egy ilyen út…

…é így tovább…még egy kibővített hazaút, Herceg Noviban a szálláson egy lelkes, pubertás Schweinsteiger-fejű kis portással, búvárkodó Hantával, szomorú alkoholdiétája alatt grapefruitos gyümisörökre fanyalodó örök pesszimista RW-vel, mostar-i hangulat-imperátor esti sétával (a minaretek árnyékában büszkén álló híd az út egyik csúcsélménye volt), hazafele minket könnyesre röhögtető idősb Babarral és stamina-világbajnok sofőrünkkel, a legendás Berényi úrral, hát, amit ők ketten műveltek a balkáni éjszakában a kocsiban, attól szem nem maradt szárazon…sofőrünknek pedig innen is egy maksziriszpekt a végig koncentrált vezetésért. Köszönjük!

…hát ilyen egy őrült túra volt ez, minimális alvással, futószalagon sorjázó eseményekkel, amiik egy hétre is elegendőek lettek volna, nemhogy 2 napra, de hát azt hiszem a Balkán-debütálásom nem is lehetett volna más, mint egyen boldog-kaotikus-mámoros-fárasztó egyveleg. Még sok ilyet szeretnénk, ha lehet rendelni…

…például 2 hét múlva, Újvidéken!

Egyéb beszámolók alvás után, reméljük, hamarost…

montenegrói hadjárat / ottalvós buli – óvatosan lépkedj kedvesem

vigyázz magunkra jól. (szól épp a háttérben valahonnan, de sebaj, úgyis kiki-meccset fogunk játszani)

egy poszt Montenegrónak, a hegyek és az erdők országának, ahová hamarosan indulunk selejtezni az Európa Ligába. a keret kialakult, az olaszok és Mensah ügyét már korábban elintéztük, elméletileg ők is játszhatnak holnap, ha a mister úgy gondolja. (az újak közül egyedül Mancinit neveztük, valamint a tavaszt a fakónál töltő Canziant.)

az utazó keret: szabi, czuczimarczi – alcibiade, ignja, lovric – diarra, hidi, maxiking, mancini, nagy geri, vécsei, zsivány, lőrinczy – dél, diaby, holender, kozma, bobál, testardi

igazából majdnem mindenki a fedélzeten, csak vernes eltiltott, baráth sérült (szombaton húzta a lábát, szalagproblémákat vizionáltak), és tandiával meg tchamival fingunk sincs mi van, de hogy a keretben nincsenek, az zicher. tandiát nem értjük, de azt gondoljuk, hogy biztos ő is sérült, különben ilyen nem történhetne meg. amúgy az utcsó pillanatban még beficcent az újfiú testardi, pedig ő az előzetesen nevezettek listáján nem volt rajta.

mi hamarosan kisbuszba szállunk, hogy az elkövetkező tizenegynéhány órát egymás társaságában töltsük, miközben meghonosítjuk a futballpályákról már ismert rotáció intézményét, és amolyan kispárnás-hálózsákos vetésforgóban fogunk felváltva aludni. kell is a pihentetés meg a folyamatos pozícióváltás (pályán: dél-diaby-holender; holender-dél-diaby; etc.), mert tapasztalat, hogy csak a leggyakorlottabb ücsörgők tudnak néhány órát hunyni a középső üléseken, aki viszont az első sorba kap helyet, az teljesen sansztalan, pláne poór péterre. az sem feltétlen baj, ha a kora hajnali óráknak pihent sofőrrel megyünk neki, a montenegrói hegyi tekervények még a helyieknek is komoly kihívást jelentenek vezetéstechnikailag.

az útiterv egyébként valami olyasmi, hogy Pécs alatt elhagyjuk Magyarországot, Eszéken át lemegyünk Boszniáig (azaz hagyjuk el az EU-t – szevasztok, horvátok!), ott megíveljük Szarajevót, majd néhány óra múltán Niksictől északra lépünk be a célországba. ha minden igaz, akkor a horvát-boszniai határra valamikor az éjszakai órákban érkezünk, reméljük nyitva lesz, és nem csak a helyiek számára biztosított az átlépés. nyilvánvaló, hogy valamelyik átkelőnél szopni fogunk, ez bele van kalkulálva, de azért nem lenne baj, ha már Niksicben tudnánk ebédelni egyet a meccs előtt.

amúgy a találkozó fél hatkor kezdődik, fél nyolckor van vége, így ha minden klappol, legkésőbb kilenc körül nekivághatunk az útnak Herceg Novi irányába, hogy az alig 100 kilométeres távot valahogy ledolgozzuk mintegy két óra alatt, majd elfoglaljuk a szállásunkat, hunyva egy kényelmest (miután természetesen kiörömködtük magunkat a fényes győzelem után, esetleg betoltunk tetszés szerinti mennyiségben kalamárit és egyéb tengeri herkentyűket).

pénteken csobbanás, majd hazaindulás valamilyen úton. érkezés későn, vagy másnap korán inkább. és utána taccs!!44!!!

amennyiben lesz lehetőségünk, és találunk internetes helyet, próbálunk mindenről beszámolni, de lehet, hogy nem itt a blogon, hanem a facebook-falunkon keresztül, esetleg evernoteos jegyzeteket belinkelve.

burek1, niksicko, tenger, kispest, társaság – kell ennél több? hogyne, egy jó tracklist2.

1 természetesen joghurttal, és elképesztő, hogy nincs magyar wikipedia oldala!!!
2 természetesen továbbá a nemzetközi piacról voyage, voyage; 99 luftballons; tarzan boy; you spin me round és minden, amit végtelenszer lehet ismételni, ahogy a sláger rádióból megszoktuk; valamint a teljes balkán-fíling miatt egy kis bjelo dugme, a jugó omega (itthon a fórum volt a magyar hangjuk). mindenkit üdvözöl juhász előd és a zenebutik!

egy kis félelem minden évre kell

tavaly nyáron még azzal próbáltuk előre összeszarni magunkat, hogy chukwuebukát nem, de ikenne-kinget leigazoltuk, és a többiek is hasonló kalibernek tűntek. aztán lett belőle egy szerelem ignjába, egy bronz, zsivány és hasonlók.

és azt is láttuk, ahhoz a bronzhoz nagyon kellett egy tavaszi vezér – lanza. nem játszott minden meccsen, de kellett, mert az derült ki, egy ilyen fiatal csapatnak szüksége van valami hasonlóra. ahogy béla ott volt a zsenge sándor akadémiának, és ahogy kanta átvette tőle a szerepet, dobva a király legendásan lebegő fürtjeit.

nekünk ilyen arcunk nincs. még kemenes szabi áll a legközelebb a dologhoz, talán lesz is belőle valami. talán. mezőnyben viszont potenciálisan senki, és nem is érezzük senkiben, hogy majd az lehet valamikor.

hiába van sanszunk egy új pisontra lőrinczy személyében, nagy geriből is lehet egy második, de legalább annyira szerethető sikesdi (hat bajnoki cím, azt hat bajnoki arany), pedig közel sem ugyanaz a poszt. párhuzamokat lehet keresni, csak minek. mindenki egyedi, egyedül

az a gond, hogy rohadtul nincs vezérünk. szabi és rossi, ennyi.

szóval én félek. ebben a csapatban nagyon sok lehet/van, csak kellene valaki, aki ki is tudja hozni belőle, sőt, nem kihozni, kikényszeríteni, amolyan vezérevezősként, Első Bikaként, mert ha nem, akkor jön az Erősebb Kutya, és ő fog

A nap nyilatkozata…

…nem másé, mint a téli szünetben Hemingway úr által a tavasz meglepetésének vizionált Henry Odiá-é. A nálunk csekély számú meccsen pályára lépő afrikai spíler, aki népszerűségében már-már Moreira-i magasságokat ostromolt, gondolván, ha már játékával nem is, legalább egy búcsúaranyköpéssel beírja magát a szurkolók kollektív emlékkönyvébe, így indokolván távozását.

„Fiatal vagyok, szeretném sokra vinni a futballpályán. Többet szeretnék játszani, ez a Honvédnál nem adatott meg nekem. Nem volt könnyű a Juventusban nevelkedett Davide Lanzafame mellett a csapatba kerülnöm, ő korábban az olasz korosztályos válogatottakban is futballozott. Láthatja mindenki, milyen nehéz volt versenyezni vele, így úgy döntöttem, eljövök„

No most, Lanza ugye tudjuk merre jár már, így a remek búcsúindok kapcsán innen küldünk Odiának egy arannyal futtatott bakelit Verebesmágus mellszobrot.

Cheers! 

A rövid hír az nso oldalán figyel amúgy.

Olaszországból jöttem, híres mesterségem címere: apjafia

Mi jut eszünkbe arról, hogy olasz foci, ha túllépünk az olyan alapszintű képzettársításokon, mint a taljánok, catenaccio, azzurrik, bundák, világbajnoki címek, satöbbi? Például a rózsaszín mezek erős túlburjánzása, és a női névvel ellátott labdarúgók könyörtelen fashionmániája. Olyan nincs, hogy az Andrea férfinév, hosszúhajú, minden sprint után megigazítja, és ha Pirlo, akkor százszor is válogatott legyen. Hova tennénk mi egy Bozsik Hajnalkát, ha épp bevágja kézből azt a szabit a hathármon? Emanuele is csak a szerelem dalára szokott elindulni, kiváltképp ha maga Gergely Róbert hívja filmzenefordításnak.

A lényeg, a lényeg, hogy ismét beruháztunk néhány olasz csatárra, név szerint a veretes felmenővel rendelkező, és két évre aláíró Andrea Mancinire, valamint Emanuele Testardira, aki fél évre jön kölcsönbe egyenesen attól a Sampdoriától, amelyik Laczkó Zsoltra sem tart igényt.

Előbbivel annyi szerencsénk, hogy a Népsportnak van egy remek Manchester Cityvel foglalkozó blogja, és mgyuri néven egy igazán elkötelezett bloggere, hogy aztán tőle megkérdezhessük: mégis ki a fene ez a kisMancini? Merthogy a hírekből levágtuk, apuka vitte a Ködös Albionba (visszatérve a poszt első mondatához) is magával, épp egy olyan klubhoz, amelyiknek a napi dolgait elég jól dokumentálják a weben, tehát féktelen információéhségünk legalább részletekben kielégülésre lelhet.

És lelt is, idézem:

Nehezebb volt, mint vártam. A bátyja sem játszott szinte soha Manchesterben, csak néhány barátságos meccsen, de ő aztán egy igazi kutyaütő:

Elsőre nem lehet azt mondani, hogy nagy fogásnak örülhettek. Roberto Mancini kisebbik fia csak édesapjának köszönheti, hogy bármilyen szinten is említést tesznek róla, mint futballistáról.

Ha csak a tehetsége számítana az életben nem lett volna az Internazionale, vagy a Manchester City játékosa, de még a Budapest Honvédé sem. Ez az átigazolás is csak Marco Rossi és Roberto Mancini baráti viszonya miatt jöhetett létre. (Ez bennünk is felmerült, de nincs rá közvetlen bizonyítékunk. – v.h.)

A (már nem is olyan) kis Andrea apja milánói edzősködése idején az Inter primavera csapatának kispadját koptatta, majd mikor a fater Manchesterbe szerződött, Andrea is követte (persze a bátyjával együtt), ahol az U21-es keret tagja lett.

Itt sem sikerült semmi emlékezeteset nyújtania (pedig a City tarcsija nem éppen az erősségéről híres), ennek ellenére 2011 tavaszán kölcsönvette a harmadik ligás Oldham Athletic, és ott összesen 13 perc játéklehetőséget kapott.

A 2011/2012-es szezonban az olasz sokadik ligás Alma Juventus Fano-nak lett lepasszolva, de ott sem marasztalták.

A 2012/2013-as idény kezdetén az idősebbik Mancininak már kevésbé állt a zászló Manchesterben, ezért nem akarta azzal is sokkolni a vezetőséget, hogy nímand kisfiát újabb szerződéshez segítse, így Andrea Spanyolországban kötött ki, de a negyedik ligás Valladolid B-ben sem rúgott (szó szerint) labdába.

Eredeti posztja támadó középpályás, néha játszott csatárt, de tétmeccsen élő ember csak egyszer látta, hogy gólt szerez. A történelmi esemény 2011 februárjában esett meg egy Bolton elleni tartalékbajnoki során.

Hoppá. Ez van, ha tisztességgel lekáderezünk egy érkezőt. Kevésnek tűnnek az olvasottak egy 20 éves támadónál, akiről még a közösségi szerkesztésű transfermarkt is alig tud, és még képe sincs róla.

Ellenben ha úgy nézzük, hogy például Tandia pedigréje sem volt éppen a Beckenbauer-ház egy elfeledett mellékszála, amikor hozzánk érkezett, és láthatjuk, azóta jócskán bizonyított. Vagy tavasszal Martínez. Korábban jó ha az olasz harmadban be-becserélték, és nálunk is lassan lendült be, eleinte padozott, csere volt, majd a végén elkezdte szórni a gólokat. Szóval bármi lehet.

Ami viszont tutifiksz, az a lutri. Lanzában például csak annyi volt a kockázat, hogy az olaszok mikor mondanak olyat, ami itthon már eltiltást érhet, mert képességeivel és mentalitásával messze kimagaslott a magyar mezőnyből. Vele szemben viszont ott vannak az évek során érkezett délszláv vagy afrikai kontingensek. Sunnyboy, Ibrahime, Odia, Esad, Bjelkanovic, vagy az a srác, aki horvát, és védőnek hoztuk fél évre, mert kiesett valaki előle, de ő is csak egy meccsen kapott néhány percet a végén. Talán L-betűs neve volt, én pedig nem vagyok hajlandó venni a fáradtságot, hogy kikeressem.

Lutri. Kicsit ilyenek az igazolásaink. Azt viszont szemétség lenne tagadni, hogy Cordella érkezése óta a selejt/használható arány jelentősen feljavult a korábbiakhoz képest. A Cordella-bébik közül egyre többen bizonyítanak, mi pedig igazi keltetői lehetünk a máshol létszámfelettivé váló fiataloknak.

Ikenne-King (maxiKing) bejátszotta magát előbb a csapatba, majd a szívünkbe, és bár kisagyunk még mindig galád utóvédharcokat folytat ellene, az érdemeit kénytelenek vagyunk elismerni. Marshal Mufi – sajnos távozott időközben – a vállalhatatlanul szar kaposvári antréja után a csapat egyik meghatározó arca lett. Martínezről már szóltunk, és a se színe, se szaga Zivanovic Zsivány is elérte, hogy nélküle már nincs kezdőnk.

Andrea és Emanuele idehozatala is ebbe a vonalba illeszkedik. Előzetesen, hogy aztán majd meglássuk, melyiküket mennyi idő alatt szorítja ki egy Holender, egy stabil kezdővé és meccset végigjátszóvá előlépő Vernes, vagy egy Bobál, netán valaki teljesen más, akinek a nevét eddig csak az akadémiáról ismerjük.

A kisMancini ugyebár – ahogy mgyuri is írta – eredetileg támadó középpályás, vagyis Vécsei, Zsivány eredeti és Lőrinczy jövőbeli posztján játszana. 20 éves, korban nagyjából ott tart, ahol a sajátjaink, tehát nem triviális, hogy jobb lesz náluk, vagy egyáltalán kezdeni fog. Erre a posztra elhozni két évre – azt kell mondjam előzetes prekoncepcióval élve – teljesen felesleges volt.

Csatárba már érdekesebb a kérdés. Testardi ugyebár középcsatár, neki Diaby és Délczeg lesz első körben a riválisa, majd kicsit később Bobál Geri. Ide szintúgy felesleges plusz egy ember, azaz marad a szélsőcsatár posztja, amiből mi rendre kettőt alkalmazunk a pályán. A szerepek betöltésére eddig van egy Tchamink, augusztustól elméletileg egy visszatérő Abassunk, egy Holenderünk, és egy Vernesünk. Két helyre hárman-négyen várnak, ergo megtalálni véljük a helyét, ahová érkezett, és aminek a fényében figyelni fogjuk a felkészülési meccseken majd nyújtott teljesítményét.

Lutri, mondom, lutri, de azzal a gazdasági potenciállal és hagyományos igazoláspolitikával, ami nálunk dívik ez egyáltalán nem meglepő húzás.

És akkor egy kis Testardi.

A jó Emanueléről azonnal kiderül, hogy a Yuggin Management nevű ügynökség intézi az ügyeit, vagyis azok, akikhez Martínez is tartozik, valamint a télen velünk is összeboronált szlovén Alen Krcic. Az iroda legnagyobb nevei amúgy a Lazio keretéhez tartoznak, vagyis a kapcsolataik nem rosszak, és ahogy nézzük, elsődlegesen az olasz piacra termelnek, kivéve, ha egy-két oda eladhatatlan spílerüket lepattintják magyarba, vagy szlovénba.

Testardi is hasonló utat jár éppen be. Elméletileg a Sampdoria állományához tartozik, akik rendre kikölcsönzik valahova. Hozzánk közvetlenül az olasz harmadosztályú Südtiroltól érkezik, ahol tavasszal 11 meccsen 2 gólt lőtt, és átlagosan 50 percet volt a pályán.

Sokkal érdekesebb inkább az, hogy bár csak idén decemberben lesz 23, a transfermarkt szerint épp ugyanennyi felnőttmeccset gyűjtött be élete során. Egyszer ugyan megfordult az olasz U20-as válogatottban is, de az nem kunszt, mert hirtelen most nem jut eszembe olyan játékos, akit olaszból hoztunk és nem.

Ismét bemondom a már bevált mondatot: lutri, aztán meglátjuk.