…az van, hogy muszáj volt felugranom ide, és írni egy rövidet. Nyom a meló, persze, de ma mégiscsak meccs van, nem is sima meccs, hanem olyan, ami hangulatában visszahozhatja a legnagyobb emlékeket.
Úgyhogy most 2 kör mélyelemzés között hangulatfokozás. Go!
Kinti szoros vereségünk leglényegesebb eleme igazából ez: hogy virtuálisan maradt esély a továbbjutásra, vagy legalábbis az emelt fővel való lesétálásra az európai porondról. Meglett a lehetősége annak hogy ma 6000 ember gondolja úgy, hogy kinéz a meccsre, a stadionba, ahol a szimpla bajnokikon előfordul bizony, hogy már csak 500-an lézengünk.
De ma, ha csak egy estére is (csak egy estére? Vagy megy a csoda tovább a maga útján?), az Ady megint zsúfolt lesz, a Határ úti metrókijárat ontja majd magából az érkezőket, a 42-esen szardíniázhat majd a számtalan drukker, és az egykori Sárkány utcza öreg fái, a Templom tér 3 ódon szakrális épülete, de még a kopott villamossínek is csodálkozva nézik majd a tömeget, amit mostanság 3-4 évente látnak, ha egyáltalán.
A 2009-es MK-döntő visszavágóján csapott meg utoljára ennyire a klasszik Honvédmeccs-érzés, amikor 1 órával a kezdő sípszó előtt már kinn voltam a Szentélyben, és kifele menet, végig az Ady Endrén, hát körülöttem csak csordogált, folyt a tömeg, fiatal és öreg arcok, középkorú emberkék a fiaikkal, a faterok dobozos sörért, a gyerekek kóláért ugrottak be a sarki közértekbe a Stadion felé zarándokolva, és sorban jöttek a régi és a 2009-es mezeink, új és régi Hummelek, Diadorák, vagy a Gösser érából vagy az NB1B-ből, valakin még egy Kispesti Áruház-feliratos 1991-es csoda is feszült, és zászlók, és sálak, és sapkák, és akkor nekem úgy dobogott a szívem, mint 1993 egy szeptemberi estéjén, mikor Fater kézenfogva terelt át a sorompó előtti tömegmegállító hullámtörő korláton, a ManUTD ellen…
Más persze a szereposztás ma, az esélyek még a Giggsék ellenihez képest is kevesebbek, ne tévesszen meg a szoros Moszkvamelléki eredmény. DE! Ezzel nem azt mondom hogy feltartott kézzel kell kimenni és ne bízzunk semmiben. Bízunk, persze, ezért megyünk, ezért jön a 6000 ember, akik közül sokan persze Eto-oékra kíváncsiak, na de nem a többség, a többség azt akarja hogy Délczeg rázza meg magát és végre ölelgethessük a meccs végén, hogy Kemi szemtelen magabiztossággal halássza le Satov lábáról a labdát az ötösnél majd a hosszabbítás után fogjon meg 3 tizit, vagy hogy Debi felhőfejessel egyenlítsen a 60. percben…
Mert mi szeretünk álmodni a lelkünk mélyén, iszonyatosan szeretünk álmodni -jórészt csak ez maradt nekünk az elmúlt 15 évben- és amikor egy-egy napra legalább a díszletek felnőnek az álmokhoz akkor méginkább.
Még 8 óra.
Megőrülök.
Fotó: magyarfutball.hu
Tegnap este (azaz nálunk délután) Moszkvában lejátszottuk az EL második körében is a nyitómeccsünket, és az Anzsi ellen mindenre számítottunk, csak sétagaloppra nem. Interjúikban Debi és Szabi is kiemelték a poszt-Vlore hangulatban is már, hogy itt mi nem veszíthetünk, esélytelenek nyugalmával megyünk, stb. – de bármennyire is mantráztuk ezt magunkban, bármennyire is tudjuk hogy nem (akkora nagy) szégyen agyonveretődni is akár ezen a szinten, főleg nem egy épülő csapattal – azért tegyük a kezünket a szívünkre, és emlékezzünk a Leverkusen elleni 0:5-re, a Hamburg elleni 0:4-re, a Nimes elleni kinit 1:3-ra, a Fenertől kapott kvintettre – nem jó emlékek ezek, még ha józan ésszel el is fogadjuk – azért utálunk a pofofa alatt állni. És most erre nagy volt az esély…
Elméletileg délután egykor kezdik húzogatni a neveket, hogy kiderüljön, kit kell legyőznünk elsőként, ha ott szeretnénk lenni jövő májusban az Európa Liga amszterdami döntőjében. 
– Ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, de azért elégedettek vagyunk a sorsolással. [