Címke: beharangozó

Nem semmi hét volt. Kezdjük ott, hogy nem igazoltuk le Bozsinovot! Ezt fontos kijelenteni, még úgy is, hogy ilyen terve – saját állítása szerint – egy pillanatig sem volt a klubvezetésnek.

Pedig elkélne egy jó kis csatár, akár Bozsinov is. A mutatói mondjuk olyanok, amilyenek, és ha az InStatosok jól számoltak, akkor 250 körüli meccsen 40 körülit vágott, 10 alatt tartott gólpassz-mennyiséggel. Borgulya Burginak voltak ilyen mutatói, bár az is igaz, neki az NB1-ben, és azon belül is egy-egy évet lehúzva például a Stadlerban és a Vasasban. Burgi nem volt egy Bozsinov, így teljesen logikus, hogy Bozsinov se legyen az új Burgi.

Aztán ott van a hét második fontos dolga, hogy továbbra sem tudjuk mi van Tandiával. Ez is fontos, mert hallani mindenfelől olyat is, hogy már egyáltalán nincs a klubnál, hogy a szerződését felbontották, és hasonlók. Ezek persze pletykák, mert hír nyilván nem fog megjelenni róla, vagy ha igen, akkor egy addigra már teljesen irreleváns időpontban.

Merthogy azt például megtudtuk, a 8 éves Kabát Kevin bizony a mi játékosunk és nem a csúnya, gonosz Ferencvárosé, esetleg az Újpesté. Azt ugyan nem tudtuk sokáig, hogy a 29 éves Job is a mi játékosunk, de az nem számít. A többség számára csak akkor esett le a jelenléte egyáltalán, amikor a diósgyőri közvetítés elején kiírták a cserepadunkat. Megjegyzem, nekünk is csak egy órával korábban, mert pont ránéztünk az MLSZ adatbankjára, az előzetesen leadott kezdőcsapatokért.

Most pedig jön a Haladás, mert szombat van, és forduló. Az időjárás kellemesnek ígérkezik, a várható hőmérséklet 16-18 celsius fok körül alakulhat, ellenben a mérkőzés alatt rohamos fog hűlni, tehát tessék hozni meleg ruhát is. Csapadék és szél nem várható, csak igazán kellemes őszi futballidő. Ilyenkor mi általában nyerni szoktunk, mert hagyományosan őszi csapat vagyunk ugyebár.

Én például úgy tervezem, hogy kedvenc meccs előtti törzshelyemen, a Gurigában indítom a napot, ám ennek feltétele a héten elromlott mosogatószifon cseréjének a befejezése. Mármint időben, hogy addigra kész legyek.

Addig már eljutottam, hogy vettem egy teljes szettet, fel is szereltem belőle majdnem mindent, ami kell, miközben nem kevés dolgot tettem félre, mert sem a leírás, sem a paraszti logika nem segített abban, hogy csak megkapargassam, egyáltalán mire való, hova kell illeszteni, vagy úgy miért van e földön? A vége az lett, hogy hiányzik úgy 15 centiméter cső, azt ma kell pótolnom, betoldani, satöbbi, satöbbi, hogy jöhessen a megérdemelt sör a Gurigában.

Ez a terv.

Meg az, hogy ma elkapjuk a Halit. Van akkora nihil, hogy akár meg is történhessék. Láthatjátok, én például odáig jutottam, hogy a héten szinte minden érdekelt, de pont a Honvéd csak nagyon, miközben általában annál jóval inkább szokott. Most is ott tartunk, a hangolódás egy mosogatótál alatt fog érni, a szifon hiányában büdös csövek között (vajon miért nem tömtem be a csonkot eddig???), miközben azon lamentálok és értem meg gyorsan: mitől szakmunka a vízszerelés?

De aki annyit legózott gyerekkorában, mint én, és aki annyira makacs, mint Hemibá, a klubvezetők Rambója, a mindent megoldok egyedül, jöjjön akár szembe a világ minden orosz hadserege, az nem adja fel, egy kurva lefolyószifon nem fog kifogni rajta. Ez az én harcom.

A csapaté meg a Haladás. Bozsinovval, vagy Bozsinov nélkül, de legalább Bozsovics nélkül. Mi is küzdünk az elemekkel. Küzdünk a saját szurkolóinkkal, azok küzdenek a klubvezetéssel, az küzd az igazoláspolitikával, aztán van a pályán is küzdés, meg minden, konfetti, ingyenvirsli, csak épp eredmény nincs. A fene tudja, mi takarózik mivel, az eredményesség a klub körüli látszatproblémákkal, vagy a látszatnak tűnő valódi problémák az eredménytelenséggel?

Ilyen az, amikor két zárt rendszer találkozik egymással. A Honvéd doktrínája kicsit olyan, mint az amerikai krimikben a „nem tárgyalunk terroristával és punktummmmm!!!” elve, a hőzöngők pedig hivatkoznak mindenre, ami régen volt és jó volt, abból kiindulva, hogy régen minden jobb volt, pedig akkor sem volt jó, emlékezhetünk rá.

Mindegy, elkalandoztam. A lefolyótól és a meccstől is.

Inkább indulok ebédelni (gulyásleves, fokhagymás-tejfölös palacsinta), majd sipirc szaniteráruért, mert így a büdös életben nem jutok ki a Bozsikba.

Annyit még, hogy holnap lesz (lenne) a volt Fegyveres Erők Napja, ennek tiszteletére lehetne valamit? Mondjuk végre egy győzelmet?

Vigyázat! Erőteljesen személyes kontent!

Amikor rámjön a HORNBY-zás, gyakran hangoztatom e lapokon, hogy a magánélet és Honvéd olyan szimbiózisban él nálam, hogy egyszerűen a klub életpályájában folyamatosan tükröződik a saját életem és viszont. Ezt az általános párhuzamot a focilázban szenvedő drukker és kedvenc csapata között persze az angol írónál jobban úgysem fejtette (vagy fogja kifejteni) senki, nem is plagizálni akarok, csak egy ilyen szürke szombat reggelen nehéz máshoz nyúlni, mint ahhoz, ami elsőre eszembe jut ezen a mai meccsnapon.

Szar hét volt ez, valljuk meg, és én is megvallom. Munkahelyváltás, ennek minden kínjával, majd ezt tetéző végső orvosi verdikt, hogy a  sört felejtsem el egy életre, és akkor az ehhez kapcsolódó elő- és kísérőtörténeteket nem is részletezem, úgyse érdekli az olvasót, másrészt azt már ennyiből sejti, hogyha RW a saját sörbúcsújáról sír, az kb olyan, mintha azt jelentené be, hogy befejezi a Kispest-szurkeri létet. Hát igen. („Hanta járhat Élesztőbe’, RW marad útvesztőbe” – ismeretlen trubadúr verse).

Viszont ott még nem tartunk, a Honvéd az megmarad és ott a helye a hétvégéken, rendületlenül a konstans programok között. De azt a lélekregeneráló szerepet, amit pont ilyen privát vonalon fellépő krízishelyzetekben betölthetne, pont azt teszi véleményessé a jelen hét.

UEFA bünti, szigorodó tulaj, bezárt állóhely, sokadjára posszanó ultrák, sokadjára posszanó GFH. Mindenki hibás, senki nem hibás, ki a hibás, ő a hibás, te vagy a hibás, egymásra mutogatás az van, megoldás viszont nincs, és felrémlik a 2007-es őszi szezon, amikor hol első, hol második helyen hasítottunk a tabella élén, 1-2000 néző és csöndes lelátók előtt otthon, ami szerintem egy picit hozzájárult annak a szezonnak az elkúrálásához – persze eltörpülő hatással a nercbundára szakosodó kezdőcsapattagok  áldásos tevékenysége mellett.

Ettől tartok picit a mostani hét kapcsán: annyira, de annyira kéne nekem most egy kaposvárihoz hasonló Honvéd gála, egy Kispest-fesztivál, ami kirántana a hétköznapok mocsarából és úgy állítana pályára jövő hétre, hogy kicsit vidámabban lássam a szürke jövőt. Erre  esik az eső szakadatlan, az ősz csúfabb arcát mutatja, és amit az időjárás most reggel prezentál, félő, hogy ez a kép manifesztálódik majd a stadioni semmihangulatban este.

Persze ezért mi tehetünk majd, hogy ne így legyen, szurkolók, mondanám reflexből a hurráoptimista szöveget, de basszus, az optimizmus nekem mindig nehezen ment, hát még a mostani állapotomban. Ráadásul egész héten győzelmet éreztem szombatra, ilyenkor is gyakran pofon a jussom Futball Fortuna Asszonytól.

Mit mondjak még? Este Mezőkövesd és valahogy folytatni kéne a két héttel ezelőtti perceket. Kispestem, kapd össze magad. Már csak TE maradtál meg nekem hobbiként.

Fotó: indafoto.hu.

Soha nem fog változni semmi, egy rohadt nagy gépsor az egész szurkolói létünk.

Hogy eredményesek vagyunk? Majd eldönti a sors (amit jelenleg újra politikumnak hívnak). Hogy legalább egy jó meccst játszunk? Néha akár úgy is alakulhat. Hogy igazán emlékezetes lesz egy vidéki túra? Csak rajtunk és a véletlenen múlik.

De az egész ettől még mindig ugyanaz a monoton, monoton, monoton, monoton, monoton egymásután cselekedett dolgok sorozata. Posztírás, elmélkedés, meccsre hangolódás, ha vidéken, akkor utazás oda, ha itthon, akkor valahol előtte valami, aztán ott, aztán a lelátón, aztán megbeszélni utána, megírni, satöbbi, satöbbi, monoton, monoton.

Bármennyire is sivárnak tűnnek a dolgok, ezek így vannak jól!

Ha fekete-fehérben kellene megrajzolni a tipikus szurkolót, adná magát valami film noir, talán a főszerepre is Humphrey Bogart, már a főcím alatt rápattintva egy cigire, fejét kissé oldalra döntve bámulva a végtelenbe és tovább. Később átcsapnánk valamiféle magyar művész/vizsgafilmbe a hetvenes évekből, és nem történne semmi másfél órán át.

Ha viszont átérezni kellene, akkor szurkolni, meccsre járni teljesen más. Valahol tényleg behazudjuk magunknak, hogy ez az életünk, miközben tényleg. BL kedden, szerdán? Bocs, azt sem tudom kik játszanak. Vasárnap fél hét Kaposvár, azt már tudom hetek óta. Meg a románok nemsokára.

Én például elhitetem ma magammal, hogy szívesen megyek Kaposvárra, pedig nem feltétlen. Lenne más programom, találkozhatnék akár Edittel is, akit lassan húsz éve ismerek, de már több mint egy éve nem láttam, miközben megszületett Dani, a kisfia. Vagy játszhatnék Lindussal, a hét éves unokahúgommal. Esetleg csak ejtőzhetnék itthon egyet, várva, mikor kezdi a tévé a közvetítést, hogy legalább félszemmel.

Közben meg az van, hogy teljesen természetes ma Kaposvár, miközben egyáltalán nem kéne annak lennie. Egyszer-egyszer ki lehet hagyni egy-egy meccset, nem? Vagy ránt magával a társaság, a klubszeretet, vagy a fene tudja mi? Mondjuk amikor random kispesterek lepnek el valami ismert dolgot a vidéki célpont közelében, és akkor ott örülünk egymásnak?

Basszus, magam sem értem. Nyilván van most bennem valami kis megcsömörlés, ahogy van bennünk lassan nem is tudom, talán 4000 km idén a Honvéd után. Minden hétvégénk foglalt, sokszor a saját, nem meccsrejáró társaságunk is hozzánk igazodik.

Ma például beharang sem lett volna feltétlen. RW olyan szinten leterhelt, mint egy pápai szakmai igazgató telefonvonala az átigazolási szezonban, nekem most ott a taccs is, ami egy szerelemprojekt, és itt ez a blog, ami viszont kötelesség, vagy akár nagybetűvel: KÖTELESSÉG.

Picsába, de ez a blog is lassan három éves, és bár váltig állítom, az ember minden ilyet megun legfeljebb két év alatt, kiváltképp akkor, ha kevesen csinálják, és akkor váltani kell, de most és itt egyátalán nem érzem. Megfáradások persze vannak, de basszus, ez a blog működik. Hihetetlen, hogy még mindig van mondandónk erről a klubról, miközben magunkat húzzuk meg, hogy mit és miért nem írunk le, pedig 1. gondoljuk, 2. tudjuk, 3. hallottuk, ezért nem lehetünk biztosak benne.

Utólag már lehet okoskodni, hogy mi éveken át mondogattuk egymásnak, (hogy és leegyszerűsítve) Gege fertőzi az öltözőt, ha azt megírni csak a sorok között volt szabad, mert vannak meghatározottságok. És még így is működik, még így sem hajítottuk a sarokba, hogy bár úgy teszünk, és néha valóban csakis úgy teszünk, a szabadságunk azért valahol mégis korlátozott. Magunk korlátozzuk, ami a legrosszabb ugyebár, mert be fogjuk tartani. Ez van.

Blog, meccsre indulni, meccsen lenni, már egy valag idő hetente. És akkor még nem volt arról szó, hogy

• Diabyval szerződést bontottunk – ami nekem kicsit fáj, mert a srácban volt bőven kraft, és mi nem voltunk képesek az itt eltöltött két éve alatt kihozni belőle. A tavalyi szezont néhány meccs alatt három góllal és hat gólpasszal indította, majd eltűnt a süllyesztőben, csere lett, súlytalan. Kár érte.
• Godoy jött és ment (válogatott meccseket játszani) – elméletileg ő egy minőségi védekező középpályás lesz (mai nevük: szűrő) Panamából, ami futballban akár lehet olyan is, mint egy minőségi lángolt kolbász Indiából, de nem, mert közben olyan válogatottban játszik, amelyik kétszer is verte Mexikót, miközben Magyarország csak elvétve és legfeljebb önnön futballának fénykorában.
• Ayub Daud a keret n+1-dik csatára – illetve, n-dik, mert Diaby ment. Ballábas, ami mostanság hiányposzt (hol vannak már azok az idők, amikor: Hajdú Norbi, Gege, Sadjo), Juventus-nevelés, ami lehet akár Alcibiade, vagy Bottone is, de akár Del Piero is, és mi csak reménykedhetünk, hogy ezen a tengelyen inkább az utóbbihoz áll közelebb, még ha nagyon távol is tőle.
• A Rákóczi még nyeretlen – vagyis lehetne még három pontunk, mert nem csak nyeretlenek, még gyengék is. Múlt héten a Felcsúttal játszottak, és nem fogjátok elhinni, de az egész meccsen összesen volt két kaput eltaláló lövés, egy-egyes bontásban! Ez a Rákóczi valóban gyenge, bár van egy skillje, amiben jó: sokat tudja tartani a labdát percben (InStat adat), ami nekünk igazából irreleváns, mert nálunk meg amúgy nincs a labda, tehát a helyzet semmiképp sem lesz új.
• Lovric vajon felépült végre?
• Tandia vajon kezdeni fog? Behozta magát két hét alatt?
• Baráth vissza balbunkóba? Boti vajon ma is hibázik egy nagyot, vagy ismét garabai szinten oldja meg a feladatát?
• Vécsei Vércse újra lecsap a jobbszélen? Vagy Rossi nem kockáztat, inkább a középpályát erősíti meg vele, ahogy szokta?
• Zsivány visszatér? Furán jellegtelen, de mindig pályán lévő játékosunkkal vajon mi lesz ma?

Nagyjából ennyi lett volna a hét, a megfáradással, a hírekkel és a meccsre vonatkozó kétségekkel együtt, ha nincs Kovács Zoli szörnyű tragédiája. Állítom, ha van már blog 2005 környékén, Zoli az egyik kedvencünk lett volna, szinte tenyerünkön hordoznánk. Emlékszem, ahogy megjelent a távolról erősen kockás kopasz búrájávalal a pályán, abban a fura galérú Macron-mezben, ahogy kétséget sem hagyot afelől, itt ő lesz a középhátvéd nagyon, de nagyon sokáig. Mi pedig elhittük neki, mert egy kilátástalannak tűnő helyzetben, egy jövő nélküli, szinte csak a szükséges szint alatt jóval vegetáló klubnál jelentkezett játékra, hangsúlyozva, nála ez kötelesség, mert Kispest-drukker. Ezek után játszhatott volna akárhogy, nálunk szerelem marad örökre, de inkább nem kockáztatott, és korát meghazudtoló játékot hozott le a védelemben, vagy néha egy sorral előrébb, rombolva a középpályán. Aztán Győrbe ment ő is megmenteni a klubot, úgy, ahogy nem sokkal korábban Németh Norbi, pénzért cserébe, szinte elsírva magát a ténytől, hogy később eltűnjön, és csak most halljunk újra felőle.

Köszi mindent, Zoli.

ui: tudjuk be ezt a posztot és annak hangultatát annak, hogy ma van a nyár utolsó hétvégéje, az ősz első napja.

Szombat délelőtt van és esik. Ami jó a nép- és mezőgazdaságnak, az nem feltétlen szimpatikus a Balaton partján pihenő szélesebb néptömegeknek. Vasárnapra szórványosan jégesőt is mondanak.

 

Nyilvánvaló, hogy a harmincsok fokos hetek után pont akkor romlik el az idő, amikor végre sikerül kiszakadni egy teljes hétre a nagyvárosból, hogy tóparton sörözgessek kellemes társaságban, valamint az időközben pont befutó Poppal. Sőt, az egész úgy volt szervezve, hogy innen már eleve Paksra megyünk át valami alsóbbrendű somogyi/tolnai útvonalak tömegén, és még egy halászlé is belefér Kömlödön.

 

Szemétség. Követelem az Állami Időjárást Koordináló Hivatal vezetőjének azonnali távozását! Monnyon le! Monnyon le! Monnyon le!

 

Ennyit az időjárásról és az én kis sivár életemről.

Mert ha meccs van, akkor meccs van és mese nem lehet: megyünk Paksra.

 

Mondom a pozitív előjeleket:

 

1. Jön Győző barátom is, akiről azt kell tudni, hogy műkedvelő Honvéd-drukker, és mint ilyen, volt időszak, amikor gyakrabban járt ki. Például a másodosztályú évünkben, ami azért érdekes, mert ahányszor jelent volt, mindig legalább négy gól rúgtunk. Pályafutásának egyetlen élőben látott vesztes meccse is ahhoz az idényhez köthető, a Népstadionban elbukott kupadöntő a Fradi ellen. Vagyis lassan tíz éve nem látta kikapni a Kispestet. Jöhet? Jöhet.

 

2. Délczeg aláírt, Kovács Jánost leigazoltuk, Tandiát megtartjuk, ami három plusz ember a keretben. Mondjuk ez lehet, hogy Pakson még pont nem jön ki, mert Kovács Jánosnak nem érkezett meg a játékengedélye, de mivel Diaby állítólag valami sérüléssel bajlódik, Dél visszatérése akár jól is elsülhet. Tandia backup, mert Lovric is maródi.

 

3. Tavasszal kaptunk otthon egy sima négyest a nyitókörben a Videotontól, majd lementünk Paksra és nyertünk egy sima hármassal (Vécsei dupla, Vernes). Eddig kínlódtunk a magunk módján, a Felcsútot verni ugyebár egyenlőre nem kunszt, tehát újra jöhet a feltámadás, és ahogy legutóbb, újabb néhány veretlen hónap. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt, mert korábban az volt az igazi fícsörünk.

 

Vannak azért negatív előjelek is:

 

1. A Paks alapvetően jó. Van nekik egy olyan csatársoruk, Tökölivel, Simonnal és néhány, az MTK-tól átvett fiatallal, ami alapvetően félelmetes, mert vagy nagyon gyorsak, vagy nagyon tapasztaltak, vagy egyszerűen csak elkapták a fonalat, mint Simon.

 

2. Horváth Ferit nem szoktuk verni, igaz nem is nagyon próbálkoztunk ellene. Kecsón ellenünk mutatkozott be, mint edző, és bár Délczeg vert egy hatalmas dugót, az 1-3 fixen kijött.

 

3. Esik, és bevallom semmi emlékem arról, hogy Pakson kicserélték volna a pálya talaját, ami legutóbbi emlékeim szerint ilyen esetekben botrányos szántóföld képét vette magára. (Van valami halvány emlékem, hogy igen, mégis kicserélték, de nem vagyok benne biztos.) Ez nekünk akár rossz is lehet, mert a Bozsikban akár snooker-meccseket is lehet rendezni, annyira egyenes, kedvez a kombinatív, rövid passzos játéknak, ami viszont nem mi vagyunk.

 

Hirtelen ennyi.

 

Közben készül a zöldborsófőzelék, virslivel, kemény tojással, desszertnek túrógombóccal, amit majd ebédnek fogunk hívni, ha időben odaérünk. (Szombat van, 14:48 amikor e sorokat írom.) Szóval még van kis időm lamentálni a holnapi meccsen.

 

Jó lenne valamit végre mutatni, és ehhez a Paks akár egy megfelelő ellenfél is lehetne. Stílusos focit játszat velük Ferka, akarnak valamit, és Rossi elmúlt idényét elnézve mi is. Ez pedig már kettő az akaratból, és egymásnak feszítve akár valami egészen futballszerű is kisülhet belőle. Továbbmegyek, a futballszerűség, a strukturáltság nekünk kedvez.

 

Ennyit erről, ebéd. Több viszont nem lesz, mert utána kis szociális élet élése, esete Földvár, holnap takarítás, rendrakás, etc, majd indulás Paksra. (Közte könnyen lehet, hogy berúgunk, de nem szeretnék felelőtlen ígéreteket tenni senkinek.)

 

Hanta voltam a Balcsiról, és innen üzenném, nem ajánlott most leugrani, mert az időjárás minden, csak nem az, amit itt elvárnánk. Kissé angolos az olasz focinkhoz.

A hétvégi pikáns találkozó előtt amolyan felevezetésként (szigorúan a fantáziavilágban megvalósult) miniinterjúkat készítettünk esélylatolgatási jelleggel egy sor (ex)edzőnkkel. A játék kedvéért a nyilatkozók neveit nem is tüntettük föl a szösszenetek (posszanatok) alatt, így játékos kedvű olvasóink akár tippelhetnek is a megnyilatkozók kilétére. Aki elsőként eltalálja a teljes sort, annak a Mezőkövesd elleni hazai meccsen prezentálunk a meccs előtt egy üveg cseh sörzetet. (Itt jelezzük hogy a szégyenszemre fél éve készülő ajándék-nyereménye papparam olvasónknak is elkészül addigra, így azt a nyereményátadást is megejthetjük). Nos, akkor következzenek a tréneri megszólalások!

1. Köszönöm a megkeresést, gyerekek, de hát ki is vagyok én, hogy nyilatkozzak a Honvédról kis másodosztályú edzőként? A tréfát félretéve, a Honvéd nekem örök szerelem marad, természetesen követem a csapat körüli történéseket. Örömmel látom, hogy sok tehetséges kis ifjonc kerül fel a kerethez, őket már én is figyeltem anno az akadémián. Becsületes, lelkes gyerekek. Örülök nekik. Ahogy nálunk mondják: a fiatal nyírfa ágát terhelni kell, mert hajlik az bár, de nem törik. Így csak remélni tudom, hogy folytatódk a beépítésük. A hétvégére pedig egy nehéz meccsen, mert a felcsútiakat sem szabad lebecsülni, egy 2:1-es kispesti sikert várok!

2. Ahogy olvasom, Tandia, Délczeg sztenderd hiányzók, de én azt mondom, mint edzőként a kiscsapatok ellen: egy Honvédnak a hagyományai szerint itthon győznie kell egy ilyen meccsen. Nem kell a Rossinak itt kaszablankáznia, egyszerűen át kell vágni az akhilleuszi csomót! 3:1-es győzelmet várok.

3. Én azt gondolom, a mai NB1-ben nincs könnyű ellenfél. Nyilván pontot-pontokat várok, hiszen olyan játékosok érkeztek Kispestre, akik segíteni tudnak a klubnak, így góllal-gólokkal nyerheti meg a találkozót a Honvéd.

4. Nagyon ölülni hogy itt lehet edző másfél év, nagy élmény, szurkolók szeret, mindik monndja uno di noi, Budapest nekem Toszkána, nagy öröm a hétvégén egy ilyen meccsre tipp, Honvéd győz. Nem könnyű meccs, Rossi barátom nehéz munka, olyan ez mint festés, sok türelem, hogy is mondja magyar? Igen, rozsat terem, gracie mille.

5. Köszönöm a központi nyomozóügyészségnek, hogy hozzájárultak a nyilatkozatomhoz, innen is csókoltatom őket. Nos, két meccsen voltam csak vezetőedző, de hát a szívem mindig kispesti marad, így mi mást tippelhetnék, mint biztos, 2:0-ás kispesti sikert. Mondjuk a sok fiatal mellé nem ártana kis rutin kispestre, Laci és Tibi barátaim például tudnának segíteni bármikor…

6. Először is szeretném leszögezni, hogy ez a sok külföldi edző sokszor a cipőnket sem vihetné, de ők rengeteg lehetőséget kapnak, mi meg állunk itt a partvonalon, de mindegy is… nem akarom mondani, de a napokban Görögországban jártam, hát félistenként tekintenek rám, itthon meg… leszögezném, ha hívnának, azonnal mennék Kispestre, mindig is ide tartoztam, ez és a válogatott kispadja a magyar edzői pálya csúcsa… ha épp nem hívnak az Üllőire… egy pohár vizet ha kérhetnék, kiszáradt a torkom, köszönöm…szóval 2:0-ás Honvéd győzelem lesz, és hát én majd itthonról nézem a meccset, mert minket már valahogy mindig elfelejtenek hívni…

7. Well, tessék, ja igen, Kispest-Honvéd. Edzői pályám szép szakasza. Máig emlékszem a kocsiablakon besüvítő langyos nyári szellőre az M7-esen miközben a csapat még szenved a Sóstóiban a második félidőben…Meguntam, édes Istenem, ez van. Hazajöttem. Mással nem történt ez még meg? Sokan kikezdtek ezért annak idején, de egy mag ma is szeretettel emlékszik rám Kispesten. Ki az ellenfél? Felcsút? Az hol van? Ahh, Agárdhoz közel…Gázszer…szép emlékek. Legyen a tippem a friendly draw. Bye.

8. I think the team is very disciplined and determined today, my colleague Marco Rossi has done a good job so far. I’ll always remember my time in Kispest as glorious days of my career… During my era Honved become an aspirant for the bronze medal from a team threatened by relegation. I had only some minor problems with the owner of the club but I wasn’t Jesus, so I can’t continue my work in Kispest. Against Upcsút, I think Honvéd’ll win with 2 goals.

9. Erős, masszív csapat épül Kispesten, Rossi mester tartalommal tölti meg a játékot, legalább olyan hatékonysággal mint az ügyvédeim apróbetűs záradékokkal a munkaszerződéseimet. Felcsúton is örvendetes munka folyik, így parázs meccsen saccolok döntetlent.

10. Ó, szívesen tippelek, időm mint a tenger, sajnos itthon olyanok a feltételek, hogy nem látok igazi kihívást, így élem a nyugdíjas mesteredzők és futballváteszek eseménytelen életét. Két ambiciózus klub feszül egymásnak, ráadásul mindkettő történelmében elévülhetetlen szerepem van, bajnoki címmel és akadémia-alapítással… Nincs bennem sértettség a felcsútiakkal szemben sem, bár megjegyezném, ha még én vezetném az akadémiát, már 4-szeres U18-as bajnokok lennénk, de hát a vezetőség máshogy döntött. Marco Rossi jó munkát végez Kispesten, bár amíg a magyar edzőképzést nem térítették el a jó útról, a tudását itthon is összeszedhette volna, és nem produkál olyan kurva gyenge taktikát, mint amit a Vojvodina ellen  láthattunk. 1-1-es döntetlent érzek, ha tippelnem kéne.

Nos, rajtatok a sor.