Bár messze még a naptári ősz, az időjárás az utóbbi hetekben igencsak a szeptemberi-októberi időszakot idézte. Otthonos klíma-terep ez mai ellenfelünk, a Zete erdőjáró vezetőedzőjének, reméljük azonban, mindez nem jelenti azt, hogy a sörétessel ül le a kispadra a derék Csank, kezében a vörös-fekete alakulatra kiadott vadászengedélyét lengetve, s elkeseredettségében vadkanok helyett ezúttal szamurájfrizurás Botisokra, vagy vörös prémes rókák helyett a mi cseh „redhead”-ünkre emelné a mordályt. Beharang a hajtás után.
Zalaegerszeg. Messze van. Sokat kell vezetni odáig. Ritka a sikerélmény, emlékeim közt kutatva egy csoffadt moralesi kibekkelt öngólos siker és egy Szuri bá féle 2005 tavaszi huszárvágás képe ugrik csak be. Különben rendszeresített rollerre ültetés a jussunk, 1-2 kicsúszott döntetlen mellett. A 2003 koranyári megaláztatásról, a másodosztály vermébe taszíttatásról nem is beszélve. Supkának sem lehetnek jó emlékei ‘Zegről. Még edzőnk volt, amikor egy 3:2-es és 2:1-es vereséget hozott össze két egymást követő tavaszon, a második esetben szegény kb. az önlepippantás gondolatával is foglalkozhatott a raklapnyi helyzetet szakmányban kihagyó Abraham-Abass duó gólvonalközeli hajmeresztései okán. Abi már nincs, Abass még van. Helyzetkihagyás is. Később edzőként is megfordult Zalában a derék Atti mester, de inkább latex álarcba’, semmint megdicsőülve távozott. Van oka tehát az elszámolásra. Főleg, hogy hozzánk visszatérve tavaly megint 2:1-es vereséget hozott számára a tavaszi zalai szél és a szűkszavú vadász. Szóval nem ígér általában tuti sikert egy délnyugat-magyarországi túra…
Most mégsem olyan reménytelen a helyzet! Zete: 3 meccs, 3 koki a mérleg, s bíz dúsulnak a ráncok a bozontos csanki szemöldökök fölött. A Zete blogja már-már a Fővadász távozását rebesgeti, ami megjegyzem, nagy ostobaság lenne a zalai vezetők részéről, másrészt kissé korainak tűnik, ugyanakkor nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél (vagy a Vasas esetében a Bárányos-passzát, épp ma olvastam hogy kopasz exünk már Komjáti Malackát fúrja. Bohócliga, így szeretlek). Szóval kényszerhelyzetben a Zete, csak győzelem elfogadható… ismerős a szitu? Egy hete a Vasas járt hasonló cipőben a Bozsikban, s a vakítóan fehér dorkójában parádézó Komjátit tovább terelgettük az összeomlás felé, fékezett habzású 4:0-ás győzelmünkkel. Szóval ami akkor összejött miért ne jönne össze most is? Valljuk meg, Bohóc szinten nagyon nem vagyunk rossz formában!
Összeállításról elmélkedhetünk, de fölösleges, a döntő szó úgyis Supkáé. Jómagam szívesen látnám újfent a kezdőben Zelit, persze Némethtel együtt, akár valami hasonló kombinációban (Németh Norbival az egy ék mögött, kissé defenzívebben ám gyors embereink miatt gólveszélyesen):
…persze erre nincs garancia. Lényeg, és örvendetes, hogy végre úgy fest: vannak cseréink, vannak variációs lehetőségeink, nem egy szál Vólenttel tudunk válaszolni arra, ha az ellen akadoztatja gépezetünket.
Mindettől függetlenül én tartok a zalai úttól, persze remélem a fiúk a múltra fittyet hányva meglepnek engem is… ha viszont csak döntetlen sikerál, ne adj’ Isten szoros vereség, most kivételesen akkor sem dőlök a kardba hisz jövő héten fontosabb feladat vár ránk, ott kell igazán győzni. Bár ilyet igaz Kispester nem ír le, át is nyomom apróbetűsre az eltévelyedést, szóval Zala megye, jövünk, határidős munkákat kettőig letolom, utána haza, kocsi, fotóskollega és Hanta felszedve aztán zúzzunk.
Pályafotó: stadiumguide.com.
A magyar sportújságírásban kissé jobban elmélyedők számára alaptétel, hogy a Népszabi sportrovatának megkerülhetetlen hatású zsurnalisztája, a tulajunk által átlag egyhavonta csípőből rommá-sírásózott Hegyi Iván maestro nagy barátja a cikkcímekben geg címén elkövetett pofonfa-rázásnak. A hazai gárdák közül így nem meglepően HI nagy kedvence a szombathelyi Haladás, amelynek neve félszezononként minimum egyszer ott figyel a legendás hétfő lapszámok sportoldalán. A „Szombathely: nincs Haladás„, „Ez ám a Haladás„, „Ez már Haladás„, „Biztos szombathelyi Haladás” és hasonló mutációk olyan tuti szereplői a hétvégi fordulóösszefoglaló-címeknek, mint a célfoci kifejezés Prukner meccsvégi nyilatkozataiban, a Benfica-szerződés emlegetése egy Verebes életút-intiben, vagy egy egészséges Dottore-besértődés, ha aktuális csapatának ellenfele nem feltartott kézzel megy ki a Mezey bébik ellen. Esetünkben most abban reménykedhetünk: a fent felsoroltak közül az első címverziót tölti majd be Iván bá a szövegszerkesztőbe vasárnap este, annak folyományaként: a Szombathely a második forduló után is pont nélkül marad. Szeretjük amúgy a Halit, de mivel most az ellenfelüket Kispestnek hívják, tán ők is megértik e rosszkívánságunk mibenlétét… esélylatolgatás a hajtás után. 
1, azaz egy nap a rajtig. Ha heti visszaszámlálásunk nem is volt teljes (hisz csak 5,3 és most 1 nappal a rajt előtt jelentkeztünk ilyen típusú posztokkal), remélhetőleg örömünk már az lesz holnap este 6 fele, az ugyanis azt jelentené: jó rajtot vettünk. Esélylatolgatás a holnapról, röviden, szubjektíven.
1995. augusztus 7.-én egy sztárjait vesztett, kiheréltnek tűnő Kispestünk fogadta itthon a zöld-fehéreket, kezdőbe repített fiatalokkal (Bari, KovácsBé, csereként Kabát is), még az idény sztárjai (Piroska, Warzycha, tavasszal Árgyelán) nélkül. Csekétől az első meccs alapján sokat vártam, nem lett belőle nagy durranás. Az idényből annál inkább, de azt a borzalmas 0:0-t felednénk sokan.
Sokak örömére, ugyanakkor sokak bánatára holnap délután háromtól lezárjuk izzadtságszagú szezonunkat a siófoki mobillelátó-arénában. Bár a különböző statisztikák, a tabellán elfoglalt helyezés és az elmúlt évek küzdelmei (a 2008-as és a 2009-es szezonban is nyerünk) alapján egyértelműen mi vagyunk a játszma esélyesei, be kell látnunk, hogy a jelen körülményeit figyelembe véve bizony háromesélyes a – tétet amúgy teljességgel nélkülöző – küzdelem. A tovább után három forgatókönyvet tárunk a nagyérdemű elé, és reménykedünk, hogy a számunkra legkedvezőbb fog érvényesülni.