Címke: beharangozó

Az elmúlt két hét két nyögvenyelős sikerei bebizonyították, hogy javíthatatlan vagyok: Kispest-kedvem visszatért és általános fényében tündököl. (Na jó, ennyire nem rózsás a helyzet, de legalább a zéró-kedv érzésem elmúlt, ami abban is manifesztálódik, hogy végre van érkezésem beharangozót írni: az elmúlt hetek kilátástalan Kispesthagulata ugyanis először a minden idők legpéklapátosabb beharangja megírására késztetett, utólag is elnézést a kínokért mindenkitől, a múlt héten pedig babarv kollégának dobtam oda a marsallbotot, amit egy decens photoshop-pal abszolvált is ifjú munkatársunk). Hiába, ha nincs pozitív élmény, az ihlet sem jön – mondta annak idején Csokonai Vitéz Mihály is, mielőtt visszaindult volna szűrni valamelyik baráti pincébe. Most viszont 2 siker után jön a Paks én pedig beharangozok, újfent.

És mi máshoz is nyúlhatnék e műfajban, mint az emlékekhez – e blogon olvasóink általában úgyis azokon a posztjaimon lelkendeznek, amikor könnyes szemmel múltba révedek. Tegyünk hát most is így. Biztosra menni persze nem egy nagy deal, nyilván jó lenne valami hűdeinnovatív kedvcsinálóval előállni – de ha Mourinhónak is bejött szerdán a Copa del Rey döntőjében a tutira menetel, én miért tegyek másként?

Fellapozzuk hát egyfelől a menetrendet, aszongya, közeleg a Húsvét, holnap nagyszombat, mi pedig a Paksra várunk. Az esélyek nem mellettünk szólnak: Kis Carlo tavaly atomerős csapatot ígért erre az évre (a derék edző pont az ellenünk való bennmaradás-bebiztosító siker után vizionálta e méretes célt) és bíz be is tartotta fogadalmát: valóban atomerős a PFC. Legalábbis a jelen Bohócban mindenképp, azt pedig most ne firtassuk illendőségből, hogy milyen is az idei NB1. Annál is inkább, mert mi még ezen belül sem…khmm…szárnyalunk. Kis Károlynál pedig megállok egy szóra. A tömzsi tréner igen szimpatikus színfoltja a hazai szcénának: nem arcoskodik, nincsenek botrányai, csak csöndben teszi a dolgát. Türelemmel várt a sorára, nem állt a földbe első NB1-es váci kudarckalandja után, évekig segítette Gellei munkáját, hogy aztán 1 év alatt nőjön túl mesterén. Sisa mellett ő a másik palóc az NB1-ben, hát úgy látszik, ezek a nógrádi edzők már csak ilyen szimpatik arcok, meg kell őket zabálni. Szóval összeszedett, kiegyensúlyozottan teljesítő csapat amott, hektikus, szurkolói által szórványosan támogatott, véleményes erejű haderő itt. Mire hát akkor az optimizmus?

Na megmondom: az utóbbi 10 évben a Húsvét tájéki, azaz ne kerülgessük a forró kását: konkrétan Húsvét hétvégi hazai meccseinket, ha kint vagyok, hozzuk. Nincs apelláta. Nem kegyelmeztünk Gálhdivel a Diósgyőrnek ’99 tavaszán, Dubi először és utoljára duplázott is színeinkben (atya-gatya), pedig nem kezdtük túl jól azt a tavaszt sem… Szuri bával, aki friss Tornyi-utódként debütált akkor a Fehérvár ellen, Milinte-öngól-pörformansszal vertük a Vidit (erről és az ízlelőbimbóim máig kísértő sonkáról bővebben itt)…ha emlékezetem nem csal a Pápát is Húsvét-tájékon intéztük el egy laza hármassal az NBII-ben ’04 tavaszán, és hogy egy konkrétan a holnapi ellenfelünkre is utaló emlékkel zárjunk: 2008 tavaszán, ahol sok örömünk ugyan nem volt, a kevesek egyikét épp a Paks elleni hazai, húsvéti 2:1 jelentette, Zsolesz máig egyetlen kispesti találatával, majd Genike Égeren megpattanó pöcs góljával győztes lövésével. Szóval egy a lényeg: ha Krisztus urunk feltámadását ünnepeljük, és a Bozsikban van jelenése a csapatnak, és szerzőnket kieszi a kedve a Szentélybe, az sok jót nem ígér az aktuális ellenfélnek.

Na most holnap Nagyszombat. Én kinn leszek…

 

Fotó: hunguesthotels.hu; és basildon.hu (Lovi).

Az elmúlt hetek történései miatt RobWarzycha bloggerünket heveny Honvédmegfáradás szindrómával szállították be a wekerlei Csepregi András szanatóriumba, ahol Mecseki doki értő kezei alatt igyekszik felépülni. A munkahelyéről elszállított RW asztalán egy alábbi poszt-skiccet találtunk, melyet leközlünk.

„Szóval az van hogy a Zete elleni beharangban már elsírtam mindenkinek: eluralkodóban rajtam a nihil. Ezen az attitűdön a jelen hét eseményei sem dobtak. Supka a szurkolókra, a Kanyar Supkára, a játékosokra és (konstans) Hemyre, Hemy szintén a szitkozódókra rágott be, Holé Sándor Kolarics Andreára, a kalapos pályamunkás a fűcsomókra és a pálya alatt lakó (saját bevallásuk szerint ESMTK szimpatizáns) vakondcsaládra orrolt meg, szóval mindenki fúj mindenkire, s ebben a nagy össznépi haragszomrádban közben a csapat kezd nagyon cudar pozícióba kerülni a tabellán. Lelkesítő beharangozó már múlt héten sem ment, indifferens akkor még igen, most már az sem, így Hegyi Iván nyomdokán csupán néhány gyalázatos szófordulattal futunk végig az esélyeken.

Mindenképp HALADÁS a keret összetételét tekintve, hogy egy új horvát védő csatlakozott a bandériumhoz. Hogy némileg játékon kívülinek tetszik az arc, arra már rá sem rántunk, tán a nyári felkészülési időszakra már a topon lesz. Viccet félretéve, nő a variációs lehetőségek száma, de optimizmusunk nem szökell az egekbe egyelőre. Lehet jobban járnánk, ha a 2008 őszi trinyós ebnek adnánk szerelést, + fél éves szerződést, a szekut legalábbis ügyesen cselezte ki anno.

Csapatunk közben lassan de biztosan HALAD, ÁSítozó lelátóink előtt a veszélyes zóna felé. Reméljük gyorsan észbekap a keret és aktuális ellenfelünket végre legyőzi, mert nagyon kell a 3 pont.

HA  LADÁS konvojok sokasága érkezne Szombathelyről, max akkor lenne nagyobb a Hali tábor ezen a szombat délutánon. Mindenesetre így sem szabad megijednünk az ellenfél hangerejétől. Reméljük, játékosaink is átérzik a találkozó fontosságát, és a várhatóan nem elsöprő hangulatú hazai pálya hátrányát kiküszöbölve besöpörjök amit be kell.

Bár a paprikaTV-n a hétvégén a süllő elkészítését taglaló HAL-ADÁS várható szombat délután, ez még horgászni vágyó drukkertársainkat se tartsa otthon! Minden kispesterre szükség lesz a hétvégén.

Az elmúlt évek eredményeit tekintve a Hali visszajutása óta Kispesten egy 0:1 és egy 0:0 termett nekünk – nem túl acélos mutató. Nyilván az lenne az igazi HALADÁS ha most a 0 majd az 1 pontot követően végre hármat szereznénk.

A szombathelyi szurkerekkel szimpatizáló, amúgy gyermekkora óta HVSE-fan khrisna-tanító, HALA-DAS is felkereste blogunkat, kifejezve jókívánságait szeretett csapata felé.

Németül tanulók pedig tudhatják, hogy a HAL A „DAS” névelő helyett a „der”-rel fut. Tudom, ez már a vég…

Igen is. Abbahagytam. Szombat, 17.30. Gyertek, mert kell a biztatás… ”

 

Zalaegerszegre látogat holnap a csapatunk. Az utóbbi hetek (ön)lelkesítő beharangozói és az azokat követő rommá-aláztatások vagy elszalasztott lehetőségek után, megmondom őszintén, most nehéz hurráhangulatban, felspannoló cikket írnom. Meg sem próbálom, egyszerűn annyit mondok, hogy szerintem győzünk.

A magyar Dallasba látogatunk tehát szombaton, a hazai kőolaj- és földgázbányászat úttörő helyszínére. Bár mára jórészt lemerültek a telepek vagy legalábbis gazdaságtalan a kitermelés, 1-2 kútmaradvány még fel-feltűnik a tájban. Alföld-gémeskút, Zala-olajkút. Így megy ez. Legalábbis megboldogult áltisis koromban a földrajzversenyeken ez még alaptétel volt.

Kispest olajat nem, de a legnagyobb magyar labdarúgó(ka)t adta az országnak. Öcsi bácsiról évfordulója kapcsán már megemlékeztünk ma, de Bozsik, Tichy, Kocsis, vagy Détári miatt sem kell szégyenkeznünk. Hogy ez hogy jön ide? Nos, ha csak szimplán esélylatolgatok holnapra, akkor hamar befordulok, ezért hát a progresszív gondolatvezetés.

Amúgy jogos a kérdés: mikor győzzünk, ha nem most? Merthogy győznünk KELL. Nem szeretnénk, nem jó lenne, hanem KELL. Igazából a legkönnyebb ellenfélen, szegény, szerencsétlen Szolnokon már túl vagyunk, s annak az elkerüléséért, hogy a Tisza-partiakkal kézen fogva mi zúgjunk ki az idény végén, bizony el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat. Tény, hogy a tavasszal eddig megszerzett 2 pont(ocska) nem abba az irányba mutat hogy kifacsarjuk a győzelmet ebből a túrából mint egyszeri geológusmérnök a magas aszfalttartalmú nagylengyeli kőolajat a zalai mezőkből, ám egyszerűen kell nekünk ez a siker.

Na most ezt vagy átérzi a csapat és akkor meg is lesz a dolog, jobban kell nekünk ez a 3 pont mint a bronzcsatába belefáradni látszó Csankéknak. Vagy nem – akkor viszont nagy bajok vannak és bizony még izzadstágszagúbb lesz az április mint várnánk.

Visszatérve a poszt elején már boncolgatott évforduló-misztikához, újabb nyomós érvre akadunk.  Öcsi bácsi (hivatalos) születési jubileumán, GYEREKEK, TEGYÉTEK ODA MAGATOKAT, ha jelent nektek valamit az a vörös-fekete mez amit viseltek.

No, ez a poszt egyszerre lett pesszimista, patetikus, megfáradt és esélyleső. Kaotikus, mint az idényünk.

Reméljük, ehhez képest a csapat holnap csak egyféle lesz. Győztes. (OK, jól van, megyek a borogatásért).

Fotó: nol.hu

A Monicomp-liga huszadik fordulójában soros következő bajnokinkon a Szolnokot fogadjuk, így ezen poszt keretei között megpróbáljuk összeszedni, mi az ami mellettünk, és mi az ami ellenünk szól a mérkőzés végkimenetelére nézvést. Előrebocsájtanám, hogy az írás azért csúszott át péntek délutánra, mert véres verejtéket izzadva voltunk képesek olyan változókat találni, amelyek mentén aktuális vendégünk esélyességét akár csak finoman is, de boncolgatni tudjuk.

A cikkben egyértelmű, a kvázi szabványnak tekinthető turistajelzésekből, valamint a matematikai írásmódból merítkező piktogrammokat fogunk használni a mellettünk, illetve az ellenünk szóló érvekre. A piros alapon fekete kereszt ezúttal nem a Kistolmács-Sormás útvonalat, hanem a jóságunkat, míg a fekete alapon piros mínuszjel a fellelhető hiátusainkat fogja jelölni.

Most, hogy igazán bő lére sikerült ereszteni a mindenki számára amúgy is nyilvánvalót, vágjunk bele.

Kezdjük mindjárt egy kis gonoszkodással, bár állítom, nem rugaszkodunk el a valóságtól igazán, ha azt mondjuk: a szombat délutáni ötórás kezdés minden bizonnyal nekünk kedvez. Magyarországon március közepén 17 óra 53 perckor nyugszik le a nap, vagyis a meccset villanyfény mellett rendezik. Mivel a szolnoki létesítményben jelenleg nincsen kiépítve a pályavilágítás, a vendégcsapatnak számára szokatlan külsőségek között kell majd pályára lépnie a Bozsik-stadionban. Amíg Remiliék fejüket ide-oda kapdosva kergetik Zelenka négy árnyéka közül valamelyiket, addig a középpályán kihasználjuk az adódó emberelőnyös helyzetet, és Ivancsics Gege remeknél remekebb labdákkal tömi az elől lébecoló Brightot.

Sajnos nincs mit szépíteni a helyzeten, otthon istentelen szarok vagyunk, de annyira, hogy az így készített minitabellán kieső helyen állunk. Kilenc meccsünkből mindössze kettőt nyertünk meg (DVSC, ZTE), kettőt adtunk ikszre (Győr, Vasas) és további ötöt elvesztettünk (MTK, Pápa, Kecskemét, Siófok, Fradi). A többekben felmerülő kérdésre, miszerint a jó talajon, remek pályán játszott találkozókon kijön a csapat minden gyengesége, képzetlensége – ami menten eltűnik, ha igazi libalegelőn játszunk – szerintünk butaság, fényes bizonyíték erre, hogy a nyáron újragyepesített Fehérvárról könnyedén hoztuk el a három pontot. Mivel az egyetlen épeszűnek tűnő magyarázatot az imént cáfoltuk, továbbra is feltárás alatt áll a jelenség gyökerét adó probléma.

Persze mielőtt úgy bepánikolnánk, mind Babos Ádám ominózus bedobásakor a Haladás elleni kiesési derbinken, mindenkit megnyugtatnánk: a Szolnok idegenben még a mi hazai mutatónkat sem képes hozni, vagyis nem véletlenül a kiesés elsőszámú várományosa. Tíz meccsükön mindössze hat gólt szereztek, amely úgy ért egyetlen pontocskát, hogy azon a Pápa ellenin még a találat sem jött össze. Egynél több dugót csak a kecskeméti aréna hazai kapujába durantottak ki pezsgőjükből, igaz, arra a hazaiak néggyel feleltek. Ugyan a hazai pályás hét gólocskánkra mi sem lehetünk büszkék, az idősorok arra engednek következtetni, 80%-os hatékonysággal beakasztunk egyet, míg ellenfelünk inkább csak 50, és akkor sem kettőt. A döntetlen fixnek tűnik, minden egyéb jellegű elmozdulás pedig győzelmet jelent. Igazi alsóházi rangadó lesz tehát, ahol a hazai utolsóelőtti fogadja az idegenbeli utolsót.

Hiába a Szolnok múlt heti meglepetésszerű győzelme a rivális Kecskemét ellen, Supka mester csapata beérni látszik. A tavaszi nyitófordulóban még alig egyfélidős csapatunk a Fradi ellen már focizott is, a Videoton elleni odavágón vérmes győzelmi reményei voltak, és Debrecenből is úgy hozott el pontot, hogy voltak egyértelmű jelei valami begyakorolt csapatjátéknak. (A fehérvári kupafiaskót most hagyjuk.) Abból kiindulva, hogy a tribün látogatóinak nagy részét a sérültjeink teszik ki, a szűk keretre nézve egész vállalható játékkal, és mindössze apró nyüanszokon múló pontvesztésekkel állunk csak a tavaszi tabella utolsó előtti helyén, szorosan tapadva aktuális ellenfelünkre. Ha folytatódik a csapat játékának láthatóan egyenes vonalú mozgást követő összeállása, ez a meccs nem lehet kérdéses, legfeljebb az, hogy mikorra éri el azt a szintet, amivel a kitűzött középcsapatos cél összejön.

A végére hagytuk a legerősebb mellettünk szóló érvet: mi vagyunk a Honvéd! és így hazai pályán jöhet bárki, azt verni kell, mert mi vagyunk a Honvéd! Lehet károgni, hogy a nevünkből próbálunk megélni, de tessék elfogadni, egy vidéki kiscsapatnak igenis illendő legalább remegő lábakkal kifutni a Bozsik-stadion gyepére. Mivel sajnos már nem azokat az időket éljük, hogy ezek a remegő lábak és a magukat előre összepiszkító vendégjátékosok izgalmukban orra buknának a futópályát a gyepszőnyegtől elválasztó finom szegélyben, kicsit illik visszavenni az arcunkból, miközben nem feledhetjük, azért még mindig mi vagyunk a Honvéd! – és ez kötelezettségekkel jár, játékosra, szurkolóra nézve egyaránt.

A várható kezdőcsapatunk: Kemenes – Lovrics, Debreceni, Botis, Hajdú – Akassou, Horváth Adrián – Zelenka, Moreira, Nagy Gergő (Ivancsics) – Bright

MK-negyeddöntő visszavágóra kerül ma sor Fehérvárott, s a bajnoki serleg első számú esélyesének vendégeiként minden vár ránk csak sétagalopp nem. Az ilyen helyzetek azok, amikor az átlagdrukker már a tisztes helytállással is megelégszik, csak legyünk már rajta túl… – csakhogy mi Kispesten nem vagyunk átlagdrukkerek. Nem elég a tisztes búcsú. Többre vágyunk. Jelen helyzetben kisebbfajta csodára. Az odavágó előtt a „Kispest-faktorhoz” menekültünk magyarázatként, most pedig újfent (kissé izzadságszagú) indokokat keresünk arra, miért és hogyan hagyhatjuk el győztesen, vagy legalábbis továbbjutóként a Sóstói stadiont. Nos ez annyira lesz könnyű, mint a srácoknak a meccs este 6-kor…

Azzal azért még a legvérmesebb kispesterek is tisztában vannak: a keretek közti különbség, a két csapat közelmúltbeli formája és a játékosok önbizalma közti differencia illetve az első meccs utáni állás egyértelműen abba az irányba löki az esélylatolgatást: ezt a párharcot inkább a Vidi veszítheti el, semmint mi nyerhetnénk meg. Fájó kimondani, de leginkább a kék-pirosokon, az ő hozzáállásukon, aktuális formájukon és attitűdjükön múlik majd a kedd esti találkozó kimenetele.

A mi közelmúltunkat tekintve eddig bőven vállalhatóan, két döntetlennel jöttünk ki az idény előtt két fő bajnokesélyesnek kikiáltott alakulatok elleni hármas meccssorozatból. Iksz a Vidi elleni hazain, a második félidő közepéig szoftosan domináló játékkal, majd vesztes helyzetből felállás a Loki ellen a Nagyerdőben. A végletes hozsannák előtt azonban nem árt azt is észrevenni: a Vidi ellenünk még bőven nézte a számukra hirtelen rangadóvá avanzsáló hétvégi Üllői úti vendégjátékot, míg a Debrecen valami hihetetlen módon oktalankodta el a kiütésünket. Mindez nem von le semmit a mi csapatunk érdemeiből, hisz mindkét meccsen mentek előre a játékosok, küzdöttek rendesen és odatették, amit tudnak. Csak csúcsformás ellenfelek ellen ez már kevés lehet. És attól tarthatunk: a Vidi most afelé tendál.

A ma esti meccs szempontjából az igaz kulcs az elmúlt hétvége Fradi-Vidije. Sokat gondolkoztam, hogy nekünk mi lenne az optimális eredmény, és bizony az általam is jósolt 1:1, vagy egy Fradi győzelem tűntek a legjobbnak. Ezekkel még nem dőlt volna el semmi, viszont Mezey dokkot elkapta volna a para, és az elsődleges célt jelentő bajnokságra pihentetve talán ismét B-szerűbb csapattal állt volna fel ma este, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges Fradi elleni szopola után a játékosaiba való önbizalomöntés 50%-os valószínűsége is a mi malmunkra hajthatta volna a vizet.

Ehhez képest a 0:5 a lehető legrosszabb forgatókönyvet vetíti előre. Ez a Vidi már bajnok, efelől kétségünk se legyen. Dumálhatnak a szakértők és a fehérvári potentátok még necces meccsről, a Sóstóiban szerintem a Debrecen és a Zete sem lesz nagy falat ennek a keretnek, és még a statisztikailag szükséges későbbi kisiklások is beleférnek a kiesőjelöltek ellen. Kb. valószínűbbnek tűnik jelenleg a Vidi bajnokin való majdani megütése, mint ma este. Ha ma is B csapattal áll fel a Doki még az sem életbiztosítás, a szombati eufória utóhatásaként a bizonyítani akaró második sort is viheti a lendület. Ha meg kikapunk egy ihletett formát mutató Alves-Nikolics-Vasziljevics-Sándorgyuri sort, akkor bizony azzal a lendülettel húzhatjuk is elő a farzsebből a bekészített, „made in Sóstó” feliratú latex álarcokat…

Na most ebből hogy hozzunk ki minimális esélyt magunknak? Egyfelől a Bohócliga és kapcsolódó attribútumai, így az MK illogikájában lehet bizakodni, némileg a múlt heti töprengéseinkkel is egybevágva: annyira a Vidinek áll a zászló, hogy a szép csöndben, a kertek alatt pontjait gyűjtögetni elkezdő Kispestünk becsúszhat egy meglepivel. Szintén –halovány, de- esélyt jelent a Vidi hangulata. Az említett hurráhangulat könnyen átcsúszhat finom könnyelműségbe, gálába, amit egy penetránsan remek pillanatban érkező kispesti gól (hogy ki lövi, azt ne kérdezzétek) a csillagok bizonyos állásakor akár le is törhet. És még egy dolog. Supkának azt kell beplántálni a csapatba, hogy MI AKARJUK EZT A KUPÁT. A Vidinek ott lesz a bajnokság, és bár szép dolog a duplázás, ők így is, úgy is ünnepelhetnek a bajnokság végén. Ha viszont a mi játékosaink egy májusi estén szeretnék látni amint pár ezer fanatikus Kispest-drukker özönli el a döntőre kijelölt stadion szektorait, vagy hogy ugyanezek az arcok a vállukon vigyék végig őket az Adyn akkor most kegyetlenül oda kell tenniük magukat. Ha vérben forgó szemmel de nem esetlenül, hittel és akarattal megyünk rá a Vidire, az lehet még az a pici esély, amit meg kell ragadni. Guys, are you ready for it?

Gól. Azt mindenképpen kéne verni, lehetőség szerint kettőt. Ezt Danilo már megtette ősszel, ennek megismétlésére, az utóbbi hetek beli, a salsa, a capoeira és a jazzbalett elemeit ötvöző, ám futballjelleget minimálisan is nélkülöző mozgásbemutatóit tekintve haloványabb esélyek mutatkoznak. A másik Vidispecialista támadónk, Hfalvi jelenleg gyógyul. Maradna hát a védelmünk fejesorientált szekciója (Sorin, Ivan, Debrő) a pontrúgások után de sajna a Vaskó-Lipták kettős ezt könnyen háríthatja. Földön kéne itt, kérem szépen, ahogy Tichy is mondta anno, „okosan, laposan” játszani, mint a hazai Zelenka gól előtt. A szűrőrészleget is erősíteni kellene, de a támadások lehetőségeit sem feladni. Szép kihívás. Ha én lennék Supka (nem vagyok) így küldeném fel a kezdőt:

A recept tehát adott. Az esély nem sok, de haloványan még pislákol a remény. Ha veszettül koncentrálunk és akarjuk (nem akargatjuk, hanem AKARJUK) ezt a továbbjutást akkor talán meglehet. A zászló nem nekünk áll. De amíg ez a kicsi esélyke pislákol arra, hogy kiragadjuk a rúdját a gőgös fehérvári kezekből akkor menni kell előre. Ráadásul ilyen hozzáállással hosszútávon mindenképp nyerhetünk.

De kéne most a rövidtáv is…