Címke: beszámoló

Bár Mindenszentek napján a hét elején túl voltunk, a kísérteties árnyak úgy fest, mára értek a Bozsik gyepszőnyege fölé. Bíztató kezdés után a Bajzát gól borzalmasan nyűgös órát indított útjára a Szentélyben, melynek a végén másodperceken múlt, hogy most nem végletesen magunkba fordult poszttal jelentkezünk. Ám a Sors, a nagy forgatókönyvíró, másképp rendezte.

Jött ugyanis Sándorunk, ki más, és a sötétített üvegű védőhemüt futtában felcsatolva a homlokára, már villantotta is a heggesztőpisztolyt, így Dibusz kapitulált. Kellett a csöppnyi katarzis a sivárba fordulni tűnő estébe. És megjött. Mi pedig osztályozunk.

SÁNTA: Szépen megismételte a Debrecen elleni produkcióját. A Pécs igazából egy veszélyes támadást vezetett, a gólon kívül inkább csak ilyen-olyan lövésekkel kóstolgatták őt, akkor pedig helyén volt az szíve, mint évekkel ezelőtt a szegény eladólánynak Balaskó Iván betérésekor az ominózus videotékába. Úgy fest, nem nagyon kell izgulnunk Kemenes hiányában sem – Győrben azért majd nehezebb meccs vár rá. 6.

HORVÁTH ADRIÁN: Örültem, hogy Hanta tippje ellenére ő kezdett a csapatra nézve önveszélyes Akassou helyén jobbhátvédben. Mai szürke teljesítménye azonban sajnos nem érte el a Diósgyőr elleni riszpektes produktumot, nem nagyon tudott előrefele hozzátenni a játékunkhoz. 5.
DEBRECENI: A gólnál ő sem a legjobban helyezkedett, viszont volt több nagy mentése is. Ha a beszívott találatot inkább Marshal és Sorin számlájára írom, akkor Andrisnak ma megadhatom a 5.5-öst, sok pécsi veszély ugyanis nem jelentkezett a kapu előtt és ez az ő érdeme is.
BOTIS: Nagyrészt jól nyomta, ám szerencsétlen időpontban és helyen kivitelezett ollózása majdnem 3 pontunkba került. Így csak kettőbe, de ezért fájó szívvel a nagy hajtás és a védelem-összefogó szerep ellenére le kell vonnom egy súlyos pontot. 5.
NOVÁK: Huhh, Alexisz, ez az idei leggyengébb muzsika volt… 2-3 nagyobb hiba az első félidőben, majdnem gólt érő a második végén, gyengébb előrepasszok, halovány kísérletek a feltörekvésre az oldalvonal mentén… úgy tűnik, az idény eleji kirobbanó forma a sérüléssel kicsit beragadt, mint idősb Mihalecz mester pályafutása a Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Hévíz-Szombathely négyszögbe. Jó lenne egy idényeleje-reloaded, mert ez így Győrben necces lesz! 4.

HAJDÚ: Fantáziátlan és gyámoltalan volt az első félidőben. Amennyit sírtunk tavaly, hogy tegyük eggyel feljebb, annyira látszik, hogy stabilan csak balhátvédben jó ő. 4.5. Cseréje abszolúte jogos volt. Váltótársa, Németh Norbi végre pályára léphetett, bár ebben azért fene sok örömünk nem volt, lévén a régi kedvenc igencsak formán kívül, de a  hozzáállásra nem lehetett panasz. Megint kéne neki 1-2 gól, ezért is bántam a mellétrafálását az 50.p. környékén, akkor talán elkapná a szezonkezdetnél még meglévő fonalát. Többet játszatnám szívem szerint, de azokat is megértem akik erre csak csóválják a fejüket. A személyisége viszont kell a csapatba. Igaz, nem arra jár az osztályzat…5.

MARSHAL: Hát nyugat-Európának 1946-ban nagyon bejött a Marshal-segély – ez rólunk idén nem mondható el. Kaposvárott én nem láttam, de Hanta spontán szemöldökhervadást kapott a srác teljesítményétől, a Diós és a Loki ellen olyan semmilyen volt, ma meg harmatos. Alibipasszait most nem bírtuk el – ami egy erős csapat ellen hasznos (ti.: fegyelmezett labdaszerzés szabálytalanságok nélkül), az kevés akkor, ha itthon kreatív játék kell. Jogosan mehetett zuhanyozni 45 perc után. 4. Cseréje, Hidi valahogy nem akarja kinőni magát. Sokszor lámerkedik ahelyett, hogy keményen lépne oda, és ilyen lövőtechnikával, ami neki van, nem picsán kéne rúgni a labát 16-ról, már bocsánat. 5.
IVANCSICS: Régen láttam így hajtani egész meccsen, de sajna amit a blogos kollegák megjósoltak, hogy szépen beérik irányítóba, és amit én is kezdtem elhinni a Kapos meccs összefoglalója és a DVTK derbi után, az sajna dugájába dőlni látszik. Egyszerűen kevés a pontos, jó passz, a kellő gyorsaság a gondolkodásban. Viszont amikor a második 45 percre kidobtuk szélre, határozottan tetszett, Hajdú és Tchami helyett elkezdhetjük ott erőltetni. 5.5.
ABASS: Derék Diengünk megint ehetett a lábmakkantó csodagombájából, ugyanis ma se a gyors elfutások nem  jöttek be, se a normális passzok – bár az utóbbin nem tudom miért csodálkozom. Elöl egyszerűen kevesebben lettünk, ha hozzá került a labda, megint mindig rosszkor tolt asszisztot, és a cselek ezúttal nem működtek. Jajj. 4. Cseréje, Tchami épp, hogy bemelegedhetett, de 1-2 megmozdulását azért csöndesen megkönnyeztem (-).

DANILO: Házi kaszáspókunk ma igazán tré napot fogott ki. Az egy dolog, hogy a passzjátékhoz annyit konyít, mint saját bevallása szerint Vitár Robi bácsi az új iPhone-ok kezeléséhez: 2-3 ízben is csak be kellett volna gurítania Sanyinak a zsugát a tiszta helyzetért, de nem, ő inkább lő, vagy nyomja az egy szem cselét. Utóbbi dolgot Sasu is előszeretettel művelte anno, de neki legalább volt egy kis technikája hozzá. A labdát tényleg csak örökölni lehetett volna tőle, ez meg egy védelem kombinatív játékkal való feltöréséhez kevés! Ami az erőssége: gyors futás, kiismerhetetlen lábmozgás – azokkal ma nem nagyon élt. Ha Délczeg nem lenne ennyire formán kívül, akár már a szünetben is válthattunk volna…5.
TORGHELLE: Nem játszott ma jól szegény, saját bevallása szerint sem: úgy ostorozta önmagát a játékoskijáróban a lefújás után, hogy csak néztem. Sajna a kihagyott korai ziccer nagyon rányomta a bélyegét a játékára. De Sanyi azért Sanyi, hogy menjen előre, de olyan elánnal, mint egy felpörgött Andrezinho-Liban Abdi duó a pesti éjszakában. És ő megy, és ha kipattan a labda Dibuszról 1 másodperccel a vége előtt, akkor ő ott van és akkor be is rámolja a labdát, és hiába volt ma indiszponált, ez megint egy nagy kövér 6-os.

* * *

Győr ellen folytatjuk, ott több játékosunknak fel kell pörögnie az idény eleji nívóra. Nem lesz könnyű – de van akiről példát lehet venni megalkuvást nem ismerés terén.

Fotók: Lovi (1909foto.hu).

Mielőtt az olvasó a péklapátért indulna a spájzba, hogy hátbakínálja a poszt szerzőjét a pszeudo-erőltetett cím miatt, gyorsan szögezzük le: azért a „munkás” kitétel ezúttal nem csak a Pécsre volt igaz a szombati napomon. Itt az ősz, és a wekerlei lét, számos más gyönyörűsége ellenére ilyenkor igazi nyűggel bír: kb. naponta lehet avart takarítani a lassan évszázados platánok körül, s mire végigdolgozod a délelőttöt, ugyanannyi sárgult levelet hord fel a szél a megtisztítani szánt földfelületre, mint amennyit addig felszedtél. Sziszifuszi munka, ‘zzeg, morogtam magamban permanensen délelőtt 10 és 13 óra között, hogy utána kiérve a Bozsikba a csapattal együtt ugyanezt éljem át.

Ugyanezt. Sziszifuszi, nyögvenyelős, küzdős délutánt, izzadságszagút, de ez nem a szokásos meleg verejték, hanem a hideg, dögszagú (ahogy Bächer Iván írja egy novellájában a Kocsmazaj c. kötetében). No de menjünk sorjában.

A kezdésre igazán sok szavunk nem lehet. 34 másodperc, és Danilo helyzetben – persze melléügyeskedi valahogy. Aztán a jó Sanci kap remek zsugát, kapuig mehet vele, egészségeset suvaszt is a rüszttel, de a remek félévet hozó Dibusz hárít – fene azt a lóbaszó termetét. Aztán Sanyi-Abass koprodukció, egymásbarúgó játékosainkkal végeredményként. A Pécs közben úgy szépen elvan, védekeznek, aprítanak, hogy aztán egyszer átmászva a térfelünkre köszönjék szépen a fölöslegesen ollózó Botisnak, a rosszul helyezkedő Debrőnek és a lányos apához első vizitre érkező udvarlót idéző zavarában az ellenfélnek oda lépni sem merő Marshalnak – Bajzát révén 1:0 oda. Na és akkor innen megkezdődött a horrorshow.

A félidő hátralevő részében csakúgy, mint a második egészében, egyszerűen jött a „be vagyunk oltva gól ellen” unalomig ismert programunk. Unalomig ismert, mert hányszor láttuk ezt az elmúlt 15 évben, de különösen fájó azért, mert idén pont relatív gólerősségünk volt a legfontosabb érdemeink egyike. Hát ma nem. Abass rosszul számít ki lövés-ütemet, Danilo oldalhálóba helyez, Hidi Patrik az Hidi Patrik, Németh Norbi is mellétüzel…

Apropó, Hidi és Németh. Rég láttunk már trademarkos supkai duplacserét a Bozsikban, most az első félidő után megint meghúzta ezt a mester, és közte végre a már Debrecenben általunk kért Hajdú –> Németh váltást, Gegét kirakva szélre. És bár Németh Norbi is bántóan formán kívül van, ez mégis kellett. Norbi is bizalomigényes ember, kell neki a játéklehetőség, mint Gegének, és bár ma is voltak hajmeresztő löbbölései, azért csak volt egy életerős lövése, és a gólban is nagy szerepet játszott.

A gól. Hát igen. Az utolsó 20 perc a szokásos „undorító szenvelgés a partvonal mellett” című műsorszámunkat hozta el számunkra. Babar csöndesen hőzöng, Lovifotós elposszan, bár vallja, ő ezt megmondta előre, a fotósok doyenje pedig mellettünk megértő az időt ekkor már a tűréshatáromat meghaladó módon húzó Péccsel. Én nem vagyok megértő, idegbeteg annál inkább. Aztán 90. perc, 2 perc hosszabbítás, az is elmegy, utálom az ilyen meccseket, inkább takarodnánk már haza, éhes is vagyok, hideg is van, a csapat megy előre, de minek, nem jön össze semmi és akkor hirtelen 2002 tavasza lesz újra, mert Németh Norbi iramodik meg középen, vezeti, vezeti, nem támadják, ha még állna a régi eredményjelző a Kanyar fölött és Norbi kinézne rá, látná, hogy lehet hátra vagy 10 másodperc – se- de nem néz ki mert nincs eredményjelző és Norbi lő, Dibusz vetődik de kipattan a labda róla és akkor ott terem a már holtfáradt Sanyika, mit ott terem, oda surran, lecsap a labdára és úgy beheggeszti a nyavalyás labdát a hálóba, hogy a pipában lakó kövér keresztespók, aki épp télire vackolná magát be, a földre zuhan és eszébe jut az ükapja, aki hasonló élményekről mesélt neki valami Plókai és Duró nevű mozsárágyúk kapcsán. Ő nem áldja Sanyika nevét. Mi igen.

Na erre mondják hogy a kettős érzések meccse volt, vegyes hangulatok találkozója… úgy kezdtünk, hogy lemossuk a pécsieket egy könnyed langyos őszi délutánon, de az estére a levegővel együtt a hangulat is hideglelőssé vát, s amikor már minden gyalázatos, minden sötét és minden veszni látszik, akkor mégis pontot mentünk.

Nem jellemző rám a nyakló nélküli optimizmus – finoman szólva sem. Viszont most hiszem, hogy rohadt sokat számít ez a gól. Nem a pont miatt. hanem hogy látja a csapat is, hogy érdemes és kell menni az utolsó percig, hogy Sanyika filozófiájának van értelme. Hogy ebben az évben ne mi legyünk a rolleres csapat, akinél értelemszerű, hogy ilyen helyzetből úgyis rosszul jön ki. Hogy Győrbe is minimum pontért menjünk. Hogy a közönség ne csak a hajtás miatt tapsolja meg őket. Hogy végre levetkőzzük a Kispest-faktort – vagy legalábbis csak azt az oldalát csiszoljuk fényesre, amikor váratlanul húzunk be kevésbé esélyes meccseket.

Például két hét múlva Győrben. Mi ott leszünk.

Fotó: Lovi (1909foto.hu); faszagyerekek.blog.hu.

Ahogy már beharangozónkban jeleztük: keretes szerkezetbe foglalta a hosszú hétvégével egybekötött nagyerdei vizit az idei Honvédos utazó-évünket – és abban is bíztunk, hogy számszakilag is igaz lesz ez, azaz (legalább) egy döntetlennel térhetünk haza a cívis katlanból. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy mindez így is történt, és egy küzdelmes, fogcsikorgatós meccsen elértük, hogy a szezonban az első klubként pontot szerezzünk az igazi oroszlánbarlangnak számító Oláh Gábor utcában.

Már a találkozóra megérkezve és átküzdve magunkat a rendőrkordonok során, látszott, hogy szépen özönlik a nép a sporttelepre. Az akkreditáció perceit követően a fotóskollega a pálya széle felé vette az irányt, mi pedig a sajtópáholy irányába igyekeztünk, ahol helyet foglalva az is kiderült: ha telt ház nem is, de combos nézősereg várja a forduló rangadóját. Köröttünk a főlelátón decens cívisek sora köszöntötte lelkes tapssal az övét, a szürkületben markáns őszi lombszíneket produkáló fák a szembeoldalon pedig olyan hatást keltettek, mintha valami ódon olajfestmény adná a tájképi keretet a sporttelepnek. Valljuk meg, azért van egy hangulata ezeknek a nagyerdei focifiesztáknak – főleg ha Kispestünk nem alárendelt szerepért jelentkezik be, s ponttal-pontokkal távozunk, hogy a supkai credó-t idézzem.

Hát, alárendelt szerepnek a közvetlen startnál nem sok nyomát láttuk. Már a 2. percben tetszetős támadást vezettünk, Danilo indította Abasst, a szélvész szenegáli beadását követő kis kavarodás végén pedig Hajdú Norbi lőhetett tisztán – fölémellé. Kár volt ezért, főleg a következmények tükrében.

Ugyanis 6-8 perc elteltével a Loki átvette az irányítást, gyors akciók sorát víve végig a térfelünkön – csak az indiszponált Coulibalynak köszönhettük, hogy nem húzott el a DVSC. Szakály és Bódi is alázták a védelmünk, mint csúcsformás Gyárfás Tamás egykoron a bohócligereket, érett sajnos a debreceni gól. S ami érik az előbb-utóbb be is teljesül. Szokásos védelmi rövidzárlat, Lovrics, Debrő mit csináltok, s Szakály már belsőzi is a vezető Lokigólt. Jajj.

Ezen időszakában a meccsnek a pontatlan passzok, bosszantó ostobaságok és herélt megoldások sora jellemezte csapatunkat, s bizony bennünk is felrémlett: csak nehogy diósgyőri méret alapján készüljön ránk az újabb Loki-zakó. Szerencsére azonban a hajdúsági szabómesterek bealudtak, mint Garami Józsi bá a meccsek 20. perce tájékán a Hungária körúti kispadon, így a félidő már nem hozott újabb szodomizációt. A lelátón közben a találkozó elején még nyájas cívisek kezdtek szolidan megposszanni: mindezt az is jelezte, hogy Sanyika folyamatos szidalmazása mellett a hozzánk legközelebbi ülőszektorból a másik fő konklúzió az a borízű megjegyzés volt: „Kassai, de kurva nagydarab vagy”.

A második játékrész előtt az volt a kérdés: tud- e valami olyannal előállni Supka, ami kiveri a játékosok fejéből az érthetetlen védelmi zavarokat előidéző hitetlen, önbizalomhiányos megoldásokat – kiemelten védőszekciónk, illetve a Marshal-Abass-Gege-Hajdú sor tekintetében. Hát, úgy nézett ki igen: valamelyest stabilabban kezdtük a második félidőt. Az igazi változást azonban az jelentette, amit már fordulók óta tudunk, hogy végre, évek óta először van egy NB1-es szinten magasan kiemelkedő hasznosságú ikonunk. Sanyi az első félidőben is nagyot küzdött, ám ekkor még kevés kézzelfogható eredménnyel. Viszont ahogy a 2. félidő elején megtámadta majd szerelte Simac-ot, a kapuig gyalogolt és önzetlenül Danilóhoz tálalt, miközben a megszégyenült szerb hentes úgy vadászta le őt, mint egy fénykorát élő Molnár Monyó aktuális áldozatát, s mindez Sanyinak meg se kottyant, már ugrott is fel fogadni az őt ünneplő társakat. Igen, a gól Sándorunk érdeme volt, sokadszor is bebizonyosodott tehát, mennyit nyertünk ezzel a sokak által már leírt, fröcsögő rádióhuszárok által kritizált kispesti sráccal. Ma például 1 pontot.

A hátralevő időben még megúsztunk egy tizit, ami mint kiderült, jó ítélet volt Kassai részéről, így a már fél órája a meccseleji „Szevasz Attila” köszöntések szeretett alanyából permanens anyázás objektumává váló Supka Attila mellett Kassai játékvezető is feliratkozott a cívis feketelistára. A hangulat forrott, a játéktér szintúgy, a túlpörgő Lovrics és Hajdú Norbi kapcsán már a piros laptól féltünk nagy erőkkel, mikor Ivant lekapta edzőnk a pályáról. Norbi maradt, noha ekkor mi a sajtószekcióban már vagy 15 perce behoztuk volna helyére druszáját, Némethet, ám Supka inkább eredményt tartott, Akassou és Hidi érkeztek, a gutaütés előszele pedig több cívis homloka köré, mikor a bíró hármas sípszava végre véget vetett a rangadónak. Vége, kész, megvan az egy pont.

Debrecenből elhozni egy pontot, onnan, ahonnan ez idén még senkinek sem sikerült, megsüvegelendő teljesítmény. Második félidei ámokfutásunk a debreceni sérülések fényében már kevésbé, a tizin viszont hiába őrjöngött az öltözőfolyosón a Kondás Eli bá’, azt kár számonkérni Kassain – hisz nincs mit számonkérni.

Supka elédgedett volt a pontszerzéssel, de nem maradéktalanul: a Botis-visszafejesről éppencsak lemaradó Torghellére, vagy Hajdú korai ziccerére gondolva neki kicsit „félig üres” volt ez a mai pohár. Debrő viszont vidáman összegzett – a pontszerzés bravúr-oldalát hangsúlyozva. A csapat tehát vidáman indult haza és így tettünk mi is, miután előhalásztuk hanta szerzőtársat is a stadionkörnyéki krimók egyikének hívó öleléséből. A sötét sztrádán hazafele csapatva pedig elégedett érzés járta át bensőnket: keretes szerkezetet kértünk a sorstól, és megkaptuk. Minden téren. Már csak azt sajnálom, hogy egy főtt kukoricát nem vertem be a meccs után, mint tettem azt tavasszal. Most viszont, végre itthon ülve, a volán mellől kiszállva bontok egy jó Delerium Tremens-t a csapat egészségére. Sok ilyen keretű évet még magunknak!

* * *

A mai beszámolót Öcsémnek ajánlom, akivel az események összjátéka eredményeképp együtt kötöttünk ki a sajtópáholyban, s aki, akárhogy is nézzük, még mindig a kedvenc meccspartnerem evör.

Fotók: Lovi (1909foto.hu)
    

Egy klasszisteljesítmény és számos brusztoló harcos – ez kellett ahhoz, hogy bosszantó hibáink ellenére az első csapat legyünk, aki pontot hoz el a Hajdúságból idén. Ki szerez Debrecenben vendégként pontot? CSAK A KISPEST! Osztályozunk, tehát vagyunk.

SÁNTA: Az első félidőben néhány távoli lövést vagy beadást lehúzott/fogott, a gólról -mely az egyetlen veszélyes debreceni kapuralövés volt- nem tehetett. A második 45 percben 2-3 kisebb védése és egy páncélmellényes labdakiejtése mellett volt egy extrabravúrja is. Igazi jó kis cserekapusunk lehet hosszabb távon. 6.

LOVRICS: Bántóan lassú és nehézkes volt a meccs nagy részében, Szakály vagy Couly sokszor úgy szívatták szegényt mint formában lévő Nyilasi a III. félidő riportereit. Az első játékrész végére kezdett felpörögni teljesítményileg – a második félidőben sajna agyilag is, így mielőtt kiszórták volna, sárgáját követően cserélte Supka. Épp időben. 4.5. Cseréje, Akassou a testidegen jobbhátvédposzton kissé úgy mozgott, mint elefánt a porcelánboltban – de legalább tipikus jean-baptiste-i önsorsrontását most mellőzte. 5.
BOTIS: Nem a megszokott biztosságát hozta belül az első félidőben, és tőle egy átlagteljesítmény egy Loki ellen nem elég. Szerencsére erre maga is rájött és a második félidőre jelentősen feljavult, hősiesen védekezett, Sanyinak majdnem-gólpasszt fejelt. Ezért komáljuk az öreget. 6.
DEBRECENI: Több jó fejes mutatta jelenlétét a középpályán, ha előrébbvhúzódott 1-1 debreceni felívelést lefülelni, viszont középütt-hátul ma sem volt a csúcson. A meccs végére feljavult, de a gólban is benne volt. 5.
NOVÁK: Extrák nélkül hozta magát, az első 20 percben nehezebben belelendülve, majd a második félidőre egész okés teljesítményt prezentálva. Nem menne ez az elejétől is, Alex? 5.

HAJDÚ: Az első játékrészben mindkét veszélyes lövésünk  hozzá köthető, Öcsém a performanszára az „inkább ugat, nem harap” jelzőt aggatta. Igaza volt. A második félidőben túlpörögte magát, ebből majdnem nagy baj lett. Valahogy nem találja a régi önmagát, ez a „gyenge megoldások váltakoznak önbizalomhiánnyal majd bepörgéssel” program kevéssé díjazandó. Szívem szerint cseréltem volna. 4.5.
MARSHAL: Tisztábban játszik, mint Akassou, de félénkebben és lassabban is egyúttal. Most a Debrecen megállításához egy mocskosabb gazemberre lett volna szükség a szűrőposzton. Hanta is végig fumigálta őt hazafele a kocsiban, s hazaérve a meccset TV-n követő Apu adta elő a „MitkeresezaMarshalakezdőben” c. számát. Szerintem ennyire nem vészes, de tény: sokszor mozog légüres térben és nagyon kéne neki még plusz önbizalom. 5.
IVANCSICS: A Paks elleni teljesítményéhez képest és az irányítóposzthoz szükséges pluszokat tekintve ma csalódás volt az első félidőben: teljesítménye szürke volt, mint a hályog Flavio Pim szemén Szentes Lázár szerint a 2002 májusi Kispest-Haladáson. A második játékrész második felére elkészült az erejével. Ez ma nem a szezon teljesítménye volt tőle. 5.
ABASS: Gyorsasága ma is kamatozhatott volna, ha van egy kis esze, ám tudjuk, hogy ez utóbbiból nem rendelkezik komoly készletekkel. A 16-os környékére érve olyan hatékonyságot mutatott, mint Szűcs Lajos az Alves fejesek hatástalanításában egy 6 évvel ezelőtti Bozsik-beli délelőttön. Végre tanítsák már meg beadni… 5. Cseréje, Hidi, taktikai (védekezéserősítő) csereként a számára megadatott kis időben megint málébb verzióját tolta, pedig sokszor tényleg 1-1 kis hajszál hiányozna nála az árnyék átlépéséhez (-).

TORGHELLE: Az első félidőben nagyott küzdött, sokat faragták is szegényt. Sajnos ebben a periódusban becsúszott 1-2 hajmeresztőbb megoldás, a 20. perc táján pl. a kapura emelés helyetti próbálkozása Horváth Ferenc liechtenstein elleni, legendás „jó lövés…. bedobás” megoldását idézte. A második félidőben azonban mindent feledtetett. Gólunk 99%-ban az ő érdeme, amit ott tett, a megalkuvás-nemismeréstől kezdve az önzetlenségig, azt tanítani kéne az NB1-ben mindenhol és a válogatott keretünknek! Ennyi! A végére elgurult a gyógyszer, persze, jött egy fölös sárga, de az hogy minden meccsen lefoglal 2 védőt, hogy végighajtja-küzdi a 90 perceket, hogy kikészíti a védőket és hogy találkozónként 1 gól vagy gólpassz benne van, ez megfizethetetlen. Ha tényleg megy télen, óriási veszteség. 6.5.  Cseréje, Délczeg Gergő kocoghatott egyet, hogy ne fázzon (-).
DANILO: Alacsony hatásfokkal pörögtek a brászil cselei az első játékrészben; fetrengéseiből annál többet láthatott az őt színész névvel gyakran illető hőzöngő cívis publikum. A második félidőre is ezt hozta, kevesebb fetrengéssel, és egy Sanya által kikapart gesztenye kapuba heggesztésével. Pontot érő gólja 6-ost ér, de az összjátékot illetően még lenne mit tanulni.

Fotók: lovi (1909foto.hu).

Péntek, 13. forduló. Akár a futballozó fekete macskák nemzeti ünnepe is lehetett volna a hét utolsó napja, de szerencsére jelesebb esemény, a Bohócliga bronzcsatája foglalta le agykapacitásunk jelentős részét a hét legutolsó munkanapján. A Sport TV sajátos műsorrendjének köszönhető, rendkívül furcsa időpont végül a vendégek számára tartogatott legalább akkora balszerencsét, mint Bognár Gyurinak a Sopron belvárosában található kaszinók félkarú rablói, mi pedig újabb derbit nyerve nagy lépést tettünk az őszi harmadik hely felé vezető poros dűlőúton. Beszámoló a hajtás után.

Bizonyos szempontból a tegnapi meccset az ősz győzelmeként értékelhetjük. Igaz, hogy a legfontosabb presztízsmeccseket – a Fradi, Újpest, Vidi elleni derbiket – már lehoztuk, ez alkalommal mégis közvetlen, az ország legnagyobb szurkesztáborával rendelkező riválist sikerült legyakni, ráadásul Amazonas-menti gólkirályjelöltünket, elefántos szűrőnket és sörhasú irányítónkat nélkülözve.

Pedig ez a csörte indult a legrosszabbul az összes közül, amelyen pályára léptünk ebben a szezonban. Csak a Paks tudott ellenünkfórt kibrusztolni eddig (no meg az SZTK, de az más kávéház), azonban ők sem ennyire hamar. Még el sem fogytak az első sörök és zsíros deszkák, még fel sem vette cipőtalpunk mintáját a pálya menti tégladarabos salak (ilyet is csak a mi szentélyünkben láttunk eddig), máris ment az ellen, és milyen buta góllal! Az már természetes, hogy átütőerő nélküli támadásainkkal kezdődő meccseink körülbelül tíz-tizenöt perc után visszaeséssel, vendéghelyzetekkel, szentségeléssel folytatódnak, de ekkora védelmi hiba azért nem volt megszokott eddig (leszámítva persze a két héttel ezelőtti 2-3-at). A vendégek egyik latin futballmestere mindenesetre szétcincálta a hálónk közepét három védőnk asszisztja mellett, így jöhetett az eredmény utáni hosszútávfutásunk újabb felvonása.

Szerencsére azonban a vendégtalálat valóban felpaprikázta fiainkat, bő öt perc után pedig Gege rendkívül okos, fejjel való kiugratása után a villámléptű Torghelle ismét bemutatta csatártársainak, hogy is kell lesipuskás módjára a hosszú alsóba ágyúzni. Nekünk volt több helyzetünk a gólt követő húsz percben is, azonban hol Abass adott be fertelmes módon, hol lesen állították meg a meccset egyébként túlpörgő Délt, hol pedig Torghi próbált sakkmatt-helyzetet kialakítani, azonban szögletre mentettek a vendégbekkek.

Meglepően jól nyúlt bele a meccsbe Supi mester, rácáfolva múlt heti kritikaáradatunkra. Sikerült a balszélt megerősíteni a szünet után Hajdú becserélésével, és most valahogy a Délczeg helyett beálló Szekut sem küldtük volna egyből a vendégszurkolókat istápoló biztonságiak közé, pedig neve egyértelműen erre predesztinálná, nem pedig a (szigorúan kettesszámú) támadóposzt betöltésére. Nem volt sok dolga a cerberusoknak a második félidőben, köszönhetően a rossz napot kihalászó diósgyőri csatárok lövéseinek gyengesége és a mi zsugáink céltalansága miatt. Aztán eljött a nyolcvanadik perc: a szokásos Hajdú-beadás megint rossz lett volna, ha Budovinszky barátunk (akinél egyébként elképesztő, hogy egy több százezres városban nincs alkalmasabb futball-csapatkapitány) nem szúr közbe fejjel, és küldi a zsugát Abbas elé, aki egy cirka öt másodperces levétel után csizmaszárral bár, de valahogy betalált a klubház felöli hálóba, remekül kipúpozva azt.

A rendhagyó, vezetőedzők általi spontán DVD-s meccselemzéssel tarkított sajtótáj (ilyet is csak a Bohócligában élhet át az ember) után boldogan hagyhattuk el a klubházat. Abban a tudatban sétálhattunk el a vendégcsapat „agresszív állat” elnökének szlovák HUNOR rendszámú Porschéje mellet, hogy péntek este ismét dobogós helyen vertük le a sátrunkat. Reméljük, hogy nem válik ritkássá a magaslati levegő, és sokáig szívhatjuk azt.