Címke: beszámoló

Ünnepre készült Fehérvár, és személyesen 20 év után Mezey doki. Ünnepre készült a III. félidő c. médiatermék, ünnepre készült a Nemzeti Sport. Sőt, a sportsajtó által sulykolt hype alapján a fociban kevéssé járatos ember már-már azt hihette: az egész ország. Nos, az ünnepből e hétvégén még nem lett semmi – nemcsak a Paks nyerte meg a saját meccsét, de ami a LÉNYEG: a mieink is odatették magukat tegnap este: rémálomszerű kezdés után két remekbeszabott szabadrúgás nyomán döntetlenre hoztuk a kispesti mérkőzést, így a Dottorééknek még 1 hetet biztos várni kell az ünnepléssel.

Az egész napos esőbe hajló időjárást is okolhatnánk akár, ha nem ismernénk a jelenkori lelátói helyzetet a Bozsikban: de a számunkra is presztízsmeccsnek számító, Vidi elleni derbire most sem látogattak ki túlzottan sokan. A Kanyar ugyan félig megtelt és még zászlós produkciót is láthattunk a szurkolóinktól, hát, a korzó és a tribün is észbe kaphatna, mert ez lassan tényleg BVSC’98 szint lesz. Pedig az utolsó fordulókban az eredményeket kvázi hoztuk, sőt, már meccsenként 3-4 formás támadást is nyújt a csapat, szóval kár ezért a pangásért.

A találkozó így jókora Vidi HANGsúllyal, azaz hangerő-többlettel indult: a fiesztára készülő, és ezt dalba is foglaló koronázóvárosi vendégdrukkerek igazi futballhangulatot teremtettek a Bozsikban, s mikor a Kanyar is megdörrent, az ember a tavasszal a Fradi elleni után másodszor is focimeccsen érezhette magát. A vendégszektor aztán 10 perc alatt a mennybe is ment: előbb Alves majd Gosztonyi talált be védelmünk 1-1 megalázóan grundfoci jellegű lealázása után. Leforrázva álltunk a fotós kollégákkal az oldalvonalnál, orbitális verést vizionálva. Hát, nem ez történt – valami csúnyán elpattanhatott a piros-kék tér-idő kontinuumban, mert minden megváltozott!

Rémálommal felérő kezdésünk után a 10. és a 20. perc közti időszak a lelki rekreációé volt: a csapat helyreállítani igyekezett megtépázott önbizalmát. Ebben a Vidi is besegített, pöffeszkedő, úrias tempójával – részükről úgy festett, vége van a meccsnek. „Megvan a 2 gól, 3 pont a zsákban, húzzunk haza az országalmához” – gondolkozhattak Liptákék, míg nálunk az észbekapó középpályán Horváth Adrián labdaszerzéseivel, Zelenka asszisztjaival, elöl pedig Danilo magányos szélmalomharcával igyekezte menteni a menthetőt. Az első fél óra lecsorgása után aztán szabadrúgáshoz jutottunk. Hajdú szöge ez, vagy Gegéé? –tanakodtunk a pálya szélén, ám a két ballábas harcos helyett személyes favoritom oldalgott a labda mögé jellegzetes, ó-lábas gurulásával. Zeli mester ma kevesebb nagy labdával tűnt ki eddig a pillanatig, ezt érezhette is, így, hogy kiegyenlítse a számlát, egy akkora gólt csavart a jobb felsőbe, hogy lélekben már ki is utaltam neki 1 éves ellátmányt a jóféle nymburki Francinúv Ležak sörből. Mesteri tekerés volt.

A Vidi is rájöhetett: nem lesz ez így jó, ha hagyják feljönni a Kispestet, így Alves rázta meg magát, és Mezeyék szerint önző, Öcsém szerint pazar megoldással mellé pörgetett, noha Nikolics valóban középen várta a ziccerpasszt. Nos ez a hajó elment, a 40. minuta környékén a mi egyik uszályunk viszont dokkba állt: szabadrúgáshoz jutottunk, Gege állt a labda mögé, majd Bozsovicsnak ezúttal a bal felső sarokba utalt ki egy kispesti dugót. Remekbeszabott találat volt ez is, ráadásul pont a félidő végén, hát a játékos-kijáróba való bevonuláskor Mezey mester feje bizony elég gyűrött állapotban leledzett ennek folyományaként.

A második játékrész már kevéssé volt helyzetgazdag. Ami volt, 3-4 kvázi-helyzet, az is a mi nevünkhöz fűződik, csak hát hol Zeli nem talála el rendesen a labdát, hol Akassou lövésébe léptek bele, hol Dani volt képtelen gólt fejeli elöl, hol ugyanő totojázott el egy ziccerpasszt Zelenka felé. Utóbit különösen fájlaltam: ha időben továbbít a brazil csatár, a cseh gyereknek már csak a kapus mellett kellett volna elgurítania a labdát, és azt már tudjuk, hogy ez nem lett volna sansztalan, lévén Lukasunk jóval technikásabb, mint mondjuk a Bright-Dani-Rufi-Roua csatárszekció együttvéve. Ezek a lehetőségek azonban kimaradtak, sajnos, ám így is jól esik kimondani: a játék összképe alapján a győzelem sem lett volna érdemtelen a mi oldalunkon.

Nem nagyon szoktam az ellenféllel foglalkozni de most megteszem. Ez, amit a leendő magyar bajnokcsapat nyújtott, ellenünk, bajnoki hajrában, amikor a magyar bajnokaspiránsok tradicionálisan a legjobb formájukat futják (vesd össze: Kispest ’93, Fradi ’95 és ’96, UTE ’98, Debrecen ’05 és ’06, stb. – stb.), hát finoman szólva is harmatos! Erre a Videotonra cirka 2 hónapon belül BL-selejtező vár. Nagyon nagy böjtje lesz ennek az ellenfél nélküli, langyos NB1-nek, olyan böjt, aminek a végén majd megint lehet magyarázkodni, indokokat keresni. Nem irigylem őket.

A sajtótáj papírformát hozott. Supka dicsérte a csapatot és kb. köszönetet mondott a szoftosan egyoldalú médiafelvezetésnek, amely kvázi senkiházi kiscsapatként (sem) foglalkozott a Kispesttel, ám a nagy Vidi-beharangozás a játékosaink feltüzelését is megkönnyítette. Mezey ezúttal sem ajnározott minket, aminek örültem, hiszen ő csak akkor szól elismerően rólunk, amennyiben böcsülettel kapunk egy ötöst tőlük. Ezt a szívességet ma nem tettük meg, a kispesti oroszlán, bármilyen sánta is mostanában, azért odakapott az elkényelmesedő és rátarti sóstóiaknak. A Dottore és csapata így, miközben kigurult a Bozsikból, azt kérdezgethette magában e hétvégéjük kapcsán, mint kellő humorérzékű ember a Sas-kabaré valamely adását követően: na de hol maradt a csattanó? Elrontottuk tehát a székesfehérvári hétvégi terveket, ám a jövő héten valószínűleg kinyílik majd az a pezsgő most már tényleg, Mezey pedig 20 év után ismét bajnoki címet ünnepel majd. Mit lehet erre mondani mást? Gratulálunk, viszont Gyuri bácsi legutóbbi aranyának azért jobban örültünk.

<

p style=”text-align: justify;”>Fotók: babar.

Amennyire szeretek lejárni Kecskemétre (mind a Széktói stadionba, mind magába a városba, mely egy igen remek hely, Aranyhomok szállodával, lecsoffadt állatkerttel, műheggyel a városi strandon, szecessziós csodafőtérrel… tényleg baró, na) annyira nem terem nekünk itt babér. Tegnap is egész napos flúgos futamot tolok odabenn a melóhelyen, gyomorgörcs, határidőkkel mahinálás, miazmás, hogy időben lelépve leérjek a bács-kiskuni megyeszékhelyre, ám sikerélmény helyett futószalagon érkezik a (fütyülős) baracklekvárral töltött bukta.

A meccs előtt úgy voltunk vele a –hogyha fellengzős akarok lenni- blogszerkesztőségben, hogy itt az ikszet már aláírnánk. Hanta persze hozta a kötelező kincstári optimista attitűdjét, de be nem vallottan szerintem ő is örült volna az 1 pontnak is – mi ketten pedig babarral, a kispesti futballélet elmúlt 20 illetve 10 éve által kezelt, vegetáló szurkolódroidokként csodaszámba menőnek véltük volna a sikert (amiben azért, utópiaként bár, de titkon bíztunk).

A meccs első negyed órája aztán arról szólt: az utópia azért utópia, mert. Bizony a lilák nekünk estek, beszorítva zsinórban 3 győzelmet kiizzadó csapatunkat, ám lövéseik igazi veszélyt szerencsére nem jelentettek Kemenes Szabi kapujára. Ezt követően végre sikerült kijönni a szorításból és a Gege-Zeli kettős vezérletével már támadásra hajazó mozgásformációkat is képesek voltunk prezentálni. A félidő közepén aztán újfent a Kecsó percei következtek: néhány veszélyes helyzet(ecske), majd egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgás, jó 24-ről, amit Mohl kanyarít – a bal pipába. Kemenes nem ért oda, talán ha előbb indul, talán akkor sem. Vezet a Kecskemét, innen nehéz lesz azt játszani, mint Pápán, a halántékőszülés tehát prognosztizálva.

Supka ekkorra kapta le 25 perc játék után a ma kegyetlenül ergya indiszponált Bright-ot, Danilót küldve a helyére. „Na a másik huszár”-sóhajtottam épp, ám Dani barátunk kb. első támadásából jól húzott el, benn többen érkeztek volna, ő persze kiszorított helyzetből kapura lő…khm…”lő”… a gyengusz kísérlet Ribánszkit találja, a kecsói cerberus belepüföl, de pont középre üti, ott a remekül érkező Zelenka mester pedig köszöni szépen, és olyan biztonsággal gurítja a labdát a hálóba, mint a Sörgyári Capriccio derék kispolgárai torkukba az aranyló nymburki sörzeteket. 1:1, remek gól, gyors egyenlítés, ez az!

Olyannyira ez az, kedves nézőink, kedves hallgatóink, hogy a félidő vége a miénk. Előbb Moreira jó elfutása (igen, jól olvassátok) és beadása után Ivancsics levegőben úszó csukafejessel küldi épp mellé a zsugát, majd Lovrics abászkodik előre a jobb oldalon, nem támadják, hát oké, akkor ő jön, már benn jár a büntetőterületen, 1 visszahúzás, labda át a bal lábra, lő, Ribánszki véd, ismétlés, fölébombáz! Kár ezért, 3 percen belül a vezetés is meglehetett volna, így ikszes a szünet. Remek első félidőn vagyunk túl, semleges nézőknek is ajánlható. Izgalmas, fordulatos meccs, sok helyzettel, erre mondaná egy III. félidő élő adásban bepörgött Puhl Sanyi, hogy „a labdarúgás propagandája asszem”.

A második 45. perc már nem ilyen vidám. Szivics 3 pontot akar, és komolyan gondolja. Nyom a Kecskemét, füstöl a kapunk. Hol Kemenes véd, hol a kapufa. Védekezünk, mint állat, Hidi és Hore nagyot takarít középen, mindkettő a legjobb tavaszi meccsét hozza, hibáznak is néha, de alapvetően fogcsikorgatva tartják a középpályát – mi pedig az ikszet. Közben Zelenka megint villant egyet a régi idők focijából, zseniális labdát nyom Danilónak, azonban a brazil pók megint összegabalyodik a saját gólyalábaiban majd előbb a labdát, azzal pedig az őt utolérő kecsói bekket rúgja seggbe. EPIC, mondanám, ha nem Honvéd-támadó vezetné elő a kűrt. Így csak csöndben sírok a pálya szélén. Nem sokkal ezután szöglet, Lovrics fejel, egy lila védő, hát, bizony kézzel ment, de a kiskunsági Suarezt nem bünteti a spori. Mi sem történik.

…egészen a 83. percig. A kecskeméti mezőnyfölény meddőből virulensbe vált. A megtermékenyítő maga Sadjo baba, aki egy földre rúgott labdát stukkol meg vétlenül, így öngóllal dől el a meccs. Hiába támadunk már fejetlenül az uccsó 6 percben, a lecserélt Zelenka helyére irányítani húzódó Ivancsics e poszton nem az igazi, Tököli keselyűként vár egy kontrára, de szerencsére ma csak egy sárgát szüretel a borosták hazai élharcosa. 3 sípszó, vége.

Megint nem nyertünk Kecskeméten. Úgy látszik, ami ment a másodosztályban, ami ment az MK-ban az a bajnokságban nem működik. Pedig közel voltunk az ikszhez, pont, mint tavaly Moralessel. Akkor meglett, mert Vaccaro tudott gólt lőni, ami a Bright/Danilo kettősnek szökőévente sikerál, úgy tűnik. Remélem a két birodalmi lépegető azért rám cáfol szombaton és kedvenc bohócliger edzőm, Sisa mester orra alá valamelyikük borsot tör. Összegezve tehát Kecskemét megint hozta magát: jó focihangulat, parázs mérkőzés, sok helyzet, zöld jegenyefák, kék alföldi ég… és vert kispesti sereg. Ha őszinte akarok lenni, kegyetlenül unom már ezt a sormintát.

Fotók: babar.

Zsinórban 3 győzelem? Hát ilyen is régen volt, legutóbb múlt szeptemberben. Akár a forduló meglepetésnek is titulálhatnánk tehát az aktuális második helyezett legyőzését a Bozsikban, ha…ha a kedvező előjelek már nem utaltak volna erre nagy erőkkel. Tegnapelőtti beharangozónkban már több mint optimistán tekintettünk a találkozó elé, s a saját meccsmúlt-babona jellegű jóslatok mellett maga a szombati nap is olyan hangulatban telt már reggel óta, hogy itt nem is lehetett más az eredmény. Nem is lett!

 

A reggeli kelést követően a Húsvétra készülő Kispest-szurker útja hova máshova vezethetne, mint a Kossuth téri piacra, az otthoni sonkakészletet 1-2 ráadás ínyencfalattal kiegészítendő. Mi is így tettünk, s mikor a savanyúság-szekcióból a húsosok felé haladva a derék Szuri bát láttuk nagy vidáman csapatni a már beszerzett áruval tőlünk mintegy 100 m-re, optimizmusom tovább nőtt. Ha én Honvéd-játékost vagy klubalkalmazottat látok napközben az általában jót jelent. Ennek örömére még egy gyors Vásárcsarnok-rájd következett a Fővám-téren, majd a pénteki szétesést gyógyítandó egy obligát gyógysör a Puskin utcai Hrabalban, és az alaphangulat tökéletesen adott egy Kispest siker kiküzdéséhez-kiszurkolásához.

Maga a találkozó az évad eddigi legszebb időjárásában, verőfényes késődélutánon startolt a Bozsikban, az utóbbi időkhöz képest hajszálnyival több néző előtt. Csapatunk ismét az elmúlt hetekben jól bevált fehér dresszében vetette bele magát a küzdelembe – mint később Supka a kérdésünkre megerősítette: a mezbabonában való bizodalom részeként. Úgy festett: az ötlet bejön, hisz a meccs első helyzete a nevünkhöz fűződött: Zelenka tolta Bright elé a labdát remek ütemérzékkel, ám a borostás zélander a múlt heti brutálgóljánál jóval kecsegtetőbb helyzetben ezúttal fájón hibázott. Ekkor az addig őt még bíztató („Gyerünk, Brájt…” „ez az Brrrájt…” „menj rá Brrrrájjt”) vén korzós hang-imperátor is keményebbre váltott és (gyaníthatóan deficites) angol-szókincsét megcsillogtatva egy „Brájt sztyupid” örökbecsűt vakkantott bele az éterbe. Köszönjük, már ezért érdemes volt kimennem. Ekkora már a Bohócliga második helyén száguldó, friss Ligakupa-győztes Paks meglepően indiszponált futballt mutatott be (melyet Kis Karlo később sérülésekkel indokolt, igaz a szimpatikus mester rögvest ki is hangsúlyozta: nem erre fogja a történteket).

A félidő végre aztán ébresztőt fújtunk a tavasz legszebb akciójával: Zelenka a ’96-os RobWarzycha-i magasságokba emelkedve dobta támadásba Hajdút a bal oldalon, csékánk élesen középre lőtt labdáját pedig az oktalan Moreira verhette volna kapura, ám a labda ereje sok volt a mélynövésű brászilerónak, úgy fektetve meg a csöppnyi futsal-élharcost mint egy csúcsformás 2003-mas Budovnszky-löket az egyszeri sorfaltagot. Kár volt ezért.

Nem sokkal később szöglettel következhettünk – ekkor egy igen szép 10 percet produkált a csapat, beszorítva a zöldeket a saját térfelükre. A szöglet szállt is befelé, Lovrics emelkedett és már-már védjegyszerű erőfejeseinek egyikét a léc alá küldte. Szolid hangrobbanás(ocska), öröm a korzón, öröm a tribünön, öröm a kanyarban, kár hogy nem 4000-ren vagyunk, mint a régi szép időkben, akkor még szebb lett volna a visszhangzó CSAK-A KISPEST. 1:0, vezetünk, jöhet a szünet!

A második játékrészben aztán nyomakodtunk tovább, nem álltunk vissza, ennek örültem. Annak kevésbé, hogy ez a nyomás azért túl sok helyzetben ne manifesztálódott, de hát jelenleg sajna a bennmaradás a fő cél így inkább nem hőzöngök különösebben. A beszürkülő Brightot Supka meglepően korán lekapta, Vólent így több, mint fél órát kapott a bizonyításra előretolt ékként. A félidő közepén majdnem a mennybe is ment a fiatal csatár… egy előreívelt labdára egy paksi hátvéddel együtt startolt én meg épp azon morfondíroztam, hogy „na ha aláfutna a paksi harcos a labdának” amit a kollega meg is tett, Tímár Krisztán magyar-svéd meccses pörformanszát megszégyenítő módon, így Rolandunk egyedül törhetett kapura. 100%-os ziccer, ám ahelyett hogy a fiatal titán izomból a kapus szeme közé küldte volna a golyót, „igazából-nemtudommitakarok-mertkurváraidegesvagyok” attitűddel Csernyászky kezei felé emelte bágyadtan a labdát, amit a paksi hálóőr szögletre mentett. Rolandot meg is viselte a kihagyott helyzet, hiába vigasztalták szimpatikusan a többiek (Debrő, Zeli), a találkozó végén még a könnyek is előtörtek. Kitartás, fiú, higgadtabban, lesz ez még jobb is.

 

A találkozó végére fölényünk több, mint egyértelműbe váltott, a lecserélt Hore helyett rombolni beérkező Akassou pl. kiváló cserének bizonyult a szórványos paksi támadókedv méginkábbi letörésére, azonban a rossz emlékek (Töki egyenlítése a Sisa-team ellenében 2009-ben) miatt kórusban cidriztünk a lelátón a barátokkal. (Kivéve talán a törzshelyén a meccset figyelő Hantát aki a szünetben már azt fejtegette nekem nagy nyugalommal, hogy kedvező esetben a dobogó közelébe is felosonkodhatunk – ebben nem igazán értek vele egyet, annak viszont örültem, hogy az általam már rongyosra ajnározott Zelenkát végre ő is az „arcok” közé sorolta). Mikorra azonban a bíró lefújta a meccset, a ledfalon az eredmény nem változott: behúztuk a három pontot.

A sajtótáj szokatlanul nyugodt, már-már bágyadt hangulatban telt. Supka nyugodtan összegezhetett, Kis Karcsi szegény nem volt vidám de nem is omlott azért össze, Debrő a javuló csapatszellemről beszélt nekünk, mi meg örültünk, mert úgy indulhattunk haza a húsvéti vacsorára, hogy kicsit fellélegezhetünk a tavaszi flúgos futamban. Mielőtt azonban jó kispesti szokás szerint ráülnénk a babérokra, két dolog azért fontos. 1) A Kecsó elleni meccs még ennél is nehezebb lesz, és bizony nincs még vége a szezonnak. Tartsuk hát melegen a vörös-fekete puskaport, nem kéne visszacsúszni a necces helyekre a szezon végére, nem akarunk izgulni a lelátókon! 2) Jövőre mi lenne ha nem ezt a szokásos forgatókönyvet folytatnánk, hanem már ősz elejére olyan keretet hoznánk össze, amivel a középmezőny teteje a minimum? Az alapok, ha hézagosan is, de megvannak. Már csak okosan kéne építkezni – ami valljunk meg, nálunk sajnos nem egy folytonos dolog. Ha kérhetjük, most lépünk el ebbe az irányba…

Fotók: babar.

A Pápa ellen úgy látszik ez már csak így megy. Ősszel rendre kétgólos hazai fiaskó, relatíve sok bekapott gombóccal a Bozsikban, majd tavasszal kvázi esélytelenként Véber Gyuri orra alá porlasztunk egy isteneset a bakonyaljai Athénben. Bright mester első góljának örülünk a hajtás után.

A hol borús időt, hol a lenyugvó nap fénye által bearanyozott alkonyhangulatot hozó szombat délután csapatunk úgy léphetett a Perutz-stadion gyepére, hogy múlt heti végre-valahára jellegű győzelme ellenére nem a találkozó esélyese. A bemelegítésnél figyelve a srácokat nem is voltam nyugodt: a csapat nem tűnt kirobbanó önbizalmúnak, inkább csak egykedvűen végezték a gyakorlatokat – igaz ugyanezt lehetett elmondani a ráadásul túlontúl fesztelennek tűnő pápai alakulatról is. Aztán a kezdő sípszóval szerencsére megváltozott minden –  a Hali elleni akarás mutatkozott meg a kezdő tizenegyünk tagjain és mindenki tette a dolgát. Mindez a meglévő technikai hiányosságok vagy állóképességi deficitek mellett egy böcsületes, hajtós teljesítményre elég a jelenlegi kerettől- ezt most legalább hoztuk.

Sőt, némely momentum egész biztatóan hatott. Aki olvassa a beszámolóimat, az tudhatja, hogy Zelenka barátunkba már-már egy elveszett drágakövet szeretnék belelátni, így némileg elfogult vagyok a kályhacsőlábú cseh irányítóval – pozitív irányban. De mit tegyek, ha a 10. minuta körül itt is akkora orbitális 20 méteres indítást kent a kerékkötő Moreirának, észrevéve a pápai védelemben tátongó folyosót, hogy beleszédültem a látványba. Nem sok ilyenben van részünk mostanság Kispesten! Más kérdés, hogy a kis brászil először 5 másodpercen át szenvedett a labda megszelídítésével, majd szokás szerint megvárva, míg 10 méter „sprint” után beéri két védő, elesett egy mohacsomóban a 16-oson belül… A fotós kollégával még 2-3 percen át növesztettük a táskákat a szemeink alatt a hihetetlen helyzet-eltékozlás miatt, mikor is Bright kapott és vett le egy előreívelést a 16-os vonalán, majd kezdett el totyogni-szerencsétlenkedni a bőrrel. Na, ennek is annyi- sóhajtottam, lemondva a helyzet adta lehetőségről, mikor is a szúrós tekintetű kiwi hirtelen kapura fordult és akkora penetráns dugót heggesztett Szűcs Lala hálójába, hogy a szeméttároló eszközökkel köztudottan nagy szakmai barátságot ápoló pápai cerberus rögvest baseballsapkát húzott bánatában (0:1). A posztunk címeként is funkcionáló, Szepesi 1953-mas, „évszázadmérkőzéses” kommentárjának kifordított felkiáltás tehát kijár az első gólját szerző új-zélandi tanknak.

A gól szemmel láthatóan jót tett nekünk (micsoda meglepő fordulat…) és bár a Pápa (kvázi helyzet nélkül) a félidő végéig tartóan átvette a játék irányítását, fölényük csupán meddő volt, a középpályán és főleg 16-osunk előtt kontrolláltuk a veszélyes szitukat. 1-2 hajmeresztéstől eltekintve jól működött a Hidi-Horváth szűrőkettős, amelyet Supka a már bevethető Akassou rendelkezésre állása ellenére sem bontott meg erre a meccsre a kezdőt tekintve. A védelem ma azt hozta, amit kellett, sallangmentesen, cifrázás nélkül takarítva hátul, ezúttal Debrő is jó formáját hozta, Botis pedig a default produkciójával biztosított hátul. Hajdú és Lovrics kevesebbszer tudtak előretörni, mint mondjuk a hazai meccseinken, de a széleiket ők is ügyesen lezárták. Lehoztuk hát az első félidőt, meglepő fegyelmezettséggel és jobbára hibamentesen(1-2 Hore és More horrorshowt nem számítva). Csak nem szépen alakul a hétvége???

Nos, a második félidő elejét kőkeményen megnyomó Pápának nyilván más elképzelései voltak egy szépen alakuló hétvége mibenlétéről és ezt egy komolyabb presszióval nyomatékosították. Jött is a menetrendszerinti veszélyes szabadrúgás, ám Bárányos jó löketét az addig csak nézelődő Kemenes remek vetődéssel hárította, a Lombard pedig 20 perc után visszasüllyedt a meddő szenvedésbe. Nálunk ugyanakkor, ahogy közeledett a meccs végső szakasza, úgy szaporodtak az Ivancsics vagy Zelenka vezette ellencsapások, a cseh játékos remek ütempasszokkal dobta támadásba a többieket (ha kicsit gyorsabb lenne a lelkem, meglenne az új Szabó Tibi, komolyan mondom), és bizony az utolsó negyed órában már Lovrics és Hajdú is megereszthetett 1-1 klasszik szélső-megindulást.

Közben a meccs posszanástól sem volt mentes. Egy játékosunk sérülése miatti labdakirúgásunkat követően a fair play szellemét hírből sem ismerő Pápa nem adta vissza a labdát, inkább veszélyes beíveléssel próbálkoztak, szerencsére Kemenes a helyén volt. Később a lecserélésre szántan a pálya széle felé poroszkáló Brightot somta valaki fejbe a pápai kispadról egy sípcsontvédővel így ösztökélve a gólszerzőt a gyorsabb haladásra, hát, szép jelenetek. Mindezt egy Véber-Supka szóbeli csörte színesítette a padok közt, így igen parázs lett az utolsó 10 perc, mikor is a Vólent-Nagy Geri kettőssel frissítettünk és Akassou is beállt a megfáradó Horváth Adri helyére. Egy formás akciónk végén ekkor Nagy Gergő is beverhette az NB1-es debütjét, ám sajna a kis szélső elizgulta a helyzetet.

A végén 5perc hosszabbítás, én már fel-alá járkáltam az oldalvonal mellett, mint gyakorló apuka a szülőszoba előtt, kegyetlenül hosszú idő volt ez, csak nem múlik, csak nem múlik….aztán végre felharsan a hármas sípszó, meglett a 3 pont. Nehéz szülés volt, de kontrolláltuk a meccset és ha nem is szemet gyönyörködtető játékkal, de elhivatott teljesítménnyel azt mondom: megérdemelten húztuk be. Az pedig, hogy 3-4 olyan támadásvezetésünk is volt végre, amit jó volt nézni, köszönhetően a passzolni is képes Zelenka-Ivancsics kettősnek, akár még fejlődésben is reménykedhetnénk. De továbbra is igaz: hosszú még az út. A Siófok debreceni meglepetéssikere nem kedvez nekünk, viszont az MTK és (utólag az Újpest) veresége kicsit megnyugtathat minket, a Kecsó paksi fiaskójával együtt. Jövő héten Kis Carlo Paksa ellen valószínűleg vértizzadós meccs lesz, de ha azt sikeresen abszolválnánk, na akkor lehetne kicsit megnyugodni. Kicsit. Addig kicsit SEM, srácok!!

Ps.: 2 dolgot is meglepve tapasztaltam pápai vendégjátékunk során. Bíró Péter Lombard-presidentéről köztudott hogy együtt él a játékkal, bíztatja a csapatát, öltözőben is gyakran feltűnik, etc. De azt, hogy egy-két Bozsikbeli korzós hangkirályt megszégyenitő tónusban tolja a VIP-páholyból az osztanivalót, az obligát „….teeeeee!” mondatlezárással finalizálva szentenciáit, hát dobtam egy hátast. A találkozó végén az öltözőfolyosón pedig Véber sporttárs még a Supkával való affér hatása alatti hevületben harsogva fejtegette kollégáinak tutit, melynek lényege az volt: Kispest bizony számára mindig is csak az Ecseri úttól lefelé lévő Budapesthez csatolt rurális provincia marad. Hát, erre csak azt tudom mondani: a kultúra nem az elegáns zakóval kezdődik.

Képek a mérkőzésről.

 

A tavasszal első ízben végre kellemes kötelességünknek teszünk eleget a megszokott osztályzókönyvünk elővezetésével, hiszen amellett, hogy győzelemnek örülhettünk szombaton, ezúttal tényleg akadtak megsüvegelendő teljesítmények. Továbbra is tartom, hogy nem lett minden rózsaszín varázsütésre, korántsem. Viszont jól esik egy kicsit fújni, örülni és dicsérni is. Hát lássuk.

 

 

KEMENES: Ritkán került olyan szituba hogy védenie kelljen, még a meccs Hali mezőnyfölénnyel jellemezhető szakaszaiban sem. Azonban mind az első, mind a második játékrészben volt 1-1 döntő bravúrja, ami nagyon kellett az eredmény tartásához. Ha pedig a ‘jó kapusnak szerencséje van’ axiómát vesszük alapul, a Hali első félidős felső kapufája Kemenes kapusi minőségéről állít ki bizonyítványt :). Ma jár a 6.

SADJO: Ugyan kényszerből, de végre a balhátvéd poszton kezdett és nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyivel hatékonyabb így, rombolásban, mint támadószélsőként szerencsétlenkedve. Biztosan állt a lábán, a Hali a veszélyesebb előretöréseit kevésbé az ő oldalán vezette. 5.5.
DEBRECENI: Néha akadtak kisebb bizonytalanságai, az első félidőben pl. egyszer nagyon csúnyán otthagyta egy Halista a térfelünk oldalvonalánál (nem is értettem mit szpartakiádozik itt a jó Debrő), de alapvetően jó védőmunkát hozott, sokat dolgozva. 5.
BOTIS: Cséká-szalaggal és kevés sallanggal hozta a kötelezőt. Jól takarított hátul, és védelmünk -viszonylagos- stabilitásában neki is kulcsszerepe volt. 5.5.
LOVRIC: Szokásos nagy küzdését és előrekalandozásait 1 szép fejes- és egy kegyetlenül bevágott góllal koronázta meg. 7-est szántam neki, ám a Hali gól előti hibája majdnem sokba került, így marad a 6-os. De az 6++. Ennek ellenére, azaz ezzel együtt is a csapat eddigi legjobbja tavasszal, összességében.  

HORVÁTH ADRIÁN: Nem ismertem rá Adri barátunkra. A megszokott rombolás mellett ezúttal végre többször is értelmesen passzolt, még előre is. Ha így folytatja, egy vállalható szűrőnkké is válhat az évek során. Ha így folytatja. Ez ma 5.5, jobb volt mint Akassu egséz tavasszal…
HIDI: Lassan, lassan, de fejlődik. Igaz, ehhez nagyító kell, hogy észrevegyük, de ma már nem 10-ből 1, hanem 10-ből 3 alkalommal választ jó megoldást. Úgy látszik, tényleg a folyamatos játéklehetőség kell neki. A bátortalansága, vagy némelykori lassú gondolkozása még mindig szembetűnő, de az is, hogy lenne benne kraft. Én szurkolok neki. 5.

MOREIRA: Hajt, küzd meg minden, és győztes meccs után nem szvesen szapul az ember, de a vak is látja, hogy állandóan elnyomják, vagy ő cselezi el magát a combjáig érő fűben. Mindenki jobban járna, ha visszatérne a Futsal pályák világába. 4.5. Cseréje, Nagy Gergő nem zavart már sok vizet a rendelkezésére álló szűk negyedórácskában (–).
IVANCSICS: Na végre. Az utóbbi idők megzuhant kedvű teljesítményével kezdett, aztán a meccsen foyamatában bemasszívodó csapattal együtt pörgött fel egyre jobban. Gólja nagyon kellett már neki, s ennek annyira megörült hogy utána Zelenkának olyan labdát adott ami anno Szabó Tibinek vagy (a most a lelátón ülő) Pisont Pistának is dicséretére vált volna. A meccsen magán több jó passzal is észrevétette magát, az összjátékokból sem vonódva ki. Ez most bizony 6.
ZELENKA: Iszonyat lassú szegény, és emiatt sokszor veszít labdát, de ha nem…akkor bizony a legszebb megoldásokra képes a keretből. Nem lehet nem észrevenni a fineszt a passzaiban, a labdafedezésében. Miért is nem a 4 évvel ezelőtti Zelenkát sikerült megszerezni, akkor mára 6-7 ziccerünkkel több lenne a raktárban. Persze a kérdés költői. Nagyon sajnáltam a kimaradt ziccerét, mert lelkileg is jót tett volna neki a találat. Kis súlyfelesleget is érzékelek, ezt valahogy kezelni kéne, mert ebben az arcban van potenciál. Akár egy ilyen „zömében-sétálós-de-forintos-labdákat-kenek” arculatot is „kinevelhetnénk” belőle jövőre amúgy Galaschek jelleggel. 5. Cseréje, a horvát Labudovic bemutatkozhatott 2 perc és egy felfutás erejéig (–).

BRIGHT: Nagyot harcolt elől, de ez az „egy ék nyomul odafenn, szélmalomharcát vívva” játék valahogy nem az igazi. Ha az első félidőben jobban koncentrál, meglett volna kispesti góldebütje, erre azonban még várnunk kell. Lekapását már korábban megléptem volna, hiszen látványosan fáradt meg. 5. Cseréje, Vólent biztatóan kezdett, ám azt nem értem, hogy a kapust vagy a védőket miért nem támadja le. Úgy mozgott némelykor, mint egy veterán bohócligger, akinek egy 16 éves NB1-es pályafutás minden nyűge a lábában van, nem pedig egy ifjú, sikeréhes és vért ivó titánként. Kicsit több alázat és pörgés kéne. (–)

Na, megvan az első siker, de nem leülni a babérokra, hanem nyomni tovább, a szurkolók visszaédesgetéséhez ez még csak első és csöppnyi lépés volt. De fontos lépés.

Fotó: Babar.