megjegyzés: mire a poszt végére értem, kiderült, klasszikus blogposztot sikerült írni, és nem beharangozót. Sebaj. Akit nem érdekel, az legfeljebb nem olvassa el.
Nem véletlenül nem volt poszt a héten. Azt figyeltem meg, hogy ha az időmbe egyáltalán nem fér bele, és úgy, hogy alapvetően prioritást élvez, akkor az időm nagyon ki volt centizve. Például mert szekrénysort próbáltam vásárolni, illetve darabokból összerakni, majd megrendendelni. Többszöri újratervezés után végre kialakult a végleges megoldás, pont befér arra a helyre, ahová szánom, pont azt az igényt szolgálná ki, amire szánom, aztán amikor kattintanák a megrendelés gombra, a végül 72 tételre rúgó listából egy, azaz egyetlen darabra azt mondja a rendszer: nincs. És nem mondjuk egy kilincsre, vagy egy polcra, ami ráér, ami nélkül bőven lehet élni, hanem pont a középső modul alsó elemére, az egészet a vállán tartó Atlasra.
Most mi legyen? Feliratkoztam a termékre, emailben értesítenek, ha beérkezik. Várjak? Vagy tervezzem át és a 80 centi széles középső blokk legyen inkább 60 centis, mert abból minden elem elérhető? Pontosan tudom, amint megnyomnám a rendelés gombot, egy órán belül jönne az email: beérkezett a 80 centis darab.
Azt hittem, azzal, hogy a Honvédnak szurkolok, hozzászokhattam az ilyesmihez. De nem.
„Bútor, posta, idő, matek” bővebben
