Mastodon

Heffler Tiborral 2020-ig írtunk alá

Háromra időzítettem egy posztot az NB II-ben kölcsönben játszó játékosainkról, erre a Honvéd rámposztol egy bejelentéssel, hogy Heffler Tibor jobbhátvéd Kispestre igazolt.

Az a Heffler, aki pont azon a két meccsen volt válogatott Pinyőnél, amikor Vécsei is, és aki bár sokáig őspaksinak számított, 2014-ben mégis eligazolt a Videotonhoz. Hamar Felcsúton találta magát, és milyen furcsa az élet, a két éve benne még válogatottat érző Pinyő érkeztével kiszorult a csapatból, nyáron távozhatott, majd került át október végén(!) az NB II-es Ceglédhez. Mi már innen hoztuk el.

Az 1987-es születésű Heffler 2006-ban mutatkozott be az NB I-ben, és azóta 231 meccsen 16 gólt lőtt. Ha Supka a négyvédős rendszer felé mozdul el, akkor bőven lesz helye a csapatban. Ha Kinggel hosszabbítunk, akkor a kicsikirály mehet egy sorral előrébb.

címlapkép: honvedfc.hu és egészen nem meglepő módon Heffler Tibor

Napikispest 2018.01.08.

Ma van a téli pihenő utolsó napja, holnaptól kezdődik a felkészülés, huszadikán az első felkészülési a Doroggal, szedjük össze gyorsan, hogy mi történt eddig:

  • EvdM helyett visszatért Supka, Mark de Vries maradt a pályaedző.
  • Latifut még novemberben kirúgtuk; Bobál Dávidnak, Nagy Gerinek és Ikenne-Kingnek nyáron lejár a szerződése, még nem hosszabbítottak; Horváth Andris viszont igen, 2020-ig. (bővebben a játékoskeringőről itt)
  • pár nap múlva ért volna véget Laczkó kölcsönadása, azonban mivel a Paks idő közben szerződést bontott vele, így ez a dátum tárgytalanná vált. Állítólag a Balmaz vinné.
  • Eppel ismét megpróbálkozik külföldre igazolni.
  • Kabangut EvdM kitette a keretből, Dark is bejelentette, hogy télen távozik, most viszont úgy néz ki, hogy Supka is ránéz.
  • február elején tíz napra és négy edzőmeccsre megint kiugrunk törökbe. Tavaly bejött.

„Napikispest 2018.01.08.” bővebben