Mastodon Mastodon

Az én Kispest-Honvéd sztorim. XVII. rész. 2005 tavasz.

kozarek_nsohuFolytatódik, ezúttal már az új, taccs.hu-s otthonunkban a retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

A mai epizódunkban 2005 igazából-semmi-különös tavaszára tekintünk vissza. Az ősszel már pedzegett csappanó lelkesedés sajnos itt sem kapott sokkal jobban lángra, amiért persze Pini is megtett minden tőle telhetőt. Értem ezalatt a belbecset (a keret szisztematikus legatyásítását), és a külcsínt (stadion, gyepszőnyeg, mezek) egyaránt, az állandóan belengetett pénztelenségi hírekről nem is szólva. A Blikk pl. ekkoriban élcelődött azon, hogy a Téglaégető úti utánpótlás-telepünkön egeret talált az öltözőben az egyik ifjonc. Mindegy, azért vágjunk bele, néhány sztori (mozambiki légió, könnygázban gazdag MK-negyeddöntő, bemákolt Budó a nyíregyi tribünön) ekkoriban is akadt. „Az én Kispest-Honvéd sztorim. XVII. rész. 2005 tavasz.” bővebben