Mastodon

A Honvéd annyira modern elvek mentén igazol, hogy arról külön cikket írt a Telex

Ne haragudjatok, de ezt az anyagot egyszerűen nem vette be a gyomrom. Helyette inkább megforgatta, és kiköpte magából.

Igen, a Honvéd scoutrendszeréről (játékosmegfigyelői hálózatáról) megjelent telexes cikk és a Tapasztalt Valóság között feszülő éles ellentmondásokról lesz szó a következő viszonylag hosszú posztban.

Illetve egész pontosan a 2020 nyarától tartó időszakról („Amikor Koppányi Gergely, a magyar scoutrendszer egyik leghíresebb szereplője 2020-ban, vezető játékosmegfigyelőként a klubhoz érkezett, még csak két-három ember foglalkozott a területtel (..)”). Megnézzük, hogy kiket igazolt a Honvéd, mennyire jött be az adott igazolás, mi van ma a játékossal, valamint megnézzük, hogy kiket sikerült értékesíteni, és kik azok, akikről csak szimplán lemondtunk.

A végén próbálunk valami egyenleget vonni, de nem nagyon, és itt újfent idézném az idézett cikket: „a mérhetetlen mennyiségű beérkező ajánlás és adat feldolgozásához kevés lesz a kapacitás.”

A hajtás után poszt megértéséhez mindenképp szükséges elolvasni az eredeti, a Telexen megjelent anyagot.

„A Honvéd annyira modern elvek mentén igazol, hogy arról külön cikket írt a Telex” bővebben

Petrusenko, Oleksandr @ Kispest

Itt az első téli igazolás: (via honvedfc.hu)

  • ukrán védekező középpályás,
  • 24 éves lesz márciusban, és az
  • első külföldi csapata vagyunk.
  • Másfél év plusz opcióra írt alá.
  • Tavaly februárban (közel 23 évesen!) debütált az ukrán élvonalban, a
  • frissen feljutott, és azóta masszív alsóházas FK Minaj csapatában.
  • Az egy év alatt 28 meccset játszott, és ebből csapatával kőkemény
  • kettőt nyert meg, vagyis számunkra nem ismeretlen közegből érkezik.
„Petrusenko, Oleksandr @ Kispest” bővebben

Bejelentették Machachot (így írjuk? mármint -ot?)

Zinédine Machach személyében egy olyan játékossal erősödtünk, aki a középpálya bármely posztján, sőt akár szélsőként is bevethető. Dinamikus, jól cselező játékosról van szó (…)

mondta róla Kun Gábor ügyvezető a Honvéd oldalának.

Vagyis egy indokolt hiányposztra érkezett új játékos erre a szezonra, természetesen a szokásos vételi opcióval.

„Bejelentették Machachot (így írjuk? mármint -ot?)” bővebben

Fiatal belsővédőt igazoltunk

A moldáv Artur Craciun két év plusz opcióra írt alá Kispestre. Amúgy 22 éves és posztja szerint belsővédő.

Legutóbb, ahogy a klubhonlap is írja, Kolozsvárott játszott, azonban nem az elsőre eszükbe jutó, mellékesen román bajnok CFR Clujban (KVSC-ben), hanem a másodosztály alsóházában szerénykedő, egyébként budapesti alapítású U-ban.

„Fiatal belsővédőt igazoltunk” bővebben