Egész pontosan 66 nap telt el március 11., vagyis a Szegeden játszott Paks elleni kupameccs, és május 16., a Diósgyőr elleni hazai felkészülési között. A 66 lehetett volna 63, ha kimegyek Csepelre a Honvéd-Monor fakóra, azonban március közepén az tűnt felelős megoldásnak, ha nem csak magunkat, hanem másokat is felszólítunk: maradjatok otthon! Délután még megnéztük a tévében a Kisvárda elleni megaláztatást, majd jött a hétfő, és a futball, mint olyan egy bő másfél hónapra megszűnt létezni.
Az első napok még a kombinálásról, a hogyan továbbról, Sannino kirúgásáról szóltak, majd az ingerszegény környezet megtette hatását, és a fociról beszélgetés, a facebookozás, a mindenféle megnyilvánulások száma brutálisan bezuhant. Nem csak nálunk (igaz, itt egyéb okokból aktívan tettem is érte – vh), hanem ugyanezt lehetett tapasztalni más felületeken, ahol egyébként komoly aktivitás van egy átlagos hétkönapon is.
“Két és fél órás ácsorgással tettük meg az első lépést a normál hétköznapok felé” bővebben