Mastodon

Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak és hallgatónknak (a szerk.)

2025 a lakossági felhasználásban is megjelenő mesterséges intelligencia éve volt. Hányszor olvastuk, hallottuk a következő mondatot: „Bocsánat, tévedtem, akarod, hogy az új tények ismeretében pontosítsam a válaszom?” Nálam volt, hogy Bozsik a Fradiban játszott, Albert a Honvédban, Kispestre nevezte át a honvédség a Honvédot, és így tovább, megannyi sületlenség.

Viszont képet azt pont ugyanilyan pontossággal tud generálni, kivéve, ha valami nagyon speciális igényünk van, igaz, akkor is erősen korlátozott eszközökkel, cserébe az emberek elárasztják vele az internetet, míg más emberek valóságként kezdik kezelni a gyakran hatujjú, derékban hiányzó, mindössze digitális létező embertársaikat, illetve az őket tartalmazó jeleneteket.

„Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak és hallgatónknak (a szerk.)” bővebben

Kellemes ünnepeket úgy általában, mint mindenkinek

Tartalmas, hosszú év van mögöttünk, és ki tudja, mi lesz jövőre. Most azonban ne foglalkozzunk ilyesmivel, inkább pihenünk meg, használjuk ki, hogy december végén két és fél napra leáll az ország, és kicsit leáll az élet.

Család, barátok, halászlé, töltött káposzta (nálunk idén nem megvetendő ötletként zalai borítós verzióban), ajándékozás, Kevin, McClane, társasjátékok, fenyőillat, miazmás.

Nem megtörve az egyik hagyományunkat, ezúttal is kézírásos formában

kívánnánk kellemes ünnepeket mindenkinek!

„Kellemes ünnepeket úgy általában, mint mindenkinek” bővebben

Karácsonyi filmes zagyvasággal kívánnánk kellemes ünnepeket

2021 egy olyan év volt, amikor mindannyian kicsit John McClane-nek érezhettük magunkat. Miközben egy egész világ ellenünk, Hans, Karl, Uli, Eddie, VAR, FEB, MLSZ, Tas, Huba, Töhötöm, mi egy szűk szellőzőbe befeszülve próbáljuk menteni a helyzetet.

Igen, Feri is McClane, Kun is McClane, én is McClane, te is McClane, mindenki McClane-nek érezhette magát. Vagy Rambónak, igazából mindegy. (Nem.) A lényeg, hogy egyedül, és ha nagyon nem megy, legfeljebb meghosszabbítjuk Bicskéig, ahogy lett Die Hard 5 és Rambo 5 is. Utóbbi egyébként a Reszkessetek betörők kellemetlenül rambósított remakeje, ha már a karácsonyi filmeknél tartunk.

„Karácsonyi filmes zagyvasággal kívánnánk kellemes ünnepeket” bővebben