Nagyon furcsa állat tetszik lenni az új magyar labdarúgás. Egyfelől ott van bennem egy szövődményekkel erősen terhelt rajongás a Kispestért, amit körbevesz egy mély undor alapú hányinger az egész rendszer működése miatt, és a reményvesztettség, hogy a bajokságok azért mégis a pályán dőlhetnek el. Amíg a Kispest kerekedik felül, addig nincs baj, az ember bármit képes megmagyarázni magának, a többit pedig féllábon is kibekkeljük valahogy.
És ha nem lenne elég a Patyomkin-bajnokság (értsd: Potemkin), a koronageci, mert ne a vírusságát emeljük ki, hanem a geciségét, hogy még ezt a Patyomkint is elveszi tőlünk, és a tévé elé kényszerít minket. Minket, akik a Mezzót is csak akkor kapcsoljuk be, ha a Salzburger Festspieléről, szigorúan Karajan intendánsi korszakának első éveiből ad valami igazi nyalánkságot.
„Belevágunk ma mi is” bővebben