Mastodon

Felkészültünk az NB I-re: Szijjártó Péterrel beszélgettünk

Nekünk a Kispest S01E20

Mérföldkőhöz érkezett podcastünk, ugyanis először sikerült valakit megszólaltatnunk a klubtól, ráadásul rögtön egy erős kezdéssel, a novemberben kinevezett elnökkel nyitunk. Az elmúlt hónapokban rendesen vakartuk a fejünket, amikor azt hallottuk, a Kispestnek egyszerre van tulajdonosa és elnöke, szóval nem baj, ha tisztába tesszük a dolgokat: pontosan minek is az elnöke Szijjártó Péter? Természetesen nem csak erről beszélgettünk, hanem szóba került a téli felkészülés, a klubidentitás, a névváltás és még sok minden más.

Az adásban történt egy bejelentés is: a földhivatalban már a Honvéd van bejegyezve az akadémia és a stadion tulajdonosaként.

„Felkészültünk az NB I-re: Szijjártó Péterrel beszélgettünk” bővebben

Régi iPhone-osok, halihó!

Kunyeráló poszt.

Talán a hetes szériánál, még 2016-ban szüntette meg az Apple a 3,5 mm-es jack-aljzatot a telefonjain, és onnantól kizárólag vezetékmentesen vagy átalakítóval lehetett a fülhallgatókat használni. Sokáig adtak a készülékekhez egy apró kábelt, aminek az egyik felébe a vezetékes fülhallgatót lehetett dugni, a másik felét pedig a telefonba, és ezzel a régi fülesek is működőképesek maradtak.

Nos, az van, hogy nagyon kellene egy ilyen kábel nekünk! A miénk sajnos megadta magát.

„Régi iPhone-osok, halihó!” bővebben

Kispest–Honvéd

Nekünk a Kispest S01E19

2026 erősen indul, ugyanis a Honvéd kiírt egy névszavazást a klub nevéről. A Kispest–Honvéd név visszavétele régi vágya a szurkolók széles körének, és most úgy tűnik, eljött a pillanat, hogy erről a kérdésről érdemi vitát kezdeményezzünk. Az adásban ejtünk pár szót a téli felkészülés eddigi történéseiről, az edzőmeccsekről, az átigazolásokról, azonban a lényegi tartalom a klubnév körül forog.

Mivel a podcast neve is Nekünk a Kispest, nem árulunk el nagy titkot azzal, ha már most elmondjuk, mi a Kispest–Honvéd nevet támogatjuk.

„Kispest–Honvéd” bővebben

Szólj bele S01E1x – Kispest- vagy Budapest Honvéd?

[Nekünk a Kispest] podcast előzetes

Szokásos, a következő podcast hallgatói részét megalapozó Szólj bele posztunkban ezúttal a következő, igencsak aktuális kérdés tennénk fel nektek:

Mondjatok érveket és ellenérveket a Kispest–Honvéd és/vagy a Budapest Honvéd ellen/mellett.

„Szólj bele S01E1x – Kispest- vagy Budapest Honvéd?” bővebben

2025 legemlékezetesebb pillanatai

Nekünk a Kispest S01E18

Két meccs hátrányból indítottuk 2025-öt a bentmaradás szempontjából, és két meccs előnyben zártuk – immár feljutásra esélyesként. Nincs rá jobb kifejezés: ez az év a miénk volt, igaz, egyelőre az NB II-ben. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a számunkra legkedvesebb tíz pillanatot, azonban egy ilyen lista nyilván nem lehet teljes, szóval nyugodtan írjátok meg, ha kihagytunk volna valamit.

„2025 legemlékezetesebb pillanatai” bővebben