Mastodon

A tiszakécskei meccs legnagyobb kérdése: ki lesz a középcsatár?

Tiszakécske–Kispest @ Tiszakécske, vasárnap 17:00

Mint egy korty víz a sivatagban, úgy hiányzik most nekem Tiszakécske. A keddi válogatott után sikerült kissé megfázni, ami aztán pár nap csúszással, – remélem – gyorsan múló lerobbanásként jött ki rajtam. Közben pedig van itt előttem bőven hangsáv, amit meg kéne vágni, poszt, amit meg kéne írni, ráadásul húsvét, és az elmúlt évekhez képest iszonyatosan finom sonkát sikerült főzni itthon, viszont taknyosan sok mindent kíván az ember, azonban pont az evés valahol a sor végén található.

Igen, sonkázunk, mert fogalmunk sincs, hogy mikor kell enni a sonkát, és ahelyett, hogy utánaolvasnánk, addig esszük, amíg kapni a boltokban. Tehát március elejétől április közepéig. A karácsonyi halászlé-kultúrkör után a második legkedvencebb ünnepem a sonkahónap. Bőven megelőzve a gyerekkorom óta üldözött szülinapi banánszeletes csokitortát. (Amikor gyerek voltam, még nemigen lehetett értelmezhető banánt kapni késő tavasszal. A rendszerváltásból sokáig annyit éreztem meg, hogy utána lehetett. Viszont utána meg kiderült, hogy a közalkalmazott szülőkre épülő családmodellek erős deklasszálódásnak vannak kitéve.)

„A tiszakécskei meccs legnagyobb kérdése: ki lesz a középcsatár?” bővebben

Múlthetikispest 2026/01/12

Nem sok minden történt a felkészülés első hetében.

_játékoskeringő/tények

Krajcsovics @ ÚjpestHivatalos.#játékoskeringő

csakblog (@csakblog.bsky.social) 2026-01-09T11:15:37.878Z
„Múlthetikispest 2026/01/12” bővebben

Az év első igazolása nem csupán váratlan volt, hanem komoly fejvakarást okozott annyira nem értjük

Varga Kevin @ Bp. Honvéd

Varga egyik nap szerződést bontott Nyíregyházán, majd szinte azonnal aláírt Kispesten. A Honvéd nem közölte, hogy mennyi időre és milyen konstrukcióban szerezték meg az így már szabadon igazolható játékost.

„Az év első igazolása nem csupán váratlan volt, hanem komoly fejvakarást okozott annyira nem értjük” bővebben