Mastodon

„Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk”

Honvéd – Tatabánya 1-0

Nem történt semmi különös, azonban egyszer csak azt vettem észre, hogy egy asztalnál ülök Esterházy Mártonnal (háromszoros bajnok, 29 válogatottság, gól egy világbajnokságon), Gyimesi Lászlóval (ötszörös bajnok, 12 válogatottság, nem különben ő volt az, aki Kozmával összekötötte a hetvenes éveket a nyolcvanasokkal) és Varga Józseffel, Kacsával (háromszoros bajnok, 31 válogatottság, és szintén gól egy világbajnokságon), és nem csak egy asztalnál ülünk, hanem többedmagunkkal sörözgetünk és beszélgetünk.

Esterházy például váltig állította, hogy 1980-ban azért lett bajnok a Honvéd 25 év után, mert ő Kispestre igazolt 1980 telén. Jeleztem neki, szép próbálkozás, azonban mindannyian pontosan tudjuk, hogy a bajnokságot június 7-én, a Volán ellen 5-2-vel nyertük meg. Márpedig a hajrához én is kellettem a május eleji megszületésemmel. A közvetlen mérlegem öt győzelem és egy Fradi elleni döntetlen az Üllőin. Már csak azért is szükség volt rám, mert a hat meccsen lőtt tizenhárom gólból a nálam pár hónappal korábban érkezett Marci mindössze egyet vállalt. Mondom én. A tények makacs dolgok.

(Szinte apróság, hogy babaváróként az asztalnál ülő Varga kettő, Esterházy pedig egy gól lőtt az Újpest elleni 5-0-on.)

“„Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk”” bővebben

Napikispest 2024/06/29

Hosszabbítás, mezszámok, játékpercek, digitális jegy

Sigér Ákos aláírt (via honvedfc.hu) //

  • 29 éves, védekező középpályás.
  • nem közölték, hogy mennyi időre írt alá.
  • mondhatnánk, hogy az elmúlt években folyamatosan játékban volt, azonban nem lenne igaz, mert az előző szezonban kiszorította az NB II-ben bajnok Nyíregyházából az isteni Kesztyűs Barna.
  • a Honvéd előtt a pályafutásában egyértelműen a Nyíregyháza volt a csúcs, azonban az ott töltött három év alatt egyetlen szezonban számított alapembernek: amikor majdnem kiestek. Konkrétan ha eljutott az NB II-ig, akkor vagy bajnok lett (1 alkalom), vagy kiesett/megszűnt (3 alkalom) a csapata, esetleg osztályozóval bent maradt. A nyíregyházi 10. hely mellett a legsimább idénye 2018-ban volt a Kazincbarcikával, amikor az igen előkelő 17. helyen végeztek.
  • adatai // MLSZ adatbank, HLSZ adatbank, transfermarkt
“Napikispest 2024/06/29” bővebben

Napikispest, napiEb 2024/06/26

Medgyes Zoltán, edzőmeccsek, továbbjutómatek, csirkefarhát

_Kispest

Medgyes Zoltán aláírt (via honvedfc.hu) // a Gyirmótról érkező jobbszélső neve még április közepén került elő, vagyis nem sokkal a tulajdonosváltás bejelentése után, de még bőven az idény zárása előtt. Mint név nem hangzott rosszul, hiszen egy NB II-ben tapasztalt játékos érkezne az amúgy, jó nevekből álló, mégis vérszegény támadósorunkba, és pont a neve miatt, április közepén még azt is elhihettük volna, hogy a nyári igazolások tervezettek lesznek. Aztán látjuk mi történt azóta.

  • 28 éves, jobbszélső.
  • az igazolásaink jelentős részével ellentétben folyamatosan játékban volt az elmúlt években.
  • az elmúlt két idényben 9-9 gólt lőtt, valamint 8 és 9 gólpasszt adott, a rekordja pedig 2020/21-ből 16 gól a Haladással. Természetesen mind NB II.
  • Csertőivel jól ismerhetik egymást Gyirmótról.
  • Ahogy Pauljevicsnél, úgy Medgyesnél se közölték, hogy mennyi időre írt alá.
  • adatai // MLSZ adatbankHLSZ adatbanktransfermark
“Napikispest, napiEb 2024/06/26” bővebben

Napikispest, napiEb 2024/06/25

átigazolási pletykák //

  • ➡️ érkezhet // Csilus Tamás (Kazincbarcika, védekező középpályás, adatbank, transfermarkt) vagy Csilus Ádám (Kazincbarcika -> alig játszott, majd Érd [NB III.], támadó, adatbank, transfermarkt), Medgyes Zoltán (Gyirmót, jobbszélső, adatbank, transfermarkt), Sigér Ákos (Nyíregyháza, védekező középpályás, adatbank, transfermarkt)
  • ⬅️ érdeklődnek iránta/távozhat // Adorján Krisztián, Bocskay Bertalan, Eördögh András, Kálnoki-Kis Dávid, Kerezsi Zalán (külföld), Krajcsovics Ábel (NB I)
  • hosszabbíthat // Holman Dávid

az első edzés képei //

  • a Honvéd kitett pár képet az első edzésről a Facebookra, vagyis kezdődhet a szokásos nyári móka, amikor megpróbáljuk felsorolni, hogy kiket látunk, és kik hiányoznak:
  • (ha valakit kihagytunk volna, nyugodtan szóljatok!)
  • Benczenleitner, Dúzs, Gyetván, Keresztes, Kerezsi, Kocsis Gergő, Krajcsovics, Kulbachuk, Kundrák, Lovric (???!?!??!), Lőrinczy, Megyeri Gábor (31-es?), Nyitrai, Pauljevic, Pekár, Szabó Alex, Szabó Tibor, Tujvel
  • a tavaly megsérült Átrok állítólag már edzésben van, bár a képeken nem vettük észre.
  • ez összesen 18, amiből négy kapus és egy a visszavonult Lovric. Kispályához már megvagyunk egymás ellen.
  • hiányzik: Adorján, Bobál, Bocskay, Eördögh, Holman, Kálnoki-Kis, Simon Benedek
  • nem változó idők: napra pontosan egy éve hasonlóan üres kerettel rendelkeztünk.
“Napikispest, napiEb 2024/06/25” bővebben

Játékoskeringő, 2024/25 nyár

A gyirmóti Medgyes Zoltánnal rajtolunk.

Bedurrantottuk a szokásos gyűjtőposztunkat, ahol a legutóbbi 26(!) átigazolási időszak összes mozgását, illetve érdemi, vagy nem érdemi pletykáját megtalálod:

Alkalomadtán a mindenféle menükbe is elhelyezzük, hogy gyorsan elérhető legyen.

“Játékoskeringő, 2024/25 nyár” bővebben