Hogy lettem én egyszerre csak ennyire régi?

De tényleg, hogy?

Tegnap megnyitott az új Gödör, és ahogy azt kell, stílszerűen egy Sziámival kezdtek. Mi pedig álltunk a hely méretéhez képest vállalható számosságú tömegben, és hallgattuk, ahogy Müller Neuroticot énekel, hogy az új zenekara egyéb jellegű számait, hogy régi URH-t, és persze a egy-egy klasszikust, köztük a Világegyetemistát.

Aztán egyszercsak mintha egyenesen rámnézne a színpadról, elkezdi a választási beszédét hogy nekem szegezze a kérdést:

Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi?
Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni?

Anyád! – gondolom magamban, de azért szöget üt mégis valahogy a dolog. Tényleg, mit is szeretnék most? Egy jó 20 év new wave-et? Zuhanórepülést? Apokalipszist? Csupa-csupa régi számot, pedig azóta Müller elfogyasztott vagy három zenekart, de minket az mégsem érdekel, csak a régiek, a klasszikusok, annak a kornak a szülöttei, amelyre ma már úgy emlékszünk vissza (természetesen sosemvolt romantikával), hogy alkotni csak akkor lehetett igazán, mert régen minden jobb volt.

Kisétálok inkább a mosdóba.

Az lehet, hogy nekünk Pisont a Kicsi, kicsiszolt kő, a legnagyobb szám? Hogy már Danilo is a múltban élés, Diaby viszont az új szerzemény, aki csak rossz lehet? Tavalyelőtt még Danilo is ugyanúgy új volt, mi pedig fölényesen hangoztattuk, ez gyenge, különbenis a korábbi lemezeiket tudtuk igazán szeretni.

Bzmg, és tényleg. Ott állok a félkész hely koedukált piszoárjánál, kábelek lógnak a falból, én meg néhány sör és Müller egy barom dalszövege miatt azon kattogtatom az agyam, hogy harminc körül semmivel sem vagyok jobb, mint az aranycsapatozók, meg a bezzegfarkasjancsizók? Nemáááááár!

Követelek egy jelenbeli Honvédot! – legalább lesz témám, amin elmeditálhatok az éjszakain. Márminthogy, valóban, van-e jelenünk, vagy csak a folyamatos verszusz, és a régen minden jobb volt?

Van, a kurva életbe, van! Ma megyünk Diósgyőrbe, akiket ősszel háromból háromszor picsáztunk el, ha győzünk, továbbra is maradunk a 3-5. helyeken. Sűrű a mezőny, igen, de basszus, élcsapatnak számítunk, tele fiatal saját neveléssel, és agyonszapult, bár rendre bizonyító légiósokkal. Nem minőségiek a négerek? Akkor mi a minőségi, ha az NBI egyik legkisebb költségvetésű (akadémia nélkül) csapata tartja a lépést a Debrecennel, a Videotonnal, előzi a Fradit, Újpestet? Lehetnénk ennél jobbak? Bizonyosan, egy nagyságrenddel többől, de lehetnénk. Ennyiből ezt kihozni, majd válaszul elvtelenül légiósozni, négerezni, lecseszni a klubot szerintem butaság.

Nem, ott még nem tartunk, hogy Hemibá seggéből úgy kelljen kifeszegetni a nyelvemet, látom én is, az öreg és csapata hiába akar nagyon, azért van néhány terület, amit egyszerűen nem értenek, vagy nem akarnak érteni. De ami működik, ami érdem, azt el kell ismerni.

Hagyományokhoz méltó Kispestet? Mik a hagyományaink? Negyedik generációs drukkerként halvány fogalmam sincs a hagyományainkról, miközben kenem-vágom a történelmünket, szociológusféle volnék, érteném, ha tudnám mit kell értenem. Kispestet akarok, Honvédot, és nem egy homályos, sosem definiált valamit, amihez képest a most csak szar, megvetendő lehet.

És igen, itt a jelen, megtaláltam. Alakulni vélek látni (jajj, de szép magyarul volt ez) egy olyan Honvédot, amit majd újra tényleg tudok szeretni, és nem a múltban, hanem egy lehetséges jövőben. Ahol vannak saját nevelések, ahol lesznek majd érdemes légiósok, ahová nem kell majd magyar sztárocskákat hozni, hogy csináljanak eredményt, pedig sosem tudtak. Amiért, a lehetséges jövőért tudok szurkolni.

Szevasz, Müller, köszi a remek koncertet, de ennyi voltál. Egyáltalán nem lettem régi, mégha régivágásúnak is számítok a lelátón.

(fotó: hampage.hu)