Most, hogy így egymás közt vagyunk, beszéljünk a Felcsútról

orbanramszeszNem állítom, hogy a héten kínosan kerültük volna a témát, mert nem állítom, hogy jellemző volna ránk. Illetve rám egész biztosan nem. Szombaton a Felcsúttal játszunk, szóval érdemes lesz lefutni a kötelező köröket a precízen targetált gyűlöletkampányunk részeként.

Igen, ki merem jelenteni, tarthatónak tartom a gyűlöletkampány fogalmát, mert tartom, az egész blogolás teljesen értelmetlen lenne, ha a közlők értéksemlegesen állnának a dolgokhoz. Egyrészt alap, hogy mi kispestiek vagyunk, ami már önmagában erősen behatárolja a látóterünket és a nézőpontunkat. Másrészt mi is az úgynevezett lakosság köréből kerültünk ki, és ugyanúgy rendelkezünk civil élettel, mindennapokkal, ahogy az a kedves olvasóknál szintén rendszeresítve van, az élet, mint műfaj részeként. Ebből következik értékrendünk, világlátásunk is kell legyen, amit bár próbál az ember visszafogni, nem ráerőltetni másokra, de tudjuk, vannak speciális szituációk, amikor az elfojtás szinte lehetetlen. Ha a blog nem lenne már önmagában is elég személyes(közlésen alapuló), szinte baráti, kocsmai beszélgetés hangulatvilágát meghívni próbáló műfaj, akkor ott van nekünk bónuszba a felcsúti torzszülött, aminek a létezéséhez aztán elég sokféleképpen lehet viszonyulni, pláne, ha az ember kispesti.

Például itt van a minden létező valóságok megerőszakolásának egyik csimborasszója, a TAO-pénzek leosztási rendszere. Az lassan megszokott, és mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a Felcsútnak jár a legtöbb, mert ők a leginkább tiszta szakmaiság, a jövő valódi letéteményesei, és olyan még véletlenül sincs, hogy ha én adok, akkor majd te is adsz alapon a régi jól bevált dörgölőzés megy a Nagy Állami Húsosfazékhoz.
Megint Felcsút kaszálta a legtöbbet a TAO-pénzekből
De ne legyünk ennyire prekoncepciókkal terhelt rosszmájú banda, mert történetesen előfordulhat, hogy minden egyes forint a legjobb helyre került. Éveken át mantráztam, ha valaki iskolát alapít az alapvetően jó, ha futball(sport)iskolát, az még jobb, tehát ebbe a részébe belekötni aljasság volna. Ahogy a tartalom ezen felével továbbra sincs gond. Egy iskola simán lehet relatíve sikertelen, az nem feltétlen az önnön gyengeségét bizonyítja, hiszen versenytársak nélkül nem lenne mihez képest. A Felcsút sem itt bukott el, hanem a szavak és célok, valamint a valóság címkéjű halmazok metszetének vizsgálatakor. A Puskás Akadémia FC döbbenetes pálfordulása ábrákban és idézetekben

A Felcsút abban az évben kezd megszűnni, mint komolyan vehető NB I-re nevelő klub, amikortól az MLSZ azt külön díjazza. A kötelező minimumot természetesen lehozzák, a 90 U20-as játékperc megvan, de a légióskvóta (MLSZ-nevelés) után járó milliókra már nem hajtanak rá, mert minek is kéne, a kassza szinte feneketlen, ha netán kiesne egy támogató, rögtön érkezik helyére egy másik, vagy ha nem, akkor egy minisztérium. Évi négymilliárdos többlettel zárni mondhatni mindennapos a magyar futballban (az Akadémia, mert a fociklub, skandallum, veszteséggel zárt).

Igazából az van, hogy ilyen előzményekkel, ekkora tartalékok mellett csak az volt a kérdés, mikor mondják ki végre: eredményt akarunk! Elég a labdatoszogatásból, a fiatalok beépítéséből a Videotonba, az mégsem járja, hogy miközben kiplakátoljuk az országot a mindennapok sikereivel, akkor pont a hobbiproject hasaljon el.

Így lett kimondva, hogy innentől nem az akadémiának van futballcsapata, ahogy a miniszterelnök úr annó boncolgatta speciális viszonyát a valósággal, hanem egy NB I-es klubnak van akadémiája. Magyarán a hivatalos nevük második fele ugyanúgy hazugságszámba kezd veszni, mint az első: Puskás.

A blogunkat elsődlegesen a Kispest és a magyar futball szeretetéért követőknek szeretném jelezni, hogy én sajnálom a legjobban, ha úgy érezni, egyre többet esik szó a politikumról, egyre többször keveredik a mondatok közé olyan véleményem, amit magam sem szívesen osztok meg ilyen fórumokon, de tudom, olyan sincs, hogy az ember ne szólja el magát, ha ennyit írogat.

Adom, hogy nem kell egy véleményen lennünk, sőt, kevés dolognak örülök jobban ezen a világon, mint az értelmes és értelmezhető vitáknak, mert azáltal leszünk mindannyian többek. Tehát ne azon akadjatok ki esetleg ahogy mondom a dolgokat, hanem azon próbáljunk elmerengeni, amit szeretnék mondani, és fogadjuk el, 2015-ben a politikum dicsőítése vagy ostorozása nélkül képtelenség beszélni a magyar futballról. Illetve ne fogadjuk el, mert nem kéne normálissá nemesíteni ezt az állapotot.

Még mielőtt valaki félreértené, a Kispest-Felcsút mérkőzés csak egy szimpla NB I-es meccs, még csak nem is rangadó a maga nemében, ahogy nem is tüntetés a jelenlegi hatalom ellen, mint volt Moldova megszépült emlékeiben egy 1944 tavaszán rendezett Vasas-Újvidék.

Ez a meccs nekünk azért fontos, mert úgy érezzük, gátlástalan alakok megloptak minket, próbálnak elszakítani tőlünk és belőlünk valamit. Az én generációmnak, aki a rendszerváltáskor beragadt a kisdobosi és az úttörői lét közé, az egész Puskásos jelenség, ahogy és ami történik, egy egészen sokkoló és egyben újszerű élmény. Mi már egy olyan világba nőttünk bele, ahol nem volt jellemző csak úgy elvenni valakitől bármit, ahol nem velünk játszottak marionettként, hanem együtt próbáltuk mozgatni a damilokat, és volt, hogy sutára sikeredett egy-egy lépés, mégis menni próbáltunk tovább. A marionett könnyedén tud masírozni, nagyon egyszerű azt a két lépést betanítani, de mennyivel szebb ha táncolni látjuk.

Az erőszak(osság), a pökhendiség, a mindigmindenkinéljobbantudjukság történelmi tapasztalatból tudhatóan nem vezet sehová. Lehet megpróbálni kicsiben, művelni nagyban, az eredmény általában ugyanaz lesz: bukás. A Felcsút a mi terepasztalunk, ahol kívülről figyelhetjük meg mindezen folyamatok gyors lezajlását. A semmiből megszületést, a felívelést, a csúcsot, a bukást, majd a lassú enyészetet. Miközben fáj, nagyon fáj, hogy mindezt a mi nevünkön játsszák el.

És nekem külön fáj, hogy egy amúgy remek kezdeményezést sikerült ekkora virtigli faszsággal nyakonönteni. Alig zavarna a futballin kívül bárkit, ha lenne egy akadémia, sőt, valahogy azon is túltennénk magunkat, ha feljutna az NB I-be, játszana mondjuk Fehérvárott, néha kiesne, néha meg jó lenne, ahogy az MTK-val is történik évek óta. Sajnos nem így alakult. Persze, kapnának úgy is mindent a nyakukba, az alapító személye és pozíciója miatt az teljesen normális (normális?), de ahhoz, kérdem én, mennyire hülyének kell lenni, hogy a már amúgy is széles betámadhatósági felületünket a végletekig szélesítsük? Kertvégi stadionnal, menet közben megváltoztatott szabályokkal, legalább furcsa finanszírozással, egészen botrányos névválasztással? Bevallom, valahol sajnálom a helyi növendékeket, mert ők tehetnek arról a legkevésbé, hogy lassan ott tartunk, az utca végletekig egyszerű embere képes, és leköpi őket. Nem jó ez így.

Én csak egy meccset szeretnék játszani. Aztán még egyet, és még egyet, egészen addig, amíg vége nincs a bajnokságnak, hogy akkor kicsit megpihenjek, várva mikor kezdődik újra a mókuskerék, ami remélem kitart és lenyűgöz még hosszú-hosszú időn át.

És én olyan meccseket akarok játszani, ahol az ellenfelet ellenfélnek értelmezhetem. A jelenlegi Felcsút nekem nem ellenfél, mert magát a létezését vagyok képtelen befogadni. Nekem a Fradi az ellenfél, mert azt tudom micsoda, honnan jött, mi történik körülötte, és bár most náluk is szánalom a közeg, azért hiszem, Fradi volt, Fradi lesz, tehát ugyanúgy lesz nekem is meccsem.

Hazudik aki azt állítja, a futball nem az utálatról szól. A futball mindig a versusok sportja volt. Tömegek az egyik, tömegek a másik oldalon, miközben a világ rohan mellettünk, egyre kevesebb a kapaszkodó, egyre nehezebben fogalmazzuk meg magunkat, viszont egyre könnyebben mondjuk meg, hogy mik nem vagyunk. Egyre inkább másokhoz képest értelmezzük magunkat, és ez alól nem mentség a foci sem. Elvetünk valós vagy képzelt mintákat, azt meglátjuk a másik félben, és máris ott az utálat. Mondom, ez teljesen normális folyamat. Az pedig már az én hülyeségem, hogy a Felcsút számomra mindennek a tagadása, amiben valaha hittem. Egyszerűen annyira komplementer, hogy nincs értelme hozzá képest definiálnom bármit. Így tévedtünk a puszta logikai tagadás síkjára. NOT és helló.

Szóval ez az én kis Felcsútom. Le fogom írni, kicsit alakítgatom minden meccsünk előtt, de a lényeg nem változik, sőt, az utóbbi évek fejleményei miatt egyes tónusai inkább felerősödtek. Maradnék táncoló marionett a masírozók között – ha lehet.

És tényleg bocs az ilyen posztokért azoktól, akik nem ezt várják itt. Másért sosem fogok olvasótól elnézést kérni, de ezért tudom, hogy illendő.

// nyitókép: cink