Derült égből kapus

nagy_sandor_Aleksander_NadAz első hóval együtt a semmiből megérkezett az első bejelentett igazolás: Nagy Sándor, hálóőr.

A klubhonlap egyelőre alapadatokat közölt róla, így a nap folyamán – a kedves közösséggel karöltve – lekáderezzük, és felmerülő információkkal frissítjük a posztot.

  • 30 éves, 190 cm magas
  • magyar állampolgár (is)
  • 15 éven át volt kerettag az ukrán első osztályban szereplő Uzhorodnál.

Hozzánk azonban – a leigazolását közlő cikkből szemérmesen kihagyva – nem Ungvárról (Zakkarpatia, Hoverla Uzhorod // ugyanaz a klub, csak más néven), hanem a román kettőből, Nagyváradról (FC Bihor Oradea) érkezik, ahol az év elején kezdőkapusnak számított, azonban hat, vagy hét meccs után kikerült a pixisből megsérült.

Amúgy a néhol Oleksandr Arpadovych Nad’, néhol Nagy Sándor néven hivatkozott spíler teljes, vagy sokmeccses szezont elég régen hozott le, utoljára még 2011/12-ben, az ukrán egyben kettőben.

  • 2009/10, ukrán1, 7 meccs
  • 2010/11, ukrán2, 18 meccs
  • 2011/12, ukrán2, 32 meccs
  • 2012/13, ukrán1, 9 meccs
  • 2013/14, ukrán1, 21 meccs
  • 2014/15, ukrán1, 2 meccs
  • 2015/16, román2, 7 meccs

Annyi biztos, hogy egy relatíve tapasztalt kapusról van szó, akit már le is igazoltunk ki tudja milyen időtávra.

Ez egy 2013-as házalóvideója, néhány szép védéssel.

foto: wikipedia


frissítés #1 // Állandó romániai szakértőnk, bmiky utánakérdezett nagyváradi kollégáinál, és a következő zanzát kapta Nagyról:

  • Nyáron igazolt az FC Bihorba, ahol 6 meccsen védett.
  • Tapasztalt kapus, jól irányítja a védelmet.
  • Hat meccs után megsérült a térde, és hazament Ukrajnába.
  • Nagyváradra már nem tért vissza, mert a klub csődközelben van, mindenki menekül. Egyelőre az is kérdéses, hogy egyáltalán az idényt be tudják-e fejezni. (Utóbbiról már mi is írtunk egy pletyka révén.)
  • Az általános vélemény szerint ingyen remek igazolás, ha jó a térde.

frissítés #2 // Közben a honvedfc.hu anyaga is frissült, és felkerült Nagy fotója, ahogy áll a műfüvesen a havazásban. Szia, Sándor, sok sikert kívánunk neked Kispesten!


frissítés #3 // Javítanunk kell saját magunkat néhány újabb tény ismeretében: az FC Hoverla (vagy Zakarpattia) nem volt végig ukrán egyes az elmúlt években (wiki // ukránul, angolul). 2010/11-ben és 2011/12-ben Nagy a másodosztályban számított alapkapusnak náluk, az élvonalban mindössze a 2013/14-es idényben mondható ez el róla.

Amúgy az ukrán wikipedia 101 meccsig számolta az ungvári pályafutását, -117-es gólmutatóval. Ha ez az összes kapott gólt jelenti, akkor nagyjából 1,1-ről beszélünk, ha viszont a védett meccseinek a gólkülönbségét akkor szintén 1,1-ről, csak épp mínuszban. (Utóbbi valószínűtlen, elnézve az idények tabelláit.)


frissítés #4 (@A69W) // 

  • Nagy 2013 nyarán a DVSC-nél járt próbajátékon, de nem igazolták le.
  • 2012-ben a Vitamin+ című kárpátaljai ifjúsági magazin készített vele interjút, amiből kiderül, hogy hét évesen a szülei tudta nélkül kezdett el focizni egy sportiskolában, hogy serdülő kettőben Magyarországon, a Máriapócsban játszott, hogy a klubja több magyar, francia és ukrán megkeresésre sem engedte el korábban, hogy csapatkapitány volt akkoriban, és hogy szereti a zsíros ételeket, ami miatt többet kell edzenie.

“Derült égből kapus” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Gyanítom nem kezdőként számítanak rá, hanem Kemenes cseréjeként. Hozzáteszem nekünk inkább azzal van probléma Kemenessel kapcsolatban, hogy a szép védései ellenére gyakorta potyázik…Nagy Sándorral kapcsolatban inkább arra lennék kiváncsi, hogy ő ilyen potyázások terén hogy áll…mert ha labdabiztos kapus, akkor szükség van rá. :)

  2. Két éve a Lokinál volt próbajátékon: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/roman-csapat-ellen-nyert-az-eto-es-a-dvsc-2261237

    NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
    DVSC-TEVA–GAZ METAN MEDIAS 2–0 (1–0)
    Debrecen, 2000 néző. Vezette: Solymosi
    DVSC. 1. félidő: Nagy S. – Lázár, Króner, Trninics, Kuti – Rezes, Spitzmüller, Sl. Bouadla, Ferenczi – Szécsi M., Horváth Z. (Kulcsár 30.). 2. félidő: Verpecz –

    Itt egy személyes hangvételűbb cikk róla: http://kiszo.hhrf.org/vitamin-plussz/106/21.html

    Ambivalens érzéseim vannak……a padra felesleges volt leszerződtetni, Horváth szerintem nem rossz kapus.
    Szabit szerintem nem fogja kiszorítani, de lássuk akkor meccs közben. Talán szerencsésebb lett volna az edzőmeccsek után leszerződtetni…..

    1. Lehet tényleg ingyen jött és nem kért sok pénzt…ez önmagában elég az igazolásra :D

    2. Kint voltam azon a meccsen, most be is ugrott, hogy kiről is van szó. A meccs összefoglalóban ezt írtam róla:

      “Nad: Személy szerint nem igazán értem, hogy minek tesztelünk kapust, nem is győzött meg a srác. A kirúgásai borzalmasak voltak, szinte mind az oldalvonalon kívül kötött ki. Egy ízben ziccerben elpörgették mellette a labdát, ott nem rajta múlt, hogy ne legyen gól. Egy fontos védése volt, egy 18 méterről elvégzett szabadrúgást tolt szögletre. Ha ezen meccs alapján kéne ítélkeznem róla, akkor semmiképp nem tartanám meg.”

      Szóval az alapján, amit akkor láttam tőle, nem nagy eresztés.

      1. Sok tudatosságot Én sem érzek ebben az igazolásban.
        Amolyan “tessék itt van a konkurencia Szabinak, ezt akartátok nem?” fílingje van az egésznek.

    1. Mondjuk furcsa, hogy csupa másod-harmadosztályú játékosokkal hoznak minket hírben, illetve jönnek próbajátékra. Witrédi, Máté, most Sváb….kapus már van, már csak egy épkézláb csatár kéne és esetleg egy irányító…aztán meg is lennénk (szerintem).

      1. Szerintem lentebb van a válasz az előző kommentedben :)
        “Lehet tényleg ingyen jött és nem kért sok pénzt…ez önmagában elég az igazolásra :D”

        Nem érzem annyira égető hiányát a balhátvéd posztnak. Boti szerepe megkérdőjelezhetetlen. Akkor most Szilágyit elküldjük? Fejest egyébként szerintem kár volt elengedni, nem lett volna rossz helyettese Botinak, de talán több esélyt megérdemelt volna, ha jól tudom a Gyirmót köszöni szépen és leszerződteti.

        1. Fejesről meg is feledkeztem… :( és Szilágyiról sem mondanék le Svábbal szemben…komolyan, ez a Rossi szemlélet nekem felfoghatatlan!

      2. Pisont hányadik ligából jött hozzánk??? Harmadik, negyedik??? nem a liga számít, hanem a minőség!

        Nagy Ádám a válogatottsága előtt 1 évvel még NB3!

        1. Egy másod-harmadosztályból érkező játékos lehet tehetséges, minőségi játékos, de gyanítom hosszabb időszak kell neki, hogy felvegye az első osztály ritmusát, hogy igazán terhelhető legyen. Ha egy kiemelkedő képességű másod-harmadosztályú játékost talál a Klub, az szuper, de mellé olyanok is kellenek, akik azonnal bevethetőek, ha nem akarunk megint fontos pontokat elszórni…aztán lehet én látom rosszul a dolgokat.

    2. na az ilyen hányatott sorsú f@szságokat hagyjuk már… jól emlékszem h balbekk ?? nemár…Boti nem kérdés, de még az erdélyi srác is jobb!

    3. Sváb is ingyen jöhet…..úgy látszik akkor ez egy fékezett habzású átigazolási időszak lesz.

      “A szerződésem december végéig szól, jól érzem magam, abszolút pozitív
      csalódásként éltem meg, ami itt fogadott, jó a közeg, ahogy a játékosok
      is. Ha pedig van lehetőségem magasabb osztályba igazolni, a vezetők nem
      gördítenek akadályt a távozásom elé, de egyelőre csak a
      Szigetszentmiklósra koncentrálok, arra figyelek. Nem szabad messzire
      tekinteni, mert akkor nem tudok a pályán teljesíteni.”

      November végi az interjú Vele és elég részletes. http://fociakobon.cafeblog.hu/2015/11/27/jatekossors-svab-daniel-nem-banok-semmit-abbol-ami-megtortent/

      Egyébként 2011 pont Kispesten mutatkozott be:) emlékszem egy nagyon jó meccsen nyertünk 1:0-ra :)
      Itt éppen Dani paci ellen harcol.

  3. Kapust akartunk hozni Kemenes melle mar vagy ket eve.
    Most ugy fest hoztunk egy ukran elso osztalyu rutinnal is rendelkezo, tapasztalt, de nem tul oreg arcot.

    Nem mondom, hogy egy Buffon, de egy probat talan meger. Az utobbi fel ev alapjan abban bizom, hogy ez nem egy ujabb tucatigazolas lesz.

  4. jelenleg nyolc védő van a keretbe nevezve (+ Kamber, + Csábi, + végszükségben Hidi): Ignja, Baráth, Bobál, Botka, Erdős, Lovric, Szilágyi, King

    szerintem inkább azon gondolkodnak, hogy Ingja és/vagy Lovric kiesésével mi lesz középen? Boti nyilván elkaristol ott majd ügyesen, de akkor mindenképp kell szélsőhátvéd. (egyelőre azzal még ne számoljunk, hogy Kamber nálunk öregedik és mattheusosodik el, majd lesz belőle megbecsült belsővédő)

    1. a fejlec alatti linkeken elerheto az aktualis keretunk, es ott lehet posztra szurni.
      a meccsek fulon azt is latod, hogy ki mennyit jatszott.

    2. Rossi a mai Sportban azt nyilatkozta, hogy azért kell balhátvéd (Sváb) mert Botit “a védelem közepén szeretném játszatni”.
      Véleményem szerint Boti belső védőként nem képes olyan teljesítményre mint szélső hátvédként, ez bebizonyosodott már jó pár mérkőzésen.
      Ha Rossinak ilyen határozottak az elképzelései, akkor ki marad ki középről, ha Boti fix belső védő lesz? Ignja? Bobál? Lovric?

  5. Nekem jók a megérzéseim vele kapcsolatban, egyáltalán nem tűnik rossz igazolásnak. Mindenképpen örömteli, ha lesz valaki Szabink alternatívájaként.

  6. Inkább az az érdekesebb, hogy az első keretben jelenleg 4 kapus van. Vajon Vajdát kölcsönadják, vagy Horváthot küldik el?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.