Futballházi esték#2

kfhAkár “Békebeli esték” cím alatt is futtathattam volna a posztot a klasszikus RW-i érzelmi húrpengetés és hangulatfetisizálás oltárán áldozva. Tegnap ugyanis második részéhez ért a tavaly még Csábi Jocóval elindított Kispesti Futballházi Esték sorozat (nem ez a hivatalos neve a rendezvénynek, csak én aggattam most rá, de kb. lefedi a lényeget), ezúttal emelve a tétet és egyből két vendéggel próbálkozva, mégpedig a mindenkori kispesti gólvonal elől.

Kapus-show a Fő utcai panelok árnyékában, a hajtás után.

Gyimesi Laci nem győzi hangsúlyozni ezen esték kapcsán, hogy cél a szurkolók és játékosok közelebb hozása egymáshoz, valahogy így mondta: a szurkoló ne csak a szidalmak tárgyát lássa a játékosban, a játékosok meg érezzék, hogy hova is tartoznak, hisz nem egy pár éve alakított patyomkinklub, ahol fociznak (ezt én mondom, nem Gyimi), hanem veretes, pályán és pálya mellett egyaránt íródott történelemmel bíró entitás. És milyen igaz!

Nos, Csábi Jocó tavaly remek indítás volt, késő ’80-asokbeli, kora ’90-esekbeli sztorijaival az olyan, rendszerváltozás környékén fociologizálódott arcnak, mint nekem, olyan estét szerzett tavaly az akkori friss exedző, mintha egymás után nézhettem volna meg egy jó hangzású, civilizált klubban a Dark Tranquillity, a Paradise Lost és a Metallica hármasát, aki pedig olvassa a posztjaim, az tudja, hogy ez kb. azzal egyenértékű, mintha Lukas Pelenkával sörözhetnék át egy estét a cerna horai sörgyárban. Jó történetek, sok kulisszák mögötti infó és egy remek alany,ilyen volt az az este.

Az idol képe kissé homály, de ezt tudjátok be Szabinak :)
Az idol képe kissé homály, de ezt tudjátok be Szabinak :)

Hogy lehet ezt űberelni? Max ha jön Kovács Kálmi, vagy ideimportálják nekem Rob Warzychát, akinek a kis fotója amúgy a Futballház kis előszobájában ott figyel a 1996-os MK-győztes tablóképünkön, Warzycha Róbert néven, micsoda monarchia-korabeli írásmód, be is sírtam tőle, hogy még a fénykép is homályos lett (jó az igaziból azért mert Kemenes Szabi fotózás közben nyújtott kezet, hogy akkor holnap edzőmeccs? Ja, persze, hogyne, ott leszek!! – közben meg a kép ilyen lett, amilyen.) Amúgy akkor már miért nem Varzsiha Róbert? No mindegy, Rob Warzycha most nem jött még át lengyel földről, de itt volt a Honvéd történelmében egy… khm… azért fényévekkel fontosabb pillért jelentő kapuslegenda, és a mai keretnek a szurkolókhoz talán legközelebb álló arca. Azért ez se rossz, nem?

Mintha csak Nagyapámat hallgattam volna... és ez jó. (nava.hu)
Mintha csak Nagyapámat hallgattam volna… és ez jó. (kép. nava.hu)

Sztorikat itt most nem fogok sorolni, mert annyi volt, hogy felére sem emlékszem első blikkre, plusz ezek az esték pont arra vannak, hogy élőben hallgassuk meg őket, ezeknek a történeteknek Lajos bá szájából van meg a varázsa, nem a hű íródeák RW posztjában, és ugyanez igaz a trademarkos Szabi körmondatokra. Amit mégis leírok, az a hangulat, az hogy tegnap megint jó volt Honvédosnak lenni, Kispest közepén egy Kispest-programon, és ahogy hallgattam Faragó Lajos bát,  hát, mintha a Nagypapám hallgattam volna, ugyanúgy mesélt a régi Kispestről és a régi szomszédokról, amikor még nem panelok sorjáztak a Fő utca keleti felén, hanem egész Kispest olyan volt, mint a mai Guriga környéke, a stadionról, és az 1938 előtt még valahol a mai temető nyugati felén álló régi pályától, az első edzéseiről, a kispesti grundokról, régi csapatokról, Kistext, Wekerlei SC, gyönyörű. És a jelen levő kisszámú szurkercsapat bele-belekérdezett, megjegyzett és kommentált, és a szellemileg amúgy még tök friss Lajos bá kontrázgatott, hát elképesztő az Öregúr, néha legszívesebben megöleltem volna, tényleg. Vagy csak hallgatnám egy napig. Vagy kettőig.

(Valaki a közönség soraiból kérdi: “Lajos bá, mire a legbüszkébb a kispesti pályafutása alatt?” Gyimes Laci, mint moderátor közbeszúrja: “Hogy az edzőm lehetett. Ugyanis játszottam alatta ifiben.” (erős kuncogás a teremben). Lajos bá persze kontráz cinkos mosollyal: “Hát igen. LÉTSZÁMHIÁNY volt.” (óriási rohögés a teremben.) 

És az este csak folyt, témák jöttek-mentek, jobb volt-e régen (igen), modern foci vs régi foci, kapusgondok régen és ma, aztán szép lassan áttevődött a beszélgetés súlypontja az első óra után Szabira, itt is volt minden, a legelgondolkodtatóbb rész az volt, mikor Szabi kicsit maga elé révedve közölte, hogy “…a legnagyobb különbség, hogy Lajos báék példaképek voltak és 100 év múlva is emlékeznek majd rájuk a kispesti annalesek, de ránk ki fog emlékezni? Én ezt sajnálom a legjobban, hogy mi nem tudtunk mit letenni az asztalra.” Gyimi persze nem hagyta leülni a hangulatot “Szabikám egy pár bajnoki cím és meglesz az is“. Szabi viszont hozzátette: “...míg régen a saját nevelések Honvédos ászokhoz akartak hasonlítani, az MFA-sok ma külföldi meccseket néznek inkább, tök indifferens nekik, hogy ki van a nagycsapatban, megváltozott a  világ“.

Mintha csak egy jóbarátomat hallgattam volna... és ez jó! (nb1.hu)
Mintha csak egy jóbarátomat hallgattam volna… és ez jó! (kép: nb1.hu)

Szó volt még a Korzóról is. Szabi elmondta, tudja, nem játszanak szép játékot és sokszor kegyetlen gyenge is volt a csapat az utóbbi években, amiért vállalnak minden felelősséget, de nem mindig könnyű pocskondiázásban se játszani, hangsúlyozva, hogy nem ezzel takarózik sem ő sem a csapat. Itt kellemes kis beszélgetés alakult ki, az általában csöndben figyelő RW aktivizálódásával is, ami ritka eset, de hát most kellett: el kell ismerni, amit itt a blogon is sokszor leírtunk és szétkommenteltünk már, a kispesti Korzó érdekes egy létforma. Talán csak Kecsón van még egy a sajátjait ennyire gyalázni is tudó közeg (meg Szabi szerint Pécsett. Megjegyzem a kecsói oldallelátó kapcsán egy emberként értett egyet az összes jelenlévő, hogy na az még nálunk is gázosabb, hehe). Ez nem jó. De azt is látni kell, hogy a Korzó többsége is normális arc, a néhány kórosan gyalázkodón túl csak akkor gurul el egyeseknél a gyógyszer, ha Job kimutogat, ha az adott játékos látványosan tojik bele az itteni szereplésébe, ha az edző nemzetiségi kérdést csinál abból, hogy kifütyülik a pohos nemzetközi igazgató kérésére a csapatba tett líblinget. Ennyi. de amint jön az első sikeres pár meccs, a Korzós többség a tűzbe megy a csapatért. Egy-két zakkant arc mindig is lesz, de a többség nem a szidásért magáért jár a meccsre, és azért azt jó volt látni, hogy ezt Szabi is tudja, és általa reméljük a csapat is tudja, és ez viszont is igaz, ha egyre terjed a Szabi által képviselt intelligensebb szemlélet a csapaton belül, akkor itt azért még lehet egy-két csornai benzinkutas ünneplés (olvasom a régi soraim és nagyon akarom hogy legyen megint).

(Újabb csodás jelenet. Szabi: “Mert azért az kiakasztó tud lenni, ha az első kirúgásodnál már szidnak. Ha kevesen vagytok kinn, Ti, a közönség, mindent tisztán hallani.” Egy idősebb arc mögülem: “Szabikám, az egyik én vagyok, amikor kimész a szögleteinknél a kezdőkörig, én üvöltök neked hogy menj már vissza”. Szabi: “Az azért van mert akkor tudom elmondani a taktikai észrevételeket a hátul maradó embereinknek, amiket megfigyeltem az ellenfél mozgásáról, de a saját kapunk előtti kavarodásokkor erre nincs idő. De ezt a bekiabálásod hallani szoktam most már tudom hogy te vagy :)” (Általános kacaj)).

Merthogy abban is volt egyetértés, hogy az idei tavaszban benne lehet 2013 ismétlése, én ezt már pedzegettem írásaimban korábban is, most Szabi mindenkitől függetlenül utalt erre, no nem ígérgetve, meg üres frázisokat puffogtatva, csak annyit mondva: a csapatban benne van egy jó tavasz, ha a fordulópontok jól jönnek ki, ha az új igazolások mennek egy olyan kört mint anno Lanza és Leo. Ha meg nem, akkor nem. Ez sajnos ilyen egyszerű. De jelenleg én már ezzel sem vagyok boldogtalan.

Két óra dumálás után az este véget ért, én pedig indulhattam a céges kötelező nagyrendezvényre, amiről már ugyan késtem két órát, de most őszintén, ez kit érdekel, ha KISPESTI ÉLETÉRZÉS programon vagy, és hát ezt meg is kaptam, ami most feltöltött egy hétre! Ennyi! Úgyhogy amikor Fater eldobott a Határ útig Lajos bával és Gyimesivel együtt, hát, azon ritka eset fordult elő, hogy egész vidáman fordultam rá a hétvégére, és a közepes kedvem is erőssé változott a mai edzőmeccs viszonylatában.

Ezért kellenek ezek az esték. Ez már csak akkor lett volna jobb élmény, ha tavasz közepén kerül rá sor, és hazafele végigcsapathatok a hárs- és nárciszillatú Kertvároson és Wekerlén. De még pár hét, és az is eljön. Ahogy remélem, Ti is a következő Futballházi Estére. Megéri. Mint ahogy megérte látni Aput, amint nagy büszkén ment ki a teremből hóna alatt a Lajos bácsival dedikáltatott Honvéd-könyvvel. Mintha magamat láttam volna amikor a ’95-ös idényzáró után aláírattam a diákigazolványom Orosz Ferivel, Rambóval, Mátyus Janival. Látjátok, a Kispest örök, és örök gyermekké tesz. Legjobb.

“Futballházi esték#2” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nemsokára lesz róla egy kis videó, hátha kedvet csinál a következőre. Bár, ha ez a dolgozat nem, akkor semmi.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.