“2 nappal, 4 órával és 55 perccel a kezdés előtt megtelt a felcsúti vendégszektor!!!” bejegyzéshez 32 hozzászólás

  1. 4j és 2g szektorba csak a helyszínen lehet jegyet venni, de kártya nélkül is akár, ugye?

      1. odamegyek holnap polgári ruhában és veszek magamnak meg a csajomnak, nem hiszem hogy nagyon kötekednének, nem?

        1. Mi tegnap vettünk három jegyet Csúton a vendégbe, csak személyi kellett.

          1. személyesen voltatok ott mindhárman vagy szig fotót is elfogadtak?

            1. Ketten személyesen ott voltunk a párommal, a kislányunknak csak a személyi igazolványát vittük.

        1. ez van benne:
          PAFC – HONVÉD: MINDEN JEGY ELKELT!
          A PAFC – Budapest Honvéd FC
          mérkőzésre minden vendégjegy elkelt online, ezért nem nyit ki már a
          jegypénztár a Bozsikban. Fontos tudnotok, hogy már nem tudtok majd
          Felcsúton sem jegyet venni. Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy ne
          vegyen jegyet a hazai szektorba, mert a biztonsági személyzet nem fogja
          beengedni oda szurkolóinkat. Csak az utazzon Felcsútra, akinek van már
          jegye!

          1. nemár…és hogy fogja megállapítani rólam hogy milyen szurkoló vagyok? ha ezen múlik, aláöltözök…

    1. Ja, nekem is ez jutott eszembe. Ráhúzhatnának egy emeletet ;-)

  2. Egyébként ez azt jelenti, hogy 570 klubkártyás tuti van nálunk. :)
    Azokat meg sajnálom, akiknek nincs kártyája, de sok helyen ott voltak idén, most meg nem tudnak bejönni. Tulajdonképpen még egy jó kis balhé is lehet ebből…

  3. Még egy dolog eszembe jutott (kicsit pörgök ezen…): Volt már Felcsúton telt ház? Mert ha nem, az első (és talán az utolsó) ilyen alkalom a kiesésük napján lesz. :)

    1. Na még egy: Máshol azt írta valaki, hogy aki nem vendégszektorba megy, mondja azt, hogy Puskás csapatának szurkol, azt kész. Be kell engedjék. :)

  4. Én most váltok MLSZ kártyát, azzal már csak kapok jegyet online

  5. újabb kérdés merült fel bennem: nem fogok kiváltani semleges kártyát a csajomnak, sem magamnak. a kispesti kártyámmal nyilván nem sokra megyek a felcsúti pénztárnál, de simán két személyi igazolványra vajon kapok jegyet a SEMLEGES szektorba, ha személyesen veszem meg? lehet kicsit nehéz a felfogásom, de eddig soha nem volt ilyen gondom, komolyan hihetetlen ez a sztori már… ezt a meccset kéne újvárosba vinni…

    1. Kapni fogsz. Nekem egy fehérvári barátom vette meg a jegyemet a Puskás shop-ban. Csak küldtem neki képet az igazolványokról és az alapján adták ki a jegyet. Egyedüli gond, hogy melyik szektorba jut majd jegy. A hosszanti hazai lelátókra már összesen nincs 90 hely. Én is azért folyamodtam ilyen megoldáshoz, mert a lehető legközelebb szerettem volna lenni a vendégszektorhoz.

  6. off…. “”Az MTI beszámolója alapján az országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítására, továbbá az MLSZ feladatainak támogatására a 2016-os 7 milliárd forint helyett 3,9 milliárd forint szerepel a büdzsében.

    A nemzeti stadionfejlesztési programon belül a legtöbbet a Szombathelyi Haladás Stadion felújítására adja majd a kormány, 5,6 milliárd forintot. A diósgyőri stadionra 3,769 milliárd, a székesfehérvári Sóstói úti Stadionra 1,5 milliárd, a budapesti Illovszky Stadion munkálataira 1 milliárd,
    míg a Bozsik Stadionra *** 500 millió forint van előirányozva.” ez most mi ez az 500??
    http://www.csakfoci.hu/valogatott/valogatott/node/212115

    1. Igen, ez nekem is feltűnt….valamit nagyon nem pontosan írtak, mert valahogy az összeg nem állnak össze (a Sóstói Stadion is kizárt, hogy csak 1,5 miliárdból újítják fel).

    2. Semmi különös, gondolom közelítünk megint a “D” kategória felé. :)

    3. igen, mert időarányosan kötik le a forrásokat.
      amennyiben az akadémia elkészülne addig, akkor az 500 millió bőven elég lesz a bontási költségekre és az egyéb munkálatokra. többre úgysem maradna idő a költségvetési éven belül.

    1. A Pöstának ez van az adatlapján a felcsúti honlapon:
      “Legemlékezetesebb meccse klubbszínekben:
      BEK mérkőzés: Celtic Glasgow – Benfica, Vojvodina – MTK, MNK kupa döntő (1986 FTC, 1989 FTC, 1990 Pécs)”

      Na de melyik klubban játszott?? :)

  7. Sajnos Escape-el értek egyet…de ez nem szimpla balhé lesz, hanem egy jól kitervelt, szándékos provokáció a felcsútiak részéről, kezdve az ingyenjeggyel (tudták, hogy kispestiek fogják/szeretnék majd megtölteni az arénát, nem a bicskei nyugdíjas otthon lakóit célozták az akcióval), az előre bejelentett be nem engedéssel, és még ki tudja mi vár ránk Mordorban. Megszereztem ma a belépőimet és annyira baljóslatúan könnyen ment a dolog, és annyira megfoghatatlan hogy kit engednek majd be és kit nem…nem mellesleg ezek a toprongyok csak arra várnak, hogy belerúghassanak egyet a Kispestbe (akár nagyon komoly következményekkel) és a szurkolótáboron keresztül egy ilyen felspannolt szituációban biztos vagyok benne, hogy el is tudnák érni a céljukat.

    Hanta, RW! Nem szándékoztok legalább ide, de akár a facebookos testvéroldalakon (Kispest-Honved Fc fb oldala) is megosztva egy idegnyugtató poszttal jelentkezni majd ma vagy holnap? Csak, hogy a szurkolótársak akik esetleg kinn maradnak, nehogy valami olyan butaságot csináljanak- érthető felindulásból- amiből baj lehet? Idegnyugtató alatt azt értem, hogy adott helyzetre milyen tippeket, milyen válaszokat adnátok a szurkertársak helyében. Kurva nevetséges de mióta megvannak a jegyeim azon agyalok, hogy mit mondok a kétajtós szekrénynek, ha nem enged be engem (vagy a páromat)…

    1. Nekem a 4K szektorba van jegyem. Ennek megszerzése sem volt egyszerű. A jegyvásárlási mizéria tökéletesen tükrözi a jelenlegi, elképesztő állapotokat (created by mlsz).
      Elmentem a tex Bálnába, kiváltottam egy MLSZ-kártyát, mert ugye a vendégszektor megtelt. Gondoltam, veszek egy jegyet a semlegesbe. Az orrom előtt foglalták be az utolsót… Oké, gondoltam, sima ügy, a 4K-ba adniuk kell egyet, mert a netes felületen a feltétel: nem vendég klubkártya megadása kötelező. Nem adtak jegyet mlsz-kártyára, mert nem lehet (az mlsz közölte velük, hogy nem adhatnak…). Ehhez képest online sikerült jegyet venni oda. Nyilván, hiszen a nem vendég klubkártya vagy hazai vagy semleges kártyát jelent. Legalábbis a józan ész szerint.
      Tehát van egy névre szóló, érvényes jegyem. A homlokomra – egyelőre – nem tetováltattam Kispest-feliratot. Milyen alapon nem fognak beengedni? A névtolvaj-hullarabló fc klubkártyáját kell felmutatnom?

      A 4K-ba még van 16 jegy.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.