60 perc balfaszkodás után megidéztük 2011 őszét: rossz játékkal is sima 3:1 itthon!

Paks is tudja már... (kép: nso.hu).
Paks is tudja már… (kép: nso.hu).

Elég fura érzések vannak bennem most, és voltak végig a meccsen. Klasszikus, “múltheti győzelem utáni” balfaszkodást hoztunk ugyanis az első félidőben, az év szánalomöngóljával, majd meddő brusztolással a második félidő közepéig, kilátástalanság a pályán és a lelátón. Onnantól viszont cezúra, 2 tizi és egy akciógól, szinte 2011 őszi forgatókönyv, 3 pont a zsákban egy széteső Paks ellen. Hát ez meg mi a frakk volt?!

Mondom, az első félidőre kár is szót vesztegetni: a legrosszabb Rossi érás sztenderdek szerinti, elképzelés nélküli nyomakodást hozta a csapat, egészen a tragikomikus öngólig – a csütörtöki focin én rúgok ilyeneket a lassú védőnkkel, Balázzsal, ha egy csapatban vagyunk és az osti Doki barátunk megesernyőztet minket. De ez nem a csüti foci, hanem az NB1, ami, bár persze Bohócliga, azért ne má’. Innentől a meddő mezőnyfölény is átadta a helyét egy görcsölésnek, amit Nospa Forte tablettaként Hidi Patya próbált oldani a 40. perc után egy remekbe szabott, majd egy erősen vállalható, végül egy “jó lövés, bedobás” jellegű lökettel. Ennyi, félidő, a Paks – jó ellenünk való szokása szerint – kb. helyzet nélkül vezet 1:0-ra, Hanta úr pedig befejezvén permanens, súlyos másnaposságra panaszkodó standupját, meg is jegyzi: “a Paks az új évtized Győrje” (értsd: mindig borítékolható a kevés gólos, ráadásul jellemzően vereséggel záruló meccs ellenük, a szerk.). Ekkor már én is, aki pedig haloványan döntetlent érzett a találkozó előtt, elgondolkoztam azon, hogy végül tényleg egy nagy büdi 0:1 vár ránk?

A második félidő első harmadában aztán már nem is latolgattam ezt az esélyt, hanem bekövetkezett ténynek vettem, ráadásul annyira nem látszott a kiút, hogy mindegyikünk a saját hülyeségébe menekült, Ábel az Olimpiát és a közvetítéseket néző arcokat (pl. engem) nevette ki, Gyuri úr már a holnapi Arsenal meccsre hangolt, Öccs a szép felhőképeket csodálta a szembeoldal felett elrévülve, Hanta pedig “beszéljünk kajákról” slágerét dobta be (mondjuk ezt mindig bedobja, gondolom ha 1993 őszén lettünk volna ilyen kijáró társaság, a Csepel elleni 8:1-kor is ugyanígy elmélkedett volna e kedvenc témájáról). Én pedig mérgelődtem, mert eszembe jutott, hogy nem kentem be indulás előtt a térdem Flectorral és most fáj a múltkori rándulás helye.

Aztán paksi szabálytalanság a semmiből a 16-oson belül (ok, most sarkítottam, Vaszke beállítása meglepő módon már percekkel ezelőtt jót tett nekünk, Dusan kellemesen és váratlanul értelmes labdákkal szolgálta ki a többieket, már amikor épp bírta futósebességgel, ez az egyik legjobb itteni meccse volt ez… Plusz picit fokozódott az agilitásunk valóban). Szóval tizi, fújja Solymosi, Ábel így már nyomja is védjegyezett Verneséltető kórusát, az elvetemült troll. Egy korzókorlátos fiatal kollega hátra is szól “ezt még viccből se, srácok“, pedig lelki szemeink előtt már látjuk, amint Rikk panenkája az el sem mozduló Kemenes ölébe hullik… De persze Eppel rúg, nanáhogy. Én csak rimánkodok magamban: Marci, izomból, mint Miskolcon, Szabi úgyse egy tizimágus, ha jól és ERŐSEN helyezel… És lőn, Marci felvarrja a bal felsőbe, Szabi egész szépen rajta van, de jól helyezett, erős a bomba, 1:1!

Újabb fél-szürkület percek jönnek, a korábban egyértelműen előre fele cserélő (Vaszke, Rikkiárdó) Rossi rögvest érzi, ez a pressing szégyen Olaszországra nézve, hozza is Botit Holender helyére, vissza hát ismét a négy védőre. Szerencsére az indiszponáta paksi védelem összehoz még egy tizit egy ügyes kiugratásunk után, Eppel áll oda megint, ugyanazt kérem tőle magamban, ő meg még erősebben szakítja szét a hálót, Szabi esélytelen az Eppel márkájú új kispesti bazooka ellen, pattan is nála a húr, kibombázza a nézőtérre a bőrt, sárga oda, ja és közben kiszórták a szabálytalankodó paksi védőt is még a tizi előtt. Csodaszép.

Még szebb a folytatás, alig egy perc múlva Koszta (?) ível be oldalról gyönyörűen, Vaszke majdnem állva fejel, mert good old Szabi bemutat egyet a legnemesebb szabizmusok közül kijövetel helyett, 3:1. Mi lett itt 10 perc alatt?

Egy klasszikus, rosszabb fajta Rossi érás szcenárióból mentünk át egy klasszikus jobb fajta Supka érás meccsbe, 2011 ősze, mondom, két befújt tizi, majd még egy gól a semmiből, szar játékkal is győzelem, ez nem semmi.

Nem semmi bizony, mert amelyik csapat szarul játszva is győzedelmeskedik… – na de itt kell abbahagyni az RW-lóátesést, veszélyesen él még bennem ugyanis a Fradi és Hali elleni meccsek emléke, de a mostani első félidőnk is, a fantáziátlanság “ünnepei” voltak ezek. Igaz, a mérleg másik oldalán olvasom a srácok nyilatkozatait hetek óta (Eppel legutóbb), vagy Rossit, hogy nem rosszabb az idei anyag a tavalyinál, sőt, ők bizony “sőt”-őznek bőszen, “van ám itt potenciál“, lehet mégis igazuk lesz? Nem tudom. Én még nem merem elhinni, maradjunk most ennyiben. Grat a győzelemért, mindenképp, halovány mosollyal de persze én is toltam a vastapsot a végén, naná! Ha most 3-4 fordulón át száműzzük az említett gyengébb meccsek és a mai első 45 perc töketlenkedését, csak akkor fogok megnyugodni, és esetleg megint elindulni affelé, hogy kicsit higgyek ebben a Kispest-sztoriban. Addig viszont marad a robotpilóta és a csöndes öröm minden három pontnak.

Azt hiszem, ez a biztos.

Jó volt: Hidi, Gazdi (!!), Koszta, Filip, Eppel (!!!), Vaszke (!). Horváth a gólnál borzalmasan jött ki, ellenben megint volt egy bravúros szabadrúgás-védése, és a többi kimozdulása amúgy okés volt.