Néha jól jön egy kis szentimentalizmus

Megfigyelés: régen nem minden jobb volt, hanem régen minden jobb lesz, ahogy haladunk előre az időben.

Sosem tagadtam, hogy szeretem az MTK elleni meccseket. Mármint különösen szeretem. Gondolom talán azért, mert gyerekkoromban, a nyolcvanas évek Lőrincén, a honvédosokon kívül legfeljebb fradisták laktak (illetve róluk tudtunk), mindenki mást látni kuriózumnak számított.

Például nagypapám egyik barátját, Ódry Lajos bácsit is, aki a Kispest előtt játszott néhány meccset az MTK-ban (akkor: Hungáriában). Ha a Hungária körútra mentünk, akkor az mindig együtt volt. Lajos bácsival a főbejáraton, fel a tribünre, de lassan, mert mindenki ismer mindenkit hetven-nyolcvan körül (évben), mindenki vált mindenkivel néhány szót, én meg a kisgyerek csak bambulok ki a fejemből. Talán ha megjegyeztem volna a neveket, hogy kicsodák, de nem, mert akkor még naivan azt hittem, ez örökké tart.

Hát nem.

A szomorú valóság az, hogy felnövünk, és felfogjuk, körülöttünk ahogy minden, úgy a magyar futball is szar. Velejétől, ától-zettig, oda-vissza. Régen persze jó volt, de régen minden jobb volt. (Az most mindegy, hogy régen a régen volt a ma, és akkor is ugyanúgy a régen volt jobb, és a régeni ma a szar, de ez mindegy, ma lehet mondani: bezzeg Puskásék. Pedig ugyanaz pepitában, legfeljebb egy vb-ezüsttel fényesebb.)

Megfigyelés: régen nem minden jobb volt, hanem régen minden jobb lesz, ahogy haladunk előre az időben.

Szóval minden rossz – itt tart Pistike a felnövésben. Már nem hisz a szemének, a fülének, nem foglalkozik a mindent jobban tudó, de abból csak annyit mondó, hogy bezzeg Puskásék öregekkel, mert a fotelból könnyű mondani, a magyar focit évek óta nem követik, és igazából már akkor sem követték, amire most bezzegeznek. Pistike mindenre és mindenkire tojik, mert éppen tinédzser.

Aztán Pistike Pisti (Pista) lesz, és rájön, ez tényleg szar (maradjunk most már ennél a szónál), és jobb úgysem lesz, viszont egy életre beszippantotta. Jön a nagy harci feladat: meg kell találnia a helyét a saját világában.

Egy ideig kóborol, keresi a lehetőségeket, majd jön a megnyugvás, és – a korzókorlát. Gyakorlatilag a megérkezés a régi Hungária klubházába, a felismerés, hogy az egészet a barátok miatt érdemes.

Nem bírom kihagyni: the beginning of a beautiful friendship

Az MTK tehát valamiféle békeidős hangulatot áraszt. Mármint az MTK és az MTK elleni meccsek. Van ugye személyes kapcsolat (az bőven van), van közös történelem (dettó), van közös jelen (nagyjából ugyanannyira akarjuk a hatalmat), igazából alig különbözünk bármiben – a narratívánkon és a múltbeli eredményesség bulletpointos felsorolásán túl.

(Megjegyzem, ez annyira, de annyira gáz, mármint az utolsó mondat, hogy alig különbözünk. Elfogadom igaznak, mert annak vélem, de közben tényleg basszusmár, hogy ott tart a magyar futball, egy MTK és egy Kispest külön-külön és együtt is annyira semmi/semmilyen, hogy az már fájó. Régen persze minden jobb volt.)

Vicces egyébként, hogy küszködök itt érzelemmel megtölteni egy átlagos NB I-es meccset? Kilencedik forduló, annyira minden mindegy, úgysem esünk ki, úgysem leszünk bajnokok, nihil az egész – ha elengednénk. És ezt nem szabad, bár feleslegesen kaparni sem érdemes, menteni, húzni ameddig még lehet.

Meccsre csak akkor érdemes menni, szurkolónak lenni csak akkor ér, ha minden pillanat várós, ha nem nyűg egy klasszikus őszi és semmitmondó hazai MTK. (Hogy is van? Megfáradni ér, elfáradni soha? – vagy valami hasonló, de azt már nem tudom hol és mikor hallottam, persze simán lehet, hogy Simon Tibi ez is.)

// Igazából a sört sem kívánom, belecsúsztam legalább három estébe a héten, de ha meccs van, akkor meccs van, csak az elsőn kell átesni, befogott orral, eltartott kisujjal, finnyásan, fintorogva, hogy átszakadjon a gát, meglegyen az átbillenés, induljon a mókuskerék – amit annyira, de annyira szeretünk. A meccsen meg majd lesz valami eredmény, mert az úgy szokott lenni.


Bp. Honvéd – MTK @ Bozsik stadion, 18:30
Vezeti: Erdős József
TV: az nincs, helyette m4sport.hu és stream

Bónusz // Zsótér Donát bölcsességei a külcsínről és a belbecsről, valamint az élet rulettjellegéről, hogy még véletlenül se maradjunk szellemi táplálék nélkül mára.

(cím: Vidámpark)