Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban

Csakblog on tour #Sopron – itt még tét nélkül, tavaly nyáron (Fotó: Babar-1909foto.hu)

Legutóbb nyáron rándultunk le a Civitas Fidelissimába (majd a töriszakosok kijavítanak, ha rosszul írtam), és akkor egy szokásos megfáradt, szürke idényre készültünk lélekben. Azóta ez a szezon minden lett, csak szürke nem, így a jól megszokott punnyadt tavaszközepi hangulat helyett most megint összeszorult gyomorral ülhetek autóba… és ez nem csak azért lesz így, mert Old Babar Kratelli Dzsozefinnel és K.O. Lacival tölti fel (Hantát boldogítva) az autós daltárat.

Naná, hogy nem ezért. 9 forduló van még vissza, és mi csak nem akarunk (egyelőre) leszakadni. A kis szűk keretünkkel megyünk előre, begőzölve, mint a benyesett skót szakik azon az őrült vesenyen, amikor beszeszelve futnak versenyt egy 60 fokos lejtőn a legurított sajtkorongjuk után, jó kis lábtörésekért állva (rohanva) sorba.

Tényleg csak ismételni tudom magam, ez már a Hegyiiváni verdikt újraéledése a spanyol Honvéd 2014-es tavaszáról. “Bírni fogják?” “Nem fogják bírni?” “Bírniuk kell- nincs más választásuk“. Igazából már nálunk is ez van. Menni kell azért a rohadt dobogóért, nemzetközi kupáért (most hagyjuk, hogy ott mi lesz, melyik környékbeli Vojvodina csapná ki a 2. körben a legobbjainktól megfosztott keretünket… de legalább utazhatnánk), most már nem szabad gondolkozni semmin, hogy meddig bírjuk, hogy van e még levegő – összeesni ráérünk majd május végén is. Mert legközelebb szép eredményhez ilyen közel talán újabb 20 év múlva leszünk. Vagy sem. Inkább sem.

Elképesztő, hogy ezeket írom most. Teljesen itt van előttem a nyári túránk. Ábel vállalt vezetést, mert én nem tudtam autót hozni, Viktorral és Andrissal négyesben zúztunk tehát, ráadásul korábban, mint szoktunk, legyen városnézés is, ami lett is, Kecske-templom melletti sörözéssel és penetráns röhögésekkel egy freakshow esküvőn a szemünk előtt, majd -vigasztaltuk magunkat- “a meccsen röhögünk tovább, egy újabb szar idény újabb szar állomásán“, de “legalább az idő szép, a nyár szép, nagy csapatunk meg nekünk már úgyse lesz soha“.

A meccs aztán hozta is, amit kellett, gyér döntetlen, erős unalom, erős szürkület. (Utóbbi nem az égen.) Ha valaki odajön akkor hozzám, és azt mondja, hogy a következő soproni Halimeccsünkre ilyen remegő gyomorral indulunk, és nem a kiesésveszély okán, körberöhögöm.

Erre mi történt? Ez.

Úgyhogy mondanám, hogy már ennek is örülni kell, hogy a bajnokság 2/3-ánál még nem vagyunk outsiderek, hanem legalább papíron (míg ki nem végez a bíráskodás, vagy a saját elfogyó erőnk) még odapiszkíthatunk a végelszámoláskor a tervek szerinti dobogósok zártkörű játékába… És mégsem tudom ezt mondani, mert evés közben jön meg az étvágy, úgyhogy menjünk csak vissza négy bekezdést, és azt mondom: “Bírni fogjuk? Nem fogjuk bírni? Bírnunk kell- nincs más választásunk.

Hanta legutóbb a Fradi ellen a korlátnál még azt közölte, hogy Hidi, Baráth kipontozódtak, hát, nem egyszerű, de bízom a méltatlanul jegelt Nagy Geriben, vagy akár Kambi előrébb vezérlésében (bár utóbbira, ha Boti sincs, kevesebb az esély). Mindenesetre Geri és Dávid előtt talán most megint nyílik kezdőcsapat-esély, és emiatt nem feltétlenül sírok.

Update: közben jelentkezett Hanta úr, hogy Holender pontozódott ki, nem az általam elsiratott két delikvens, ők 4-4 lapnál dekkolnak jelenleg. Így az előző bekezdésem sztornó, de Rossinak üzenve protestből benn tartom Bobál és Geri hypeolását, csakazértis :)

Ennek ellenére valahogy fázok egy döntetlentől. Annyira tipikus lenne a Fradi hősies leverése után egy papíron picit könnyebb feladatnak tűnő Szombathely elleni kisebb botlás (vereségről még beszélni SEM vagyok hajlandó, pedig…), hogy… mindegy, ezt a vonalat most hagyjuk is.

Akárhogy is, egyetértek Gróf Dáviddal és (kapusunk elmondása szerint az ezt nekik hangsúlyozó) Rossival: 9 kupadöntő vár még ránk, az első holnap, úgyhogy hajrá!

És ehhez még a KO Lacit is elviselem (max felkúszik majd a fülhallgató a fejemre az  In Flames Depeche átiratával, az Everything Counts-szal, mert most már tényleg minden pont számít). Sopron. Holnap!

  • Pingback: Megint Sopron – de mégis mennyire más hangulatban | Zongoracipelő()

  • A69W
  • László Papp

    Mindenki tudja mar,hogy Apple a golkiraly!

  • vendeg
  • Döme Sanya

    Végre Hollander kezdett belejönni, rögtön kihagyta a mester.

    • Turbo

      Eltiltott, talán.

      • vendeg

        5 sárga

  • zoltan

    Linket majd lééégyszi

  • zoltan
    • Eriq

      Ezt nagyon köszi! CSAK!!!

    • Csaba Horváth

      Jó videónak tűnik, de nekem nem sikerült hangot varázsolni rá… :(

  • Turbo
  • Trabanti

    Csak nekem nem megy a stream? A debrecen persze elindul…

  • Ez az Iszlai, meg a Jagodics mekkora favágók, no foci, csak keménycsávóvagyok…. De ha valaki megtolja Őket, ki vannak akadva játékintelligencia zéró.

  • Turbo

    Szinte tudtam, hogy vért fogunk izzadni a Hali ellen. Nem beszélve arról, hogy Király Gabi a mumusunk. Ha nem ő véd, már vezethetnénk. Ez amolyan tipikus egygólos meccsnek tűnik egyelőre, remélem mi lőjük azt az egyet.

  • Bexarok bejött a Vidi-Vasas meccs knézyhangja. Bravo m4sport.hu

  • MB Kecskemét

    Vazz. A vidit nem nyomják. 2 kiállítás a Vasasban…

  • Turbo

    GGGGÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • MB Kecskemét

      Igennnnn MARCI !!!!

  • Eppel egy ide :D A hátáról pattant be :D

  • MB Kecskemét

    8 perc ????? Mocsok……

    • Turbo

      Nyolc? Mire?

    • papparam

      Én is azt hittem elsőre. :))

    • Csaba Horváth

      Hehe…én is azt hittem. :D Aztán szerencsére csak mezszám volt. :D

      • MB Kecskemét

        Úgy-úgy !!

  • Turbo

    És ezt is fogta volna Király, meg kell hagyni, nem kis mák volt, hogy végül Marci hátáról becsorgott. De bement!

  • Turbo

    Asztabdsrstint! Majdnem kabaré, a kapufa megmentett minket….

  • László Papp

    Asztakurva………… ! Egy masodperc alatt 10 evet oregedtem!

  • Sanzi

    VEZET a VASAS!!!

    • MB Kecskemét

      És nyerttttt !!!!!!

      • Sanzi

        9 EMBERREL!!!

  • papparam

    Aki még háttal is gólt tud szerezni, megérdemli, hogy gólkirály legyen! :)

    Szép volt fiúk!!

  • Turbo

    Na, ki néz vissza a mezőnyre, na, melyik csapat??? Igen: A KISPEST! CSAK!

    • MB Kecskemét

      Igen !! Ott vagyunk gyerekek !!!!!!!!!!!!!!!!!

  • A69W

    Fortuna Istenasszony köszönjük ezt a mai napot!

  • belos

    Velünk van a JÓISTEN!

  • Kovics

    Atya ég a Vidi is kikapott. 2 pont az előnyünk!!! 😀

  • Eriq

    Ez is biztosan jelent vmit, “szar” játékkal elhoztuk a 3 pontot, óriási!!! Ma valóban velünk voltak az ÉGIEK, CSAK így tovább!!! CSAK!!! Az meg csak hab a tortán, h a vidi kikapott :-)

  • Vizi Viktor

    És Lazovic is remélem kap vagy 3 meccset! (hja a Vidiről beszélünk, akkor ha lehetne fél meccs eltiltást érne a piros lapja)

    • László Papp

      Kizart,h 1-nel tobbre eltiltjak.Kivancsi vagyok,h a Vasas jatekosok mennyit kapnak,mert egyforman kellene buntetni oket Lazoviccsal.

  • Eriq

    Atya ég, milyen komikus “lett volna” ha a végén Boti öngólt szerez, szerintem sokan öregebbek lettünk ma, de megérte. CSAK!!!

  • Turbo

    Ezek után iszok egy-két sört, és közben hátradőlve – szokásommal ellentétben – meglesem a Fradi-Diót. Ki tudja, lehet, hogy ott is történik valami érdekes. SZÉP VOLT FIÚK, ÍGY TOVÁBB, CSAK A KISPEST!

    • grabovszki

      0:1 a dósgyőrnek eddig! Még, hogy nem vörös az Isten?

  • kgyula

    Na… itt kezdődik egy komolyan vehető csapat: szar játékkal is hozni tudja a meccset.

  • MB Kecskemét

    Ez az egész hihetetlen úgy ahogy van. A Vasas behúzza és mi is. A következő 100 évben nem lesz ilyen muri !!

    • Csaba Horváth

      Jobb lett volna, ha Vasas ikszel, mert így még ő is felzárkózott a dobogós harcra…viszont, hogy a Vidi lépéshátrányba került, az teljesen pozítiv. :P

    • Turbo

      Való igaz, sokat vártunk ezekre a pillanatokra (kisgyermekkoromtól, 1985 óta vagyok elvakult Honvéd drukker). De ne legyen igazad az egy évszázaddal. Ha megnyernénk a bajnokságot, az bizony egyenlő lenne a csodával.

      • MB Kecskemét

        Az APÁM még kezet fogott TICHYvel. Nekem sem volt soha kérdés hogy a Kispest az én csapatom. Mégis azt mondom, hogy nem fogják engedni azt, hogy mi nyerjük ezt a bajnoki címet… De engem nem ez érdekel most ! Küzdöttek a fiúk. Számomra ez a fontos !

        • Eriq

          A 90-es évek elején kijárt a Honvéd meccseire TICHY és PUSKÁS is, nekem is mai napig nagy megtiszteltetés, hogy kezet foghattam velük és nagy becsben őrzöm az autogramjukat. CSAK!!!

  • belos

    Azért amikor Gróf felett szállt a labda szerintem mindannyian öregedtünk pár évet. :D

    Az az igazság, hogy még akkor is kurva jók vagyunk, amikor nem. TOVÁBB KISPEST, TOVÁBB!!!

  • Tóth István

    Van még mit javítani a játékon,de azért a sok munka meg hoza az eredményt. Szeretném ha így fojtatná tovább a csapat és harcol a meccseken és a bajnokság végéig. CS.A.K amikkor a labda szált a kapu felé szívrohamot kaptam üdv minden KISPESTINEK

  • National Hiphop

    Baráth Boti a végén… Atyagatya :D

  • Turbo

    Eppel Marcit a mai találatáért jelöljük Puskás-díjra!

  • Eriq

    Nem akarok negatív lenni, de kérdem én, mi van Lanzával??? A Zsótér gyereket meg KELL tartani!!!

    • Turbo

      Lanza egy klasszis játékos, ma a küzdeni akarásával tűnt ki, CR-nek, Messi-nek sem megy minden meccsen. Jó, hogy itt van velünk, hidd el, sokat fog még segíteni nekünk.

      • belos

        Pontosan. Hihetetlen, hogy összefogja a csapatot.

        Zsótért tényleg meg kellene tartani, de nem fogjuk tudni, ahhoz fel kellene bontani a szerződését.. Hülye lenne az Újpest lemondani róla.

        • Tony Soprano

          Biztos nem mondanak le róla. De ha Zsótér azt mondja, hogy itt akar maradni, akkor bármi megtörténhet. Az Újpest nem indul semmilyen nemzetközi kupában, arról már lemaradtak……

          • belos

            Oda szól a szerződése, nem mondhatja fel.

          • A69W

            A St. Truidené a játékjoga, Ujpestre csak kölcsönbe menne.

          • nethool

            Ki lehetne vásárolni. Ha van szándék és pénz…. Jobban megérné, mint anno Zsolnay
            .

        • zoltan

          Zsótér itt fog maradni, nyugodjunk már meg, végre.

      • Eriq

        Ne érts félre, én örülök h van egy ilyen klasszis játékosunk mint Lanza, nem is a gólokat hiányolom tőle, CSAK, kicsit visszaesett a játéka, vagy CSAK jobban felkészülnek belőle az ellenfelek, akarni mindig akar. Mi is felkészültünk Williams játékából. CSAK!!!

        • thpreg

          Gondoljunk abba bele, hogy egy nem topformájú Lanzával is nyerjük a meccseket – mi lesz, ha újra belelendül? :)

  • CS.A.K.

    Álé, álé! Sok kispesti szív feldobog, álé álé, mi leszünk a BAJNOKOK!

  • Turbo

    Hoppá. Most néztem meg, hétközi forduló, szerdán Diósgyőrbe megyünk. Aztán Paks otthon, majd Vasas idegenben. Nehéz sorozat, CSAK!

  • belos

    Tudom-tudom, engedjük el a témát, de ezt már a múlt héten meg akartam csinálni! :D

    https://uploads.disquscdn.com/images/2a4e95f2e1ddbda2b994963057c75bfc29f9c6f807ad09dcf62287360a8daadd.png

  • Tóth István

    Én is azt mondom,hogy Zsótért meg kell tartani ha tudja A KISPEST

  • grabovszki

    Az utolsó fordulóban az egész családommal fogom a tiszteletemet tenni a Bozsikban! A 10 éves lányommal, a 8 éves lányommal, és az 1 éves fiammal! Sztem bajnoki döntő lesz!

    • CS.A.K.

      Nagyon sokan várunk erre! Kölyök voltam a 80-as évek Aranycsapata idején, felnőttként is szeretném már átélni a bajnoki győzelmet!

  • Tóth István

    grabovszki: remélem,hogy így lesz.remélem én is ott leszek az utolsó foróduloba

    • grabovszki

      Az meg ráadásul nagyon fincsi lenne, ha Hemi az utolsó fordulóban kinyitná a kaput, ingyen engedne be mindenkit, és valóban egy családként ünnepelnénk meg azt a bizonyos bajnoki címet! Az 1 éves fiamnak jól állna az arcfestés is… :) valami oroszlános…

  • A69W

    Vezetnek a a Diok is! Lehet ettől szebb forgatókönyv?

    + ma az épülő Akademia (remélem Tichy Józsefről lesz elnevezve) környékén jartam és jelentem épül!!! Vagy 6-7 markoló, buldozer egyengette a talajt es ugyanennyi teherautó is a terepen volt, mindez egy szombati napon!

    • MB Kecskemét

      Hiába no, termelni kell a GDP-t. :D Lesz stadion is ! Ne féljetek felebarátaim !!

    • Én Tichy Lajos nevére szavazok…

  • 58914020 .

    Én csak annyit mondok:
    Eppel, Eppel, Eppel, Lanza, Lanza, Lanza
    :D

    • István Hereb

      Tehát 0:6 lesz kedden?

  • Paal

    Nem tudom meddig tudjuk tartani ezt a szerencseszériát, de most minden befelé pattan (vagy éppen a saját kapunknál kifelé). Ma nem érdemeltünk győzelmet, de pont az ilyen 3 pontok kellenek egy bajnoki címhez! :)
    Mindkét oldalon 1-1 bravúr volt a kapusok részéről, Királynak ma nem kellett kivédenie a szemünket.
    Lanza ahogy többen is írtátok nincs épp csúcsformában, egy kicsit rágörcsölt a tavaszra. Ha ő kimászna a gödörből, nem állítana meg minket senki!
    Kedden nagyon nehéz meccs lesz a Diók ellen, Rossiék kezében nem tudom van-e kellő anyag a Bódog effektus kiismeréséhez. Nagyon jó érzékkel nyúlt a kerethez.

    Mindenesetre a mai meccsért is hatalmas gratula az egész csapatnak!!

    • thpreg

      Nagyon kemény meccs lesz a keddi, bár talán nem lehet megmondani, hogy pontosan miért érnek a Fradi elleni kiváló meccsek, mert nincsenek jó formában a zöldek. De jó csapat lett a Diósgyőr, az biztos, és az életükért küzdenek. Viszont a hátul bunker elöl ügyeskedés kombináció (főleg, ha Lanza jobb napot fog ki) ilyen meccseken eredményre vezethet.

      • Tony Soprano

        Hát igen. Bodogh Tamás kicsit el is van szállva ( ami mondjuk talán nem is baj). Azt nyilatkozta tegnap a tv-ben, hogy sokat ér az ftc elleni döntetlen mert a Honvéd ellen nyernek. Tegnap belenéztem a meccsükbe voltak érdekes momentumok középkezdéskor úgy álltak fel mint az amerikai fociban, a Vela nevű játékos felmászott az egyik fradista hátára és nem akarta elengedni semmi áron( nem kapott semmitt, ami egészen meglepő a fradi pályán). Én bizom abban, hogy okos játékkal megverjük őket, de nem lesz egyszerű, sok ott a favágó. Remélem a bíró nem engedi a durva játékot és pártatlan lesz.

  • László Papp

    Azt vagjatok,h ha Szivics folytatja a csodatavaszt,akkor meg elofordulhat,h a Mezokovesd lesz a masik kieso?Mert a Gyirmot nem fog tudni annyi pontot osszeszedni,de azert bizom benne,h a rivalisainktol elvesz nehany pontot.

  • Eriq

    Srácok, csodálatos ma reggel is a tabella, CSAK!

  • SZabó Tibor

    Köszönöm a szép estét csapatnak is,pezsgőt bontottam.Több portálon ez jelent meg:”Mészöly Géza:ikszes meccset játszottunk a SZEREZETT Honvéd ellen”Nem lehet elszólás-elírás szerezett=szervezet,így félre érthető!

  • Döme Sanya

    Néztem a fagyi meccset, és megállapítottam, nagy mákunk van, hogy Kleinheislernek nem olaszul kel tanulnia.

  • Eriq

    Ami még igencsak fontos, hogy a végelszámolásnál, nem az egymás elleni győzelem számít, hanem a több győzelem!!! Jól állunk e téren is. CSAK!!!

  • László Papp

    Nezem most ezt a Zete -Sori meccset es vilagosan kiderul,h Bobal miert nem tudott megragadni soha az elso csapatban nalunk.Lehet,h rugott x golt iden is meg adott golpasszokat es neha szep dolgokat csinal,de hihetetlenul flegma,amikor helyzetbe kerul,foleg 1 az 1-ben kapussal szemben.Meg NB2-ben is kell neki atlag 4-5 helyzet egy golhoz,ami NB2-ben is luxus,NB1-ben meg nagyon keves az olyan szintu jatekos,aki ennyiszer egy meccsen golhelyzetbe tud kerulni.

  • Sanzi

    Azért azt remélem mindenki látja, hogy az egész NB1 leggyengébb kapusával is vezetjük a bajnokságot!
    amikor szélről száll be a labda a szélütés kerülget, hogy Gróf most merre szalad el a labda elől…
    tegnap kb. 2x segítette ki valaki, de lehet, hogy 3x

  • Pingback: Tényleg csak pénzkérdés, hogy Rossi nálunk folytassa? – Csak a Kispest!()