Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!

A csodás finálé

Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!)

Ideje lenne már a Tarantula vagy milyen koncertjeid mellett EL-meccsre is Bécsbe látogatnod, nem gondolod?” – utalt vissza kaján mosollyal találkozásunkkor a blogfőszerk a múlt heti DT-s kirándulásomra, szokásos alultájékozottságát villantva meg a kontinens keményzenei szcénáját illetően, és keresztelve át egy pókfajra svéd kedvenceim, de ezt se bántam, mint ahogy azt sem, ahogy a soproni pályára (MLSz-es jegyeink szerint a Képosztás utcai stadion gyepére) kifutó kezdőcsapatunk sárgában feszített. Mire okoskodva a többiekhez fordultam volna nagy meglátásommal, már megelőztek: előbb Hanta közölte, hogy eddig idén a két sárgamezes meccsünket (Újpest, Dió) mind megnyertük, majd a büfé felé császkálva Old Babar is ezzel az érvvel torpedózott meg, szóval sajnos nem én találhattam fel tegnap este a spanyol viaszt. De mondjuk ez kit érdekel, csak hozzon megint szerencsét a ’94-’96-os csereszerelést idéző színű garnitúra!

Rossi a múlt héten kipontozódó Holender helyére ezúttal az utóbbi hetekben hatalmas formát futó Zsótér Döncit nevezte, némi meglepetésre, így az apró energiabomba ezúttal védekezőbb mélységből indulhatott a támadásokba (sajnos ritkábban is, mint az elmúlt hetekben). A helyén támadt űrt a középpályán Nagy Geri hivatott betölteni, helyreállítva ezzel egy meccs erejéig a tavalyi szezon közepén megszokott Gazdag-Hidi-Nagy szűrősort. Más meglepetés nem volt, sem az összeállításban, sem a csapat játékában: Lovrics és Kamber Botival kiegészülve biztosított hátul, a két védelemszélt Zsótér és a csöppnyi Uralkodó oldották meg, előbbi vállalhatóan, utóbbi megint kalapemelésre késztetően, néha akkora visszafutásokkal szerelve a Hali támadókat, hogy Apu, ha látja, otthon valószínűleg körbecigánykerekezi Wekerlét.

Középen az említett régi-új középpálya dolgozott becsülettel, de sajna kicsit haloványabb volt a kreativitásfok a szokottnál (is). Hidi elég hamar átállt a védelmet átívelve áttörni próbáló löbbölt indításokra, a második félidő közepéig kevés sikerrel; Geri és Dani sokat futva fogcsikorgattak, de építkezésre ezzel párhuzamosan nem maradt sok erő. Lanza sajnos nagyot halványult elöl, és Marci is szürkének tetszett az első félidőben, de ezen nem aggódtam, őt csak hagyni kell, aztán egyszer csak…

Az első 45 perc tehát elcsordogált, 7:2-es kapuralövési aránnyal IDE, nem semmi, igaz a legkomolyabb helyzet pont a Hali egy fejese volt, amit a Tóth Iván kiszőkített mosómedvéjét a homlokára felheggesztő Gróf Dávid védett bravúrral. Fölényünk már-már nyomasztó volt, amit kisMészöly a második félidőben egy szétfaragó ótvartaktikával próbált ellensúlyozni, belőlem néma utálkozást, a mellettem második sörét fogyasztó Ábelből keményebb verbális inzultusokat is kiváltva. Sajnos attitűdünkben nem társult mellénk Erdős, aki extra színű zokniban csak vizuálisan büntetett, a valóságban Hali játékost nem, eleinte mezőnyben tévedgetve ellenünk, majd a félidő derekán King kiugrásakor, tizenhatosra betörésekor majd nyilvánvaló fellökésekor már szemet szúróan ziccerben sem… Itt már én is elposszantam, de nem tudtam überelni az alattam felhangzó  elkeseredett, ám megkapóan őszinte orgánumot: “Erdős, azt a rózsaszín sportszárú k…. a….at“.

Szépen csörgedezett hát a meccs elfele, és hiába volt egyértelmű a dominanciánk a (valamelyest helyzetek terén azért felzárkózó) Hali ellen, ez eredményben nem mutatkozott meg. Sőt, a 16 éves csodafegyver bevetésével a Hali még a jobbszélét is felgyorsította az utolsó negyed órára, amiből majdnem gond lett, nem sokkal később egy középre ívelést, majd fejest Geri például a gólvonalról fejelt ki (ennyit a sokak által sokszor megtalált Gergőről, észrevétlen sokszor, ám kulcsember, most is, ha ő nincs, nincs semmi…).

A hit belőlem is fogyott már ekkorra, de valahol azzal biztattam magam: van még egy csapat az utóbbi években Európában, amit 1995 óta szeretek, és akinél nagyobb lúzer kevés volt sokáig, aztán az utóbbi szezonokban az a gárda mégis pont az ilyen meccseket húzza be, végigküzdi-szenvedi a 90 perceket, majd bepasszíroz egy gólt a végén. És idén mi hányszor csináltuk ezt meg? Vasas, Mezőkövesd, Debrecen… Bakker, és ha ez egy ilyen idény? Hátha…

De nem, nem és nem, lövésekhez ritkán jutunk, már Hidi próbálkozik húszról, de gyengén, vagy Eppel fejel fölé, Király minden szögletünknél integet a bírónak, hogy ki lökdösődik közülünk benn, akkor is ha igen, akkor is ha nem, ezt ismerjük… “Király te mackógatyás vén hülye, a Fradi ellen hármat potyázol, ellenünk mindig szárnyalsz, rohadj meg” – hőzöng valaki mögöttem, Ábel rimánkodik és forrong egyszerre “Gyűlölöm a Potyamackót, de ha beszív egy szánalomgólt a végén, akkor megbocsájtok neki mindet“, de egyelőre nem nyúl mellé a veterán cerberus, nincs páncélmellény, ellenünk sosem…

Néhány perc van már csak hátra, megint jövünk előre, Zsótér, Lanza, Hidi, Zsótér… add már be… és száll befele a labda, a szürke mackógatya parallel pályán repül el a másik irányba, Eppel ugrik, mi is a vendégben egy emberként, de mire földet érünk, a labda csak a kapufán, és kifele pattan, nem hiszem el, ilyen nincs, de valami van, mert tumultus van, aztán hálót ér a labda, semmit nem látok, mi történik, hátulról érte, kívülről, vagy benn van ez? “BENN VAN!!!” ordít valaki mögöttem, aztán egy nagy kollektív GÓÓÓÓÓÓL rikoltásba fullad a vendégtábor, Ábel félig a nyakamban, én már majdnem ráesek félig földet fogva az egyik lábammal, olyan performansszal, mint a Hóbortos hétvége Bernie-je, de ezt most magasról lesz..om, nagy nehezen felállok, Ábel  már a Trógerekkel ölelkezik, Hantát nem látom, szerintem lement a megfázását sörrel gyógyítani, amit amúgy mára én is sikerrel elkaptam, de most a Honvédért mindent… Hihetetlen percek…

Aztán még 2 infarktusminuta, mert a Hali mindent egy lapra tesz fel, egy újabb beívelés, Boti hazafejel, de át Grófon, nem hiszem el bazmeeeeeeg süvölti mellettem Ábel, nekem nincs hangom már ehhez, csak befele sírok, mert közben jön a hír, hogy 1:1-gyel áll a Vidi-Vasas, és megint elbénázzuk, ne….ne… De a labda a kapufán csattan, majd hullik vissza a mezőnybe, Gróf  feleszmél és vetődve oldalra teszi, Boti végre felébred és kisuvasztja a tizenhatosról, hármas sípszó, vége, ez mi volt, nem tudom, közben Hanta és Ábel felváltva üvöltik a fülembe, hogy a Vasas nyert ‘csúton, “Vezetjük a tabellát bazmeg!!!!!!!!!!!!” ordítja valaki, de olyan, mintha Ozric Tentaclest hallgatnék bespacecake-ezve az Amszterdami főtéren, nem fogok fel semmit.

Közben Király elvonul a tábor előtt, és már nem “nyugdíjas” már nincs “rohaggymeg“, ellenben “Ki-rály Ga-bi, Ki-rály Ga-bi“, a vén mackóalsó megfordul és mosolyogva megtapsolja a Tábort, kötelező “Leg-jobb-hely Szom-bat-hely“, szürreális percek, aztán kijön a csapat ugrálni elénk, középen a csöppnyi Kinggel, Hanta elkezd hülyeségeket beszélni egészen hazáig kb., arról, hogy jövőre a BL-döntőben kit akar ellenfélnek, nem normális, de már én is csak mosolygok.

Tovább folytatódik tehát az őrült vörös-fekete tavasz, nem tudom, meddig tudjuk ezt még húzni, de most már menni kell, beamfetaminozva, előre, hogy szakadék, vagy cél vár ránk, majd elválik, de addig is minden percet élvezni kell, pályán, lelátón egyaránt. Most pedig elmegyek egy teáért, mert kedden újabb komoly bevetés vár, amit szintén helyszínen kell végignézni. (És valaki szóljon Tamarának, hogy nehogy mosodába küldjék a szombati mezeket, kedden is sárgában toljuk, stimmit? :) ).

  • Pingback: Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen! | Zongoracipelő()

  • Andris Koncsol

    Csak az utolsó 10 percért érdemes volt Sopronba utazni :D egyébként nyugodtan lehet mondani hogy itt is megtöltöttük a vendéget :)

    • Hajnal Tamás

      Szia. Te Koncsil Bandi fia vagy?

      • Andris Koncsol

        Szia Aha :)

      • Andris Koncsol

        Szia, igen :)

        • Hajnal Tamás

          Apád meg apám nagy haverok voltak

  • medvepuszi

    BL-döntőben: PSG, City vagy valamelyik másik eurovidi

  • Hajnal Tamás

    Amúgy mit gondolhat ilyenkor Proszi meg Botka?

  • Balázs Németh

    Ennyi szerencse jár nekünk is 25 évente…
    ☺️☺️

  • Lassie Tizenkilenc

    Gyors értékelés a meccsről : Egy falusi szintű vakondtúrásos pályán szép eredményt értünk el cselgáncsban…
    A Haladás alattomos megfélemlítő taktikája inkább verekedés volt mint futball. Az elmúlt 4-5 Hali-Honvéd meccsen ezt művelték ( Lásd korábban : Holender súlyos sérülése, a rúgott szabályos gólunkat Király Gabi bemondására annulálták, stb. Minden volt itt az előző meccseken a Hali ellen).
    Már a döntetlennel is kiegyeztem volna csak hogy ne sérüljön meg senki.
    Eppel pedig mai góljával érdelemlte ki a gólkirályi címet, mert az az igazi góllövő csatár akinek a pöcséről is a kapuba pattan a labda.
    Mindenki hajtott mint a veszedelem, mindenki próbálta védeni az ütéseket-rúgásokat.
    Király elmehetne nyugíjba: többször kiesett a kezéből a labda, stb.Dirigálni azt tud….
    A játékosokról : Gróf ma is hihetetlenül koncentrált volt.Nagyon jól védett!! Bravó !!
    King ma is nyomott egy marathont. Lanza sípcsontvédőjéből gerebléyvel lehet összehúzni a csontszilánkokat , annyira faragták. Hidinek rengeteg szenzációs hosszú labdája volt.
    Azt hittem soha nem fogunk cserélni a meccsen :) Gondoltam csak 11 sárga szerkót tudott a szertáros összegubizni :)

    • Sanzi

      Gróf szenzációsan védett??? volt egy bravúrja, a többit meg Boti, Nagy Geri, kapufa megoldotta…
      Mit szívsz? Adj belőle nekem is… :D

  • László Papp

    Kedden visszaterhet Holender,viszont Lovrics nem jatszhat majd 5 sarga miatt.Vajon visszakerul Bobal erre az 1 meccsre,Holender ismet bal hatvedben,Zsoter ismet a kozeppalyan,Nagy Geri ismet csere lesz?

    • A69W

      Laczkó ? Vajon mi van vele?

      Remélem csak a rémálmaimban van benne, hogy Bobál David azt az utat járja itt most be mint Debreczeni Andris.

      • László Papp

        Bobalnak nem most jar le a szerzodese.

  • Béla Bá

    Küzdöttünk és meglett a három pont! Viszont az mlsz elmehet a pi..ba, hogy nem tudják olyan időpontra rakni a meccset, hogy utána még haza is vonatozhasson az ember. Most, ha valaki elindult hamarabb, hogy elérje az utolsó vonatot az pont lemaradt a csattanóról.

  • László Papp

    Tavaszi fordulok:
    20.Fordulo Videoton – Ujpest Kiallitva: Diarra
    22.Fordulo Videoton – Kispest Kiallitva:Lovrics
    25.Fordulo Videoton – Vasas Kiallitva: Hangya,Manjrekar

    Ez valami elore megirt program lehet????Felkeszul: 27. fordulo: Mezokovesd ,29.fordulo: Debrecen

    • Döme Sanya

      És a Soroksár meccs is addig tartott, még egy véleményes 11-ből nem tudott egyenlíteni a ZTE.
      Nehogy már befogja a a légpuskás akadémiát.

  • 58914020 .

    Azért Eppel is megjárta a hadak útját, 5 éve még visszatették védőnek…

    Egyébként van egy-két játékos, aki el-eltűnt a ködben, mindenekelőtt Vasziljevics és Laczkó, Bobált is néha látjuk, néha nem, de Tangara, bocsánat, Kabangu neve is felmerülhetnek már lassan a CSellengők magazin legújabb epizódjában…
    Utóbbi kettő remélem, nem tűnik, el, Bobál szerintem nagyon játszott a Felcsút ellen, mégha ki is állították, s Kabangu-ban is nagyon sok van szerintem.

  • 58914020 .

    Amúgy kéz volt a gól, egyértelmű a lassítások alapján, Eppel keze rögtön irányt változtat, ahogy hozzáér rápattan a labda:

    • László Papp

      Erte a kezet,viszont egy Haladas jatekos se reklamalt a gol utan.

      • 58914020 .

        Nem érte a kezet, hanem konkrétan arról pattant be…
        Mindegy, most mázlink volt, az Újpest ellen nem.
        Viszont ilyen játékkal nem fogunk nyerni Miskolcon, úgyhogy futballozzunk jobban.

        • Kicsipest

          Nekem az is elég lesz, ha Mezőkövesden nyerünk :-)!

    • októberes

      Vétlen kezezés! (Előfordulhat,hogy kicsit elfogult vagyok.) 😊

  • prison miki
    • László Papp

      Osztotta rendesen a zemeleszt,de igaza volt nagyon.A musorvezeton latszott,h eleg kellemetlenul erzi magat ,szerintem alig varta,h megkoszonje Hemingway-nek a megjelenest es valthasson a kovetkezo meccsre.Vegre valaki kimerte mondani elo tv-musorban,h ez mar mennyire nonszensz es szurkolo ellenes,amit ott fent csinalnak.Kivancsi vagyok,mennyire buntetik majd meg.Azt egyebkent kar,h nem hozta szoba Hemi,h milyen “nagykovet” az,aki meg se jelenik Puskas szuletesenek 90. evfordulojan a jatekos volt klubjanak unnepsegen.

      • László Papp

        Viszont aggaszto,h Rossi szerzodtetese csak a penzkerdesen fog mulni,mert tudjuk ,h Hemi mennyire nem szeret kolteni.Kap eleg tamogatast a fiatalok utan ,nem igaz,h nem tudna megoldani,ha Rossi tobbet kerne.

        • Döme Sanya

          Azért Rossi jövőjének se jönne rosszul egy bajnoki cím meg egy elfogadható szereplés a BL-ben. Mondjuk nem esünk ki egy no name csapattól az első két körben.