Előrebocsátom, mielőtt mindenki a pokolba kívánna, hogy kevés dolgot utálok jobban, mint engem ért kudarc után a kincstári optimizmust hallgatni – így gyanítom olvasóink sem arra kíváncsiak, hogy a „nem történt semmi baj”, „ez még belefér”, „jobb ma egy pofon, mint holnap egy méretes zakó”, „időben jött az ébresztő” jellegű lózungokat szórjam a szombat éjszakában. Erről nem is lesz szó, ígérem, de az is biztos: a legmélyebb depresszióm sem vett még erőt rajtam. És ahogy látom, a publikumon sem, hisz decens, 20 perces pacsizás búcsúztatta a vert sereget. Mi lett volna itt, ha még győzünk is?
Több kommentelő megfeddett szokásos – és már unalmasnak tűnhető, de igazából csak védjegyszerű – óvatoskodásom miatt a beharang kapcsán. Be kell valljam pedig, pesszimizmusom egy kicsit kamuszagú volt, mert én is győzelemben bizakodtam, csak hát a Bohócligát ismerve semmilyen sorozat nem tart örökké, és az utóbbi hetek szerencsés meccseiért egyszer benyújtják odafönn a számlát (odafönn most = az Ég, nem pedig ők – bár azért Szabó Zsoltot utóbbiak küldték, hehe). Hát, be is nyújtották. Most nem jött Dark vagy Kamber vagy Lanza a végén, ellenben jött egy DVSC kegyelemdöfés – harmadik helyzetükből a harmadik góljuk. Jobb családoknál erre azt mondják: bázzeg.
Hanta a meccs végén generózusan közölte: magára vállalja Salvatorével együtt a vereséget, hisz a meccs előtti Gurigázáskor túl délczegen közölték, hogy sima hazai siker jön, hiába húztuk a szánkat Ábellel, hogy ez sose jelent jót. Apu Szarvas csárda téri helyszíni jelentése szerint (most egy lőrinci baráttól érkezett a meccsre a derék felmenő) Gyuri úr is piruettezett a prognózisrolleren, és egy biztos hazai 3:1-et jósolt. Úgyhogy még én voltam a legvisszafogottabb a karmás hülyeségeimmel a reggeli behariban, ezért volt hát a bűnbánó fantai ábrázat a lefújáskor. Nem mintha tényleg ők tehetnének róla, mondja a józan énem, nem, a lóf.szt nem, ezt pedig a babonás.
Komolyra fordítva, az igazi bűnös a helyzetkihasználás volt. Már megint. EvdM hollandi támadás-fetisiszta taktikájához képest, valljuk meg, a gólgazdagságunk valójában nem dareioszi (rendre: 2, 2, 2, 2, 2, 2 az eddigi hat rundóban), így ha egyszer belefutunk egy olyan ellenfélbe, aki kettőnél többször mattolja Gróf urat, akkor ott szopellinó jöhet. Hát ma megjött.
Az első félidő ennek ellenére nekem tetszett. Majdhogynem a legjobban az eddigi EvdM meccsek közül (leszámítva a Diók elleni heroikus második etapot). Szőttük a támadásokat, nem csak ívelgetés ment, és bár az a szövés inkább csak szövögetés volt, azért domináltunk, és nem is annyira vészesen meddőn. Herczeg Bandi bát kedveljük, dicsérjük ruhatárát, mely alapján ma szimpatikus hajdúháti buszvezetőnek öltözött a Debrecen-Létavértes viszonylatról, olyan ingben, mely bizonyítja, a slimfit a Hajdúságban még mindig max úri huncutság. Nálunk a debütáns Banó-Szabó jól játszotta meg a zsugákat, igaz, brutálbiztosra ment mindig, nem nagyon vállalva fel váratlan húzást, Geri meghallgatva múlt heti sirámom, bátrabban passzolt felfele, Kamber is, de ő szokás szerint (és külön idei szokása szerint) elég szertelenül, sok hibával. Elöl Eppel és Lanza is sztenderdet hozott, utóbbi azért 10 percenként a sztenderdre rátéve a zsenit is, pl. ollózással. Hátul a védelem meg biztos volt.
Mondanám, ha az egy kulcsszituban nem hibázunk. De hibáztunk. Boti szerelt későn, tizi, bár Doki barátom viber-tájékoztatása szerint véleményes ítélet volt. Persze a másik oldalon 5 perc múlva Kamber véleményes földre vitele már nem volt az Szabó spori szerint – de ne bírózzunk, ahogy az egyszeri bohócliger edző mondaná. A Loki mindenesetre köszönte szépen, Tőzsér beverte, majd csöndesítette az északi kanyart a cívis gazember, Dániel, szégyelld magad :) .
A második játékrészre a szokott EvdM-es fordítást vártuk, és a 60. percre egyre erősödő nyomásunk góllá érett végre, Eppel Marci érkezett mintaszerűen a szokott beívelésre és szögelt etalonfejest az addig remekül védő exünk, Nagy Sanyi hálójába, 1:1, meglesz a fordítás, éreztem ekkor. Erre pár perc múlva a cívisek tankcsoktárja kiharcol oldalt egy szabit, Tőzsér ráveri, Gróf a röviden labdával együtt bedől, valszeg bentről ütve azt vissza, de a kipattantót is beverik a hurkások, 1:2. Ez gyors volt.
Innentől összeszorított fogú utolsó 20 perces küzdelem, lesérülő Lanzával, a félidőben Laczkót váltó Danipaci mellett már Lovreszt cserélő Darkkal is a pályán, három tank elöl, mögöttük a sántikáló Lanza, aki majdnem így is teker egy gólt, de ma nem, Nagy Sanyi ugyanúgy ihletett formában véd, mint tavasszal a Gyirmót színeiben ugyanitt. Imádom…
Sajnos a vége már tényleg szenvedés, Latifu minden második beadása térdmagasságban jön be, Nagy Geri rosszul passzol, Bobál röviden ível, Kamber gyertyát rúg, a lesérült Banó-Szabó helyén Tömös egy jó elfutást leszámítva súlytalan, szegény, pedig most bátrabban küzd, mint eddig. Ma nem jön össze semmi, ez van. Herczeg Bandi bá, akit az első félidőben még egy czukor arcnak véltem, kezd veszíteni bájából, ahogy a Loki közelít a három pontja felé, „Ültessétek már le ezt a vén bohócot” rikoltja mellettem valaki az egyik herczegi gesztikulációs show alkalmával, végül egy borízű „Herczeg, te szar” zárja le a jobb sorsra érdemes hajdúsági trénerlegenda aznapi Korzós megítélés-fejlődését.
És ez még mind semmi, tessék – szól a Bozsik fölött sötétített SZTK-szemüvegében Peterdi Pál egykori humorista- (és ágens-) czukk, mert bíz egy kontrából még grundfocisan beköszön a Debrecen, kész, vége. Kikaptunk. Nézek ki a fejemből, nézünk ki a fejünkből, Öcs, Fanta, Salvatore, Ábelloctite, Gyuri, Hanta teológus családismerősei, Apu, Pinokkió mester, Totó és kis unokaöccse. Mindenki. Mi, aki 24 év alatt totál hozzászoktunk a soros hazai lyukra futásokhoz – most fél év alatt totálisan elszoktunk mindettől.
Hja, a jót könnyű megszokni. Mennyire igaz!
A közönség azért nem esik kétségbe, ha nem is vas-, de erős taps, pacsi a Kanyarnál és pacsi a Korzónál, a játékosok percekig osztják a szignókat és a közös fotókat, nincs itt baj, a hangulat maradt az utóbbi hetekbeli, meglepetésemre még a Korzón is, mert a Kanyar jófejségén nem lepődök meg. Remélem, sokáig kitart ez a jó hozzáállás.
Kikaptunk, ez tény, de lehet, hogy jobb most, mit a szünet után. Most, akármilyen banálisan is hangzik, de lehet sorokat rendezni, hogy a góllövés is induljon be jobban, hogy a támadójáték ne döcögjön, hogy edző és csapat még jobban összeálljon. Örvendezni nem kell, de vészharangot kongatni sem.
Ha belegondolok, hogy idén április 22-én, egy hűvös tavaszi este élhettem át utoljára a „vert kispesti” életérzést, amikor is a Barba Negrában az utolsó előzenekar alatt egyedül állva oldalt egy kivetítőnél néztem, amint Lanza kihagyja a tizenegyest a Vasas ellen és belül valami felsajdult bennem, hogy elment a bajnokság, a Vasas lesz a befutó a surranó pályán, és szomorúan elindultam a küzdőtérre, hogy a DT legalább kiverje a fejemből a fájdalmat (majdnem ki is verték, a Dark Tranquillity a könnyűzene Kispest-Honvédja, a szerk.), szóval ha akkor valaki odajön hozzám, és közli, hogy legközelebb bajnoki vereség az új szezon 7. fordulójában jön, a következő ötöt amúgy zsinórban nyeritek és bajnokok lesztek, hát elküldöm az illetőt a pszichiátriára, vagy besírok. Ehhez képest mindez megtörtént, tényleg ötöt nyertünk zsinórban, tényleg bajnokok lettünk, és tényleg az új szezon hetedik körében jött az első roller. Innen nézve azért nagyon nem állunk cudarul! Szóval a végén csak előveszem azt a kincstárit, és azt mondom, amit a végén Hanta is: valamikor úgyis ki kellett kapni, akkor már inkább most a szünet előtt, rendezhetjük hát a sorokat, Pakson a szokásos szenvedést pedig meg kell próbálni kihozni a maximumra. Mármint eredményileg, nem szenvedésileg. Addig is, és minimum jövő májusig pedig: BAJNOKCSAPAT!
S tudjátok mit? Hátha még azután is!