Hemibá volt a Reggeli Startban és stadionozott egy plusz hatmilliárdot

Ami pár éve ötmilliárd volt, az most tizenegy lehet.

Úgy kezdődik, hogy “most készült el a terv, amit meg akarunk valósítani”. Akkor az a terv micsoda, amit évekkel ezelőtt publikált a honlapján a Honvéd, amit külön szurkolói ankéton mutatott be a tervezője, amit az MLSZ végül 250 millió forint körüli összegért vett meg, és amire tavaly közbeszerzést írtak ki? Mármint azt a tavaszra már háromszor módosított közbeszerzést, amiről Hemingway ugyanígy egy Reggeli Startban állította pókerarccal: még ki sem írták.

Egyébként a negyedik perc környékén elég egyértelműen azt mondja, hogy az 5 milliárd kevés, de majd kérünk (vagy valaki kér/ad) több forrást, és megépül. Mármint a terv, ami most készült el, és amit tavaly óta közbeszereztetnek. Erre szántak valamikor 5 milliárdot, mert ugye a tervhez az árat, vagy a ráfordítható összegből a tervet. Érzitek az ellentmondást?

Aztán a hatodik perc végén kimondja, úgy 11 milliárdba fog kerülni az új Bozsik. Az ötöst felejtsük el, az egy sok évvel ezelőtti szám, az akkor volt reális, azóta már tudjuk, hogy egy stadion mennyibe kerül. (Azt most hagyjuk, hogy az a pénz eredetileg az akadémiával együtt volt 5-6 között, majd ebből ugye leválasztották az akadémiát, és a fantom, egyáltalán nem épülő Bozsikra is többször rádobtak párszázmilliókat, hogy kialakuljon az az 5,2 milliárd – ami most kevésnek, sőt, nagyon kevésnek bizonyult.)

  • Pingback: Hemibá volt a Reggeli Startban és stadionozott egy plusz hatmilliárdot | Zongoracipelő()

  • Csaba Horváth

    Fel is út, le is út, Felcsút! Ez azért Bobál esetében még viccnek is rosszul hangzana… :(

  • Zsi

    A végén a szóvicc! 😃😃

  • Hemi korrekten nyilatkozott. Ami akkor 5 volt, az most kb 11. Lesz stadion és kész. Ez a lényeg.

  • Laszka

    Szoval az egyik 21 eves titannak nem eleg a brutto 1,5 milla? :) erdekes beszelgetes volt :) nehogy azt törtenjen vele is mint Debrecenivel….:(

    • Csaba Horváth

      Ez a 1,5 milla bruttó azért elég kétélű, relatív dolog.
      Egyrészt 1,5 buttó, az nagyjából egy misi havonta. Plusz ilyen bónusz, olyan jutalom, esetleg (egyéni) szponzor pénz, aláírás pénz, stb. Azért 21-22 évesen minimum évi nettó 12-15 millát hazavinni nem hangzik rosszul.
      A másik oldala a sztorinak meg az, ha 21-22 évesen a jelenlegi piaci viszonyok között simán tudnál ennél 2-3x többet keresni, mint a posztodon az ország legjobb 10 játékosa között levő focista, akkor lehet Te is gondolkodóba esnél, aláírni egy újabb 2-3 éves szerződést.
      Hozzáteszem, vannak esetek, amikor hosszútávon jobb a 1,5 millió bruttó havonta, mint egy olyan csapatnál ennek a 2-3x-a, ahonnan nem biztos hogy felfele tudsz lépni (felcsút), vagy éppen olyan edző van, aki évente lecseréli a fél csapatát (Pintér), vagy éppen bizonytalan, hogy az aktuális Kánaán még hány évig fog tartani….

      • Laszka

        Holender is csak egy evvel tolta meg, szerintem ez a lehetöseg mindenkinek megvan…esetleg egy fix kivasarlasi arral megspekelve, szerintem elfogadhato. Persze, ha esszel kezeli ezt a penzt es nem ket kezzel szorja, akkor meg is alapozhatja az egesz eletet. Persze ezt több penzert akar a kispadrol is megteheti….Szoval mindenki a sajat szerencsejenek a kovacsa, remelem a döntese barmerre dönt is, hosszutavon jo döntes lesz.

  • Na, szavazzunk:
    Nyomj itt egy felt, ha szerinted Bobálról, vagy egy let, ha nem Bobálról szólt az a rész, amikor az Öreg a huszonegyéves, másfél milliót keveslő játékosról beszél a végén.
    (Persze inkább ne, mert ugye a Disqus miatt nem anonim a szavazat, ha valaki ráhúzza az egeret, akkor pár szavazatig látszanak a nevek.)

    • Csaba Horváth

      Nem biztos, hogy feltétlen Dávidról van szó, hisz ahogy nézem Geri sokkal nagyobb “gondban” van. Sem az nb3 sem a nagy csapatban nem játszik, kölcsön sem adják. Vagyis érezhetően presszió alatt van tartva. És ha abból indulok ki, hogy Dávid és Geri ikertestvérek, így lehet Dávid döntését Geri sorsa is befolyásolja. Sőt lehet, hogy Dávid teljesítménye a testvérével való szarakodás miatt ilyen gyenge…vagyis Dávid nem pénzéhes, pusztán lelkileg megviseli ami a tesójával történik….szóval nehéz pár elejtett mondatból összerakni a teljes sztorit.

      • Pelso

        ez is lehet… kár, hogy nem tudni mi megy a háttérben :/

      • Anyuka

        A legnagyobb baj ebben a szituban az hogy az igazságot csak ők tudják persze a TULAJDONOS úr bármit mondhat a másik fél nem fogja megmondani az igazságot mert még ennél is rosszabbul járhat.
        Ugye nem mindegy hogy bruttó vagy nettó Tisztelt Hemingway Úr!

    • Sztefo

      Jó kérdés. Bobál 22 éves (igaz csak 3 hete múlt), most vagy rosszul tudja a korát az öreg, vagy másról beszél.

    • prison miki

      azt érdemes tudni, hogy a disqus vote rendszerében a downvote nem von le az upvote számából. csak annyi hatása van, hogy ha valaki “Best” rendezést választ a kommenteknél, akkor a sokat downvote-olt kommentek alulra kerülnek. Szerk: tuti Bobál volt

  • Pelso

    nagyon sajnálnám, ha leépítenék Dávidot… :/
    nem tudom a bruttó 1.5 millából mennyi marad nettóban, de tartok tőle, hogy hasonló belső védőt csak többért fog kapni az öreg!

  • Thibby

    Az öreg védelmében azért azt se felejtsltek el hogy a másfél misi az az alap fizu ….. ezen felül van még gyözelmi , gól, és bajnokság megnyerésére prémium

    • Thibby

      Mindenel együtt szerintem átlag nettó 2 misit haza rángatja havonta

      • Latabár

        Kb. felezd meg..

        • Sztefo

          Szerintem úgy értette Hemi, h beajánlotta a 1,5 millás bruttó fizut az adott 21 éves fiatalnak, akinek ez nagyon nem tetszett, mert jóval többet akar, de lehet, én értem félre.

      • Döme Sanya

        akinek ez kevés, éljen meg a minimálbérből, a fradi meccs után még azt is túlzónak tartom.

        • Latabár

          “Kis pénz kis foci, nagy pénz, nagy foci!” Csak idéztem!
          Viszont a kis fociért az egyik legjobban te tudod itt savazni a játékosokat

          • Csaba Horváth

            Miért ne érhetné kritika a játékosokat, egy szar mérkőzés után? Vagy egy játékos csak ünneplést érdemel?

          • Latabár

            Nem nem ! Természetesen kritika is érheti!
            Viszont az felettébb furcsa számomra, hogy vannak akik gyakorlatilag mindig csak kritizálni képesek!
            olvasd vissza azon blogbejegyzéseket, amelyek pl az előző szezonvégi sikeres szériában íródtak, hányszor fűzött kommentet pl Döme úr!? azokhoz a posztokhoz? Hányszor dicsért?! Alig alig volt hozzászólása!
            És nézd meg olyankor, amikor nem fut a szekér, hányszor publikál, és milyen tartalommal.
            Tartom; Szálljunk le a földre! Abban, hogy a magyar labdarúgás olyan amilyen jelenleg, abban az ilyen mentalitású / igazi magyaros / emberek vastagon részesek!
            Szeretem a kritikát! Kell is! Az ÉPÍTŐ jellegű! de ezek…

          • Csaba Horváth

            Döme cinikus jellem…nem lehet mindenki olyan kifinomult (és titokzatos), mint Te. :)

          • Latabár

            Egyáltalán nem vagyok kifinomult! Sőt! / Sajnos! /
            A titokzatosságom egy része, már nem titok! Megéled ma! Amiért Te titokzatosnak tartasz / egy korábbi bejegyzésemmel vertem ki itt többekben a biztit /, annak egy része már ma aktuális!
            Akkor azt mondtam, hogy olyan dolgok vannak folyamatban ami miatt sajnálni fogom a játékosokat és a Honvéd szurkolókat egyaránt! / vagy valahogy így /
            És akkor most nézz körül! Stadion ezredjére csúszik. Játékosok csesztetése, zsarolása mutatott forma, keresetek miatt. Elképzelés nélküli játék valamiért….

          • Döme Sanya

            Oké, Ha egy épületgépész után robbannak a kazánházak, szerinted hány lehetőséget kap még?
            Felelősség nélkül mindent lehet. Azért fizetik, hogy kiszolgálja a drukkereket. Nem hisztis balerinának szerződtetik őket.

          • Laszka

            Ezt azert latjuk, hogy nem müködik manapsag (Ferencvaros, Videoton,Felcsut…)

          • Sztefo

            Csak akit idézel, minden meccsen nagy focit mutatott be, és jó sok meccsen világklasszis focit. Úgy azért könnyebb alkudni, meg talán jogosabb a követelés.

          • Latabár

            Kis pénz = Magyar futball! Bagó/apró pénz azokhoz a nemzetekhez képest, ahol most futballt látunk!
            A civil emberek fizujához képest valóban soknak tűnik, de miért a másiktól sajnálod?! Miért nem azért harcolsz, hogy neked is több legyen?!

          • Csaba Horváth

            Ez azért így ebben a formában elég demagóg….azok a játékosok akiktől sajnáljuk a magyar szinten adható focista béreket, azok a játékosok kis hazánkon kívül képtelenek érvényesülni. És kis hazánkban sem igazán tudnak olyan teljesítményt felmutatni, amire az ember azt mondaná, hogy ez minden pénzt megér.
            Vajon miért van, hogy ilyen zsebbe turkálásos viták nincsenek pl. a kézilabdás, vizilabdás csapatoknál játszók esetében? Pedig ők is profik és ők is hasonlóan jól keresnek, mint a magyar focisták…ezen gondolkozz el…

          • Szurkoló

            A civil élet más nem lehet összehasonlítani de azt se felejtsd el hogy ez csak nálunk téma más klubbok ezzel nem foglalkoznak.Az öreg szeret szerepelni és mindig is megfogta a pénzt mert azt szereti.És nem utolsó sorban meg tudnád azt nekem mondani mit számít az életkor ebben az esetben?

          • Latabár

            Elgondolkodtam! Sztem egyetlen más sportágat, és az abban szereplő sportolót nem gyalázza senki / okos magyar, média, stb. / olyan előszeretettel és obszcén módon, mint a futballt és benn a futballistát idestova 70 éve!
            A másik! Amilyen jól néz ki párhuzamba állítani a kézilabdát, vízilabdát a focival, akkora butaság!
            pl a Pick Szeged, a Veszprém, a Győri nkk, közel olyan a világnak, mint a Barca v éppen a Real a futballban.A közel 2 milliárdos költségvetésükkel az élbolyhoz tartoznak, ami természetesen már eredménnyel is párosul! És mivel van eredmény, így a fene sem cseszteti őket! Csak azt felejtjük el ilyenkor, hogy itt játszanak a kézilabda Messijei, Ronaldói..
            Ezen pedig te gondolkozz el…

          • Csaba Horváth

            Ezt magyarázom én is ember!!!!
            A világ férfi kézilabda krémje Szegeden és Veszprémbe, a női pedig a Győrbe és a Fradiba játszik…a vizilabdában ugyanez. Mondhatnám még a kosárlabdát és a hokit is. Ott is erős csapataink vannak. Ezek a magyar fociba ölt pénzek töredékét kapják, és mégis világszínvonalon tudnak játszani. Ezért nem csesztetik őket a pénzük miatt…biztos ott is van fikázás, egy-egy rosszabb mérkőzés után szapulás. De ott a fizetés és a leadott teljesítmény (és az azáltal elért eredményesség) szinkronban van.
            Szóval nagyon nem igaz az állítás, hogy ne irigykedjünk, hanem legyünk mi is focisták, hisz nem ők keresnek sokat, hanem mi keveset…itt inkább arról van szó, hogy az összes magyar csapat közvetve vagy közvetlenül állami pénzből működik, és ezért cserébe nemhogy nem szolgálják ki a szurkolók igényeit (gondolok itt pl. bajnokság színvonalára, nemzetközi eredményességre), hanem még követelőznek, hogy mennyire keveset keresnek…na ettől van sok embernek hányingere.

          • Latabár

            Mondom össze vannak vásárolva a világ legjobbjai..

          • Sztefo

            Én nem sajnálom senkitől a fizetését. Én elég jól keresek ahhoz, h eltartsak úgy négy gyereket, plusz a feleségemet, hogy közben havonta elég szép összeget tudok félretenni a jelenünkre, és a jövőnkre. Kösz, jól megvagyok!

            Egy másik blog alatt írtam, h teljes értékzavar van a mai magyar fiatalokban, és nem csak a futballistákról beszélünk.

            A nemzetközi cégnél, ahol dolgozom, nemrég interjúztattunk egy 23 éves friss diplomást, aki bruttó 500-al szeretett volna kezdeni úgy, h még életében egy percet sem dolgozott. Mondtuk neki, van olyan csoportvezető itt, aki 10 év munkatapasztalattal kap ennyit, mert ennyi a bérkeret, amit jóváhagynak odafönt az angol tulajdonosok. Nem tudtunk megegyezni a 23 évessel, és mit hallok a nálunk dolgozó haverjától 2 hónap múlva, h elment Londonba szendvicsbárba dolgozni inkább, mert rájött, itthon senki nem fog neki ennyit fizetni friss diplomás kezdőként. Teljes értékzavar!
            Ez csak egy példa, a saját családomból/baráti körömből is van hasonló, hát még a munkahelyeken, ahol dolgoztam.
            Ha egy 21 éves futballista, ahogy a mai Digi műsorban Hemi mondta, elégedetlen a bruttó másfél millió alapbérrel, akkor ott súlyos problémák vannak fejben. Hol van ő a szakmájában a nemzetközi középmezőnytől?
            A szakmájában világszinten is magas szintet képviselő magyar szakemberek vért hugyozva se keresnek ennek a közelében! Senkit nem érdekelne ez az egész, ha legalább a nemzetközi középszintet elérnék a futballistáink, ott lennénk rendszeresen a BL és EL csoportkörben, vb-ken, eb-ken. Értékzavar.

          • Latabár

            1, Nem Ő kért sokat! Ti tudtatok ” keveset ” fizetni neki! A rendszerváltás óta a világ megnyílt előttünk. Látjuk/látják, mennyit ér a munkánk, szellemi tőkénk itthon, és mennyit külföldön!
            Azért mégiscsak gáz nem, hogy a diplomás inkább kimegy külföldre 5-700 ezerért szendvicsbárba, mert itthon kiszúrják a szemét 300-al, miközben tudja, hogy ugyan ilyen végzettséggel egy pl. német 3 millát kap.
            2,” Hol van ő a szakmájában a nemzetközi középmezőnytől?” Jó kérdés! Csak ezt tudom rá válaszolni: Kb. olyan messze van, mint a fizetése!!!!
            3. Akik a BL és EL csoportkörben vannak, azok nagy részének a havi fizetése több, mint ezeknek az éves fizetése!
            4, Bizonyíthatóan világszintet képviselek a szakmámban. Ennek ellenére a szakmunkás minimálbér szintjén keresek! De ezért nem a focista a hibás, hanem én, és a sok velem hasonszőrű honfitársam, aki bábként viselkedve beletörődik abba, hogy ennyivel kiszúrják a szemét!! Nem tudom, mennyi a valós tudás, tehetség a mai fiatalokban, de egy dolog miatt igenis tudom tisztelni őket; mernek kiállni önmagukért!
            5, Ha Hemingway nem szégyelli értük elkérni nemzetközi átlagot, akkor ők miért szégyelljék elkérni a hazai átlagalattit?!

          • Sztefo

            Máshogy látjuk a dolgokat, ez rendben van, ütköztetni kell a véleményeket.
            Mind az 5 pontra nincs időm részletesen reagálni, de erről órákat (akár napokat) lehet vitázni akár egy-két sör mellett, mert amúgy nagyon jó kérdéseket feszegetsz, és lenne mit pro-kontra érvelni. :)
            Csak egy valami: szerintem nem kiállás önmagáért, hanem megfutamodás, ha valaki évekig tanul egy szakmát, diplomázik belőle, és első adandó alkalommal elmenekül, ha nem kapja meg rögtön, amit elképzelt magának kicsússzanva az iskolapadból nulla munkatapasztalattal, és egy másik országban egy a szakmájához képest teljesen méltatlan (nem a pénzről beszélek) munkát vállal, ahol garantálom neked, nem fog kiállni önmagáért, hanem fülét-farkát behúzza, h ne vágják ki pár hét/hónap után, és együtt kell élnie egy borzasztó albérletben 4-5 másik emberrel (kvázi idegennel), miközben a szakmájából szép lassan kicsúszik, ha ezt évekig csinálja.

            A saját családomban, baráti körömben is van erre példa sajnos nem kevés! Nem boldogabbak semmivel, sőt! Jobban keresnek? Igen. Megbecsültebbek amúgy? Nagyon nem. Itthon is elérhette volna ezt a fizut kitartó munkával, szorgalommal? Igen. Sokkal több idő alatt? Igen. Ezzel a saját szakmájában sokat fejlődött volna? Igen. Megbecsültebb lenne ezáltal? Igen. Mindezt úgy, hogy nem szakad el a szeretteitől, barátaitól.

          • Latabár

            Lassan nyugdíjas leszek! Szorgos és kitartó voltam! Alig ugrom át a szakmunkás minimumot fizetésben!
            Négy országban dolgoztam kis hazámon kívül, és anyagilag, emberileg, erkölcsileg, jobban meg voltam becsülve, mint itthon a saját szakmámban.
            2 dolog volt nagyon fájdalmas kint; távol kellett lenni a szeretteimtől, ill. hogy a magyar legnagyobb ellensége külföldön is a magyar

            Azért valóban jobb lenne ezekről 1-2 sör mellett dumálni.. :)

          • Sztefo

            “Szorgos és kitartó!”
            Kulcsszavak!
            Ez nagyon nagy hiánycikk manapság. Pont ezt is feszegettem már.
            Érik az a sör :)

          • Latabár

            Ma utánam kiabált az úton egy mozdonyszőke asszony;, idézem szó szerint; dógozzatok jobban magyarok, mert nagyon kevés a segííljjj!
            Hát ennyit a szorgosságról és kitartásról…
            Azt hiszem be fogunk sörözni.. :)

          • 58914020 .

            “eltartsak úgy négy gyereket”

            Biztos vagy benne, hogy négy? :) :)

          • Sztefo

            Ezt most nem értem, vagy túl sokat ittam ehhez, vagy túl keveset. :)

          • 58914020 .

            Azt írtad, hogy “úgy”, tehát mintha magad sem tudnád a pontos számot:)

          • Sztefo

            A mellékmondatra vonatkozott az “úgy” kifejezés, nem a négy gyerekre.
            Elolvastam most még egyszer, és szerintem nem félreérthető.

          • Döme Sanya

            Egyébként, ha akkora ászok lennének elkapkodnák őket, Hemi dörgölné a tenyerét, de sajnos nem ez a jellemző.

        • Latabár

          Aki ennyire tud kritizálni, akkor azt bizonyára azért teszi, mert jobb teljesítményt tud/na prezentalni a kritizált szemelynél!
          Hadd lássuk…

          • Döme Sanya

            Nekem nem a foci a megélhetésem. Viszont, ha fiatalon ilyen hibát vétettem volna, már 3 perc múlva a zuhany alatt találtam volna magam. Ha hibázott valaki, a mester hangját azonnal hallotta, hogy még egy ilyen és nyitja a zuhanyt. Régen velünk bokszkesztyűs kézzel bántak.

          • Latabár

            Valóban! Ez így van, ahogy írod!

            De nem az a lényeg, hogy mi volt, hanem az, hogy mi van! Vegyük már észre végre, hogy ne csak változtatni akarjunk, hanem változni is!
            Sajnos egyik nem fog menni a másik nélkül….

      • Turi Sándor Alex

        Rövidesen eljön majd az idő, amikor az általad említettett nettó 2 misi igen jó pénz lenne sok magyar játékosnak.

  • László Szilágyi

    Nagyjából elérkeztünk abba a fázisba, ahol rá kell eszmélni, hogy a csapatunkból távozott fiataloknak anyagilag valószínűleg jobban megéri elhagyni a Honvédot. A probléma azzal van, hogy nekünk szurkolóknak ez nem esik jól, sőt kifejezetten idegesítő! A tuti az lenne, ha külföldre tudnának igazolni, de valahogy a menedzserek nem kapkodnak utánuk. Emiatt a állami cégek, mint elcsút, fradi, mezőkövesd ki tudják vásárolni őket. Hidi miért csak szabadon igazolható játékosként tudott külföldre menni? Felnőtt MFA-s játékost Vécsein kívül nem tudtunk külföldre eladni. Sajnos szarul vannak menedzselve. Vicc, hogy Eppel vagy Lanza nem kelendő “áru”! Nem férne be egy közepes bajnokságba Bobál, King vagy Eppel? Ezzel úgy vagyok mint azzal amit Hemi mondott, hogy legjobb marketing menedzser nálunk dolgozik… Csak nem látszik a munkája. Vicc, hogy egy gólkirály nem kellett sehol, miközben a déli szomszédaink euro milliókért adnak el fiatalokat. Itt meg az megy, hogy sok-e brutto 1,5 milla…

    • kgyula

      “Felnőtt MFA-s játékost Vécsein kívül nem tudtunk külföldre eladni.”
      Ez azért mutatja a futballistagyárból kikerülő termékek színvonalát… Én húszegynéhány év után mostanában látok olyan futballistát Kispesten, akinek a produkciójáért érdemes kimenni a meccsre. De ez a játékos nem akadémista… Azok között még egyet sem láttam.

      • Latabár

        Az a gyerek valahol a te “terméked”, tükröd is, bakker!
        Te nevelted, tőled tanult, te formáltad! Zselés a haja?! Te engedted hogy zselézze! Buta, neveletlen?! Te hagytad, hogy elbutuljon! Akaratgyenge, mimóza?! Te nevelted ilyenné?! stb-stb.
        Az itt károgók közül egynek sincs fia?! csak azért, mert példaként állíthatta volna, hogy; Tessék, itt a fiam, mint mintapéldány! Ezt várom el mindenkitől…
        De ilyen” terméket” nem sikerül előállítani, igaz?! Elárulom, még sokáig nem is fog sikerülni! Mégpedig azért, mert magyarok vagyunk! Csámcsogni, savazni, nyavalyogni, mások zsebében turkálni, azt mocskosul tudunk! Mást sem!

        / azt, ahol egyesszám második személyben írtam, értsd jól /

        • kgyula

          Én a tehetség hiányáról beszéltem, amikor azt mondtam, hogy nincs akinek a játékáért érdemes kimenni a meccsre. (Egyébiránt nincs bajom a “mai fiatalokkal”, a tehetséget meg nem lehet számon kérni.)
          Ja, különben meg nem vagyok futball-szakember, és játékosként sem volt számottevő múltam, hogy lett volna mit átadnom, csak – a szemét, irigy természetem miatt – nem adtam át a fiataloknak… :)))

          • Latabár

            Értem! De miért nincs olyan tehetség, akiért érdemes kimenni?! Gondolod, hogy a magyar anyák be vannak kódolva foci ellen, és csak vízilabdában, kajakban, kézilabdában stb. szülnek tehetségeket?!

            Tehát tudást átadni nem tudunk, csak azt elvárni?!

  • áfonya bácsi

    “Van egy stadionunk, amit én 2007-ben renováltam…” Szinte látom az Öreget, ahogy atlétatrikóban, kőműves dekoltázzsal rakja éppen le a férfi vécé járólapjait. :)

    • Pelso

      a nap legdurvább képe… :D

    • Csaba Horváth

      A ragozás úgy tűnik nem az erőssége… :D

      • kgyula

        Ezzel van a legkevesebb probléma. A hazudozásaival annál több….

        • Csaba Horváth

          Szólnak neki mondjuk felülről, hogy ez van, nincs stadion.
          Mi oka lenne hárítani, de igen, tuti, hogy lesz stadion? Egyébiránt a Stadion állami kézbe került úgy tudom..nyilván ott a szerződésbe le lett rögzítve, hogy a stadionépítés miatt vette át az állam…máskülönben aligha lett volna oka Hemingwaynek átadni. De lehet megint valamit rosszul értelmezek.

    • Sztefo

      Szerintem rémálmaid lesznek ettől :)

    • RW

      SÍROK.

      • áfonya bácsi

        De most tényleg… képzeld el, ahogy egyedül áll a sporttelepen, körbenéz: “Oh fuck, George, ezt is minek kellett bevállalnod… most akkor mivel kezdjem, a lelátóval, a büfével, a vécével, vagy a gyeppel? Megvan, először kitalálom hol legyen a háddög árus!”

        • Sanzi

          Bajszos Józsi osztotta a hátdögöt brit fiataloknak a tribün alatt… dumáltak is közben, hogy nincs a csávón műanyag kesztű, úgy fogdossa az orrát meg a pénzt… meg mást is…

        • Csaba Horváth

          :)

  • áfonya bácsi

    Szerintem a másfélmilliós játékosnál még Kosztára célzott. Ha Bobál Dávidra gondolt volna, akkor már nem hagyta volna a Fradi ellen sem játszani.

    • Csaba Horváth

      Szerintem meg sanszosabb Csábi Misi vagy Bobál Geri…mindekettő a képességei alapján a nagycsapatnál kéne hogy legyenek, mégis valahol félúton vannak az nb3-s keret és a kölcsönadás között…sőt! Talán azt, hogy az nb3-s teljesítmény az előcsarnoka az nb1-s szereplésnek pont azoknak mondta, akik fanyalognak és derogálónak érzik, hogy az MFA-s csapatba kell játszaniuk.

      • áfonya bácsi

        Ja hát ha nekik bruttó másfél misi nem elég, akkor nem nagyigényűek, hanem erőteljes önértékelési problémáik vannak… :)

        • kgyula

          Ezzel viszont nem lógnak ki a “magyar futballisták” megnevezésű sokaságból…

          • Latabár

            Lejjebb megírtam! A “magyar futballisták” megnevezésű sokaság”, az a te tükörképed..

      • László Papp

        Szerintem is ők eshettek ki a pikszisből,mert Csábi még az elején kispados volt,most már oda se került kábé egy hónapja,Bobál Geri meg talán kispados se volt még ebben a szezonban.NB3-ban Bobál 2 hete nem játszott,Csábi az utolsó meccsen nem volt a keretben.

    • kgyula

      No meg azért is valószínű, amit mondasz, mert Bobál már 22, Koszta viszont 21…
      Persze tudom, a tulajdonosnak a kérdései sem feltétlenül igazak.

  • Sanzi

    Én ezt úgy értelmezem, hogy valaki “fentről” szólt, hogy jobb lenne egy 11 milliárdos stadiont felhúznotok, kacsint, kacsint, kacsint…
    No Para!

    • Csaba Horváth

      Hát kétségtelen, hogy Hemingway nem tűnt kétségbe esetnek. :) Jó lenne már látni, hogy elkezdik az építést. :D

  • Döme Sanya

    Tartózkodók mindkettőt megnyomhatják?

    • Csaba Horváth

      Hatalmas informatikai művésznek kell lenned, hogy ez sikerüljön. :D

      • Döme Sanya

        Csak, hogy éles elmémet bizonyítsam, szavaz igent, majd másik néven belépsz, és nyomsz egy nemet.
        Az élet mindig egyszerűbb mint a képzelet.

        • Csaba Horváth

          Értem…tehát ha a bejegyzés mellett látok negatív jelzést, az a másik felhasználód? :D

          • Döme Sanya

            Na jó, mégis inkább ténylegesen tartózkodom.

          • Döme Sanya

            Persze erre is van egy megoldás, mostani néven nemet, a másikkal igent.

  • Lassie Tizenkilenc

    Egy nagyon nyomós dolgot mindig kihagyunk a számolgatásokból : Igaz hogy máshol többet fizetnek és apiac alapján…bla…bla…
    De egyet ne felejtsünk el : Ezek a fiatal játékosok egy olyan szakmát kaptak ingyen ( Az Öreg etette-itatta, iskoláztatta, elszállásolta,fűtés, és kapott a sportágon belül egy viszonylag modernnek nevezhető képzést ) amiből most minimum 1-2 milliót meg tudnak havonta keresni.
    Ha valaki beíratkozik egy egyetemre, az kifizet a 4-5 év alatt saját zsebből 3-5 millió Forintot mire eljut a diplomáig. A diplomát f elhasználva pedig el tud helyezkedni havi bruttó 350-400-ért. Tehát a megélhetése mellett több év eltelik a “jó” fizetése mellett mire kitermeli a diploma árát.
    Konklúzió : A fiatal focisták KUTYAKÖTELESSÉGÜK lenne visszaadni abból amit kaptak a klubtól (az Öregtől)
    Két opció az igazságos : Vagy kötelezően irjon alá 4 évet szar pénzért.Ezt felfoghatja úgy mint szakmai gyakorlat, ahol pénzt is keres és élesben rutint szerezhet ami jó ajánlólevél lehet majd máshol És utána mehet ahova akar.
    Vagy egyösszegben, napi áron fizesse vissza az elmúlt 4-6 év teljes oktatási és fenntartási költségét napi áron.
    Magyarul ha a 21 éves játékosnak nem felel meg a bruttó másfél milla pár évig, akkor húzzon valami retek csapathoz, írjon alá, és a klubnak fizessen vissza 15-20 millió Forintot…
    És akkor még nem is beszéltünk az oroszlános címerről meg apirosról és a feketéről….

    Ennyi

    • Döme Sanya

      és milyen igaz.

    • Turi Sándor Alex

      A hála Mo-on ma nem kategória. Talán azt kellene végiggondolni, hogy a Honvédnál ma egy csúcsvezető bérét keresi egy játékos. Még a Honvédnál is. Ha nem elég, el kell menni külföldre. Ja, oda meg nem kell? Csak felcsútra? Akkor meg oda. :(

    • Csaba Horváth

      Ezt hívják úgy lojalitás és a szakma iránti alázatosság.. :)
      Teljesen korrekt gondolatok.

    • Szurkoló

      Most telt le a 4 év szerintem.Ja az egyetemes példád azért nem jó mert ezek a fiatalok dicsőséget is szereztek nekünk a bajnokságokban kupákban.Mindenki nagyon örült a Puskás Kupákon és az összes többi meg hazai és nemzetközi meccseken.

    • László Papp

      Én majdnem 10 évig éltem Londonban,a munkahelyeimen alapvető dolog volt,ha elküldtek továbbképzésre a munkahelyem fizette a tanfolyamokat,viszont cserébe alá kellett írni papírokat,hogy a tanfolyam végétől számítva még legalább 1 évig ott fogok dolgozni,ha előbb eljövök,a tanfolyam árát levonják a fizetésemből.Előfordult olyan,hogy így tudták meg idő előtt,hogy hamarosan eljövök,mert visszautasítottam az egyébként nem olcsó tanfolyamokon való részvételt.

    • Latabár

      1; Nem ingyen kapták a szakmát! Ezeknek a gyerekeknek nagy része 5-6 éves koruk óta focizik, és olyan településeken kezdték, ahol a ráfordított költség / akár évi 2-300 ezer forint / 99%-át a szülő állta!
      2, Az Öreg nem a saját pénzéből eteti-itatja őket!
      3; Aki egyetemre iratkozott, az előtt is adott volt a lehetőség, hogy ezt a qrvajólfizető sportot válassza! + sokuknak esélye sem lehetett az egyetemre, mert a szülőknek nem volt rá 3-5 millió
      4;A 4 éves szar pénzért aláírnak
      5; Rendben, húzzon a f@xba, ha nem ír alá 1.5 milláért! De akkor, ha 1 tulajnak van bőr a képén irreális 150 millát elkérni egy játékosért / mert ugye teljesen jogos és rendjén való, hogy az Ő esze lehet a zsebben /,
      akkor pl. Ő is csengessen 30-40 %-ot visszafele egészen a szülőig! Merthogy 150 millát a büdös életben nem költött arra a játékosra 21 éves koráig! Milyen érdekes, hogy kérni egy játékosért az irreálisat lazán belefér, míg a játékos pofátlan, ha a hazai átlag alsó határát szeretné megkapni!

      • Szurkoló

        Itt a pont!.

      • Csaba Horváth

        1. Ez minden sport esetében így van. Csak éppen a büdös életben nem lesz belőled nb1-s focista, ha Múcsaröcsöge alsón focizol 14 éves korodig, és utána nem mész egy nagyobb csapatba/akadémiába.
        2. Az Öregé (most tök mindegy, hogy a cégénk keresztül) az MFA. Igen…az MFA kap állami támogatást, de azt ugye a fiatalokra költi. Vagyis ha nem lenne MFA, akkor állami támogatás sem lenne…akkor mégiscsak az öreg eteti-itatja, képezteti őket.
        3. Na ennél a pontnál nem értem mit akarsz kihozni. Valószínűleg azt, hogy azért ment focizni az MFA-ba 14 évesen, mert a szülei tudják majd az egyetemét fizetni. Mi van?
        4. 18 évesen nulla nb1-s mérkőzéssel a hátuk mögött, kvázi pályakezdőként mégis milyen szerződést kéne aláírniuk?
        5. Ha szarért-húgyért adja el Hemi a játékosokat, akkor egy lúzer, aki kiárusítja az értékeit fillérekért, ha talál egy csapatot aki százmillákat ad a játékosért, akkor meg egy szemét lehúzó, aki a játékosain keresi magát degeszre? Mi van már megint? A játékos, ha eladják, akkor kap aláírás pénzt, magasabb fizetést (különben nem váltana). A 150 millió azt jelenti, hogy a másik klubnak ennyit ér meg a jog, hogy az adott fiatal náluk játszon…a játékos fizetése az már az új klub és a játékos privát ügye.
        De azért ne feledjük, hogy ahhoz a játékost 150 millió forintot (vagy többet) érjen, ahhoz kell egy erős csapat, kellenek eredmények, amihez hozzáadódik az adott játékos teljesítménye. Vagyis, ha az adott játékos nincs felfutattva a nagycsapatnál (ahol dolgozik egy profi edző és a stábja, orvosok, masszőrök, stb.), akkor a büdös életben nem fog 150 millát érni a játékjoga. Vagyis lehet, hogy mondjuk egy Bánó-Szabó sokkal gyengébb, mint Jelena (nem biztos, csak példaként mondom), de mivel Bánó-Szabó szépen fel lesz építve, így évek múlva eléri a 150 millás árát, Jelena meg – független attól, hogy esetleg jobb játékos mint Bánó-Szabó – valószínűleg eltűnik a süllyesztőbe. Na ezért van pofája elkérni ennyi pénzt egy játékosért.

        • Latabár

          1, Mindegy! A tény az tény: nem ingyen kapta!
          És ha ma nem focizol 14 éves korodig “Mucsaröcsögén” / amit addig, és még az akadémiai időszaka alatt is vastagon finanszíroz a szülő, akkor most még ennyiről sem beszélhetünk! A végén még kihozzátok, hogy az akadémia üzemeltetői karikatív szervezet! Nem csinalnák, ha nem érné meg nekik!
          2, Igen, az Öregé az Mfa. Viszont ma, nem a saját pénzét költi etetésre, itatásra!
          Igen. Ha nem lenne Mfa, akkor nem lenne állami támogatás! Ha pedig nem lenne állami támovatás, már Honvéd sem lenne! Legalábbis nem Hemnway kezeiben.
          5, Nem érdwkel ki mennyit húz le a másikból, mennyit kér a másiktól!
          Csak aki valóban zsebben hordja az eszét, az ne lásson, de főleg ne zsaroljon meg másokat!
          3, Itt arról volt szó, hogy egy egyetemistának 3-5 millióba kerül a diploma.Erre írtam, hogy ma sok szülő ezért nem tudja diplomáztatni a gyerekét, viszont az, hogy Hemingway Mfa-jáig eljutottak, nem sokkal került kevesebbe nekik.
          4, 18 évesen milyen szerződést kéne aláíratni velük 0 Nb-s meccsel?! Nem tudom. Mondjuk hasonlót, jövedelemarányosat azzal, mint amilyet Ő ír alá egy másik klubbal, amikor eladja, pl 0 nb-s meccsel a lábában!

          Mondjuk azt jó lenne tisztázni, hogy nem Hemingway működésének személyének vagyok ellene!

      • RW

        3-5 millió a szülőnek az egyetem? Hát, nem tudom. Igaz én pestiként itt végeztem, de azért a szüleimnek mindez nem ennyibe került. ne essünk át a ló túlsó oldalára…

        • Latabár

          Mivel estünk át a ló túlsó oldalára? Az összeggel, vagy a szülővel?

        • Sanzi

          Hány éve is végeztél?
          Én 2006ban végeztem és nekem is havi 140e vel, 1 misi fölött volt! Ja és én is Pestiként, Pesten!
          A 3-5 millió egyátalán nem elrugaszkodott 2017 ben!

      • ius

        2011 körül jött a Tao addig zsebböl fizette az öreg az akadémiát.

        • Latabár

          Jaja!
          Azóta meg szinte semmit! Nyugodj meg, akkor is tudta mit miért csinál, és ma is tudja. Hidd el, nem deficites! Az Ő esze, elejétől fogva a zsebében van!
          De nincs is ezzel semmi baj!
          Csak akkor, ha a “munkásai” is így gondolkodnak néha, akkor ne alázza őket, hiszen “volt kire ütniük”
          Ráadásul nem vagyunk ott közöttük.
          Gyanítom, mindkét félnek van igaza, alapja arra, hogy “háborogjon”

          • Sanzi

            Ne hasonlítsd össze Hemi motivációját, cselekedeteit a ladarúgókéval!
            Hemi üzletember! amit nem is űz rosszul! Az ő motivációja a miné kisebb befektetéssel, minél nagyobb haszonra szert tenni! ezért őt nem lehet “csak” fikázni!
            A focisták, meg pont fordítva kellene működniük! Nagy befektetés, elején lassú, később gyorsan növekvő fizetés! Sajnos a gondolkodással van a baj!!!

          • Latabár

            Hol kezdődik az “eleje”?! Mit jelent az, hogy “lassú növekedés” a fizetésben?!
            Mikortól kezdődhet a ” gyorsan növekvő fizetés”?! Mit jelent ez nálad számszerűsítve?!
            Az orvosnak is ezt mondod?!
            Vagy ott is korhoz kötöd a parát?!

    • kgyula

      “És akkor még nem is beszéltünk az oroszlános címerről meg apirosról és a feketéről….”
      Az neked fontos, meg nekem. A játékosok közül meg csak azoknak, akik eleve ilyen környezetből kerültek a klubhoz.

    • CS.A.K.

      Gigalike!

  • Sanzi

    Most láttam, hogy Jelenát kölcsönadta a Paks a Csákvárnak… Jelena, Jelena… lettél volna türelmesebb…

    • Csaba Horváth

      Annak a Csákvárnak, aki – telepakolva felcsúti titánokkal – éppen a kiesés ellen küzd a másodosztályban….

      • László Papp

        Tőlünk is ketten igazoltak oda nyáron Gajda Márkó és Major Barnabás,de nem emlékszek rá,hogy a nevükkel találkoztam volna bármikor is az összeállításban.

    • László Papp

      Pakson nem volt jelene. :)

      • Csaba Horváth

        Nem volt jelen a Jelena.

        • Sanzi

          Daru már gólt is szerzett a Paksban!

          • A69W

            Nem is egyet:) Szép lassan beindul hidd el!

          • László Papp

            Nagyon sokáig volt sérült.Mielőtt lesérült,csak összejött neki huszonvalahány gól az NB2-ben egy idény alatt.Még fiatal,fel tudja magát építeni,a fizikuma megvan neki.

          • A69W

            Teljesen egyetértek és “fejben” is ott van a srác, én nagyon sajnálom, hogy így elkótyavetyéltük.

          • belos

            23 évesen nem fiatal már egy játékos.

          • László Papp

            A magyar NB1-hez képest az életkora még mindig a nagycsoportos óvodás kategória,ha azt nézzük,hogy 2-3 éve kezd egy U21-es válogatott úgy kinézni,hogy abban nagyrészt NB1-es játékosok játszanak és nem ifi bajnokságban vagy NB3-ban edződők.Persze 23 évesen már nem a 18 éves kategória,de azért még mindig sokkal könnyebben jön vissza egy hosszú sérülésből ,mint egy 30 fölötti játékos.

          • belos

            az lehet. de aki 23 éves korára nem tudott stabil nb1-es játékos lenni, az jó eséllyel soha nem is lesz az.

          • László Papp

            Vannak jópáran,akik mondjuk 26-27 éves korukra érnek be,mint pl Varga most a Fradiban (előtte őt is sokat padoztatták),de az tény,hogy egy 23 éves játékosnak,főleg ha NB1-es csapatnál nevelkedett,annyi idős korára már legalább a 100. első osztályú meccsét kellene ünnepelnie.De ha mondjuk megnézel egy Fradit,Vidit,felcsútot,mekkora esélyük van erre?Újpesten,mivel megint igazolhattak,7 külföldi jött a nyáron.Mezőkövesdre szintén 7 légiós,Balmazra 6 külföldi.Nagyon kicsi az esély.Igazából marad egy MTK,Vasas,Kispest,Paks,Haladás,Diósgyőr,Debrecen 7-es,viszont Debrecenben is az idén Herczeg alatt kezdő játékosok 1,5-2 évet játszottak NB2-ben és már 21–22 évesek.

          • belos

            Varga ennyi idősen bajnok lett a Győrrel, ahol alapember volt. Daru ettől a paks kispadján nagyon messze van.
            Amúgy értem amit írsz, de érdekes módon a szerb/horvát fiatalok nem sírnak a külföldiek miatt, hanem összeszorítják a fogukat és kiszorítják a konkurenciát. Magyarországon ez a baj, bár azért van jó példa. Lásd Zsótér tavaly. Sírhatott volna ő is az őszi félmeccsek miatt (szinte végig csere volt,mint Prosser), de ehelyett tavaszra alapemberré verekedte be magát és bajnok lett. Baráth ugyanez, évek óta konkurenciával kell küzdenie (Ignjatovics, Lovrics, Kamber, King, Lackó stb), mégis mindig beküzdi magát.
            Az ilyen játékosokból kellene több. Tökösség, csibészség. Puskásék is ezért lettek nagyok már nagyon fiatalon (de Messi, Ronaldo is…) mert nem sírtak, hanem tanultak és kiküzdötték maguknak a helyet. Akitől 23 évesen még azt várjuk, hogy hátha bekerül egy Paks kezdőjébe, azt már megette a fene.

          • László Papp

            Utána néztem Varga karrierjének:
            Youth career
            2006–2007 MTK
            Senior career*
            Years Team Apps (Gls)
            2008–2012 Brescia 1 (0)
            2010 → Újpest (loan) 12 (1)
            2010–2011 → Foggia (loan) 21 (2)
            2012–2015 Győr 75 (20)
            2015– Ferencváros 69 (23)

            18 évesen leigazolta a Brescia,ahol 4 év alatt 1 tétmeccset játszott,folyamatosan kölcsönadták.20 évesen játszott 12 meccset Újpesten,gondolom egy fél évre adták kölcsön,aztán legközelebb 22 évesen jött haza,de akkor végleg,majd két év alatt játszott 36 bajnoki meg 7 kupa meccset,szóval ő se volt az az állandó játékos.De az igaz,hogy a bajnoki cím évében játszott 27 meccset,utána viszont 28,11,13,30 meccses szezonjai voltak és az elmúlt szezonban is csak 17 bajnokin játszott,most azt az évi néhány kupameccset nem számoltam bele,de látszik,hogy az ő karrierje is egy nagy hullámvölgy (az utolsó 5 éve átlag 20 bajnokival,az idén ezt túl fogja haladni,ha nem sérül le vagy nem adják el télen),ahol most éppen erősen mászik felfelé.Szóval azért ez erősen sokmindentől függ,hogy 23 éves korára ki lesz stabil kezdő meg utána is ki marad az.Nálunk is voltak Délczegek,meg Ivancsicsok,akik 23 évesen stabil kezdők voltak,aztán néhány évvel később látjuk vagy éppen nem,hogy mi lett vagy mi nem belőlük.

  • László Papp

    Közben megkaptuk Bognárt ismét a Vidi ellen,ráadásul most nem is a Bozsikban fújhat ,illetve nem fújhat a sípjába,kinek kénye.kedve szerint.Remélem,nem az a “pártatlan” bíráskodás lesz,mint a májusi meccs 1. félidejében.AZ MLSZ-ben már előre dörzsölik a tenyerüket a borítékolható nekünk kiszabott 6 számjegyű bírságra a játékvezető ténykedése miatt.

  • Én úgy gondolom, hogy Bobál baloldalra állítása edzői tévedés volt (ha nincs más a dolog mögött) másrészt meg nagyon sokan úgy gondoltuk, hogy váltania kéne Botival. Ez nem történt meg. Nem írnám egyértelműen a vereséget Bobál nyakába, Evdm-et sokkal jobban okolom érte. Nem tudom, hogy milyen fizikális és gyorsasági fejlesztés folyik az edzéseken, de sebességben néhány csapattal szemben gyengébbek vagyunk, ez biztos. Reakcióképességben azt hiszem álljuk a versenyt. Mentségére legyen mondva Bobálnak, hogy a második gól után, nagyon ki volt akadva magára, ököllel verte a talajt…(sokadszorra néztem meg az összefoglalót…)

  • áfonya bácsi

    https://uploads.disquscdn.com/images/58035feb6293fd4c6cc78e80335f92333b48a4c64d5f88cbc0cf2302f50db630.jpg
    A névrablók buszvezetője is bebizonyítja, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok. :)

  • 58914020 .

    Hát, ez egy elszomorító nyilatkozat volt …. Gyakorlatilag ezzel eldőlt, hogy Bobáléknak búcsút inthetünk.

    Szombathy Műsorvezető Úr utolsó megjegyzése árulkodó volt, valószínűleg hallott pletykákat, hogy a Felcsút próbálkozik Bobálnál. Tartok tőle, hogy amilyen sunyik, egyszerre igazolják le a két Bobált annak érdekében, hogy ott kössenek ki.

    Nagyon sajnálom, nagyon megszerettem a Bobálokat… :( :(:(

    • Latabár

      Na! És akkor k.pja be a 21 éves, meg mindegyik fiatal aki az eszét a zsebében hordja, mert itt elvek vannak!
      Nem.adok nekik akkor sem 7 ezer eurót, amivel tuti megtarthatnám még 3 evre a válogatott szintű tehetségemet!
      Inkább hozok Villámot, deákot, latifut, danilót, 5 ezerért.
      Persze teljesen más a szitu, ha nem a hiszti, hanem egy komoly kivásárlási ár vezérli!
      De, mint tudjuk, ebben az esetben nem erről van szó.

      • Tibor Fehér Első

        Megcsinálja megint a Hidi projectet.Aztán majd (Pölöskéi),hoz helyette/tük ingyen egy sérültet,vagy 2 Vaterast.

      • CS.A.K.

        Figyelj, akkor álljad te a fizetésüket lécci!

        • Latabár

          Én / is / állom!
          Hemingway pedig ma már nem, miközben nyereséges!
          Tehát, még a nyereségének is előmozdítója vagyok…

  • 58914020 .

    EGy másik több mint érdekes futball-interjú:

    http://index.hu/sport/futball/2017/09/21/interju_kovacs_attila_mlsz_elnok/

    “Egyszer már azt is leírhatnák, hogy amikor az angolok kaptak tőlünk egy hatost, náluk addig a percig ugyanilyen akadémiák voltak, mint most nálunk vannak. Ők akkor rájöttek, hogy nem szabad a gyerekeket kivenni a szülői közösségből, a barátaik közül, hanem ott kell hagyni a tehetségeket, ahol vannak, hogy minél több gyereket vonzzanak maguk után. Ugyanis ha egy csapatban valakinek labdája van, ő csapattag lehet az utcán, aki meg jól tud játszani, azután mennek a többiek.”

  • Kicsipest

    Akkor lehet árulni a bérleteket a tavaszi szezonra is a Bozsikba! (Van egy olyan érzésem, hogy mi még a következő szezonban is a Bozsikban fogunk játszani.)

    • A69W

      Azt hiszem arra hogy ez a 11 milliardos stadion blöff vagy sem csak majd a választások után kapunk bizonyosságot.
      Legkésőbb 1 év mulva ilyentájt már tudjuk, hogy mikent döntött a legfőbb hatalom a stadion és a klub léte, jövője tárgyában.

      • Thibby

        Szerintem már tudjuk….

  • Szakáll

    Szerintem akinek nem elég 21 évesen havi másfél millió forint, az elfelejti, hogy melyik ország bajnokságában játszik.

    • CS.A.K.

      Kurvára egyetértek! Kibaszott nagy igények vannak itt, igaza van Hemingwaynek! Tegye fel itt a fórumon az a kezét, aki bruttó 1,5 misit keres fizetésből havonta, bejelentve fehéren! Én jelentkezem, hogy nem, pedig cégtulajdonos és vezető vagyok! Hát a lomposba gyerekek, most tényleg!

      • Szurkoló

        Ha jól csinálod a dolgod osztalékkal összejöhet a fizu!Mint cégtulajdonos gondolom van vagyonod ami a cég és ha abbahagyod a munkát ennek a gyümölcséből meg tudsz élni!A fizetéseket a piac határozza meg !Ha egyenes lenne a tulaj elmondaná mennyit kért a 21 éves játékos még mielőtt keresztre feszítitek!Ja és Te nem vagy sportoló!

        • CS.A.K.

          Tényleg nem! De tanultam 24 éves koromig, becsülettel dolgozom, befizetek az államkasszába minden adót és járulékot és lehetetlen kigazdálkodni ekkora fizetéseket! Tudom, ez az én bajom (bénaságom) de eltartunk még 15 embert! Ennek ellenére nem verem a nyálam, mert így is elégedett vagyok! Egy focista meg el van szállva 10km – re a valóságtól! Majd kérdezz meg egy vidéki családapát, aki napi 12 órás műszakot lehúzva rabszolgaként hazavisz nettó 150 ezret, mi a véleménye a szegény focisták sanyargatóan kevés fizetéséről! Ámen.

          • Szurkoló

            Vidéki vagyok !Tudom mi az amikor minimálbérből élsz!Nem a szegény focistáról van szó ebben a szituációban hanem arról hogy senki nincs tisztában a valódi bérekről ebben az esetben és az Öreg szeret szerepelni és a zsebét tömni!Rossi is ezért ment el gondolom ő sem dupla fizetést kért és már márciusban tudták hogy el fog menni mégis a szemünkbe hazudott hogy még tárgyalnak!Ennyi!

          • CS.A.K.

            Pont Hemingway az aki nyíltan vállalja, a Honvédban mettől – meddig vannak a bérek. Van egy plafon és kész, szerintem ezt a játékosoknak is elmondja! Ez minden gazdálkodó szervezetnél így van, ilyen a magánszektor, ahol magadnak kell mindent kitermelni! És hidd el, legálisan ilyen bérek nem jönnek ki. Az, hogy nyereségesen akar működtetni Hemingway, az nálam jó pont, mert Ő nem kap a haveroknak járó odairányított végtelen pénzekből. Hallottam, hogyan működnek ezek a csatornák. Én is fogom sajnálni, ha elmennek a tehetségeink, de pofátlanság állandóan a béreket “feljebb pumpáltatni” mert én már “kurvajó focista” vagyok alapon!

          • Szurkoló

            Igazad van!

          • Sztefo

            Azért ezt árnyaltabban kell nézni szerintem.
            Ha rögtön márciusban ország-világ előtt közli, h Rossi elmegy, akkor biztosan nincs ilyen tavaszunk, mert gyengül Rossi pozíciója a játékosokkal szemben (ne feledd, Magyarországon vagyunk, és a valódi profi szemlélet még gyereklábakon jár…), és onnantól nem úgy teljesít egy-két játékos, plusz a klub alkupozíciója is gyengül sok tekintetben akár játékosokkal akár más klubokkal szemben, arról nem is beszélve, h mindenfajta szerencselovag ajánlgatta volna magát vagy kedvencét edzőnek.
            Stratégiai döntést hozott, nem árulta el, és Rossi se nagyon korrekten, h elmegy a Maestro.

          • Tibor Fehér Első

            Stadion,Koszta,Rossi és mindennap más.Engem nem érdekel pld hogyha valaki folyamatosan hazudozik,hogy azt miért teszi!!!

          • Latabár

            Ugye nem vagy olyan kib.szott naiv, hogy elhiszed, a játékosok nem tudtak semmit Rossi távozásáról?!!!!!!!!!
            A Te írásaidat szeretem a legjobban itt, az összes közül! De, ahogy ehhez a témához viszonyulsz, az ultra gáz!

          • Sztefo

            Mármint Rossi távozásához?
            Akkor viszont a játékosaink is komoly arccal hazudtak ezerrel, nem csak Hemi!
            A legtöbb játékos azt mondta a bajnoki döntő utáni napokban, h hidegzuhanyként érte, h Rossi elment, illetve 1-2 azt állította, h a bajnoki döntő hetén mondta el neki a mester, közel sem márciusban.
            Még csak nem is szivárgott ki semmi ilyesmi a jól értesültektől március, április folyamán, h Rossi távozna, vagy csak én maradtam le valamiről.

          • Latabár

            Merték volna elmondani….
            Igen a végén tudták meg, hogy megtörtént ténylegesen a szerződésbontás.
            Tudod, ez olyasmi, mint amikor rád jön a szükséglet, de nincs rá lehetőséged azonnal elvégezni!
            Érzed sokáig, de a csattanóra a végén kerül sor! ;)

            Tudod,.rá vannak kényszerítve a ferdítésre! Ha nem érted miért, akkor olvasd újra ezt a posztot..

          • Szakáll

            A játékosok mondták. Ebből lassan az lesz, hogy mindenki hazudik, csak te nem.

          • Tibor Fehér Első

            Nagy stratéga.Hidit ingyen,helyette az évek ota sérült Pölöskéi, bika fiatal Koszta helyett a feleve nem játszó 10evvel oregebb Dagilo.Stratégiai veszteség alsohangon 500e€.A Rossit nem szamszerusitem,mert az simán lehet milliós is hosszútavon.

          • Sztefo

            Nem azt mondtam, h nagy stratéga, honnan vetted ezt?
            Egy adott kérdésben hozott egy stratégiai döntést, hogy most rossz vagy nem, azt döntse el mindenki saját maga.

            Nekem is egy rakás döntése, kommunikációs stílusa stb szúrja a szemem, csak én úgy vélem, mindent árnyaltabban lehet nézni.
            Pont ezért mondom, nem csak ő tehet minden rosszról, és nem csak a játékosok tehetnek a sikereinkről.

          • Tibor Fehér Első

            Az nem stratégiai döntés,hogy a kurva komoly edzőt,aki bőven megtermeli a vérét,februárban egy olcsójánosra cseréled.Az egy ártalmas dolog a clubnak.

          • Szakáll

            Hidinek lejárt a szerződése és nem hosszabbította meg, tett annyit a klubért, hogy megérdemelte a spanyol szerződést. Koszta menni akart, hogy biztosan több lehetőséget kapjon, valószínűleg nem ingyen ment. Mit kellett volna csinálni, erőszakkal itt tartani padozni? Danilot annak idején nagyon sok pénzért adtuk el, most meg ingyen jött vissza. Pölöskei is ingyen volt.

          • Latabár

            Ahan! Szóval 1 Hidy jól csinálta, ráadásul tett annyit a klubért!?
            Mennyit tett?!
            Mi a mértékeszköz?!
            A pofa?!
            Egyiknél Détárizunk, meg majd ha folyamatosan a bajnoki címért megyünközünk, a másiknál meg elég a 10 év?
            Akkor ennyi erővel a pl Nagygeri is megérdemli, hogy ne akarjuk megtartani…😞

          • Szakáll

            26 éves, nem 21. Az pont plusz 5 év.
            Semmi köze a “pofához”, nem is értem, hogy ezt hogy gondolod. És azt sem mondtam, hogy valaki jól csinálja, valaki meg nem. Kicsit tán túlpörögtél, nézd meg, hogy mire válaszoltam… :)

          • Latabár

            Várd ki a végét! Nagyon leragadtatok a 21-es számnál!
            Ebben is ügyesen szónokol az öreg!
            Pontosan annyi infót tárt csak a nyilvánosság elé, amennyi őt avatja szentté!
            A pofára minősítést arra értem, hogy néhányan azt állítjátok, hogy Hidi megérdemelte, hogy az öreg nem zsarolta, mert már Ő letett valamit az asztalra, mert itt volt 10 évig…
            Az első akadémisták is 10 éve vannak itt!
            Csak figyeld a reakciót velük szemben a jövőben!
            Ezért kérdeztem Tőled, hogy mi alapján ítelkezik a tulaj? Pofa?!
            Túlpörögtem?
            Pedig úgy érzem, nincs még vége ennek a sztorinak sajnos
            Addig is inni kellene 1 sört… ;)

          • Tibor Fehér Első

            Mondta az öreg.

          • Szakáll

            Mit mondott? :)

          • Tibor Fehér Első

            Ez nem egészen így van,mert ha egy ilyen piackepes jatekosnak(vitte volna a fél nb1)adsz 150e€-t,aztán eladod 250-ért,amit vigan kifizetnek,az rendben van.A poloskei meg sérülten,csak azért mert ingyen van??????

          • Szakáll

            Nem akarok trollkodni, de ez miben cáfolja meg az általam leírtakat? :)

          • Tibor Fehér Első

            Miért kellett volna a Kosztanak padozni?!Nehogy a nem létező fiatalszabalyt emlitsd,amikor a Danilo tizzel több!Lovric,Kamber helyett az Kosztaval kellett volna hosszabbítani,a Pölöskéi gépeket meg meghagyni másnak.Fizessek azok.

          • Tibor Fehér Első

            F éléket

          • Szakáll

            1. Nem én vagyok az edző. Talán kérdezd meg Rossit és EVDM-et, hogy miért nem fért be a kezdőbe Koszta.
            2.Nem én vagyok Koszta. Talán kérdezd meg őt, hogy miért vágyódott el. (Van erről egy interjú…)
            3.Danilo sem stabil kezdő.
            4.Pölöskei sem lesz stabil kezdő, már csak azért sem, mert szerintem soha nem fog teljesen felépülni a sérüléséből.

          • 58914020 .

            Szerintem ez egyáltalán nem magyar jelenség, külföldön még felháborítóbbak a focista fizetések.

            A munkádért riszpekt!

          • CS.A.K.

            Lehet, csak ott más az életszínvonal és a gazdasági háttér is!

          • Latabár

            Ezek meg tanultak, és kitartóan sportoltak mellette 5 éves koruk óta. Míg az, aki most sajnálja tőlük a fizut, annak nagy része nyomkodta a számítógépet, h.kizott a haverjaival, vagy éppen nyugodtan tanult otthon a következő napra, stb.
            Addig ezek télen, nyáron a dagonyában, 1000 fokban a sok barom felnőtt ordibálása mellett bróbálták csinálni azt, amit szeretnek, vagy amit rákényszerített a szülő!
            Hétvégéik nem voltak, mert tornákra jártak! Ha a suliban bármilyen sportrendezvény volt, őket rángatták, mert úgye ők sportosak!
            De másnapra ugyan úgy fel kellett készüljön elméletből, mint a többi lusta v prominens gyereknek.
            És lehetne sorolni a végtelenségig!

            Viďéki családapaként írom, aki épp hogy 150-et keres közel negyven év után!

          • CS.A.K.

            Értem amit írtál, de ezek szerint akkor az ő munkájuk több mint 10-szer annyit ér 21 éves korukban, mint a tiéd 40 év munkaviszony után? Ha esetleg megütnék (nem Messi vagy Ronaldo sicc!) Détári szintjét, talán-talán! De hol vannak ők ehhez? Most összejött a bajnoki cím, amelynek mint egy szaros gyerek a kisautónak úgy örültem, de nem arról szól a történet, hogy 4-5 éve folyamatosan a bajnokaspiránsok vagyunk!

          • Szurkoló

            Látszik hogy irigy vagy a fizetésükre!
            1. ha pénzt akarnának keresni akkor elmennének külföldre ők is egy negyed osztályba ahol minimum 5 ezer eurót keresnének és a meccspénz is 750 euró.
            2.azért van itt hogy te örülj a győzelmüknek és egy jó napod legyen nem egyszer hanem sokszor(annak is örülsz amikor kifest a festő de nem sokáig minimálbérért)ENNYI A KÜLÖNBSÉG

          • CS.A.K.

            Nem jól látod…nem vagyok irigy a fizetésükre! Én kevesebbel is boldogan elvagyok a családommal (2 kiskorú gyereket nevelek) és nem pofázok állandóan pénz miatt! Ezek a gyerekek (mert még azok fejben) halvány lila fingpárát sem tudnak a való életről, nekik egyből a zsozsó, csillogás, laza élet képe lebeg a szemük előtt 1 jó szezon után! És nem értem azokat, akik ezt “bevédik”! Arról már nem is beszélek, hogy egy közepes külföldi bajnokságban sem tudnak kimagaslani a nagy profizmusukkal!

          • Szurkoló

            Akkor honnan tudod hogy mi van a háttérben talán a tulajdonos zagyva beszólásaiból?A közepes külföldi bajnokságról meg akkor beszéljünk ha ez bekövetkezik lásd Hidi is csak úgy tudott elmenni hogy lejárt a szerződése.Mivel van két kiskorú gyereked és biztos vagyok benne tisztességre becsületre neveled őket miért feltételezed azt hogy más nem így van vele!

          • CS.A.K.

            Dehogy feltételezem! A mondanivalóm lényege a talajtól erősen elrugaszkodott anyagi igények támasztása a tulajdonos felé a játékos(ok) részéről! Vállalom a véleményem, legyen akármelyik saját tehetségünkről is szó, ne a pénz legyen az első számú motiváció/hajtóerő/klubkötödés totemoszlopa! Erről beszélek…

          • Szurkoló

            “talajtól erősen elrugaszkodott anyagi igények “ez mit jelent tudod mennyi volt az összeg amit kért a játékos??Az is előfordulhat hogy minimális volt az eltérés!

          • Latabár

            Nyugtával a napot!
            Azt mondod, két kiskorú gyereket nevelsz?
            Remélem az egyik fiú, és akkor Ő lesz az, aki a Következő Détári lesz, aki lojális lesz a klubhoz, az átlag fizu ötödéért! Úgy is annyira tudjátok mondani, hogy a mostaniak milyen tehetségtelen sz.rok, de a pénzt azt szeretik, hogy előtted/ előttetek a lehetőség a bizonyításra!

          • Latabár

            Nem így kell felfogni!
            Az amit ők végeznek, az más, mint az enyém!
            Ennyi erővel azon is lehetne csámcsogni, hogy a diplomás miért keres 2- 3-4-szer annyit mint én?!
            Csak azért, mert ő tanult?! Bocsánat, de addig én meg húztam az igát! Vagy az az ember, aki a lapát, kapa végét fogja, az ennyivel kevesebbet ér, mint az aki egész nap fogja a fingot az irodában ülve, csak azért mert diplomás?! Nagyon-nagyon sok diplomás nem ér 1 fabatkát sem, csak őket 1 szűk környezet minősíti, ezeket meg ország világ cseszegetheti, mert “közszereplők”!
            Neeem gyerekek, ez nem így működik! Lehettem volna diplomás, nem tettem érte semmit!
            Lehettem volna focista, de lusta voltam hozzá, és tehetségtelen!
            Lehettem volna politikus, de nincs hozzá bőr a pofámon!
            Lehetttem volna vállalkozó, de nincs hozzá merszem! Maradt a “kapa”…
            Soha eszembe nem jut, hogy bárkitől is sajnáljam amilye van!
            Hagyjuk már a Détárizást, meg az ilyen fasz hasonlítgatásokat!!
            A Détári szint ma 100 millákat keres külföldön. Ezek nem Détárik, ezért keresnek 1 millát..

          • Szakáll

            Vagy lehettél volna a Honvéd tulajdonosa is, de nem lettél…

          • Latabár

            Igy van! Lehettem volna, de nem lettem!
            Vagy lehettem volna szponzor, de nem lettem. És milyen jó, mert akkor a Honvéd szponzora is szerettem volna lenni, de az meg a tulaj miatt nem lehettem volna!
            / még a végén belelátnék dolgokba../

          • CS.A.K.

            Igen, diplomás vagyok, de nem ezzel szoktam kérkedni! És ne általánosíts kérlek! Ügyvezetőként felelek a sajátomon kívül 15 másik család megélhetéséért, miközben fél lábbal a börtönben vagyok mert mindenért én felelek úgymond, nem szórakoztató showműsort készítünk! De mindegy, ezek már nem ide tartoznak. Te körömszakadtáig bevéded a játékosok túlzó igényeit, Te így látod. Semmi gond, de van másik oldal is. Én ezért szóltam hozzá, mert többnyire a “munkaadó” tulajdonost ekézitek! Belőled ez indokolatlan indulatokat eresztett ki! Nem kellene! Szép napot!

          • Szurkoló

            ” És ne általánosíts kérlek! “Szerintem neked sem kellene.
            Ügyvezető vagy.15 embert foglalkoztatsz és szeretnéd hogy az alkalmazottaid együtt maradjanak de mivel a szerződésük hamarosan lejár és ez a pár EMBER kell a vállalkozásodhoz hiszen egy projektben vagytok.Gondolom leülsz velük és elbeszélgettek.Mivel tisztában vagy a lehetőségeiddel te döntesz arról emelsz-e megéri ez neked vagy nem.Természetesen határokon belül te is tudod mennyit keresnek más cégnél hasonló munkakörben.Itt is így történhetett de számomra ez akkor lenne elfogadható ha elmondta volna azt is mennyit kért a 21 éves fiatal mert így ország -világ előtt elhintek valamit ami a köznép számára felháborodást okoz!

          • CS.A.K.

            A közös megegyezésben igazad van! A normális hangvételű megbeszélésben is! Így kellene, hogy legyen normális emberi helyeken! Nem tudjuk, mennyit kérhetett, ok. Viszont az 1.5 MFt Magyarországon így is nem átlagfizetés kategória. Hemingway legalább ezt nyilvánossá teszi a többiekkel ellentétben, ahonnan 8-9 milliókról hallani! Ez szerintetek normális/reális? Mármint a pénz amit kapnak! Biztos, hogy nem…

          • Szurkoló

            Ebben az esetben igen reális mert ez az átlag kis hazánkban .

          • Latabár

            Nem találom, hol általánosítottam?!
            Ha megis így tettem, természetesen elnézest kérek a tisztelt kivételtől!
            Fogalmazasi hiba volt!
            Én a tulajdonos részéről az elvet, a zsarolást ekézem, a harmadik fél / tehat mi , hozzászólók / részéről pedig a mások zsebében turkálás előszeretetét ekézem.
            Igen. Míg sokakban, jó magyar mentalitastól vezérelve, a másik fizetése váltott itt ki indulatot, addig bennem a zsarolás ill. a hagyományos magyaros mentalitás!
            Persze ettöl még Neked is szép napot!

    • Ray

      Egyetértek. És egy szezon jó játék után már csillagászati összegeket kérnek. Én sem adnám meg nekik. Ha évről-évre dobogón végeznek és nemzetközi szinten évente minimum El. csoportkör akkor igen.

      • CS.A.K.

        Szívemből szóltál!

  • András

    Emberek!
    Egyértelmű, hogy Bobálról beszél!
    Koszta nem lehet, hiszen nem azért küldték el innen, mert fizetését kevesellte, hanem azért mert nem játszott volna eleget!!
    21 éves játékos Gazdag van még, viszont a video chaten kérdezett róla valaki( mit gondol róla milyen emberileg) akkor azt mondta az öreg, hogy az egyik kedvence, szerény jó képességű 2 évig van még szerződése a Honvéddal, na meg játszik is!
    Bobál nem játszik, lejàr a szerződése nem írt alá új szerződést! Pont a Fradi meccs után nyilatkozta ezt totál egyértelmű, hogy Bobálról beszél, de nem is értem mi a csodálkozás a részetekről, pontosan ezért nem kapoodnak utánuk a klubbok, mert mind a kettő olyan fizetést akar, mintha többszörös felnőtt labdarúgó lenne!!! Megy a Buzi Botkázás, aki nem a pénz miatt ment el gyanítom, mert amúgy is tele lehetnek!! DE Bobál Dávidunk is szó nélkül menne a Fradiba, ha hívnák nem maradna itt klubhűség gyanánt, akkor majd neki is kiabáljátok, hogy Buzi Bobál?!

    • 58914020 .

      Ne legyél naív!

      Nézd meg a srácok, főleg Botka barátnőjét…. Hidd el, hogyha jön egy ilyen nő, neki kell majd a tengerparti nyaralás, a rongyrázás…
      Kovács Kálmán már megmondta a tutit erről… Ma szűkös körülmények él, a nő már évtizedek óta nincs sehol…

      El vannak ezek szakadva a valóságtól

      • András

        Ez nem negatívság!
        Bobál Dávidék régen is és most is el voltak szállva maguktól! Valaki említette, hogy szerinte a mostani játékát látva nem volt pofája annyit kérni, szerintem meg kért az Öreg pont ezen húzta fel magát, ezért írt nyilatkozott ilyet pont ezért!! Nem játszott jól, meccs ment el rajta de neki nettó 1,5 millió kevés!
        Láttam már Botka nőjét, láttad már az édesanyja vagy Endre autóját? Nem hiszem, hogy a Fradiban lèvő fizetéséből vannak a kocsik!
        Apropó! Láttad Bobál Dávid barátnőjét? Valaki itt említette, hogy látta a lelátón és nem volt szimpatikus számára, nekem ugyan ez a véleményem, a tribünön szoktam ülni ott ő is unott fejjel jön mindig, “mar megint itt kell ülnöm fejjel”, egy két játékos feleségét/barátnőjét felismerem már, köszönnek Bobál barátnőjének és ennyi, senki nem beszélget vele, míg látom hogy a többi vagy együtt jön a meccsekre vagy beszélgetnek egymással együtt ülnek!

        • 58914020 .

          Nekem sem szimpatikus, vicces, hogy kb. csak magáról tesz fel képeket a közösségi oldalára, egyetlen romantikus, vagy vicces kép sincs fent róla Dáviddal…
          Egy tipikus, “modern”, önhitt, beképzelt fiatal…
          Botka barátnője viszont már – amit látni lehet belőle – inkább egy p..sti benyomását kelti…

          • Gergő

            Botka barátnője és az ikertestvére is az jól érzed !

          • Latabár

            Na pont ezért nem kell a fizetésükön agonizálni gyerekek! Abban az átlagnál magasabb öyszegben, többek között ez is benne van, hogy boldog-boldogtalan csámcsog rajtuk, a családjukon, prostizzák a barátnőt, stb.

      • Fridi

        Nem értek egyet Veled!
        Pár játékos barátnőjét/ feleségét felismerem én is, mondjuk ha Gróf,Lanza vagy Gazdag feleségét megnézed egyik sem tűnik olyannak aki ezeket elvárná, Gróf feleségét szinte minden meccsen látom, szurkol bíztatja párját és a csapatot egyszerűen van felöltözve,semmi extra.. de Lanza felesége is ilyen, pedig szerintem Ő megtehetné , hogy költsön úgy hogy van 3 gyerek is ..de ott van Gazdag felesége nem hiszem hogy Gazdag 400ezernél többet keresne, ott is van egy kisbaba , hozzák ki a meccsre lent futkározik egy labdával az anyja meg utána, ha az ő felesége is a pénzre menne nem jönne ki a meccsre gyerekestül..mit érdekelné bármelyiket is mi van a meccsen

      • Latabár

        Egyébként meg a mai világban melyik nő nem ilyen, vagy nem lesz ilyen?!
        Max másként tálalják…
        Tegye is, ha megteheti!

        • ius

          Na azért vannak még “nem ilyen” nök.

    • Tibor Fehér Első

      Hát nagyon valószínű.

  • zoltán

    Nekem a “huszonegy” inkább hasraütéses számnak tűnt, nem pedig egy levezetett számolásnak. Amúgy.
    Az elmúlt hetek játéka után, szerintem Bobálnak sincs annyi bőr a képén, hogy azt mondja: én többet érek. Ahogy a földet verte… Az sem olyan volt, hogy “ha nem kapok több pénzt, megyek a búsba”…

  • Escape

    Sokan azt vélelmezik hogy utálom hemingwayt, csak rosszat mondok róla.
    CSAK tájékoztatás végett, –az ilyen dolgok miatt tartom nullának az embert:
    “most készült el a terv, amit meg akarunk valósítani”.

    A fenti cikk jogosan kérdezi:
    “Akkor az a terv micsoda, amit évekkel ezelőtt publikált a honlapján a Honvéd, amit külön szurkolói ankéton mutatott be a tervezője, ”

    Szóval az ember, aki össze-vissza beszél, egymásnak ellentmondó dolgokat állít, önmagát hazudtolja meg, a szememben nulla…

    • Szurkoló

      Igaz!!!

  • Tibor Fehér Első

    Kíváncsi lennék,hogy van e köztünk valaki,akit jobban érdekel a DPUNC(Mindjárt eret vágok),mint a stadion?!

  • Blaser Ferenc

    Én csak azt nem értem, hogy miért van az, hogy a sok időpont módosításnál senkinek nem tűnt fel, hogy ennyiből nem lehet megépíteni? Miért nem módosították az összeget is. Akkor “senki” sem kevesellte az összeget, még a Tulajdonos úr sem, most pedig úgy beszél róla, mint a lehető leglogikusabb dologról és aki ezt nem érti az biztosan rosszindulatú.
    Biztosan bennem van a hiba

  • Pingback: Lehet, hogy ez a plusz ötmilliárd már nekünk szól? – Csak a Kispest!()

  • Pingback: Magyarország egyetlen új stadion nélküli bajnokcsapata – Csak a Kispest!()