Utazós két hét következik, bónusz válogatott után térünk vissza, ami nem mindig jó nekünk (bónuszextra Andó-Szabó) – a poszt persze tök másról szól

Haladás – Honvéd @ Sopron, 15:30

  • 10.14. Haladás @ Sopron
  • 10.18. Sutjeska U19 @ Bozsik
  • 10.21. Diósgyőr @ Debrecen
  • 10.25. Budaörs @ Tatabánya // Magyar kupa
  • 10.28. Balmazújváros
  • 11.04. Felcsút @ Bozsik

Két hét alatt bejárjuk a fél országot, és majdnem mindig azzal játszunk, aki nem csak névleg, hanem valóban is a házigazda. NB I., 2017 – a Balmazújváros Balmazújvárosban fogad minket.

De addig még Sopron, Haladás, második kör.

Az elmúlt öt meccs nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, de azért nincs pánikhangulat az öltözőben.

– Baráth Boti a honvedfc.hu-nak. Ugyanitt kiderül, hogy Boti sérült volt az elmúlt hetekben.

Hogy mi a baj, azt nehéz pontosan megmondani. Túl sok gólt kaptunk, ami korábban nem volt jellemző. Erre mindenképpen oda kellene figyelnünk, hogy redukáljuk a minimálisra. Az előrejátékkal nagy gond nincs, hiszen minden meccsen lövünk egy-két gólt, bár ezen is lehet még javítani. Inkább a védekezésünket kell arra a szintre emelni, amelyen korábban volt. Tragédia semmiképpen sincs, tavaly sem álltunk sokkal jobban az első kör után. Most már el kell indulnunk felfelé, ha szeretnénk ebből a bajnokságból valamit kihozni, hiszen a dobogóra érnénk. Viszont, ha így folytatjuk, akkor ennek a szezonnak már lőttek.

– Gazdag Dani az m4sport.hu-nak.

Nekem ez a két kifelé kommunikáció pont ugyanazt jelenti. Baráth tömören, rutinosan létező elképzelésről beszél, ami nem jött ki belőlünk, de nincs pánik, tudjuk, hol a helyünk. Mondom, rutinos nyilatkozat, annyira semmitmondó, hogy érdemben felesleges foglalkozni vele.

Megjegyzés: Baráth Boti beérett, lassan a válogatottnál is tessenek elgondolkodni rajta.

Gazdag nyilatkozata viszont teljesen más. Látszik, hogy elindult a futballistaként nyilatkozás útján, de még mindig nem tud elég semmitmondó lenni. Túl sok gólt kapunk, és ez korábban nem volt jellemző? Ilyen nyíltan kritizálni a mestert és szinte a szemébe vágni, hogy az elődjével jobb volt? Sőt, a “Hogy mi a baj, azt nehéz pontosan megmondani.” felcsapás már eleve egy sötétben tapogatózást jelent.

Miközben a folytatásban Gazdi is arról beszél, hogy személy szerint a négyvédős rendszerben hisz, mert azzal nagyobb nyomás alatt lehet tartani az ellenfelet a kapunktól távol.

Okidoki.

A lényeg, hogy se pánik, se tragédia nincs, a szezon még menthető, csak el kéne indulni felfelé. Ebben legalább egyetértenek.

Ahogy mi is.

Az elmúlt két hétben, ha nem a magyar futballközegről vagy a válogatottról beszélgettünk általánosságban, akkor nagyjából ugyanerre jutottunk. Tragédia egyelőre nincs, a nyers számok hasonlóak, mint bármelyik olyan szezonunknál az elmúlt tíz évben, ahol legalább negyedikek lettünk, és még valami fura okból az is belefér, hogy sok gólt kapunk. (Nem fér bele, de a többi számot egy rejtélyes okból valamiért nem zavarja.)

Az első kör első négy meccsén (Haladás, Diósgyőr, Balmazújváros, Felcsút) nyolc pontot szereztünk, ami jelenleg az összes pontunk fele. A nagy kérdés, hogy legalább ezt a szintet tudjuk hozni, vagy közelebb állunk az utolsó öt meccsen gyűjtött kettőhöz?

A tapasztalat azt mutatja egyelőre, hogy a rangadókon és a kiélezett szituációkban (ellenfél először(!) megszerzi a vezetést) össze tudjuk kapni magunkat, de amikor tőlünk lenne elvárható a meccsek irányítása, akkor látványosan betlizni kezdünk. A labdatartás, a passzolgatás az egy dolog, a meccsek kontrollálása egy másik.

Egyszerű példa Rossi második időszaka. 35-40% környéki birtoklásról indultunk, és ahogy elkezdtük megérteni a saját játékunkat, ahogy kontroll alatt tartottuk a meccseket (magyarán az történt, amit mi akartunk), úgy jött a birtoklás is, és a végére simán felmentünk 55-60% környéki átlagra, pedig állítólag védekező csapata volt a misternek. (Mellékszál: a legtöbbet mi rúgtunk kapura a tavalyi bajnokságban.)

EvdM-nél ezt a folyamatot nem érzem. Mármint a törekvést arra, hogy a meccseken a Honvéd legyen a domináns szerepben. Ugye ez egy pillanatra sem jelenti azt, hogy szép a foci, támadó a játék, ördöngős a csatársor, csupán annyit, hogy van egy elképzelésünk, legyen az akár fojtogató vagy a területet átengedő, és ezt az elképzelést át tudjuk nyomni az ellenfeleken.

Amit eddig látunk, az egy homályos formáció (4-1-3-2), amiben hisz a mester, és amihez nem feltétlen van meg minden posztra a megfelelő emberanyagunk.

Viszont én nem ebbe a részbe szeretnék belemenni, mert a futballszakmához speciel egyáltalán nem értek, és azt még annyira sem tudnám elhitetni magamról, mint bármi mást, amihez szintén nem értek, de pofázok róla nagy lendülettel.

Inkább a pszichés oldalát venném elő a váltás okozta sokkjelenségnek. Korábban volt egy szerkezet és egy győztes mentalitás, amit sikerült annyira elsajátítani, megszokni, hogy valamiféle saját magunkba vetett feltétlen hitté alakult. Meccset lehet úgy is nyerni, hogy ez ellenfél elhiszi, mert elhitetik vele, hogy aznap egyszerűen nem nyerhet. Tudom, utólag könnyű pofázni, de a Videoton elleni döntő egy nagyjából ilyen pillanat volt.

Idén ez a saját magunkba vetett hit bicsaklott meg. Mivel játékban sem uraljuk a meccseket, így csak arra lehet gondolni, hogy EvdM képtelen azon a szinten elhitetni saját magát a csapattal, mint tette azt Rossi. Nyilván lehetetlen helyzetben van, hiszen egy győztes csapatot vett át, nehéz hinni a megszokott és sikeres után egy kívülről jött embernek, aki látványosan mást játszatna – ráadásul egyelőre eredménytelenül.

És itt kéne végre elengedni Rossit, még mielőtt egy saját hathármat csinálunk belőle.

Mellékszál: Rossi megszólalt a szövetségi kapitányságról.

A helyzet megoldását egyáltalán nem segíti, hogy folyamatosan a párhuzamokat keressük, és bezzegelünk. EvdM tudta, hogy mit vállal be, alkalmasnak találta magát a feladatra, és volt elég bátor alapjaiban hozzányúlni a csapat szerkezetéhez, hogy egyelőre tisztességesen, ahogy annak lennie kell, felsüljön vele. Ilyen ez a játék, vannak törvényszerűségei.

Félek, EvdM erre az időszakra lehet bármilyen jó szakember, egyelőre, mint karakter, mint egyéniség lesz kevés, és ha valahol, akkor itt kellene felnőnie a feladathoz. Vagy az sem baj, ha nem ő, hanem de Vries, a másodedzője, csak valaki a közvetlen stábból. Egyszerűen most nekünk a leginkább egy olyan emberre van szükségünk, akiben hinni lehet. A pályán ott van Lanza, kellene valaki a kispadra is.

Lehet, valami nagyon lényeges mellett elszaladok, de amíg a magyar bajnokság színvonala olyan, amilyen, addig valamiért simán le merem írni, hogy némi hit saját magunkban (legyen az valóban a saját játékunk, vagy egy személy) szinte bármilyen hiányosságot képes lehet ellensúlyozni egy szintig, ami tavaly bajnokságot, de egy átlagos évben inkább dobogót jelent.

Abban egyelőre nem hiszek, hogy EvdM játékban veri meg az ellenfeleket, ahhoz egy fokkal minőségibb keretre lenne szüksége, viszont abban biztos vagyok, hogy a szükséges alapokat bőven összerakja. A kérdés továbbra is az, amiről eddig próbáltam beszélni, hogy kitermelünk-e bárkit magunk közül, akiben megvan az a fanatizmus, az a hit a saját legyőzhetetlenségében, hogy magával rángassa a csapatot, hogy aztán végre uralhassuk a meccseket?

Minden mást én elengedtem, ennek a keretnek és ennek az évnek vezérre van szüksége.

Nyitókép: Charles de Gaulle, aki elhitette a világgal, hogy Franciaország tényező, erre Franciaország tényező lett.