Mastodon

A kispesti duplagondol szerint duplapluszjó volt a hangulat, minden mást gondolni pedig gondolatbűn

Ne légy gondolatbűnöző!

Igen, ezzel az arcpirító mondattal sikerült lezárni a honvedfc.hu-n annak az MTK-Honvéd meccsnek a szöveges közvetítését, amelyik az Illovszky stadionban kezdődött, de már a Hidegkutiban fújták le. Ismételjük magunkban:

érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre,
érdemes kijárni felkészülési mérkőzésekre

Vagy inkább ne.

A Honvéd a 2017/18-as idény téli szünetére három hazai felkészülési meccset szervezett, és mind zártkapus volt, mert érdemes kijárni a felkészülési mérkőzésekre. Sőt, a Honvéd az a klub, amelyik sutyiban rendez edzőmeccseket – nézők nélkül; játszik Telkiben – nézők nélkül, majd rákeni az ellenfélre, hogy miattuk volt az egész; a Honvéd, ahol a saját rendezésű felkészülési mérkőzések jelentős százaléka eleve zártkapusra van tervezve.

Pedig mint láttuk, igény volna a meccsekre, és a meccsek nézésére. Évtizedes tapasztalat, hogy 150-200 néző minden felkészülésin jelen van, szakadjon a hó, essen a jeges eső, legyen délelőtt, délután, bárhol és bármilyen körülmények között. Feltételezzük, ezt a klub is pontosan tudja, hiszen évek óta büszkén írja ki a téli edzőmeccsek nézőszámait: 200“hideg idő ellenére viszonylag szép számban kilátogató nézősereg“, 500, 200, 100, 200, 200, stb.

És történt ez a két mondat egy olyan, látványosan önpíárszagú anyag megjelenésének másnapján, amelyben másról sincs szó, mint hogy a Honvéd és a Honvéd marketingje mindent megtesz a nézőszám növelése érdekében. Most akkor komolyan, nekem égjen a pofám, vagy megtaláljuk házon belül az illetékeseket? (Meg lehet próbálni belemagyarázni, hogy a kérdéses rész a hatalomnak szólt, és csak félrement, a lényege pedig egy kiszólás lenne a zártkapus meccsek létezése ellen, de nem, mert nagyon nem ez van odaírva.)

Mellékesen az MTK galériájából derült ki, hogy Kosút 61-es, Májer pedig 22-es mezben fog szerepelni a tavasszal.


A Duplagondol „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.” (Wikpedia, duplagondol szócikk. Eredeti megjelenés: George Orwell: 1984)


update [02.05. 13:45] // a másik legjobbat, ami benne maradt a Honvéd élő közvetítésében észre se vettük, úgy kellett ránk szólni:

képernyőkép: honvedfc.hu

Ha Kosút az MTK ellen játszotta az első meccsét, akkor a Balmaz ellen vajon ki volt az egyik belsővédő?

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||