Szerintetek nincs egy teljes kezdőcsapatnyi játékosunk :(

A kollektív tudatalatti csodálatos megnyilvánulásának lehetünk szemtanúi a posztban.

Tegnap tettük fel a kérdést, hogy milyen kezdőcsapatot látnátok szívesen tavasszal, ma pedig eredményt közlünk, egy apró csavarral, ugyanis a címben jelölt jelenséggel egyszerűen nem számoltunk előre.

  • mintegy 300 beérkezett válasz (itt a táblázat, az átláthatóság kedvéért);
  • egy önkényes adattisztító rutin (12-nél kisebb és 12*9-nél magasabb összpontszám eldobása) után is maradt 265 válasz (top11nt munkalap);
  • Lanza nem kérdés;
  • viszont szerintetek csak kilenc egyértelmű kezdőnk van;
  • és a felkészülési meccseket elnézve ebből heten fognak csak valóban kezdeni.

Ha megnézitek a pontszámokat tartalmazó grafikont, akkor szerintem értitek, hogy miről beszéltem a bevezetőben:

  • Lanzafame egy másik kaszt;
  • a Kamber és King közötti nyolcas a közakarat;
  • a Danilo és Bobál közötti hatos pedig az ingadozók.

Fontos, hogy a játékosokat nem osztályoztuk, hanem arra voltunk kíváncsiak, mennyire látnánk valakit szívesen a tavaszi kezdőben. A kettő nem ugyanaz, hiszen itt taktikázni is kellett, vagyis elképzelni a csapatodat, esetleg pár poszton kétségeid vannak, netán cseresorban is gondolkodsz, majd egytől-ötig beskálázni, hogy mennyire kezdő. Nem egyszerű, többen el is buktak a vizsgán, de erre való az önkényes adattisztító mechanizmus.

Lefordítom a legegyszerűbb példával: Grófot várjátok kezdőkapusnak, Horváthot a padra, és Berlát egyelőre még oda sem. Tehát Berla nem kettőegészvalamennyi osztályzatot kapott, hanem egyelőre szerintetek nem tart ott, hogy számolni kelljen vele.

Kabangu és Pölöskei azonban nagyon kellemetlen, hogy náluk még a szinte egy tömbbe tömörült fiatalokat is szívesebben látnátok a pályán, vagy tudnátok elképzelni a csapatban. Kabangu kettő, Pölő fél éve van velünk, lett volna idejük bizonyítani. Megjegyzem, és ez csak érzet, hogy Kabangut már elengedtük, mindegy, szaladgáljon nagy boldogan, csak ha lehet, akkor ne a pályán, azonban Pölő szereplése egyértelműen azt mutatja, hogy tőle sokkal, de sokkal többet vártunk. Innen szép nyerni, én mindenesetre szurkolok neki.

A kezdőcsapat

Gróf
Ikenne-King, Kosút, Baráth, Kukoc
Kamber, Gazdag, Nagy Geri
Danilo, Eppel, Lanzafame

megjegyzés: dőlt betűvel az ingadozók (Banó-Szabót vagy Holendert is választhattam volna, azonban ragaszkodtam a top11 névsorához); félkövérrel pedig azok, akiket valószínűleg Supka nem fog kezdetni.

Mondhatom, szépen vagyunk. King simán leverte a helyére hozott Hefflert, Kukocot egyértelműen jó igazolásnak tartjátok, valamint Kosútnak is megelőlegezitek a bizalmat, bár nála hozzá kell tenni, hogy ebben közrejátszhat Lovric vélt öregsége és lassúsága, valamint Bobál mostanában mutatott formája.

Igazából ha hunyorítva nézünk erre a kezdőre, akkor megtalálhatjuk benne a Rossi-éra utáni vágyakozást, mert egy mozdulat átalakítani 5-3-2-re:

Gróf
Ikenne-King, Kosút, Kamber, Baráth, Kukoc
Danilo, Nagy Geri, Gazdag
Eppel, Lanzafame

Honnan is ismerős ez a felállás? Csak nem egy felfrissített, kissé újraértelmezett bajnokcsapat? Kukocról amúgy is az az általános vélemény, hogy védekezésben nem a legerősebb, de a támadásokat képes segíteni a jó beadásaival, miközben az átellenes oldalon King – gyors. Rossinak nyugodtan lehet könnyes a szeme, úgy átformálta a tudatalattinkat, hogy két edzővel később, a fél csapatot lecserélve is az ő rendszere után áhítozunk.

Szurkolok Supinnyónak, mert egyelőre úgy tűnik, nagyon mást talált ki a tavaszra: a négy védő előtt két védekező és két támadó középpályás, valamint egy kissé visszavontabb Lanzafame. Semmi extra, valahol tipikus, akár kockázatkerülőnek is mondható Supka-féle válasz a valóságra. Statikusabb szélsőhátvédek, inkább a pálya közepét szeretnénk uralni, hosszú indításokra kényszerítve az ellenfeleket, és ha jól csináljuk, egy-az-egyben nem vernek meg minket, pláne, ha egyáltalán nem kerülünk ilyen szituációkba.

A keret egyértelműen alkalmas arra, hogy stabilan védekezve, elől néhány zsenivel találjon pár gólt, és ha a zsenijeink többet lőnek, mint az ellenfél, akkor megfigyelésem szerint azt győzelemnek hívják.

Egyelőre nem félek a tavasztól, azonban kell majd pár meccs, hogy ezt a Lanzafaméval felturbózott semmiextrát el tudjuk helyezni az NB I. koordináta-rendszerében. A nyers erő nyilvánvalóan nincs meg benne, marad tehát a fegyelem és igen, Lanza. Ez van, srácok.

megjegyzés: tavaly láttuk ennyi mire lehet elég itthon, ha elég sok peremfeltétel nekünk kedvez.


Ja, ha betartanánk a fiatalszabályt, akkor valami ilyesmit kapunk:

Gróf
Ikenne-King, Kamber, Baráth, Kukoc
Danilo, Nagy Geri, Gazdag, Banó-Szabó
Eppel, Lanzafame

Ha viszont kimaxolni szeretnénk az U20-as lóvét, akkor nagy a gond, mert Májer, Herjeczki, Tömösvári, Stoiacovici és Berla szerintetek még nem érett a kezdőcsapatra. Mondjuk Banó-Szabó sem feltétlen volt az ősszel, ám akkor az volt a mondás, egy játékost inkább elbír a csapat, mint kettőt. Fél évvel később ott tartunk, hogy Banó-Szabó saját jogon van a kezdő közelében, tehát nyugodtan adjuk meg a lehetőséget a fiataloknak – például Danilo helyén eleinte csereként, aztán meglátjuk.

Az 57. percben úgyis beáll Horváth Adrián.

címlapkép: FelixMittermeier / Pixabay

“Szerintetek nincs egy teljes kezdőcsapatnyi játékosunk :(” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. 11 játékos lehet a kezdőben. ha szerintem van 7, aki helyett nincs ugyanolyan szintű csere, arra 5-öst adok. Viszont ha egy posztra van 2 egyforma játékos, akkor az 4es-4es. ha 3, akkor 3as-3as. Ez miért jelentené azt, hogy szerintem nincs 11 kezdő szintű játékos?

    1. Hmmm, ez is logikus érvelés.
      Nekem mégis az jött le a számokból, hogy ha ennyire markáns a különbség, akkor ezek a posztok fixek, és nyilván, többeknél felmerülhet, hogy azért, mert nincs alternatívája.

    2. Na jó, de a táblázat kitöltése úgy szólt, hogy egy játékost nem akarsz a kezdőbe (1), vagy nagyon akarsz (5). Ha van két azonos képességű játékos, akiknél lényegében bármelyiküket el tudnád képzelni a kezdőbe (mondjuk Heffler vs. King esetében), akkor miért 4-4 pontot adsz, miért nem 5-5 pontot? Hisz azzal, hogy 4-4 pontot adsz neki, pusztán azért mert ők ketten vannak arra a posztra, így a jelen statisztikai felmérés alapján azt mondod, hogy ők kevesebbek (értékben, felkészültségben) mondjuk Grófnál, ahol fixen 5-t adtál, mert el tudtad dönteni, hogy azon a poszton őt akarod látni. Lefordítva a 4-4-s osztályzat annyit takar az én olvasatomban, hogy a példánál maradva, szerinted se King, se Heffler nem 100%-ig alkalmas arra, hogy ők legyenek a kezdők.

      1. logikus amit mondasz, lehet, hogy én hibáztam. de minden relatív. nálam ha valaki nem fix mindenáron kezdő, hanem a vele egyenrangú cseréjét is szívesen látom, akkor mindkettőre 4-es adtam, mert úgy gondolkodtam, hogy nem lehet két játékos is fix kezdő 1 poszton.

  2. Gróf/Horváth – Kukoc, Bobál(/Kosút/Lovric), Baráth, Heffler – NagyG – Banó, Gazdag, Holender – Lanzafame – Eppel

    Ha hátrányban vagyunk – > szerkezetváltás előre dinamikus, veszélyes játékosokaink vannak (Lukács, Danilo, Májer, Stoia, Herjeczki, Tömö)

    Ha pedig megvan az előny: Kamber, King.

    1. Ennek a keretnek a 4-8.hely a realitás.Persze lehet azt mondani,hogy velük nyertünk bajnokságot,de az -véleményem szerint,50% a Rossi és 50% a körülmények szerencsés osszejatszasanak volt köszönhető.Azóta az összes (kivétel nélkül)csapat jelentosebben erősödött nálunk.Ki edzővel,ki stadionnal,ki pedig játékosokkal/tőkésítéssel.Az idén valahogy a kupaban kéne alakítani,mert alighanem”szűk esztendők”jönnek.

      1. A lilak,a Dió,a és a Loki lesz a rivális a közeljövőben,valamint a felcsút is(sajnos)alighanem.Az 1-2 valószínűleg -kerül amibe kerül,már elkelt akár évekre előre.

    2. “…a játékbeli hibái, az idősödése sem tudja őt kitenni a padra.”
      Ami viszont a keret “erősségét” mutatja… :(((

    1. http://www.hlsz.hu/csepel-fc.html
      Itt a csepeli keret,benne elég sok kispesti nevelésű játékossal :Borgulya István (bár róla azt találtam,hogy azóta átment az Ikarushoz,ahol még másik 2 Borgulya is van a csapatban),Hernádi István,Hesz Olivér,Juhász Gergely,Mészáros Attilia,Váczi Dániel (róla szó van a cikkben,hogy eligazolt Vecsésre) és ugye Gabala Krisztián az edző.

  3. ők már régóta jóban vannak :) “Ikenne olyan, mintha a testvérem lenne. Nagyon sokat játszottunk együtt Nigériában, és ugyanakkor jöttünk Európába is.” – ezt még a vidibe igazolásakor nyilatkozta Henty

    1. FB-n rengetegszer egymást jelölgetik be a különböző posztoknál.

    2. És beszélgetnék a kocsiban:Te mennyit kapsz?Havi 20 000.És te?5000.Na,ez már jelentos különbség.Főleg ha az otthoniakat is támogatja.

  4. Ez a statisztika igazán szép munka, köszönjük.
    Ebből a kezdőből egyedül Holendert hiányolom, egyébként rendben van. Valamint kíváncsian várom az új védelmünk bemutatkozását, azt hiszem üde színfolt lesz idén ez a most kialakult versenyhelyzet a kezdőbe kerülésért.

    Pölöskeit illetően pedig továbbra is tartom magamat a korábbi véleményemhez:
    Sokkal többre képes, mint amit eddig mutatott. Talán idő kell még neki, talán türelem, lehetőség vagy több segítség a beilleszkedéshez. Nem tudom, de hiba lenne eltékozolni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.