Napikispest 2018.05.31.

Közben lett egy Napikispest #2. rész: benne bíróküldés és nem FIFA-tagok világbajnoksága.

  • Hungária körút // megújul a stadion gyepszőnyege – jelentette be az MTK.
    • A talaj legfelső rétegét érintő felújítás három lépésben történik: először eltávolítjuk a természetes fűréteget, majd megszellőztetjük és lehomokozzuk a talajt, végül pedig újravetjük az angolperjét. (…) Legkésőbb augusztus elejére játékra alkalmas állapotban lesz a pálya, de lehet, már korábban is. Ez nem utolsó sorban az időjárástól függ, a hőség megnehezítheti a dolgunkat. Nem igazán mozog a levegő a stadionban, így nyáron a magas páratartalom miatt megnő a gombásodás veszélye. Tavaly épp ezért három hóágyút béreltünk, és ezekkel mozgattuk a levegőt a stadionban.”
    • a bajnokság július 21-én kezdődik.
    • egyre valószínűbb tehát, hogy csúszik valamennyit a költözésünk, mert olyan a legritkább esetben fordult elő a történelem során Magyarországon, hogy ha valami több dologtól is függött egyszerre, akkor ott minden klappolt volna.
  • közbeszerzés // már ma reggelre több kérdést kaptunk, hogy eredményes volt az új Bozsik közbeszerzése? Van egyáltalán (érvényes) pályázó?
    • el kell szomorítanunk mindenkit, ugyanis ezt ilyenkor még nem kötik az orrunkra az illetékes szervek. A legutóbbi közbeszerzésnél például csak ötödik próbálkozásra jelentkezett a Penta (jelenleg a Kisvárdát építi) és a Pharos (jelenleg az akadémiánkat építi), és a július 12-i leadási határidő után jóval, szeptember 15-én derült ki, hogy 5 milliárdból képtelenek lennének felhúzni a stadiont.
    • vagyis ha egy érvénytelen pályázatot, ahol azt kellett csak megnézni, hogy 5 milliárd van a projektre, de ennél mindkét ajánlat jóval drágább, szóval ha ott két hónap volt az eredményhirdetés, akkor most se várjatok gyorsabb eljárást.