Ha nem kapunk gólt, és lövünk, vagy kettővel nyerünk, akkor nem rajtunk fognak röhögni, és kapunk egy kis időt tovább rendezni a sorokat

Bp. Honvéd – Rabotnicki @ Bozsik, 18:00 (zártkapus) | TV: M4 Sport és m4sport.hu

Azt kell mondjam, remek döntés volt részünkről, hogy vasárnapig kintmaradtunk Macedóniában. Alig pár nap ugyan a meccstől, azonban hazafelé a kocsiban már arról beszélgettünk, mint ha a szerda hetekkel ezelőtt lett volna. Az egész nyaralás legkellemetlenebb pár órája volt a Rabotnicki elleni 1-2, szerencsére hamar sikerült elfojtani magunkban pár Skopskóval (helyi sör).

Erre most itt a visszavágó.

Másnap kerestünk újságot, vajon mit írnak a meccsről? A Matka-kanyon felé, egy benzinkutnál három albán nyelvű lap, rólunk egy szó se, csak a Skupiról és a Rangersről. Kikanyarodunk, fel a kanyonhoz, és snitt. Két nappal később, Sv. Naum kolostor és strand környékén egy gagyiárus figyelmeztet újra minket, amikor a többiek mezeket válogatnak, hogy – mutatva ujjal – kettő-egy. Csobbanás, ebéd, felejtés. Gyorsan megy.

Erre mostt a visszavágó.

Esküszöm, ez a Rabotnicki csak vért izzadva maradna bent az enbéegyben. Értem, hogy negyven fok, délután, első tétmeccs egy rövidke felkészülés után, szétesett és újjá csak mérsékelten épített csapatok, de ahogy mi, ők is pár nappal állnak a bajnoki rajt előtt, vagyis azért illene legalább részlegesen késznek nevezni magunkat – és magunkat.

Az kevés, hogy Uzoma majd megoldja, hogy Vadócz majd nyugalmat ad, hogy Nagy Geri nagygeriskedik, hogy Gróf hozza a bravúrokat, és Danilo majd bevágja, ha közben Batik bénázik hátul, a védelmet könnyedén játssza át egy szerencsétlen macedón bronzérmes is, ha Uzoma nem oldja meg, ha Vadócz megoldásai nem jönnek be, ha Gróf bénázik, és még Danilo se vágja be.

Ennyi nem fér bele egyszerre. Szűk a padunk, kiváltképp előre (kint Tömösvári és Szendrei jöhetett volna szóba), Danilonak nincs társa, és – sajnos – Danilo sincs igazán. Ami belefér egy szlovák középcsapat ellen egy felkészülési meccsen, az nem nem fér bele az Európa-ligában, még akkor sem, ha elő-elő-elő-előselejtezőről van szó, egy papíron nálunk alacsonyabbban jegyzett csapat ellen.

Komolyan mondom, kissé megrendült a hitem. Úgy vágtam neki Szkopjáénak, hogy ha nem is bedaráljuk őket, de azért nagy gond nem kéne legyen, azért, na, mégsem. Kint aztán jött a teljes kilátástalanság. 20 eurós jegy, folyadékhiány, végig az arcunkba tűző nap – és a játék. Nem ezt érdemeltük, és az sem mentség, hogy azon a délutánon amit rosszá lehetett tenni, azt sikerült is rosszá tenni.

Nem hiszem, hogy kétszer megtörténhet ugyanaz. Olyan nem létezthet egy relatíve normális világban. Vagy ha mégis, akkor érdemes az egész következő évet újragondolni, mert nem sok keresnivalónk lesz a magyar bajnokságban. Ennyire tervezés nélkül, ennyire adhoc-módon nekifutni az Európa-ligának és a pár nappal később rajtoló NB I-nek komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mire ment el a tavaszi szezon?

Tavaly könnyebben megértettük a nyarat, hiszen volt egy cél, aminek érdmes volt alárendelni tényleg, de tényleg bármit. A szőnyeg alá söpörtük, a szekrény mögé rejtettük, elfojtottuk, elhallgattuk, sós kútba tettük, onnan is kivettük, kerék alá tettük, onnan is kivettük, miközben azért tudtuk, hogy jönni fog a baj, nem lehet a végtelenségig hazudni magunknak.

A kinti pofon talán több is volt, mint figyelmeztetés.

Ez a keret és ez a játékminőség egyszerűen kevés. Pláne, ha komolyan akarjuk venni az idei évre kijelölt célokat (Európa!). Mázlival, a csillagok szerencsés együttállásával bármi megtörténhet, de most felelőtlenség lenne azt állítani, hogy ez a Honvéd kész van, vagy még annyira ugyan nem, de már látni a perspektívát, van jövőkép, ami ennyire és ennyire lesz elég, az egyik ennyi pedig valahol a dobogó közelében van. Hát nem.

Szóval részemről kissé pesszimista vagyok, és, ugye erre mondják, hogy legalább nem fogok csalódni.

A Rabotnicki ellen azonban mégiscsak illenék továbbjutni. Nem hiszem el, hogy jobbak lennének nálunk. Nem hiszem el, hogy ha csak egy kicsit koncentráltan, kevesebb hibával játszanának néhányan, akkor nagy gondjaink lennének. Okés, hogy a kinti 2-1 nehézzé teszi a dolgokat, és okés, hogy általában kapunk gólt, vagyis az 1-0 valószínűleg kevés lesz, de kettőt, sőt, hármat azért kinézek még ebből a csapatból is, pláne egy ilyen ellenféllel szemben.

Bármit is írtam a korábbi bekezdésekben, mégis az van, hogy továbbjutást remélek. Nem tudom hogyan, milyen csapattal, milyen játékkal, mert most nincs bennünk, hogy erőből, pusztán az egyéni képességekkel bedaráljuk őket, ahogy nincs bennünk a csapatjáték sem, csak valamiféle utolsó reménynek nevezett vak hit, hogy hátha.

címlapkép: ohridi panoráma. a középen horgászó emert láthatóan egyáltalán nem érdekli a Honvéd-Rabotnicki, ahogy a macedón társadalom döntő többségét is hidegen hagyja.