Mai tételmondatunk: ha nem lenne elég nyomorúságos a magyar foci, akkor gyorsan utazzunk százötven kilométert haza, és nézzük meg ott

Bp. Honvéd – MTK @ Gyirmót

Ismét történelmi napra ébredtünk.

Amennyiben nem számoljuk Csepelt, Újpestet és természetesen Kispestet, vagyis az 1950. január 1-et követő Nagy-Budapestet vesszük alapul, akkor a

Honvéd (Kispest) története első hazai bajnokiját játssza vidéken.

Ha minden igaz. Elméletileg én is ránéztem, egy hozzáértőbb kolléga szintén, és egyikünk se talált korábbi példát. Homályosan emlékeztem valami olyasmire, hogy a harmincas évek elején a Kispest mintha eladta volna, vagy el akarta volna adni a pályaválasztói jogát az éppen sikeresen szereplő debreceni Bocskainak, azonban úgy tűnik, mégsem. (A pályaválasztói jog eladásával a szegényebb kisegyesületek éltek viszonylag rendszeresen, amennyiben a jog átadásából származó bevételük magasabbnak ígérkezett, mint a hazai rendezés után megmaradó nyereség.)

Áldott korban élünk.

2014 tavaszán végignézhettük a klub történetének leghosszabb vereségsorozatát – nyolcnál álltunk meg.

Negyven éven nem volt olyan csatársorunk, mint az Eppel-Lanzafame.

Bajnokságot nyertünk, amit ugye a klub huszonöt évente szokott.

Szóval történnek körülöttünk a dolgok. És még ez is: a régi és az új Hidegkuti, a Fáy, a – most már – régi Bozsik, Felcsút és Dunaújváros után ismét egy új helyszínen, Gyirmóton játszunk az MTK-val. És ez csak az utóbbi pár év termése, ki tudja hol áll meg a sor.

A remek hangulat már most garantált, a vendégbe a meccs reggeléig (9:30) mindössze egyetlen elővételes jegy ment el!

képernyőkép: MLSZ jegyrendszer

Ha az elmúlt fordulókban mutatott formánk, a dobogótól eltávolodás nem lenne elég, akkor itt ez a vidéki budapesti meccs, hogy megdobja bárkinek, sőt akárkinek a jókedvét. Este fél nyolckor, a hét leghidegebb, sőt, várhatóan egyetlen hideg napján:

Kösz mindenkinek!

(Itt következik a címből ismert tételmondat:) Ha nem lenne elég nyomorúságos a magyar foci, akkor gyorsan utazzunk százötven kilométert haza, és nézzük meg ott.

Alig hiszem, hogy erre mondom: életem. (És talán a legszörnyűbb, hogy fater és nagyfater még büszke is lenne rám.) [Amúgy a fatert, ha apámra gondolok, akkor nagybetűvel írjuk, mert német szó, vagy magyarosodott annyira, hogy mint nem tulajdonnév főnevet írhatom kicsivel?]

Nem is tudom, hogy úgy általában idegesít még valami, hogy fel tud húzni még bármi ebben a futballvalóságban. Lassan túlteszem magam minden, betörtek, mint a Kádár-rendszer a kisembert. Addig tolták a relatív jólétet, a biztonságot, a kis nyaralót, a csirkepaprikást, hogy tömegek engedték el a politikumot, élték a maguk világát, majd csodálkoztak, hogy 89 után beköszöntött az élet, a felelősségvállalás, a hogyan tartsuk el magunkat – és egymást. Mert ilyen az élet a Nagyvilágban. Korábban volt a krumplileves legyen krumplileves – hitelből, majd amikor nem lett hitel, nem lett krumplileves se, csak tál, meg zöldség, meg gáz, főzd meg magad, ha minden adott.

Vonatkozó szakirodalom: Burzsoá Nyugdíjasok – Kádár János

Valami ilyen érzésem van egy ideje a magyarfocival kapcsolatban. Minden annyira konstans sz*r egy jó ideje, minden annyira, de annyira kézivezérelt, meghatározott, kiszámítható, – számunkra mondhatni – igazságtalan, hogy az ember egy idő után kezdi feladni a harcot a Nagyobb Jóért, a Jövőért, és helyette elkezdi élni a Mát.

Persze, legyünk bajnokok, érmesek, kupadöntősök, utazzunk Európába – mindez fontos, ahogy fontos a jó játék is, a precíz passzok, a tapintható gondolat, ami átüt a pályán, fel egészen a lelátóra; párhuzamosan a kamerák lencséjén át, a kábeleket követve, kanyarogva, hegyre föl, hegyről le, végig, a nézők lakásáig, ki a képernyőn, bele az arcokba. A harc, a küzdelem kiegyenlített, egyenlő erők a pályákon, a pillanatnyi forma dönt, esetleg a történelem. A belépési egyenlőség adott, legyél jobb a több forrásért, költsd el jól, legyél jobb a pályán is.

No, az előző bekezdésből egyetlen kurva mondat se igaz, mert

kezdem elengedni. Egyre észrevehetőbben csökken a súlya a meccsrejárásban magának a meccsnek, és nő meg a társaságé, akik miatt valóban érdemes, és mindig érdemes lesz. Így lehet elfogadni egy

  • szombat esti,
  • téli szeles hidegben rendezett,
  • gyirmóti
  • Honvéd – MTK hazait.

Egyszerűen nem érzem most egyetlen egyéb útját sem az elfogadásnak.


Azért a meccsről is pár szót, mert csak várok valamit. (Nem.) (Évek óta nem.) (De mivel blogolunk, így szeretik megkérdezni az emberek: mit vársz?) (Semmit.)

Nagy Geri játsszon. Nem azért mert annyira jó volt Tiszakécskén, mert nem volt az; és nem is azért mert Szendrei vagy Heffler annyira rossz volt szűrőben, mert az sem igaz, nem középen vertek meg minket egyik meccsen sem, viszont az igaz, hogy egy jó Geri egyedül is meg tudná oldani a posztot, talán nem lenne annyira félős Supka, hogy túlbiztosítsa magát középen, a három belsővédő előtt alig valamivel. Vagy van egy duplacsavar a történetben, és pedagógia lenne az egész? Heffler szürkesége és hibaminimalizáló játéka kell a poszttárs Szendrei neveléséhez, hogy aztán fél év múlva jól mutasson a házalóvideójában: játszott, játszott, játszott? Vagyis ha van egy megbízható társad, a fiatal is nyugodtabban játszik? Mint Debreceni Botis vagy Ignja mellett? Azóta nem tűnik futballistának, pedig velük tényleg rendre jó volt.

Ben-Hatirának mindenképp keressünk helyet a kezdőben. Mondjuk ne Gazdag rovására, hanem találjuk ki, hogy működne együtt a kettő. Például a Szendrei-Heffler párosból lehetne Nagy Geri-Gazdag, és Gazdiba mehetne Ben-Hatira. Nem a hatvanadik perctől, hanem már a legelejétől. Úgy nem lehet beépülni egy csapatba, hogy szaladni kell az eredmény után, hogy nem ismered az alapjátékosokat.

Én még azok közé tartozok, akik az egyértelmű jelek, a hónapok óta szétesett csapatjáték, a rangadónyerések hiánya ellenére is hisznek Supkában. És nem azért mert lyukat beszélt volna a Futball Házban tartott ankéton a hasamba, attól jóval profibban nyilatkozik nagyjából semmit a mester, akár szemtől-szembe, mikrofonoktól távol is. Egyszerűen az van, hogy túltettem magam a kényszerpálya-elméleteken, vagyis a “Ki tud együtt dolgozni tartósan Hemingwayjel?” típushoz hasonló kérdéseken, mert látjuk, csak nagyon kevesen.

Sokkal fontosabb, hogy fejben rendbe tegyük magunkat, mielőtt kritikát fogalmazunk meg. A keretünk vajon milyen valós játékerőt képviselne a nevek alapján? Ha csak tisztán a nevek vannak, edzők, játék, szurkolók, pénz semmi, csak a nevek, és egymás alá felírod a tizenkét NB I-es csapatot, akkor mi hol lennénk? A harmadik helyen? A hatodikon? Egy Könyves vajon egy Holender, kettő, esetleg fél?

Könnyen lehet, hogy én képzelem túl közepesnek a keretet, és fogadom el a túltolt valóságot (l. a poszt első fele, illetve a poszt első felének hangulata), mert innen, a székemből, a fejemből, a nézőpontomból vizsgálva a történéseket valahogy minden a helyére kerül, minden ott van, ahol lennie kell, vagy amit legalább elvárok tőle.

Ne felejtsük el, hogy van egy elég erős premisszám Supkával kapcsolatos fejtegetéseimhez, ami szerint Supka az az edző, akinek ha a kezébe adsz egy keretet, akkor nagyon nagy valószínűséggel legalább keret játékerejének megfelelő helyezést eléri a bajnokságban. Vagyis nem szokása elrontani csapatokat, és csak nagyon ritkán szerepel velük jelentősen jobban, mint az az elvárt lenne.

Vajon most mik az elvárásaink ebben a magyar futballközegben? Hemibáé Európa, valakié a bennmaradás és csak harmincötig számolja a pontokat, azt követően minden meccs ajándék.

Tényleg, szerintetek, ha minden vágyat lecsupaszítasz, mindent elengedsz, akkor reális ami velünk történik, vagy nem? Lenne jobb ötleted Supkánál? Ebben a feltételrendszerben lehetnek jobb? Lehetne nagyon más? És ahhoz a nagyon máshoz mire van szükség? A rendszernek kéne változnia? (Még egy ideig nem fog.) Vagy tudnánk önerőből változtatni rajta?

Persze, aljas kérdések, mindegyikre külön-külön vitanapot lehetne szervezni, és akkor talán megkapargatnánk a téma felszínét. Talán ezért is van bennem némi elengedés-érzés, hogy gyertek, igyunk egy sört, érezzük jól magunkat, az apropó legyen mondjuk a Kispest, mert mi, így együtt, valami fura okból ilyenkor szoktunk találkozni.

Egyébként szerintem nyerünk 2-1-ra. Így.

“Mai tételmondatunk: ha nem lenne elég nyomorúságos a magyar foci, akkor gyorsan utazzunk százötven kilométert haza, és nézzük meg ott” bejegyzéshez 269 hozzászólás

  1. Ennek az arab gyereknek viszont tényleg van köze a focihoz. Nem a gólja miatt mondom, hanem ahogy általában a pályán mozog…

        1. Szerintem is, ő tud beadni, de azért sose felejtsük el King passzát a bajnoki döntőn.

            1. Így van, ő adta a labdát Kosztának.. Ez egy begyakorolt támadási variáció volt Rossinál..

        2. Igen, nagyon jó ez a srác. Valaki szóljon neki, h vegyen kicsit vissza, vagy nyáron elviszi valamelyik állami kiemelt…

    1. Nekem N’Gog játéka is bejön. Látszik rajta, hogy más ligákban edződött.

        1. Ha te nem így látod, akkor nem én, a mezei szurkoló fog meggyőzni róla. (amúgy a labdakezelésén, az üres területekre mozgásából, az egyérintős passzaiból lehet _szerintem_ látni, hogy ő nem egy NBI-es játékos)

  2. Ben-Hatira hete, remélem, a következő héten se adja alább 😎

    1. Eddig 4
      Három otthon és egy idegenben, de mind a Kisvárda ellen.

  3. Lehet sok dolgot mondani a csapatra, de basszus, az ország legjobb kapusa a mienk, bundesliga és premierliga-szintű csatáraink vannak, dobogóközelben vagyunk harmadik éve… szerintem _összességében_ nem olyan rossz most nekünk, nem?

  4. Hát ez a Gazdag hihetetlen… Tehát ez már nem fiatalság kérdése,amiket ő művel a helyzeteknél…

  5. Valamikor 86-87 környékén volt egy hazai meccs, amikor legalább 5 11-es volt, a vége meg 5-5 lett. Szóval 4 tizi sem lett volna csúcs.

  6. Ez nagyon szép csel volt Gazdagtól, mezőnyben jól játszik, csak a helyzetek ne lennének…

  7. Támadni kellene, a kurva életbe, mert ha állandóan ők jönnek, egyenlíteni fognak….

  8. Gratulálok a Csapatnak és Supkának! Nyertünk, a többi nem érdekel 😎

  9. Azért Torhgelle ma is megkaphatja a nap tirpákja címet azzal a sunyi Kukocos súgással.

    1. Kukoc az egész meccset végig dumálta, nehogy már besértődjünk, mert valakinek volt mersze visszaszólni neki… :D

  10. Egy igazából döntetlen szagú meccset behúztunk, ez pozitív, de összességében a játékunk enyhén szólva problémás.. A második játékrészben többször látszott, hogy nem értik meg egymást a játékosok a támadás során, lsd. Gazdag-Kukoc, Tischler-Kukoc..

    1. ebből is látszik, hogy a többiek nem értik Kukaci dimenziót. :)

  11. Kukoc: Semmi!! (a gólpassza ellenére is… óriási különbség látható a csapatunk jobboldala és baloldala között..)
    Mezghrani: régóta a legjobb igazolásunk
    Hatira: Supka magyarázhatja, hogy miért nem tette be a kezdőbe..
    Nagy G: labdabiztosan szállt be, jó, hogy visszatért, mentálisan sokat jelent a csapatnak
    Májer: többet kellene kapnia
    Kálnoki: elég peches volt ma, nem éreztem, hogy tizi lett volna, amit csinált, egy kicsit még magabiztosabbnak kellene lennie, de azért erősítés egyelőre, mégha nincs is egyelőre a tavalyi Baráth szintjén
    N’Gog: Sokan szídják, de szerintem neki is egy – két gól hiányzik és az állandó játéklehetőség..
    Gazdag: mezőnyben nagyon jó, helyzeteknél értékelhetetlen. Sanzinak igaza van, egyelőre ő egy jó box-to-box játékos.

    Fontos győzelem, de csak az első lépés, ennél magabiztosabb játék kell jövő héten.

    1. A védőmunkáján viszont javíthatna Gazdi, ha igazi box-to-box akarna lenni. Egyelőre még támadó kp. szeretne lenni, de a kapu előtt nagyon halovány. Egy jó sportpszichológus kellene neki. Az vajon van a Kispestnél?

      1. Nem vitatkozni akarok, de egy támadó kp. labdáinak szeme van… Gazdag sokszor inkább lassít amikor gyorsítani kellene, és tötymörög, meg hátrafordul amikor passzolni, vagy előre kellene mennie…
        Egyelőre nekem ő nagy talány! picit csalódás!

        1. Ne felejtsük el, hogy tegnap gólpasszt adott Filipnek. És még nagyon fiatal. De én is szeretném ha többször találna jó, jobb megoldást. Tegnap nagyon sok kontra nem végződött jól emiatt. Kermon pszichomókus ötlete jó.

        2. Nem tudsz vitatkozni, mivel hasonlóan látjuk. Se előre, se hátra nem kész még.

    1. Mentálisan ma is volt egy-két döntő pont…
      Ugyanolyan meccs volt, mint a múlt heti, csak ott a szerencse a Diósgyőr mellett állt és ennyi.

    2. Tényleg furcsán hangzik, mert ez messze volt a könnyedén-től :)

      1. Màrpedig könnyű volt, mint a MILF vadászat a Remixben.:-))

      1. Arra.De én a memoriàból vàlaszolok.Nem tudja felvenni a versenyt a maki.Közel 70 éve tàmogatjuk a csapatot.Pénz,tàrsadalmi munka,anyag,volt hogy labdak a gyerekeknek stb.Elkapom….:-)

        1. Őszintén, nekem baromira nem tetszik, hogy itt marjátok egymást. Követni sem tudom, hogy hogy kezdődött, illetve kinek mi a vélt vagy valós igazsága, de egy tök jó témát dobtál fel ezzel a kommenttel.
          Érdemes lenne egy posztot szentelni, közvéleményt kutatni, megismerni a szurkolók történetét, azaz hogy ki-milyen háttérrel, motivációból lett Kispest drukker. Nekem baromi érdekes, ha valakinek a családja 3-4 generáció óta támogatja a csapatot, gyakorlatilag az anyatejjel együtt kapta a Honvéd szeretetét, de vannak olyanok is – mint én – aki kvázi gyökértelenül, első generációs szurkolóként csatlakozott ehhez a közösséghez.

  12. Szép győzelem, gratulálok a Csapatnak, egyebet most nem tudok, bálban vagyok és ittam :D

  13. mein gott! azt hittem a végén csúnyán megkontraznak Kuki kuller beadásából :D

    1. Quaresma felsírt vhol a távolban ahogy onnan küllővel elvállalta :))

    1. Kap majd 15 perceket. 19 millióért nekem se törné a kispad,

    2. Lanzának igazából nem nagyon van helye a Rebrov által favorizált játékban. Nálunk szabadon játszhatott, a Fradiban nem.

  14. Írtam az idény elején, hogy nekünk pont egy Drazic típusú játékosra lenne szükségünk… akkor leugattatok, hogy Drazic nem is olyan jó, blablabla..
    ..erre vezeti már a góllistát :)

    1. Csak annyira, mint Holender vagy Molnár Gábor + még 2 másik ember.. nem akkora cucc góllövőlistát vezetni mostanában.

  15. Még sem a miénk a tél húzása… Az Újpest igazolt valami sztárt… Lehet, ezzel el is dőlt a 3. hely sorsa, sajnos :(

    1. Majd meglátjuk. A mi N’Gongunknak jobb a múltja, eddig még se láttunk túl sokat tőle.

    2. és épp 3-0ra ütik a diókat… ha nem is dőlt el, de 1 minőségi váltás kellene nálunk is a játékban!

    3. Ez nem az a Traoré, aki gólt lőtt ellenünk még mint Anzis??? szvsz IGEN!, ha igen, akkor a lilák belehúztak!

  16. Mondtam, hogy Hatira kezdő lesz… Biztos, hogy benne van a szerződésében..

  17. Hogy ajnározták ezt a Diósgyőrt, közben írtam a múlt héten is, hogy semmi volt a játékuk, csak mázlisok voltak…
    Ütik is őket a lilák, már 5-0!!

    A Debrecen kikapott a Pakstól, a Fradiban be sem cserélték Lanzafamét!!!

    A játékstílusok alapján egy Lanzafame – N’Gog csere lenne ideális! N’Gog a zöldeknél centerként villogna

    1. Meccs annyira szar, nem akarod szórakoztatni, az itthon maradtakat? Felállhatnál és pörgethetnéd a kabátodat a fejed felett. Nem lenne nehéz észrevenni. :) Minden tiszteletem, a megjelenteknek.

  18. Elismerésre méltó az elszánt támadókedv, de tökéletesen veszélytelenek vagyunk kapura.
    Azért nekem úgy tűnik – Liverpool ide, Liverpool oda -, hogy N’Gognak túl sok esze nincs a futballhoz.

    1. Önbizalma nincs sok szerintem…

      Olyan csapatban kéne játszania, ahol folyamatosan kezdő lenne 8-10 meccsen át, itt nálunk ezt nem kapta meg eddig.

        1. Inkább az a kérdés, hogy miért gondolod azt, hogy értesz a focihoz..

          1. Azért ,mert a rosszindulatu hülyeségeidet már meguntam!Elégedett vagy a vàlasszal?Lehet nemet is mondani.

            1. Figyú, te dumálsz itt állandóan hülyeségeket, szóval kicsit vegyél vissza, mert röhejes vagy..

              1. Hülyegyereknek tartalak és tartottalak mindig is ,te paprikajancsi.

                  1. Nő a feszültség,mi,hülyegyerek?!Nehéz feldolgozni,belàtom.

                    1. Még az is lehet.Viszont ha beleàllsz a vitàba,akkor àllj bele.Mert ha örökké csak a zsűri elnökét jàtszod,akkor csak maradsz az,aki eddig voltàl.Egy zsúrpubi.

                    2. Az a baj, hogy te nem vitatkozol, hanem személyeskedsz, ami kurva nagy különbség..

          2. Hát igen. Fontos az önbizalom, de inkább hiányozzon, mint eltúlzott legyen! 🙂

    2. Ebben egyetertunk. Sajnos nalam Gazdag is hasonlo kategoria.
      Visszanezve az mtk 11-eset, ez a homokineger sem sokban kulonbozik toluk.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.