Ha az alkalmatlanság egy számegyenes, akkor a Craiova rajta a végtelen plusz egy

U. Craiova – Bp. Honvéd 0-0

Fogalmam sincs mit lehetne írni erről a craiovai estéről. A srácok játszottak, ahogy játszottak, helyt álltak a pályán, lehozták a meccset és a hosszabbítást 0-0-ra, vagyis a román csapat képtelen volt megverni minket a pályán. Tele sérültekkel, csereként debütáló kapussal, hadd ne nekünk legyen már megalázó.

Az most mindegy, hogy milyen focit játszottunk, hogy Morales boldogan csettint mind a tíz lábujjával is a láttán, egy európai kupameccs a továbbjutásról szól, és nekünk az egyetlen esélyünk az lehetett, ha nem kapunk gólt, miközben valahogy találunk egyet. Előbbi sikerült, az utóbbi nem, a tizenegyesekben nem bíztam, az istenítélet, ott bármi megtörténhet.

Beszéljünk inkább a körülményekről, mert sok részlet tisztázatlan, és ahogy belepillantottam, nem helyesen, vagy nem a maga teljességében jelentek meg egyes részletek a magyar sajtóban.

A buszos odaút

Nagylaktól kíséretet kaptak a buszok, ami alatt azt kell érteni, hogy néha előttünk, de inkább többnyire mögöttünk jött egy-két helyi csendőrautó, megyénként váltva egymást. A buszok akkor és ott állhattak meg, amikor és ahol akartak, a csendőrök hozzánk sem szóltak, csendben várakoztak. A megállók célja alapvetően a mosdóhasználatra, a dohányzásra és a készletek feltöltésére szorítkozott, még együttműködőnek sem kellett lenni, mert egy benzinkutas bevásárlást, egy pihenőhelyes ácsorgást rutinból is meg tudunk oldani.

Craiova előtt aztán a kíséret felvezetésre váltott. Kaptunk magunk elé is kocsit, valamint még párat, hogy azok körülöttünk keringve, minden lezárjanak előttünk egészen addig, amíg oda nem érünk, ahová szerették volna.

Ez pedig egy útszéli és igenforró betonplacc volt. Itt leállították a buszokat, mindkettőt körbeállták rohamrendőrök, és a buszokkal bezárt négyszögbe terelték az embereket. Víz, mosdó, árnyék semmi, magyarázat se sok, hogy milyen alapon, hiszen akár turistabusz is lehetnénk, de ezt hagyjuk, nyilván a lehető legnagyobb biztonságra törekedtek.

Kedvesek voltak, de azért szétkapták a buszt, a csomagjainkat, elkobozták a bicskákat (amiket azóta se kaptak vissza a tulajdonosaik), ilyesmik. Átlagos vegzálás – mindenki érdekében.

A motozás után újra felvezetés következett. A több csatornán folyó alkudozás eredménye ugyanis az lett, hogy a buszokat beviszik a stadionhoz, majd onnan kísérettel bemehetünk a városba, találkozni a többi szurkolóval. A döntés nagyon helyesnek tűnt, egyszerűbb egy nagyobb társaságot biztosítani, mint sok kicsit.

Utólag derült azonban számunkra is ki, hogy a helyi csendőrség igazából egyetlen kicsi biztosítására is képtelen lett volna.

Napközben

A város közepén, egy kis sétálóutca egy részletét biztosították számunkra. A helyiek átjárhattak rajtunk, mi is viszonylag szabadon mozoghattunk, volt árnyék, terület, étkezési lehetőség, kocsma, kisbolt, satöbbi, amire ilyenkor szüksége van a szurkolónak. Egyesek még craiovai hűtőmágnest is tudtak szerezni. Micset azonban sehol sem kaptunk, igaz, rajtam kívül nem is sokan keresték.

Kezdés előtt nagyjából két órával visszakísértek minket a stadionhoz.

Labdázgatás, sörözgetés, shaorma, remek hangulat Craiova belvárosában a meccs előtt
Kellemes, alig húszperces séta volt a stadion (háttérben, a házak fölött). Közben dalolászás, Craiova és szépségeinek megtekintése.

A meccs előtt

Szakadó eső, némi alkudozás kell ahhoz is, hogy legalább a stadion árnyékába beállhassunk. Itt kettesével kellett a helyi biztonságiak első köre elé járulni, ahol cipő le, belenéznek; öv le, elveszik (egy ideig, aztán egy újabb alkudozós kör után maradhattak); öngyújtót elveszik, ilyesmik. Semmi extra.

Hülyeség volt fehér zokniban jönni

A jegyellenőrzés fura módon egy kézi terminállal történt (mint ahogy Pakson szokták csinálni) és nem a stadion saját rendszerében, ami mellett elhaladtunk. Erdélyi ismerőseim szokták mesélni, hogy Romániában nem nagy divat a vendégszurkoló, csak pár tábor utazik el pár helyre, így nem is igazán vannak felkészülve a jelenségre. A vendégszektorunk is minden volt, csak nem klasszikus vendég.

Bent újabb motozás, amúgy kedvesek, segítőkészek, nincs probléma ezzel a résszel.

Az elhelyezésünk

Egészen abszurd módon, a VIP és a hazai keménymag közötti sarkot kaptuk meg. A VIP-től egy lehálózott széksor választott el minket, valamint négy hatvanas biztonságis és két tűzoltó(!); a hazaiaktól pedig egy tőlünk és tőlük is pár méterre lévő, alig egy ember magas plexifal, rajta két ajtóval, és az ajtóknál, beszarsz, egy-egy biztonságis, aki az ajtókat zárta-nyitotta(!!!), néha rátette a távolról biciklilekötőnek tűnő láncot és a Tuto lakatot, néha pedig levette, ha valakinek épp a másik szektorban volt dolga, és átment rajta. A biztonságot fokozta oldalanként további hat-nyolc sárgamellényes nyugdíjas, és pár sárgamellényes nem nyugdíjas is. Utóbbiak gumibotot és gázsprayt is viseltek.

Jól látható a képen, hogy a táborok közötti ajtó éppen nyitva, és egy biztonsági őr tartja csak. Néha előkerült egy lánc, és akkor félelmetesen lassú tempóban, de valahogy lelakatolta.

Itt szeretném megjegyezni, aki egy román-magyar meccsen egymás mellett helyezi el a táborokat, az egy konkrét idióta. És ennek az idiótának a későbbiekben még lesz szerepe.

Büfé volt, egy rácson keresztül. Állítólag ez se lett volna, de mire én beértem, már rendben üzemelt.

A kispesti rendbontás

Nyilván. Mert ilyen is volt.

Az első félidőben sorra repültek felénk a hanggránátok. Kis sétával a román szurkolók nagyjából húsz-huszonöt méterre is megközelíthették a szektorunkat, és mivel senki sem zavartatta őket, semmiféle háló nem volt a szektorok között, bármit dobálhattak. Például hanggránátokat. Szerencsénkre azonban ezt a távolságot is képtelenek voltak áthidalni, de azért érezhető volt, hogy ha folytatódik a dobálózás, egyszer valami el fog érni minket is.

Közben dalolászás, ria-ria-Hungára, a craiovai huligánok szerda esti teljesítményének kinevetése, ilyesmik. Mindegyikre egyre hangosabb a helyi horda, amelyik amúgy is alig foglalkozott a saját csapatával, trianonozás, magyarozás, satöbbi volt a legnagyobb sláger.

Ez a hét román fiatalember sokáig a pálya felé nézett, majd gondoltak egyet, és fel akartak sorakozni úgy, hogy mi is lássuk őket. Legalább azt megjegyezték volna, hogy ki állt mellettük, korábban, mert távolról egészen vicces volt, ahogy megpróbálják kibetűzni magukat, és cserélgetik a helyüket. A kedvenc balfaszunk mégsem ők voltak, hanem egy bocskorral, Budapesta felirattal és az 1919.08.04. dátummal telefirkát kétrudast tartó idióta, akinek külön kellett mutatnunk, hogy fordítva tartja felénk a zászlóját, és így az alkalmatlan a hergelésünkre. Szegénykém szégyenében fel is adta egy idő után. [A képet megtaláljátok ebben az indexes cikkben.] // fotó: 1909foto

Várható volt, hogy párakban el fog pattanni a húr, és azt is nyugodtan leírhatjuk, számukra a lelátón megfelelni talán fontosabb is volt ezekben a pillanatokban, mint mondjuk az eredmény. A hangulat pedig vitte az embereket, mert az így működik. Látni és hallani lehetett, ahogy a ria-ria egyre hangosabb a meccs előrehaladtával a kispesti táborban, ahogy egyre többször és többektől jön tőlünk is a vesszen, Trianon, a leszmégerdély, és a hasonlók. Felmerül a kérdés, hogy mi a francnak kell provokálni a románokat, de igazából irreleváns, nem ezen múlott, saját magukat hergelték oda a helyiek, ahol végül kikötöttek.

Nálunk pár srác megunta az egészet, ráadásul páraknak amúgy is volt némi megfelelési kényszere (gondolom, vagy valami hasonló indíttatása), és elindult a román szektor felé. A vicc, hogy még csak futni sem kellett, akár kényelmes sétával is elérhető volt az elválasztó plexi, ahogy visszasétálni is kényelmes tempóban lehetett, mert biztonsági intézkedés az annyi volt, hogy a sárga ruhások egészen addig pár pillanatig tartották magukat, amíg a táborunkkal maradó két magyar biztonságis oda nem ért, és rendet nem tett. Ketten.

Könnygáz, ilyesmik, a csendőrség nagy nehezen beérkezik, összeterelik a kispestieket az előzetesen számukra kijelölt szektorba.

A román oldalon is felsorakoznak, a két tábor között kialakul egy nagyjából harminc méteres senkiföldje. Egy románt kiemelnek a lelátóról, elviszik.

Hatalmas fejetlenség

A kedélyek lenyugszanak, vagyis úgy tűnnek, a csendőrök néhány perc múlva mindkét tábor mellől kivonulnak, maradnak a sárgamellényesek páran.

Érezni lehetett, hogy a helyi rendvédelmi szerveknek egészen addig van gondolatuk, amíg motozni, ellenőrizni kell, de amint egy helyzetet fenntartani, vagy megelőzni, akkor elfogy a tudomány. Az egész meccsen addig jutottak, hogy a szükségbüfénk felőli lejáró alján felsorakoztak egy vonalban, és ha majd kellenek, akkor bemennek a lelátóra. Gondolom a román oldalon is hasonló lehetett a megoldás, vagyis ennyi volt az elrettentő erő, aminek vissza kellett volna tartania az indulatokat, és az esetlegesen elszabaduló eseményeket.

Tartalék a közelben sem volt, rendőrautóból egyet sem láttunk a parkolóban.

A lefújás után

A csapatot megtapsoljuk, kis éneklés, majd elindultunk lefelé. A második emeleten lévő szektorunknak két lejárata volt, egy a büfé felé, egy pedig a másik irányba, egy másik köztes teraszra. Erről a teraszról még egy lépcső vitt le a mosdók elé, ahol a köztes terasz újra egyesült. Tehát, hogy értsétek, mert fontos részlet:

  • a földszinten jöttél be, szemben volt a mosdó, balra és jobbra egy-egy lépcső felfelé
  • az első szinten, ha a baloldali lépcsőn jöttél fel, akkor egy terasz volt büfével; ha pedig a jobboldali lépcsőn, akkor egy lépcsőforduló. A két lépcső teteje, tehát nem találkozott itt egymással, semmi átjárás nem volt közöttük.
  • a második szinten volt maga a lelátó, ahová bármelyik lépcsőn felmehettél. A büfés a szektor közepébe, a nem büfés pedig a VIP mellé vitt fel. Pár méter a különbség, és a kettő közé volt beszorítva a kispesti tábor.
A rendőrök az egyik teraszon ácsorogtak, miközben a másik lépcsőn kényelmesen ki és be lehetett sétálni a stadionba

Amikor vége lett a meccsnek, mi pont a VIP-hez voltunk közelebb, lementünk a lépcsőn, kiértünk a mosdó elé, ahol egy kordon mögött ott találtuk a szurkolóktól elvett táskákat, azonban mást senkit. Konkrétan egyetlen biztonsági őr, rendőr, senki nem volt a környéken. Páran elmentek a mosdóba, és amíg őket vártuk, hogy lemenjünk a buszokhoz, addig a bejárat előtt Craiova-zászlós embereket láttunk elvonulni. Tőlünk pár méterre, egy nyitva hagyott kerítés mögött.

Konkrétan a stadionon kívül, a meccs lefújását követően nulla, azaz nulla biztosítás volt! Lehet, hogy már korábban is, az iménti képet talán a hosszabbítás első félideje környékén lőhettem (20:42 az exif szerint, gondolom helyi idő, mert telefon, számolja ki valaki), akkor még állt lent egy, azaz egy darab sárgamellényes srác. És ennyi.

Gondoljátok végig: a stadionon belül a két szektor közé nagy nehezen kialakítanak egy harminc méteres sávot, ezt a sávot állandó jelleggel pár sárgamellényes őr, egy Tuto lakat, és a Jóisten védte, valamint a gyorsreagálásúnak nevezett csendőrség, amelyik vagy beérkezik valamikor, vagy nem.

Mindeközben a másik lépcsőn keresztül, vagy akár a VIP felől kényelmesen megközelíthető volt a szektorunk, és ha tényleg a balhét kerestük volna, akkor fordítva is. Bármikor kisétálsz, ott vagy van egy ember, vagy nincs, és átsétálsz a másik, szomszédos bejárathoz, ami szintén tárva-nyitva, egy lépcső föl, és ott vannak a román szurkolók.

Tényleg ötven csendőr

Amilyen kedvesek és segítőkészek, mondhatom, európai színvonalat, sőt, még talán annál is többet hozók voltak a csendőrök velünk napközben, úgy lett fokozatosan nyilvánvaló, hogy ők összesen ennyien vannak: talán ötvenen. Huszonkétezer románra és kétszáz magyarra.

Nem tudom miben bízhattak. Ha elszabadulnak az indulatok, akkor ötven csendőr semmi, a stadion szerkezetileg védhetetlen, sok lépcső, egymással nem szomszédos teraszok, alacsony korlátok, nyugdíjas biztonsági őrök, satöbbi. Rémálom lehet ezt a stadiont biztosítani, így meg sem próbálták!

Volt olyan pillanat, amikor azt lehetett érezni, hogy a formailag a Honvéd, a szurkolók és a helyi szervek közötti kommunikáció elősegítése miatt érkezett, és a szektorunkban maradó Tóth Csaba hozza meg a döntéseket a kispesti táborral egyeztetve.

Mondom, kisétálhattunk volna meccs végén a helyiek közé, így inkább magunkat(!!!) tereltük vissza a szektorunkba, ahol végre felsorakoztak – bár ilyenkor már mindegy volt – a csendőrök, igaz, az egyik oldalunkon csak, VIP és a másik kijárat felé továbbra is nyitottak voltunk.

Hosszas várakozást követően végül az egyik mentőbejáraton keresztül hagyhattuk el a stadiont, ahol megint kiderült, a parkolóban pontosan ugyanannyi csendőr van, mint a stadionban volt, mint amennyivel valószínűleg az egész meccset le akarták vezényelni: alig ötven körüli.

A plexifal mögött a VIP, fölötte egy román szektor(!!!)

Az UEFA, a klubok, bíró és a csendőrség döntése

Aludva egyet a történtekre, kicsit végiggondolva a dolgokat: helyes volt, és szerintem arról nem is tudtak akkor még, vagy nem gondoltak rá, hogy a két szurkolótábor egy egyszerű lépcsőzéssel szinte végig átjárható volt a mérkőzés végéhez közeledve. Szerencsére nem tűnt fel senkinek.

A biztonsági őrök a vicc kategóriáját hozták, pár nyugdíjas és néhány gumibotos-könnygázos figura a lelátón, és ennyi. A csendőrség létszáma vállalhatatlanul kevés, lelátói erődemonstrációra, tehát két sorfalra elégséges, és ezzel ki is merült, mert többen nem voltak. A pálya felé már nem maradt emberük biztosítani, és ha a két tábort még valahogy szét is választják, minden más irányba már nem tudnak figyelni.

Ezt a meccset jobb volt befejezni. A 119. percben eldőlt, hogy az oda-vissza 0-0 után képtelen döntésre jutni a két csapat, az egyik azért mert impotens a kapu előtt, hiába van a két meccsen összesen negyven lövése, igazából nincs benne a gól, a másik meg azért, mert fogalma sincs, hogyan kell gólt lőni, csak a védekezésre koncentrál, szóval döntetlen, egy perc van az istenítéletig – a tizenegyesekig. (Az már mellékes, hogy az odavágó 103 percre nyúlt, a visszavágó ekkor már 133 perce tart, vagyis a két csapat lábában jóval több, mint két meccs van.)

Az istenítélet azonban egy egészen váratlan helyről, egy hanggránát és egy öngyújtó formájában érkezett és landolt a bíró közelében, illetve magán a bírón.

Ott és abban a pillanatban le kellett volna fújni a mérkőzést – és nagyon helyes, hogy nem tették meg. Talán az egyetlen és reális döntés született. Ha ott vége van, nem lehet tudni, hogy mi történik. Mindenki felkészületlenül ért volna, és azt láttuk, hogy mennyien vannak és milyen tempóban, hogyan képesek reagálni, vagyis a franc se tudja kiszámolni a következményeket.

Tartom, jobb ez így.

Egy szép stadionban akár egy jó meccset is láthatott volna a húszezres tömeg

Egy normális világban

ez a mérkőzés a 119. (mért) percben eldőlt, és a vétlen fél, a Honvéd továbbjutott. Ami ezután következett, az egy színjáték volt.

A csapatok visszamentek a pályára, és két percen át egymással passzolgatott a Honvéd védelme, a románok át sem léptek a félpályán, a lényeg, pörögjön le a hátra lévő idő.

Jöhettek a tizenegyesek, de az egyszerűen nem érdekel. Mindegy hogy rúgtuk, az sem érdekel, hogy kihagyták páran. Mennyi ideje tartott a meccs, mennyi időn át gondolkodtak, mi történjen a bíró megdobása miatt? Szerintetek érdekelt akkor bárkit is a tizenegyes, hibáztatható bárki, aki egy ilyen pillanatban, húszezer fütyülő román között hibázik? Profi futballista, igen, de erre nem lehet felkészülni.

Rühellek ilyet írni, de aki nem volt ott Craiován, az menjen a picsába, ha szidni meri a játékosokat, és főleg a tizenegyest hibázókat. Ilyen nyomás alá egy profi futballista egy pályafutás során talán ha egyszer kerül, és akkor is inkább a sikerről lenne szó (valamilyen döntő, vagy hasonló), és nem a túlélésről. Akkor és ott már az nagy dolog volt, hogy egyáltalán odaállt valaki, hogy egyáltalán visszament a pályára.

Ne szépítsük, a Craiova

egyszerűen képtelen megrendezni egy ilyen kaliberű meccset. Egy román bajnokit se nagyon, ha van pár vendégszurkoló, nemhogy egy román-magyart.

Érthetetlen, hogy egyáltalán engedélyezte bárki ezt az egészet. Értem, hogy az UEFA számára egy műanyag szalag is elég elválasztásnak, mint azt láttuk Vilniusban, de ahhoz nagyon, de nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki azt higgye, Craoivában, egy magyar csapat ellen is elég a hasonló színvonal.

Az manapság már kevés, hogy a beléptetéskor megfélemlíted a profizmus látszatával és pár hülye intézkedéssel a szurkolókat, ha közben hamar kiderül, alkalmatlan vagy bármiféle rend fenntartására.

A román csendőrség egy idő után úgy tűnt, félelmében inkább magát védi, mintsem a helyzetet próbálja megoldani. Utólag kiderült, nem csak a szektorokban éreztük így, a bíró, az UEFA és a klubok is ezt az információt kapták tőlük, ezért kellett folytatni egy olyan mérkőzést, amit a világon sehol sem lett volna szabad.

A támadást követően 30 percig állt a játék, a közjáték után pedig a bíró jelezte, nem tudja folytatni a mérkőzést. A kényszerszünet alatt egyeztetett az UEFA delegátusa, a játékvezetők, a klubok képviselői és a rendőrség, amely során a rendőrség példátlan módon azt közölte: amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, akkor nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát – az UEFA delegátus pedig végül a bírócsere és a folytatás mellett döntött.

honvedfc.hu

A Craoivának, a craiovai helyszínnek egyszerűen nincs helye jelenleg Európában. Alkalmatlanok, semmit sem próbálnak tenni az alkalmatlanságuk ellen, inkább nyomást gyakorolnak minden szervezetre, hogy jajj, mi szegények, elnyomottak, satöbbi, tessék megérteni, mindent megteszünk és hasonlók. Márpedig ez elfogadhatatlan.

A futballnak alapvetően a pályán kell játszódnia, és a lelátókon történnie – ez egy régi véleményem. Amit viszont Craoivában tapasztaltunk, hozzátéve a kedves erdélyi fociszurkoló barátaimtól hallottakat, úgy tűnik egész Romániában hasonlóan gondolkodnak – pláne, ha az ellenfélben meglátják a magyart.

Ez egyszerűen vállalhatatlan.

Általában nem tudott semmit sem mondani a csendőrség arról, hogy mikor mi és hogyan lesz, de ezt eddigre már régen megszoktuk

Ezen a meccsen ott kellett lenni

Ácsorogtunk a parklóban a lefújás után, ki tudja mennyi volt az idő, igazából nem is érdekel. A buszokban volt még pár meleg víz, sör, némi folyadék, étel, jól jött. Tippelgettük mi lesz. Egyesek pesszimistán bemondták, legfeljebb a Craiova kap pár zárt kapus meccset, de továbbmegy, mások szerint érdemes nézegetni az athéni repjegyeket.

Érdekes módon azonban letörtséget senkin sem lehetett látni. Sokan fáradtak voltunk, szerda reggel keltünk, munka, éjszaka indulás, a buszon vagy tudtunk kicsit hunyni, vagy nem, de az egyértelműen látszott, hogy a fáradt és letört arc nem ugyanúgy néz ki, és az emberek nem letörtek voltak.

Egyszerre volt olyan érzésünk, hogy mi a szart keresünk itt, és egyszerre az, hogy hol máshol lennénk szívesebben? Sokunknak talán élete meccse volt ez a craiovai este, hiszen emberi ésszel nagyon nehéz elképzelni akár csak megközelítően tartalmas forgatókönyvet is egy másik, hasonló alkalomra.

Köszi, hogy veletek tölthettem ezt a pár órát.


címlapkép: 1909foto; a nem jelölt képet pedig én lőttem mobillal


Tartalmas nap és este volt, a poszt nem tartalmaz minden apró részletet, csak elnagyolt benyomásokat. Sok minden kimaradt, ha kérdés merülne fel, írjatok nyugodtan, mert arra nem teszek ígéretet, hogy lesz kifejtősebb anyag a meccsről vagy a szurkolókról tőlem, RW-t pedig meg nem tudom, nem szoktunk egyeztetni ilyen témákban.