Mastodon

Szegeden lesz a kupavisszavágó

Az egyetlen logikus képés!

Azért engedjétek meg, hogy kissé kétkedve fogadjam azt a három részt a bejelentésből, hogy

  1. “az összes (fővárosi) lehetőséget figyelembe vette”
  2. “szerdai mérkőzésről van szó”
  3. “az NB I-es Honvéd csak NB I-es minőségű létesítményben rendezheti a meccsét”

Nyilvánvaló, hogy hőbörgés fog következni, és nem, nem feltételezem, hogy a klub ne a legjobbat akarná nekünk. De azért mégiscsak!

1. “az összes (fővárosi) lehetőséget figyelembe vette”

Rendben, fontos, a zárójeles rész, hogy fővárosi lehetőséget, mert egyébként lenne pár közelebbi találat Szegednél (158 km, ami így hangzik honvédul: “szerettük volna megtalálni azt a helyszínt, amely megközelítése a lehető legkevesebb nehézséggel jár a szurkolóink számára, főleg mivel szerdai mérkőzésről van szó”):

  • Üllői út (drága, tudjuk)
  • Fáy utca (???)
  • Hungária krt. kedden (???)
  • Felcsút (jó, ezt a stadion nem közpénzből épült, ne is kérjük el)
  • Győr, ETO Park (129 km) (ez sem, bár a Craiova ellen jó volt)
  • Gyirmót (134 km) (csak részben közpénz, de az MTK ellen megfelelt)

Ezek az NB I-es minősítésű és a meccs napján szabad stadionok mind közelebbiek, mint Szeged, hihetetlen hogy egyik sem képes fogadni minket.

Mitől félnek? Hogy tönkremegy a gyep? Máskor is rendeznek heti két-három meccset a Fáyban és a Hungárián, szóval hagyjuk ezt a badarságot.

Hogy rongálás lesz? Nem kell kinyitni minden szektort, tessék előtte és utána is jegyzőkönyvet felvenni, aztán ráterhelni a bérlőre az okozott kárt. A világ összes bérlésénél így megy ez. És egyébként is, nagyon kedvesek, hogy az állam tulajdonát így féltik, de közben elfelejtik, volt idő, amikor ők is bérlők voltak, és őket kellett másoknak kisegíteni, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy állambácsi az első körökben őket dobja meg egy stadionnal.

Még szerencse, hogy a Szeged volt olyan kegyes, és odaadta a stadionját, mert ha ők sem teszik, akkor kénytelenek lettünk volna visszalépni a sorozattól, hiszen nem tudtuk volna máshol megrendezni a meccsünket.

Gondolom pontosan így történt.

2. “szerdai mérkőzésről van szó”

Nem feltétlen. A Felcsút például március 3-án, kedden fogadja a Mezőkövesdet.

3. “az NB I-es Honvéd csak NB I-es minőségű létesítményben rendezheti a meccsét”

Igen, ez a hülye szabályozás valóban létezik, mi is beidéztük.

Csak, hogy értsétek a lényegét, ami alól állítólag nincs kibúvó még egy olyan fokozott kockázatú meccs, mint a Honvéd-Paks kupavisszavágó miatt sem a következő:

Két éve a Budafok eljutott a kupaelődöntőig, és otthon fogadta a Fradit. Teltház, mondani sem kell. A szurkolók döntőt többsége fradista, ahogy az lenni szokott.

A Budafok, NB II-es csapatént megrendezhette otthon a meccset, az sem volt érdekes, hogy a soknézős Fradi az ellenfél.

Azonban ha a Fradinak kellett volna a stadion, akkor ugyanott, Budafokon nem rendezhette volna meg a meccset, semmilyen körülmények között, mert a Fradi NB I-es, és neki NB I-es stadiont kell bérelnie. Az mindegy, hogy az eredeti párosításban is szinte csak fradista volt a stadionban (meg én, mert érdeklődésből kimentem – remek hangulat, igazi happening volt), az számít, hogy ki a rendező.

Vagyis hiába van alkalmas stadion az országban több is, van egy sor a szabályzatban, ami miatt a bajnoki osztályodnak megfelelő besorolású stadionban kell rendezned a hazai kupameccseidet.

Megjegyzem, a menet közben elbontott Bozsik már évek óta nem felelt meg semmilyen szabálynak, különengedélyt kapott, hogy egyáltalán nevezni tudjunk a bajnokságba (azért lehetett használni, mert benne volt a stadionrekonstrukciós programban), és mégis játszhattunk benne kupameccset, ami elméletileg egy másik sorozat, és másik minősítés kell rá a stadionoknál (vagyis nekünk: NB I-es); valamint ott játszhatott a Vasas is párszor albérletben, vagyis egy nem alkalmas, különengedélyes stadiont is bérbe lehetett adni.

Most ezek után higgyem el, hogy az MLSZ semmiféle engedményt ne adott volna a Honvédnak, ha mondjuk a Budafoktól, Soroksártól, a III. kerülettől vagy ne adj isten a Szolnoktól bérelne stadiont erre az egy alkalomra?

Levelezésbe kezdek

mert most már érdekel, hogy miért kell budapesti csapatoknak a világ végén játszaniuk, amikor tele van a környék üresen álló állami tulajdonú stadionnal?

Tényleg megpróbáltunk minden lehetőséget? Az MLSZ tényleg képtelen engedni az értelmetlen szabályából?

Az MLSZ-nek a következő kérdéseket küldtük el:

  1. A Honvéd-Paks Magyar kupa negyeddöntő mérkőzés kiemelt kockázatú mérkőzés lesz?
  2. Felmerült, hogy a mérkőzést ne március 11-én szerdán, hanem március 10-én kedden játsszák le?
  3. A Honvéd vagy a Paks kért időpontmódosítást a március 11-i mérkőzésre?
  4. Ha a Budafok pályája alkalmas egy Budafok-FTC elődöntőre (2017/18), a Soroksár pályája pedig egy Soroksár-Honvéd elődöntőre (2018/19), akkor ugyanezek a stadionok miért nem alkalmasak egy fordított párosításra? Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy az NB I-es csapatok NB I-es minősítésű stadionban kell megrendezzék a hazai kupameccseiket?
  5. A stadionrekonstrukciós program miatt albérletben játszó Honvéd, kaphatott volna eseti felmentést az infrastruktúra szabályzat vonatkozó pontja alól, és rendezhette volna a meccsét akár Soroksáron vagy akár Budafokon is?
  6. Mennyire tartják szurkolóbarátnak, hogy a kispesti szurkolóknak 180 kilométert kell utazniuk egy szerdai, hazai mérkőzés miatt?
  7. Mennyire tartják összeegyeztethetőnek az ilyen távolságban megrendezendő mérkőzéseket azzal, hogy az MLSZ kimondott célja a Magyar kupa rangjának emelése?

címlapkép: Molnár Péter / Magyar Építő Zrt.


? A poszthoz itt lehet hozzászólni:

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Szegeden lesz a kupavisszavágó” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.