Mastodon

A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló

Bp. Honvéd – Mezőkövesd @ Hungária körút, 17h

A múlt heti bejelentés óta pörög a koronatotó Kispesten. A szurkoló következtetéseket szeretne levonni a kupameccs keretéből, listázza az edzésképeket, vadul pörgeti az Instagramot, a Facebookot, hátha lehullik valami információmorzsa. Mindenféle hírek terjednek, mindenki nagyon jól értesült, a szurkoló pedig hinni szeretne, reménykedni, miközben a legrosszabbra készül.

Pontosan tudja, hogy itt még nincs vége, hogy a helyzet nyilvánvalóan rosszabb lesz, hiszen előbb mindig rosszabb kell legyen egy helyzet, és csak utána jöhet a javulás, ha egyáltalán beszélhetünk a javulás lehetőségéről. A szurkoló tehát úgy reménykedik, hogy pontosan tudja, a reményei szinte sohasem azonnal, belátható időn belül, hanem majd valamikor a jövőben válhatnak esetleg valóra, ha akkor még egyáltalán aktuálisak lesznek. Ezért a szurkoló igazából nem is reménykedik a szó szótári értelmében, hanem valami teljesen mást művel, amire a szót sem tudom hirtelen, azonban a jelentése valami ilyesmi: a jelenben tudni, hogy a reménykedésnek még nincs itt az ideje, és amiatt, hogy majd lesz lehetőség reménykedni, magabiztosnak és önazonosnak maradni.

Lehet, per definitionem ez volna a hit?


Mai premisszánk tehát: a helyzetnek épp a helyzetségéből fakadóan rosszabbodnia kell (szükséges). Vegyük észre, hogy premisszánk milyen fényesen összecseng Murphy törvényével: ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik.

Továbbá, mivel a helyzetünk egyben megfeleltethető a Murphy-féle állandónak is, mert elnézve a múlt heti hiányzók listáját, igaz ránk, hogy az anyag károsodása egyenesen arányos annak értékességével, azonnal levonhatjuk a következtetést, vagyis eljutunk Chisholm második törvényéhez:

Ha jól mennek a dolgok, akkor valami el fog romlani.
Folyományok:
1. Ha már nem romolhatnak tovább a dolgok, akkor tovább romlanak.
2. Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

A dolgoknak tehát most kell (szükséges, lételemszerű, müssen) tovább romlaniuk, és ha mégsem romlanának, valahol akkor is romlaniuk kellett, mindössze történt az egy olyan síkon, amit épp kifelejtettünk a dolgok átfogó vizsgálatából.

Figyelem!
---------
Az oldalon TILOS közzétenni személyek fertőzöttségével kapcsolatos információkat! 
A szabály alól kivétel: a hivatalos bejelentések (l. Bódog), valamint a hivatkozott személyek nyilvánosan elérhető közlései, amennyiben megfelelő és mindenki által elérhető hivatkozással (és nem képernyőképpel!) kerülnek említésre.
Kérek mindenkit, amíg az egyes játékosok és stábtagok távolmaradásának okairól nem jelenik meg részletes információ, addig a hiányzó játékosokat mindössze hiányzó játékosként kezeljük.

Nem várok sokat a mai meccstől. Pont nem érdekel, hogy a Mezőkövesd a tavaszi lezárás óta egyáltalán nem találja magát, és odáig süllyedt, hogy már csak Borsod második csapata az NB I-ben, mert nem érdekel, hiszen a mi problémáink nyilván nagyobbak.

Többen hiányoztak a hétvégi bajnokiról, a hétközi kupameccsen pár név kivételével a két felnőttnek nevezhető csapatunk szatelitjátékosai játszottak, kaptunk edzésképeket, pár semmitmondó nyilatkozatot, miközben a pletykák megállíthatatlanul terjednek, vagyis egyáltalán nem lehetünk nyugodtak.

Nem is tudom, ilyenkor mit lehet csinálni? Kiállni az emberek elé, és napról-napra kendőzetlenül elmondani az őszintét? Vagy titkolózni, információt rejtegetni, esetleg dezinformálni, hátha egy kis előnyhöz juthatunk az amúgy nehéz helyzetünkben?

A pletykák kontrollálatlan terjedése sosem jó, azt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy amíg lesznek jólértesültek, addig pletykák is lesznek, valamint ismert jelenség a pletyka, mint közlés torzulása a pletyka által bejárt út során. Lásd a jereváni rádiót.

Van tehát baj.

Nem várok ma semmit. Játszani kell, mert nincs hova és nincs miért halasztani. Amíg a játékosokkal koronatotót játszunk, addig úgy tűnik, a bajnokság végeredménye a koronalottón fog eldőlni. Egyelőre nem tudom mi értelme az egésznek, pláne a f*sz azon végén, ahol épp a mi perspektívánk helyezkedik el.


megjegyzés: a legtöbb kritikusa szerint Murphy optimista volt.


Bp. Honvéd – Mezőkövesd @ Hungária körút, 17h


A poszt címe egyébként Naeser törvénye (A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló.), és egyben a mai napra érvényes egyetlen kapaszkodónk. Jelentése pedig a következő: ha a Mezőkövesd rossz (az), akkor velük a Honvéd legerősebb csapata se menne semmire. Vagyis, ha nem tudatosan, de éppen mi helyezkedünk a tökéletlen szerepébe, akkor lehet némi esélyünk arra, hogy eleve ne legyünk esélytelenek.

a tételek és törvények forrása: Arthur Bloch: Murphy törvénykönyve, avagy miért romlik el minden? (Budapest, Gondolat könyvkiadó, 1985). a címlapképet pedig én rajzoltam Réber László grafikus könyvhöz készített illusztrációi alapján.


Sajnos a filmet továbbra sem láttam, azonban elmesélések alapján nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire passzol a helyzetünkhöz Torrente megfigyelése: ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni.


vagyis nyerünk


A tájékoztatás kedvéért //

aktuális keretről nincs értelme beszélni, ezért beszúrom ide az ismert mezszámmal rendelkező játékosok listáját, vagyis mindenkit 16-tól 37 évig, aki legalább egy meccsünkön feliratos mezt kapott idén, vagy szerepel a Honvéd oldalán, mint kerettag:

1 Nagy Sándor
2 Mezghrani, Mohamed
3 Uzoma, Eke
4 Kálnoki-Kis Dávid
6 Gazdag Dániel (MFA)
7 Batik Bence
8 Hidi Patrik (saját)
9 Eppel Márton
11 Zsótér Donát
14 Craciun, Artur
17 Balogh Norbert
18 Horváth András
19 Ugrai Roland
20 Cipf Dominik (MFA)
22 Tamás Krisztián
23 Banó-Szabó Bence (MFA)
24 Kamber, Djordje
25 Lovric, Ivan

27 Szendrei Norbert (MFA)
29 Traore, Boubacar
30 Aliji, Naser
31 Kesztyűs Barna
34 Gale, Thierry
36 Baráth Botond (MFA)
37 Bocskay Bertalan (MFA)
66 Berla Attila (MFA)
77 Nagy Gergő (MFA)
82 László Dávid (MFA)
83 Tujvel, Tomás
87 Buna Gábor (MFA)
91 Szabó Alex (MFA)
92 Kocsis Dominik (MFA)
93 Keresztes Noel (MFA)
96 Lukács Dániel (MFA)
99 Tóth-Gábor Kristóf

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||