A talán túlzott optimizmust négy hónap alatt egy optimista pesszimizmus váltotta fel

Augusztus közepén még a második helyre, de minimum a dobogóra vártátok a Honvédot. Azóta eltelt 11-12 forduló, pár hónap, láttuk játszani a csapatot, és most ott tartunk, hogy bár a kieséstől még nem félünk, azonban a várakozásainkban szereplő céljainkat az alsóház élbolyára módosítottuk (l. optimista pesszimizmus). Vagyis évek óta nem látott mélységekre.

Grafikonok következnek.

Először a nyers helyezések:

  • A Fradi bajnok lesz, ebben szinte teljes az egyetértés.
  • Második a Videoton.
  • Már senki sem magabiztos a Budafok csontutolsó helyezésében.
  • Kisvárda, Paks.
  • Kispest.

Egymás mellett a két kör eredményei: (csak a miheztartás végett tettem be, a változások iránya nem igazán látszik rajta. scrollozz kicsit tovább, és ott lesz a megoldás.)

Itt.

  • nagyon benéztük a Honvédot (+4,88)
  • a Kisvárdát (-3,72)
  • a Diósgyőrt (+3,28)
  • és a Paksot (-3,09)

miközben

  • szépen eltaláltuk a Zetét (-0,006!)
  • a Felcsútot (-0,18)
  • a Fradit (-0,38) és Videotont (-0,54)
  • valamint az MTK-t (-0,88)

Megállapítás? Nincs.

Talán lesz idényfelezős téli kör is, de lehet, hogy nem, és várunk a 22. fordulóig a következővel.

Az irányok érdekesek, a szurkolók hajlamosak a pillanatnyi érzelmeik alapján döntéseket (várakozásokat) hozni – ez látható az ábrákon.