Amíg az új edző nevére várunk, osztályozzuk le az MTK elleni meccset

Honvéd – MTK 2-2 // osztályozókönyv

Az első félidő egészen pofásra sikeredett. Jó, az elején az MTK megcsíphetett volna minket, és akkor nagyon nehéz. Kihagyták a helyzeteiket, mi pedig kiegyenesedtünk, mentünk előre, csináltuk, és nem csak hajtottunk, hanem segítettük is egymást, érezni lehetett, hogy mindenki tényleg odateszi magát.

Érdekes módon, a futballozásnak hamar meglett az eredménye: lőttünk két gólt, helyzeteink voltak. Az MTK padlón.

Félidő.

A félidőket nem szeretjük. Mutatom:

Igen, jól látjátok: az első félidők alapján közel kétszer ennyi pontunk lenne, és egyértelműen az élmezőnyhöz tartoznánk.

Talán még a hatvanadik perc környékén is, azonban ott történik valami, mert az utolsó fél órát a totális összeomlás jellemzi:

A félidei gólkülönbségünk 10-6, még a 60. percben is 11-7, onnantól viszont az utolsó félórában összehozunk egy 5-12-őt (utolsó negyedóra: 2-7), ami konkrétan vállalhatatlan. Meccsenként fixen kapunk gólt az utolsó fél órában. Nagyon nehéz így pontot szerezni.

Ha az utolsó félórás teljesítményt összevetjük a standard cserékkel, akkor feltűnik, hogy nem igazán tudunk érdemben belenyúlni a meccsekbe. Traorénak elsült a feje a Videoton ellen, de közben a srác plusz/mínusz-mutatója (vagyis amikor a pályán van, akkor mennyi a gólkülönbségünk) mínusz három. Pont, mint a részmunkaidős Kesztyűsnek, akivel ugyanúgy frissítenénk, és ugyanúgy negatív hatással van az eredményességünkre.

A plusz/mínusz-mutató és a játszott percek hányadosa néhány játékosnál (összes: 1080 perc):

  • -64 Traoré (193 perc, -3 gól)
  • -95 Kesztyűs (286 perc, -3 gól)
  • -138 László Dávid (275 perc, -2 gól)
  • -145 Ugrai (436 perc, -3 gól)
  • 0 Kocsis Dominik (191 perc, 0 gól)
  • 0 Bocskay (525 perc, 0 gól)
  • +1 Szendrei (538 perc, 1 gól)

(Lefordítom: a becserélt Traoré, Kesztyűs, etc inkább árt, mert ha 0 (nulla) lenne mutatója, akkor az azt jelentené, hogy nem változott az eredmény azt követően, hogy pályára lépett. A -3 ilyen időtávon ezért egy kifejezetten rossz mutató: ha bejöttek, akkor nekünk nagy valószínűséggel rosszabb lett.)

Az MTK ellen is beütött a második félidő.


Osztályozókönyv //

címlapkép: honvedfc.hu