A kerékvágás arra való, hogy visszatérjen bele az ember

road landscape nature sky

és nem arra, amire a régi Bozsikban használtuk: gyepdíszítésre, alkalmi akadálypályának, a nemtörődömség földbe vésett emlékművének.

Esetünkben egyébként a kerékvágás szoros átfedést mutat azzal a helyes úttal, amit Batik újdonsült csapatkapitány végigbetonozna. Tehát lesimázná a kerékvájatot, ‘mit szorgos munkával tapostunk ki, és ami Ariadné fonalaként vezetne végig minket a Sárga köves úton, egészen odáig, ahol a hegy nem megy Mohamedhez. Vagy valami ilyesmi.

A lényeg, hogy ma a Fradival játszunk, és mi épp sorozatban vagyunk, hiszen kettőt nyertünk, ami pont egyel több annál, amennyit sorozatnak szoktunk hívni mostanában, és kettővel az átlagnál. Tehát, ha már így elkaptuk a fonalat (valószínűleg nem Ariadnéét, hanem egy másik, itt nem részletezett, illetve nem ismert kulturális hivatkozás fonalát), akkor illenék folytatni, rápörögni, húzni, meghosszabbítani (akár Bicskéig!), a lényeg, hogy jussunk kettőről háromra. Ugye.

Nyilván emlékezünk a Dalra, ami ugyan nem a kettő és a három, hanem a négy és az öt viszonyát dolgozza fel, azonban jogosan citálható jelen esetben, hiszen a normál egészek halmazán mind a kettő, a három, a négy és az öt is egyesekből épül fel, annak többszörözésével. Vagyis a módszer egy és ugyanaz. Tehát, ha ma háromra jutunk, abból lehet akár négy, öt, sőt (sic! – a szerk.), hat, hét, és így tovább.

A vonatkozó tananyag tehát egy dal, egyenesen a kilencvenes évek közepéről. Íme:

(A mű értelmezéséhez Révbíró Tamás elemzését ajánljuk. in: Élet és Irodalom, 1995.01.20., illetve erre a hiperhivatkozásra kattintva, új ablakban megnyitva.)


E rövid, az utak és a számok világában történt kitekintést követően akár rá is térhetnénk a mérkőzésre, vagyis a Bp. Honvéd (Kispest) – Ferencváros (Fradi) ún. rangadóra, illetve a mérkőzéssel kapcsolatos gondolatainkra.

Itt jelezném, hogy nehéz lesz, ugyanis egyáltalán nem rendelkezem ilyesmivel.

Egyszerűen nem foglalkoztat, hogy a Fradi az ellenfél, egyszerűen nem érdekel, hiszen nem a Fradi miatt megyek ki a meccsre, hanem magunk miatt, a Kispestért. (Épp ezért sem értem ezt a kiemelt/nem kiemelt meccses jegyármizériát egyes kluboknál, hiszen a saját csapatunk a lényeg, nem az ellenfél. Vagyis ha van kiemelt meccs, akkor kvázi az ellenfelet fizettetik meg velünk? Azt, aki egyébként is jönne, hiszen egy bajnoki rendszerben legalább egyszer jönnie kell? Tényleg nem értem. Ez ugyanis nem más, mint a saját meccseink szándékos elértéktelenítése.)

Na, viszont az van, hogy a Kispestért minden héten hajlandó vagyok elindulni, odaérkezni, ott lenni, szorítani, szurkolni, majd az eredménytől és a kedvemtől függően örülni, boldog lenni, dühös lenni, közönyösen fogadni (ez a legrosszabb, legutáltabb léthelyzet, maga a megengedhetetlen, a posványba beletörődés), satöbbi. A meccset követő érzelmi állapot az egyik, amiért tudom, hogy érdemes csinálni.

Most például, szombat reggel, amikor írt a bútorbolt, hogy átvehetem a fotelt (fotőt), amit napokkal ezelőtt rendeltem egy olyan gombra kattintva, amelynek szövege a következő volt: “30 perc múlva átveheti áruházunkban”, és amit négy nappal később követett egy elektronikus levél, és annak tartalma: “a megrendelt termék 4-12 nap múlva érkezik az ön által megjelölt üzletünkbe”. Mindegy, addig ültem egy másik fotelban, ami pont ugyanolyan, és igazából elég kényelmes, vagyis nem véletlen, hogy rendeltem belőle még egyet, mert a fotel is páros lény. (Könnyen elhinném, hogy már maga a fotel szó is többesszám.)

Tehát, a fotelon merengve, az első kávét követően, de még a reggeli előtt, amikor ezt a semmiről sem szóló, ellenben feleslegesen hosszú posztot írom, épp nem érdekel sem a Kispest, sem a Fradi, viszont kezd megjönni a tegnap még hiányzó meccsnap-hangulatom.

Ma ugyanis meccsnap van. Találkozások, sörözgetések, beszélgetések, nagy megörülések egymásnak, miazmás. Boldogság nincs másképp*.

*_ véletlen idézet a mostanság a megőrülés nyomait mutató Galla Miklós zseniális zenekara, a GM49 Szoba dal című dalművéből**.

**_ Itt szeretném megjegyezni viszont offtopike, hogy Galla lehet, nem kap idén Karinthy-gyűrűt, hiába lenne az életművének bőven helye a díjazottak listáján, eleve nonszensz helyzet, hogy ebben az országban a hungaroskától (Kötöde, Erdőbe nem megyek) a zseniális szintipopig (Digitális majális, különösen: Brékó-brékó, Elektromos gyalogos) eljutó GM49 miatt az évek során nem pakolták tele Brezsnyev módjára a mellkasát mindenféle állami díjakkal. Vagyis a társadalom elismerésével. Gondoljunk bele: a Bagi-Nacsa Karinthy-gyűrűs humoristapáros. Jó, Skvorcot is értelmes igazolásnak hitte valaki, szóval ott tart a kortárs nyelvpolitika, hogy a jelzők kezdik elveszíteni jelzői lényegüket, viszont erre az útra most nem lépnénk rá, ellent fél szemmel rajta tartjuk ujjunkat az ütőerén.

De visszatérve a nyomvonalba, amit olyan könnyen hajlandóak vagyunk elhagyni a könnyebbért.

A Fradi elleni mérkőzés nagyon fontos lesz a csapatnak, hiszen egy győzelemmel akár pályára állotnak is képzelhetnénk magunkat, és a tapasztalatok alapján az önbizalom a futballsportban kifejezetten hasznosnak bizonyul:

Ha meg mered csinálni, akkor meg is tudod csinálni, hiszen pontosan tudod, hogy tudod, mert edzésen, amikor meg mered csinálni, akkor meg tudod csinálni.

Nyilván tudjuk, nem az egyéni képességekkel van baj. Nincs ember, aki Eppelt az egerszegi labdaérintésével azonosítaná, viszont van olyan, hogy ennyi jön ki egy játékosból. A különbséget hívják önbizalomnak.

Ha sokat veszítesz (nem nyersz), akkor az önbizalom hamar elpárolog, a visszaszerzése pedig szívós munkával, szerencsével (például egy jó sorsolással), normális kommunikációval, szurkolói segítséggel, és mindenféle egyéb mágiával szerezhető vissza. A lényeg, hogy kibebaszott lassan.

Szóval

szóljon ez a mai meccs arról, hogy kezdjünk el hinni magunkban.

Legyen a kettőből három, kapjuk el a fonalat, satöbbi.

Már csak azért is, mert ezzel a kerettel közel elfogadhatatlan lenne egy tavalyihoz hasonlító szereplés. Ahogy a tavalyitól is az volt, vagyis a duplázás gondoljuk el mennyire tűnik elfogadhatatlannak. (Legjobb tudásom szerint az elfogadhatatlanság exponenciális függvény.)

Felesleges tovább filozofálni: csapjuk meg a Fradit, ahogy azt kell, és utána ünnepeljünk, hangosan énekelve az ilyenkor adekvát dalot:

Ünnepel az egész város

(A poszt több helyen is kurzív o betűket tartalmaz. Találja meg mindet Ön!)


🗣 a hozzászólás // előmoderált
🧸 az offtopicot // az offtopicba.