Mastodon

Egy valami tűnik biztosnak: a 2,5 over

Paks–Kispest @ Paks, vasárnap 15:30

Lassan öt éve, 2021 decembere óta nem nyertünk Pakson bajnokit. (Itt most nem írjuk le újra, hogy ebből három év nyilván kiesik, mert mi az NB II-ben szoptunk, a Paks pedig folyamatosan NB I-es a 2006-os feljutása óta. Kifordult világban élünk.) Mondjuk az a bajnoki eléggé emlékezetesre sikeredett: szép szerenádot adtunk Horváth Ferinek, kétszer egyenlítettünk megpattanó lövésből, majd a végén befújtak egy – szerintem – kérdőjeles tizenegyest nekünk, amit Lukic nagy nehezen gólra váltott a 95. percben. (Videós összefoglaló itt.) A győzelmünkkel feljöttünk az akkoriban szédítő magasságnak tűnő hatodik helyre, ami azért is durva, mert a következő fordulóban otthon 2-2-t játszottunk a ZTE-vel és megtartottuk ez a helyezést, viszont azóta nem jártunk az NB I. felsőházában. Még egyszer a dátum: 2021 decembere.

Paks amúgy nem a kedvenc helyszínünk. Amióta feljutottak, 20 bajnokit játszottunk ott és 6 győzelem, 8 döntetlen, 6 vereség a mérlegünk, 23-26-os gólkülönbséggel. Nem jó, de nem is tragikus. Az 1,3 pontos átlagunk valamivel az átlag alatti, a korszakban ugyanis az NB I-ben 1,33 pont a teljesítményünk. Úgy, hogy ebben van bajnok- és bronzérmes csapat is.

„Egy valami tűnik biztosnak: a 2,5 over” bővebben

Kispest–Honvéd, 2003, fekete mez, csapatkapitány, dallam

Napikispest 2026.07.27.

23 év

2003. május 31-ét követően 8456 nappal játszottunk újra bajnoki mérkőzést Kispest–Honvéd néven. Érdekesség, hogy a keretünkből több játékos még nem is élt ekkor: Kovács Erik, Pekár, Schön Botond, Somogyi Ádám, Somogyi Tamás, Szamosi Ádám.

Sőt, még az örökifjú Tujvel is három évre volt az első bajnokijától, még a Nyitrában. A fenti hatosból egyedül Pekár láthatta volna Tomást, már feltéve, ha kétévesen kivitték volna a szülei Pozsonyba.

„Kispest–Honvéd, 2003, fekete mez, csapatkapitány, dallam” bővebben

Nyári mindenféle, Nyers Ádám, újonc

Nekünk a Kispest podcast S02E01

A csapat megkezdte a felkészülést, és bár a játékoskeretben egyelőre nincs nagy változás, az első edzőmeccsét mégis simán megnyerta Kisvárda ellen. Évadnyitó adásunkban egyrészt átbeszéljük a nyár eddigi történéseit, másrészt megpróbáljuk azokat tágabb kontextusba helyezni. Miért lett Szamosi a csapatkapitány? Miért igazolt el Nyers Ádám? Kivárásra játszunk vagy csak szimplán nincs pénz? Mitől újonc egy újonc?

„Nyári mindenféle, Nyers Ádám, újonc” bővebben

Bárcsak lenne egy értelmezhető középcsatárunk. Vagy kettő.

Kispest–Kisvárda 2-1

Nem volt ez rossz elsőre, pláne nem a 40 fokhoz képest, ami a stadionban várt minket. (Apró szervezési malőr, hogy a stadion összes szektora árnyékban volt a meccs kezdetekor, kivéve a C közepe, amit egyedüliként megnyitottak. Végül némi perlekedést követően, aki akart, a második félidőre behúzódhatott a korzó kanyar felőli sarkába – az árnyékba.)

„Bárcsak lenne egy értelmezhető középcsatárunk. Vagy kettő.” bővebben

Hangya hosszabbított

Edző nincs, kapitány van.

Pénteken (22-én) bejelentették, hogy kirúgták Feczkót. (via honvedfc.hu) A hivatalos indoklást érdemes eltenni év végi humorosba, mert kiderül belőle, hogy a klubnak vannak „sportszakmai tervei” (hahahhahaha) és „hosszú távú koncepciója” (muhhahahha), ami nem egyezik azzal, ha az edzője teljesíti a számára kitűzött célt. Érted, ha eléred az előre meghatározott célt, akkor az nem egyezik a jövőbeli tervekkel és a koncepcióval. Zsenik, bzmg, kib*szott zsenik.

Klubunk vezetősége a következő idény sportszakmai terveit és hosszú távú koncepcióját mérlegelve úgy határozott, hogy az NB I-es szereplést új vezetőedző irányításával kezdi meg. Feczkó Tamás 2024 decemberében vette át csapatunk irányítását azzal a céllal, hogy visszajussunk az NB I-be. A csapat a mögöttünk hagyott szezonban kivívta az élvonalbeli szereplés jogát, így teljesítette azt a célt, amelynek érdekében vezetőedzőnk Kispestre érkezett.

„Hangya hosszabbított” bővebben